Zsigmond László szakmagyakorlásának kezdete a XX. század egyik legérdekesebb, a rendszerváltást megelőző évtizedére datálható, így sok érdekességet rejt magában. Az életpálya bemutatásakor erre nagyobb hangsúlyt érdemes fordítani, mert enélkül az alkotói alapállás nem érthető meg teljes mélységében. Az a következetes építészi, építői magatartás, amely gyakorlatilag változatlanul meghatározza Zsigmond László munkásságát az elmúlt négy évtizedben nem igazán mutat alkotói szakaszokat, ami az indulás hivatkozott egyediségének köszönhető.
Az építész 1959. június 25-én született Sárváron, gyermekéveit a közeli Porpácon töltötte, ahol szülei a helyi általános iskolában tanítottak. Édesanyja az alsó, édesapja pedig a felső tagozatért felelt a kéttantermes, klasszikus falusi iskolában, amelynek tanítói lakása az építész első otthona is volt. A háromszáz lelkes kis faluközösség ekkor még őrzött valamit a szocializmus előtti időszak, a „boldog békeidők” hangulatából, szokásaiból, ami egy gyermek számára – érdekes módon - a határtalan szabadság megtapasztalásával járt.
Az általános iskola felső tagozatát és a gimnáziumot már a frissen városi ranggal felruházott Sárváron járta, ahova az egész család beköltözött, mivel a körzetesítés miatt megszűnt a kis falusi iskola. Érdeklődése inkább a reál tantárgyak felé terelte, a Műegyetemre és az építészetre egy gimnazisták számára készített felvételi felkészítő füzetecske hívta fel a figyelmét. A sikeres felvételit követően 1977-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait tizenegy hónap sorkatonai szolgálat után. Nagyatádon együtt szolgált Taksás Mihállyal, Vincze Lászlóval és Viszlai Józseffel, későbbi évfolyamtársaival.
Az első két egyetemi év „semmi különöset” nem hozott, az a számos tanulmányi feladat készítésével és a klasszikus diákprogramokkal telt: koncertekkel, kocsmázásokkal, a világ megfejtését célzó beszélgetésekkel. Az első komoly „történés” a Bercsényi 28-30-ba, azaz az építész kollégiumba való beköltözés, az ottani közösséghez való csatlakozás volt. Ekkoriban jelent meg Charles Jencks „The Death of Modern Architecture” című könyve, amely némi változást hozott a korra jellemző, kifáradóban lévő modernizmus után az építészetről való gondolkodásban, mind a diákok, mind az egyetemi oktatók körében.
Kollégiumi szobatársa Taksás Mihály révén 1979-ben lehetősége volt a Csete György által tervezett halászteleki Szent Erzsébet templom kivitelezésének utolsó fázisában részt venni, és megismerkedni Csete Györggyel, a hazai organikus építészet egyik meghatározó alakjával. 1980 júniusában több diáktársával megszerveztek egy kirándulást Visegrádra, Csete György és Makovecz Imre részvételével, ami sorsfordító eseménynek volt tekinthető. Az ezt következő események: Makovecz előadása az építész kollégiumban, a dombóvári Makovecz-kiállítás megnyitója körüli félillegális történések irányt szabtak Zsigmond László építésszé válásában.
A kollégiumi élet erősítette ezt a hatást, a Taksás Mihály által szerkesztett Bercsényi 28-30 újság, vagy a Szalai Tibor által szervezett kiállítások organikus módon vezettek el a Visegrádi építész táborhoz, 1981 nyarán. Makovecz Imre közbenjárásának köszönhetően az ún. Szent István bányaudvarban 40-50 építész hallgató tapasztalhatta meg a „Kas” építése kapcsán az együttműködés, együtt gondolkodás és a kontrollálatlan szabadság érzését.
Fontosabb egyetemi terveinek készítésekor a többsíkú gondolkodás vezette. Komplex terve egy foghíj-beépítés volt Sopron központjában. Az általa tervezett kiállítóterem a római romokra épült, de tömegalakításában a középkori telekosztást tükrözte. A belső udvar köré tervezett épület feltárulását komplex, időbeli dramaturgia határozta meg. Diplomaterve a Szolnokra tervezett megyei könyvtár volt, a modern és posztmodern határán egyensúlyozó, inkább funkcionalista épület. Közepén ezúttal nem udvarral, hanem egy fedett közösségi térrel.
