TÓTH ZOLTÁN ÖTVÖS PÁLYAKÉPE
Tóth Zoltán a hazai ötvös-iparművész középgenerációjának egyik legkiemelkedőbb, legtehetségesebb tagja, akinek szakmai alázata és szakma iránti tisztelete felelősségvállalással párosul. Honlapján ékszertervezőként definiálja magát, bár pályaképe ennél sokszínűbb. Hagyományos értelemben véve igazi ötvösművész, aki generációjától eltérően ékszereken kívül cégért, érméket, díjakat, köztéri alkotásokat is tervez. Reneszánsz ember, aki a tervezés mellett a kivitelezésben is örömét leli, harmonikusan és igényesen ötvözi az ősi ötvösművészeti technikákat és korunk anyagait, technikáit.
TANULMÁNYOK, PÁLYAKEZDÉS
Gyerekként ügyesen rajzolt, és bár a családban nem volt művészpályára példa, mégis egyenes út vezetett az iparművészet felé. Általános iskolai rajztanára figyelt fel tehetségére, az ő iránymutatása alapján jelentkezett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába. Mindig is ceruzával szeretett rajzolni, festőként nem tudta volna elképzelni magát. Bár a szobrászat érdekelte, tizenévesen nem érezte elég szabadnak a műfajt. A Kisképző nyílt napján az ötvösműhelybe benyitva dőlt el a sorsa. Itt sokféle anyagból, számtalan dimenzióban készültek tárgyak az ékszertől az építészethez kapcsolódó munkákig. Ez a szakirány tűnt a legszabadabbnak, itt látott lehetőséget arra, hogy sokféle technikát és anyagot kipróbálhasson. Az itt eltöltött évek alatt jelentősen fejlődött a világ leképzésének képessége. Az utolsó évben 1. díjat nyert egy rajzversenyen. Ajándékba két könyvet kapott, melyek olyan ötvösök munkásságát mutatták be, akik nem csak ötvösként, de tanárként is a szakma meghatározó alakjai voltak: az egyik Engelsz Józsefről, a másik Péter Vladimirről szólt. Ekkor találkozott először tudatosan Vladimir munkásságával, gondolkodásmódjával. A Kisképzőben eltöltött évek leginkább az útkeresésről szóltak, azt azonban biztosan tudta, hogy egyedül kíván dolgozni egy ötvösműhelyben és számára érdekes, izgalmas tárgyakat szeretne tervezni és kivitelezni. Ez azóta sem változott.
A Magyar Iparművészeti Főiskolára nem került be elsőre, de nem élte meg kudarcként. Két év alatt elvégzett egy általános vésnök képzést, és beiratkozott az Egri Zoltán vezette főiskolai előkészítőre. Revelációként hatott rá ez a néhány alkalom, ahol a gondolkodás felszabadítására és a tervezésre helyezték a hangsúlyt. Itt érzett rá igazán és értette meg, hogy az ékszer egy teljes világot képviselhet. A tanultak, megszerzett tapasztalatok gondolkodásmódjára és későbbi pályájára is hatással voltak. Magabiztos tudással felvértezve került be az intézménybe. Tanulmányai alatt érdeklődési köre szerteágazó volt. Ékszert is szívesen tervezett, de a hagyományosan az iparművész tervezési feladatai közé tartozó nagyobb léptékben való tervezési feladatokat is érdekesnek találta. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy diplomamunkaként nem ékszerkollekciót tervezett, hanem egy közkutat. Az alapkoncepcióját máig vállalja, de az évek távlatából látja annak hiányosságait, hibáit is. Két tanárának - Bánfalvy András és Péter Vladimir - hatása vitathatatlan azon túl is, hogy tőlük tanulta meg igazán, hogyan kell jól megtervezni egy tárgyat. Vladimir személyisége és erőteljes stílusa generációknak nyújtott iránymutatást, de sok tanítványa később sem tudta kivonni magát stílusának hatása alól. Tóth Zoltánnál ez a hatás nem szembetűnő. Már a Kisképzőn nyilvánvaló volt számára az ajándékba kapott Péter Vladimir könyv olvasása közben, hogy a plasztikai gondolkodásuk rokonságban áll egymással. Zoltánt és Vladimirt is a formai zártság és a belső feszültség kettőssége érdekli.