Későbbi feleségével, Zsigmond Ágnessel az egyetemi évek alatt ismerkedett meg. Az 1983-as diplomázást, majd a héthónapos katonai szolgálatot követően az V. kerületi IKV-ban kezd dolgozni, egy frissen fölfejlesztett tervezőirodában, jellemzően fiatal munkatársakkal. Feladatuk a belvárosi épületek rekonstrukciójának előkészítése volt, a pincék, belső udvarok újragondolásától a tetőterek hasznosításáig, épületfelmérésekkel, pályázati tervek készítésével. Főállása mellett azonban folyamatosan dolgozik az ekkor alakult MAKONA Gmk-ban készülő terveken, többek között a Nagy Ervin által tervezett dunaföldvári lakó- és vendéglátó épületén.
A Makovecz Imrét „magtaláló” hatalmas munkamennyiség váltásra bátorítja: 1986-ban az egyik alapítója az Idol Gmk-nak (Ekler Dezső, Salamin Ferenc, Siklósi József, Taksás Mihály, Turi Attila és Vincze László társaként). Legfontosabb munkájuk a Paksi Atomerőmű ekkor tervezett második üteméhez kapcsolódó településfejlesztési munka volt: épületek felmérése, átalakítások tervezése. Makovecz Imre volt a város főépítésze, de a fejlesztési tervek készítésébe besegített az ekkor Kaposváron dolgozó Kampis Miklós, illetve a komoly városépítészeti gyakorlattal rendelkező miskolci Bodonyi Csaba is.
Ekkor kapta első tervezési megbízását, a fonyódi Magyar Bálint Általános Iskola bővítését és átalakítását. A két - egy egyemeletes és egy kétemeletes – lapostetős részből álló épületből kellett egy „egynemű” iskolát csinálni tornateremmel. Utóbbi céljára a tanácselnök már előre megvett egy Mezőváz rendszerű előregyártott acélvázat, amit az építésznek – természetesen – esze ágában sem volt betervezni. A megoldás a két meglévő tömeg tetőtérráépítése, a közéjük beszoruló lépcsőház mögé aula építése és egy ácsszerkezetű tetővel fedett hátsó tornatermi szárny lett. A generáltervezői feladatok mellett Zsigmond László a művezetést is végigcsinálta.
Ebben az időben a szakmagyakorlás mellett az antropozófiával való megismerkedés, illetve az abban való elmerülés volt meghatározó hatás. A hét éves komoly tanulási folyamat 1982-ben kezdődött Kálmán István vezetésével. Rudolf Steiner: A Szabadság filozófiája című könyv elolvasása és alapos átbeszélése volt a kurzus célja. Ezt a Történelmi szimptomatológia és más kötetek követték.
A rendszerváltás előtti gazdasági jogszabályváltozások izgalmas néhány évet hoztak, a gazdasági munkaközösség „cégforma” megszűnt. A MAKONA Gmk. Kisszövetkezetté alakult magába olvasztva az Idol Gmk-t is. A meglehetősen népes, mintegy harminc fős szervezet 1987. március 15-én beköltözött egy Rumbach Sebestyén utcai kétszintes üzlethelyiség felső szintjére. Ezáltal egy valódi építész közösség jött létre Makovecz Imre körül, hatalmas mennyiségű munkával, megkereséssel és ezzel párhuzamosan óriási lelkesedéssel, tenni akarással.