EGY SOKSZÍNŰ PÁLYA RÉTEGEI
ÉKSZER/AMI ÉKESÍT
A diploma kézhez vétele után nagyobb léptékű, építészethez köthető megbízásai is voltak, ékszereken kívül lámpákat, cégért tervezett. Pályájának fő irányát végül egy csoportos ékszerkiállítás jelölte ki, amit a szentendrei Erdész Galéria szervezett, a kiállítókat egyetemi ajánlás alapján válogatták ki. A pozitív visszajelzések arra ösztönözték, hogy komolyan, hivatásként tekintsen az ékszerkészítésre. Tóth Zoltán egy személyben tervező, designer, szobrász és ötvös, akinek nem probléma, ha valamilyen felület megmunkálása, kialakítása időigényes, mivel a minta így teljesen egyedi és az összhatás is látványosabb lesz. Cizellál, domborít, figurális faragott köveket és csontokat applikál, szereti a különböző felületeket patinákkal, nemesfém bevonattal manipulálni. Az alapos tervezés és előkészítés után ösztönösen dolgozik: érzi, ha valahol még alakítani kell a művön. Szereti az organikus, puha formákat valamilyen nagyon szigorú geometrikus formával vegyíteni. A kettőnek a formai feszültsége az, ami folyamatosan, évtizedek óta érdekli. Akkor érzi, hogy valamit eltalált, amikor ezek hasonló súllyal, harmóniában vannak jelen egy tárgyon. Ékszerei mindig ábrázolnak valamit. Kitalálja a formát, és ezzel párhuzamosan keresi hozzá az anyagot, anyagokat. Legfontosabb ihlető forrása a természet és az állatvilág, de az építészetből is vesz kölcsön elemeket. 1998 és 2008 között figurális ékszereket készített. Kezdetben főként ezüstből, de az évek során anyaghasználata gazdagodott, ahogyan a visszafogott plaszticitás is igazi szobrászi gondolkodássá fejlődött. A gyűrű Sárkányölő Szent György alakjával (2000, bakelit, csont, ezüst) egy komplett kisméretű szobrászati alkotás árkádot formázó talapzattal. A téma már a Kisképzőben is érdekelte, otthon viaszból megalkotta a kisméretű lovasszobrot, amit az iskolában később kiöntött. A kompozíció előképei a középkori Sárkányölő Szent György-szobrok, de itt a sárkány figurája szokatlan módon ugyanakkora súllyal van jelen, mint a szent. Az alakok könnyedek, légiesek. A gyűrűsín kialakítása nem csak a viselést teszi lehetővé, de arra is alkalmas, hogy síkfelületre letéve szoborként szemléljük. A különleges darab néhány év múlva bekerült az Iparművészeti Múzeum Gyűjteményébe, ahogyan a Gém nyaklánc (2008, bakelit (feltehetően); bronz; ezüst; gyöngyház; trópusi dió) és az Apróvad karkötő (2007, acél; bakelit; cirkon; ezüst; kitin) is. Az aprólékosan, ezüstből kidolgozott trófea szarvasagancs erős kontrasztot képez az élesen lehatárolt, geometrikus kialakítású bakelit felülettel. A bakelit számos mozgásban lévő ezüst állatfigura (macska, leopárd, madár) háttere lesz. Az állatfiguráknál a szép mozdulat ragadja meg fantáziáját, amit aztán addig alakít, hogy ékszert lehessen készíteni belőle. A bakelit és egyéb műgyanta háttér előtt kecsesen megjelenő állatfigurák az 1920-as évek art deco ékszerek hangulatát idézik.
2003 és 2004 között kezdte el alkalmazni a japán gyöngyházberakás technikáját, a shibayamat. A technikával egy díszes elefántcsontváza restaurálása közben találkozott először. Mindig is fontos volt számára, hogy megtalálja a kérdésekre a választ, így egy vésnök szemével egyedül próbálta megfejteni, hogyan készültek a berakások. A shibayama művészete főleg nagyobb tárgyak díszítésénél látványos, így külön kihívást jelentett olyan jeleneteket megálmodni, ahol igazán érvényesülhetett minden finomsága. A technika nagyon dekoratív, aprólékosan kidolgozott ábrázolások és felületek elkészítését teszi lehetővé, de leginkább növények, állatok ábrázolásánál látványos. A keleti és nyugati ötvöstechnikák ötvözésével készült shibayama ékszerek képi világa is általában a japán művészet szokatlan képkivágással komponált ábrázolásaival rokon. Szereti párosítani a nemes anyagokat, mint a különböző nemesfémek, gyöngyház, elefántcsont olyan modern anyagokkal, mint a corin, resin, vagy a bakelit. Erről így nyilatkozott: „Szeretem kombinálni a különböző anyagokat, ahelyett, hogy csak fémmel dolgoznék. Az ékszerkészítés és az aranyművesség történetében mindig is használtak egzotikus, drága és különleges anyagokat, mint például az elefántcsont, a strucctojás, a korall és az egzotikus fák. Az idők folyamán ezeket bizonyos területeken kizárták, de én még mindig szeretem használni őket.” Kísérletezéseinek eredményeit elismeréssel fogadták, így egyre gyakrabban kezdte alkalmazni a japán technikát ékszerei készítésekor. Ez idő tájt kezdte átértékelni, átgondolni az ékszer műfaját. Mivel az ékszer öncélú, így akár lehetne nagyon izgalmas, túlcsorduló, markánsan jelenlévő. Ha a tervező egyedi ékszereket készít, miért ne lehetne több, miért ne tobzódhatna, ékesíthetne igazán? Klasszikus, különleges, gazdagon kidolgozott ékszereivel újra behozta azt az eleganciát és finomságot a magyar ékszerek világába, ami a 19. század végén, 20. század elején volt jellemző, ezzel meg is újította a műfajt. Japán gyöngyházberakásos technikával készült a Kapcsolat nyakék (2012, ezüst, bakelit, gyöngyház, trópusi dió, korall), mely két madár kapcsolódását állítja fókuszba, a jelenetet csak néhány ág és szépen irizáló virág keretezi. Az ovális képmezőt egy teljesen aszimmetrikus, a képmezőhöz illeszkedő bakelit lemez zárja le az egyik oldalon, mintegy valódi „képkeretként”. A világos képmező, a fekete bakelit és a korall vörösesbarna színe erős kontrasztot képeznek. A Szivargyújtó gyűrű (2017, ezüst, corian, mesterséges elefántcsont, gyöngyház, türkiz) tematikájában eltér a megszokott shibayama ékszerektől, de ezúttal is éles kontrasztban áll a fekete gyűrűtest az elefántcsont színű ovális képmezővel. Különleges megoldású a gyűrűsín, az asszimetrikusan nyújtott test a viselő összes ujját lefedi. A képmező központi eleme a szivar végén fellobbanó tűz, két szélén a szivart szájban tartó arcrészlet és a gyufát tartó ujjak vannak kifaragva, berakva gyöngyházból. A gyűrű egy mára szinte teljesen letűnt világot és életérzést idéz meg hangulatával. A mozgás került fókuszba a Kolibri nyaklánc sorozatnál (2010) is, de itt a kis műgyantából készült madár vékony szálon lóg, és a különleges tervezői megoldásnak köszönhetően viselőjének a mozgására rezonál. A madarak szárnyának, tollazatának megformálásától, alapos tanulmányozásától jutott el az angyalszárny motívumig, mely vissza-visszatérő elemként több ékszeren is láthatunk (Vörös szárny nyakék, 2013, ezüst, fluorit; Egy pillanat nyakék, 2013, ezüst, bakelit). Aktuális, új társadalmi jelenséget vesz górcső alá a Szelfi vagy Tükör sorozattal. A Tükör II. nyaklánc (2011, bakelit, ezüst, hegyikristály) letisztult formavilággal és redukált anyaghasználattal készült ékszer, ahol az ezüst reliefből a fekete mobiltelefon szinte kiugrik a képmezőből.
2018-ban az elsők között volt, aki MMA alkotói ösztöndíjban részesülhetett. Nagyszerű lehetőségként tekintett a 3 évre, számos formaalkotási probléma foglalkoztatta ebben az időszakban. A héjak, lemezek, nyitott-zárt formák feszültsége került fókuszába. Az ösztöndíj programjaként jól értelmezhető, modern formák tervezése, létrehozása volt a célja. Ennek egyik szép példája az Aranygorgó nyakék (2019, aranyozott réz, aranyozott ezüst, corian, patinázott bronz, gyöngy) mely a plasztikai kérdéseken túl Tóth Zoltánnál ritkán előforduló mitológiai témát dolgoz fel. Szintén ugyanebben az évben, az ösztöndíjprogram alatt tervezte és készítette el a Mennyei pillanat gyűrűt, mely szerepelt a XIII. Ötvösművészeti Biennálén. A biennálékon már nagyon fiatalon elkezdett kiállítani. Európán belül is egyedülálló lehetőséget lát abban, hogy van Magyarországon egy olyan bemutatkozási lehetőség, ahol az ötvösszakma nagytudású, tapasztalt tagjaival egy térben állíthatnak ki a szárnyukat bontogató fiatal tehetségek. A 2021-ben megrendezett tárlatot a Metamorfózis téma köré szervezték. A témaválasztást bizonyára befolyásolta a 2020-as rendkívüli járványhelyzet, illetve az is, hogy Katona Katalin ötvös, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Ötvösművészeti Biennálék addigi egyedüli szervezője elhunyt. Itt kiállított gyűrűje több szinten is emléke előtt tiszteleg. Egyrészt a reneszánszkori memento mori ékszerek hagyományát viszi tovább, de az angyalszárny motívum nem csak a természetfölötti létre asszociál, hanem Katona Katalin által gyakran használt motívum is volt. Szintén a vanitas/memento mori ékszerek közé sorolható a 3 darabból álló Candy sorozat, mely a 2020-as COVID világjárvány alatt készült. A 2020-as év rengeteg bizonytalanságot és feszültséget, félelmet hozott az emberek életébe. A hírekben egymást követték az egymásnak ellentmondó információk és a járvány okozta halálhírek. Tóth Zoltán a kialakult helyzetre reagálva alkotott. Központi motívumként a koponyát választotta, mely hosszú évszázadok óta az elmúlás és a halál szimbóluma, de egyben a rajz és a mintázás egyik alapeleme is. A motívumot fragmentumokra bontotta, a felületet domborította és egy-egy nagyméretű, cukorka színű fazettált követ helyezett mellé mindhárom medál esetében. A Candy II. aranyozott koponya fragmentum mellé angyalszárny motívum és egy élénk lila színű ametiszt került. A végeredmény egy a hagyománytól eltérő, többféle értelmezési lehetőséget is felkínáló alkotás, mely több szinten is zavarba hozza a szemlélőt. A koponya motívuma csak hosszasabb szemlélődés után vehető észre, és miután sikerült dekódolnunk minden motívumot, a cím és a téma között fennálló feszültség miatt esik gondolkodóba az ember. Az utóbbi néhány évben készült ékszerei között vannak letisztultabb darabok, melyek csak egy-két anyag kombinálásával készültek, és jellemzően egy-egy motívum dominál rajtuk. Ilyen az „Ujjak” bross (2023, corian, ezüst), mely kézi véséssel készült. A tárgy a ma oly divatos hosszú körmű női ujjakat formáz, melyek egy ékszerű formát fognak. A művész a mozdulatot szerette volna realisztikusan megragadni, ezért választotta a letisztult formát és az egyszínű coriant anyagául. Ez esetben is számos kérdést indikál a nézőben a bross. Nem lehet egyértelműen megfejteni, mit látunk, a pikáns valóságra az alkotó is csak pironkodva utal. Tóth számos új társadalmi jelenséget vizsgált már alkotásain keresztül, mint például a mobilhasználat és szelfizés, a Covid járvány idején sajátos mitológiát teremtett a veszteség feldolgozására, de a Z generációra jellemző klímaszorongásra is reagált „Amikor a dél-ázsiai utazásodat teljesen tönkreteszi a klímaszorongásod” (2022, corian, aranyozott réz) nyaklánc megalkotásával. Az arc – és kézrészlet megformálásához ezúttal is a coriant választotta, amit egy aranyozott réztábla egészít ki, melyen a felirat olvasható, a tábla szélei itt-ott pálmafamotívumban végződnek. A cím, illetve téma ilyen egyértelművé tétele egészen szokatlan megoldás, az alkotó időnként szereti, ha a nézőben egyéni asszociációk láncolatát indítja el egy-egy munkájával. Az egyedi, erőteljes és karakteres ékszerekből egyetlen darab készül, időnként egy-egy alkotásból kis szériában néhány darab.
ÉRMÉK
Tóth Zoltán vésnöki tapasztalatait sikeresen kamatoztathatta 2012-től. Ekkor nyerte meg először a Magyar Nemzeti Bank felhívását emlékérem készítésének tárgykörében, azóta majdnem minden évben újabb érmét tervez. A cél minden esetben kortárs, izgalmas, de közérthető és jól dekódolható érme tervezése, mely az adott felhívás tematikájára, elvárásaira is rezonál. Az első évben a Magyar Cserkészszövetség alapításának 100. évfordulójára tervezett érmével nyert. Az előlapon kötelezően elhelyezendő feliratok mellett a magyar cserkészliliom ábrázolása látható, amelynek három ágát a magyar Szent Korona fogja össze. A cserkészzászló nem klasszikus tervezési fogásokkal lett megalkotva. A hátlapon egy kürtöt fújó kalapos cserkész látható profilból. Az éremkép aszimmetrikus, a cserkész alakja az érem bal alsó sarkát foglalja el, a kürt mintegy kettévágja a képfelületet. A szándékosan „üresen” hagyott tér a kürtből élesen előre törő hang terjedési felülete. A szokatlan megoldások előképei az orosz konstruktivista Vlagyimir Tatlin, Kazimir Malevics alkotásai, valamint az akcionista plakátok voltak. A következő évben, 2013-ban Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából tervezett ezüst emlékérmet. A végeredmény egy hosszadalmas tervezési folyamat eredménye, melyet alapos felkészülés előzött meg. Nem csak a szerzőtől olvasott el mindent, hanem a kortársak visszaemlékezéseit is Weöresről. Saját megfogalmazása szerint sikerült átéreznie valamit életéből, a „Weöres Sándorságból”. Az érme hátlapján az öltönyös írót láthatjuk idősebb korában, mezítláb. Zoltán az életút alapos megismerése után egy képzelet szülte fotó alapján dolgozott. Mindössze egy négyzet alakú keret szolgáltatja a hátteret, melynek több olvasata is lehetséges. Felfoghatjuk a képzeletbeli kép kereteként, de asszociálhatunk a művész életében jelen lévő „keretekre”, melyekből kilógott. A művésznek ez esetben is sikerül harmonikus egységgé olvasztania a nagyon zárt, geometrikus keretet az író puha, organikus formájával. Bár a tematika minden esetben kötött, és történelmi személyek ábrázolásánál elvárás a felismerhetőség, mégis sikerül izgalmas, egyedi megoldásokat találnia bármilyen téma ábrázolására. Egyedi sajátosságként jellemző rá, hogy az érmék véséséhez, megformázáshoz keményebb gipszet használ, hogy jobban érezze az anyagot.
KÖZTÉRI ALKOTÁSOK/ LÉPTÉKVÁLTÁS
A köztéri alkotások befogadói szinten mindig is érdekelték, és ha lehetősége volt rá, ki is próbálta magát nagyobb lélegzetvételű feladatok megvalósításában (diplomamunka, a főiskola elvégzése után lámpák és cégér tervezése), de a 2000-res évek elejétől az ékszertervezésre fókuszált. 2021-ben kapott megbízást az Asterisk Galéria (Budapest, Papnövelde utca 8., 1053) akkori tulajdonosától egy épületplasztika megtervezésére és megvalósítására. A 120 cm magas, domborítással és felhúzással megmunkált, patinázott és laparanyozott vörösréz lemezből készített majomfigura olyan jól sikerült, hogy a tulajdonos – és névváltás után is megtartották. A dekoratív, hosszú farkú majom kisebb lemezekből megformált testét jól látható csavarok tartják össze. Az elmúlt években kezdte intenzívebben foglalkoztatni a látható-nem látható kérdése, a mikro- és makrodimenziók egymás mellé helyezése. A rögzítő elemek látványossá tétele és kiemelése tudatos tervezés eredménye volt. A végeredmény egyszerre kelt modern, ipari hatást, miközben formavilága klasszikus.
Néhány év múlva, 2025. őszén avatták fel legújabb köztéri plasztikáját, a Margaret Thatcher emlékművet. A Millenáris Parkba elhelyezendő alkotás megtervezésének lehetőségét meghívásos pályázaton nyerte el. Ha fel is merült, hogy hagyományos, egész alakos plasztikát tervezzen, hamar elvetette az ötletet. A többlépcsős digitális tervezés során a 3D-s rajzolást választotta a matematikai alapokon nyugvó vertikális tervezés helyett. A végeredmény egy nagyon modern, friss és mégis mindenki számára befogadható, érthető emlékmű lett, mely nagy mértékben eltér az utóbbi években elhelyezett köztéri alkotásoktól, és teljes mértékben beleillik adott környezetébe. A két nagy egységből álló emlékmű egyik „oszlopa” kifejezetten szövegek elhelyezésére, hordozására lett tervezve, a másik pedig Margaret Thatcher alakjának megidézésére. A szövegek elhelyezésére szolgáló oszlopon éles kontrasztot alkotnak a nagy üres felületek a csipkeszerű áttört feliratokkal. A figurális tábla nem tagolható hagyományos értelemben két részre: talapzatra és „szoborra”, inkább alsó és felső egységre, melyek éles kontrasztban állnak egymással. Az alsó dimenzió vasból készült, a felső rozsdamentes acélból. Bár az anyagok kiválasztásával kapcsolatban automatikusan eszünkbe juthat a „Vaslady” kifejezés, valójában a régi Ganz-gyár helyszíne ihlette, illetve az anyagok teherbírása, időjárási- és fényviszonyokra adott reakcióik miatt esett ezekre a választása. Az aprólékos, miden körülményt figyelembe vevő tervezés miatt érezhetjük úgy, hogy az emlékmű teljes mértékben beleillik az adott környezetébe, pontos elhelyezkedését a facsoportok irányai szabták meg. Zoltánt nem Margaret Tatcher aktuálpolitikai megítélése érdekelte elsősorban, mikor nekiállt a feladatnak. A „Vaslady” megítélése életében is ellentmondásos volt, mely azóta sem változott, de határozottsága, nehéz helyzetekben való helytállása azonban vitathatatlan. Generációjának tagjai a televízióképernyőn sugárzott híradón keresztül láthatta, a képernyő négyzetes formátuma szabott keretet az élménynek. Ez az audiovizuális élmény ihlette az emlékmű felső dimenzióját, a vízszintes irányban kissé elnyújtott négyzetes kivágásban megjelenő arcot a rá jellemző vonásokkal. A „dombormű” kisméretű négyzetes acél elemekből lett összehegesztve. Az acélból készült arc minden időjárási viszonyban más hatást kelt. Hátulról, bizonyos szögből nézve a nap ragyogásától hologramszerű kép tárul elénk. Ahogy ékszereinél, úgy nagyban, a köztéri alkotásnál is megfigyelhetjük a nonfiguratív, letisztult és a figurális, aprólékosan kidolgozott területek éles ellentétét, feszültségét, mely az alkotó keze által valahogyan mindig harmonikus egységgé rendeződik össze.
JELENLEGI MUNKÁK/A JÖVŐ FELÉ
Tóth Zoltán pályaképe változatos, de még koránt sem lezárt. A jövő tervezőgenerációját „neveli ki”, segít pályára állítani, közben ékszereket tervez megrendelésre, kiállításokra, és reméli, hogy további lehetőségeket kap majd nagyobb léptékű köztéri alkotások létrehozására, melyek talán még bátrabbak, letisztultabbak lennének. Közben pedig új kérdéseket, szakmai kihívásokat fogalmaz meg. Jelenleg a funkció és definiálhatóság, kódolhatóság kérdései foglalkoztatják. Olyan kérdésekre próbál választ találni legfrissebb munkáin keresztül, mint hogy feltétlenül be kell-e sorolnunk egy tárgyat valahova. Szükséges-e minden esetben a gyakorlati funkció? Milyen gondolatokat, érzéseket generál egy objekt, ha nincs meghatározott funkciója, és hogyan hatna így a környezetére? Mi lenne, ha egy térbeli plasztikának semmilyen társadalmi, politikai problémára nem kellene reflektálnia, csak a környezete és a jelenlévősége határozná meg? Számos iparművészben felmerültek már ezek a kérdések, melyekkel az iparművészet és a művészet határmezsgyéjére érkeztünk el. Ő maga is valahol a tervező iparművész-ötvös és egy ösztönösen alkotó, tehetséges művész megtestesítője. Új műveivel szeretné próbára tenni a közönségét, hogy zavarukban azt se tudják eldönteni, milyen érzéseket keltett bennük a szemlélt objekt. Eddigi munkásságát ismerve kísérletezéseit siker övezi, a feltett kérdésekre pedig már biztosan megvannak a saját válaszai.
Somodi Anett