Ez az év egy újabb fontos megbízást hoz: Makovecz Imrétől a nagykapornaki faluház tervezését. A főtérre néző kúriaszerű boltépület délnyugati irányú folytatásaként megvalósuló, a korábbi „kultúr” épületét is magába foglaló tömeg a településre jellemző léptékben marad. A korábbi színházterembe kerültek a kistermek, az új déli szárnyba a vizesblokk és egy kis büfé, a tetőtérben könyvtárral. A két szárny közé került az új nagyterem. Az így kialakuló, U-alakú épület alapvetően hátrafelé, az udvar és a focipálya felé kommunikált. Makovecz Imre – akit családi gyökerei és az itt töltött gyermekkori nyarai a településhez kötötték – azt javasolta, hogy fordítsa meg a telepítést és inkább az utcai oldalon hozzon létre egy találkozásra, várakozásra alkalmas átmeneti teret, amelyet körbeölel az épület. A tetőtéri könyvtár egy kis fiatornyot kapott, amely a főtér felé közelítők számára egybelátszik a dombtetőn álló templom tornyaival, így kijelöli a szakrális központ mellett a település közösségi központját is. Beke Pál és Kovács Flórián népművelők segítsége meghatározó volt az építési program közös megfogalmazásától, a helyi lakosoknak a beruházásba és a kivitelezésbe való bevonásáig. „Ez egy közösségépítő játéknak indult, egy nagyon komoly falumentő játék lett” – mondta az építész
A következő év fontos munkája a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola felújításának és bővítésének tervezése volt. A megkeresés eredetileg Makovecz Imréhez érkezett és a faluház tervezésére szólt. A helyszínen azonban kiderült, hogy az iskolaépülettel sokkal több baj van: például két tanterme éppen a faluháznak kiszemelt épületben volt. Így a faluház tervezése helyett az iskola felújítása és bővítése lett a feladat. Fonyódhoz hasonlóan itt is több épület összeépítése volt a megoldás: egy kétszintes, középfolyosós, lapostetős épületé, illetve két kisebb kúriaszerű földszintes épületé, amelyek közvetlenül nem épültek össze a főépülettel, sőt az egyik még szögtörésben is volt. Zsigmond László a három épületet egy köríves tetőzettel kapcsolta össze, egy hangulatos belső udvart alakítva ki. Az új „tornác” hol zárt helyiségeket, aulát, bejáratot foglal magába, hol fedett-nyitott térként szolgál, de van egy szakasza, ahol csak jelzésszerűen jelennek meg a bátran formált pillérek torzói. A terv legnagyobb húzása a lapostetős épületre emelt beépített tetőtér lett, amely egy íves felülvilágítónak köszönhetően világos, barátságos belső közlekedő magot kapott, ami az alsóbb szintek középfolyosóit is meg tudja világítani. A csatlakozó tantermek a Makovecz Imre által kitalált „ház a házban” koncepciót követik, a helyiségek szimmetrikus magastetőt kaptak, így a mellettük futó közlekedők légtere vertikálisan megnyílhatott. Tűzvédelmi előírások miatt a ráépítést acél szerkezettel kellett megoldani, így Zsigmond Lászlónak már harmadik megvalósult épületénél lehetősége volt bizonyítani, hogy az organikus építészet formavilága nem csak fa ácsszerkezettel valósítható meg, hanem a mérnökiesebb megoldásokat megkövetelő acél zártszelvényekből is, a látszó tetőszerkezettől a lépcsőkorlátok részleteiig.
1989 egyik délelőttjén Pásztor Béla, Veresegyház tanácselnöke gyakorlatilag véletlenül tért be a MAKONA Kisszövetkezet Rumbach Sebestyén utcai irodába, ahol sorsszerűen az éppen ráérő Zsigmond Lászlónak adhatta elő településfejlesztési terveit. Első feladatként egy idősek otthonának megtervezését vetette fel, amelyre Zsigmond László Ekler Dezsővel és Bata Tiborral közösen rajzolt egy érdekes, egyedi koncepciót. A terveket Zsigmond László fejlesztette tovább és az 1991-ben meginduló építkezést is ő felügyelte. A mintegy nyolcvan méter hosszú hossztömegből és abba merőlegesen kapcsolódó „parasztház-szerű mellékszárnyakból álló épület több ütemben valósult meg 1994-re. Ezzel a munkával egy több, mint három évtizedes együttműködés vette kezdetét Veresegyházzal és az azt sokáig vezető Pásztor Béla polgármesterrel.
1988. decemberében Makovecz Imre, Kampis Miklós és Kálmán István közvetlen hatására hét kisszövetkezet megalakítja a Kós Károly Egyesülést, a magyarországi szerves építészet művelőit tömörítő civil szervezetet. Elindul a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai kampuszának tervezése, amibe Makovecz Imre Zsigmond Lászlót, Siklósi Józsefet és Bata Tibort vonja be. A rendszerváltás évében, a megváltozott jogi keretek a MAKONA Kisszövetkezet átalakulását (is) hozza, az irányíthatatlan méretűvé duzzadt szervezet önálló kft-ké alakul át. Zsigmond László, Ekler Dezsővel, Jánosi Jánossal és Bata Tiborral a ma is működő Kvadrum Kft-t alapítja meg. Amely tagja lesz rögtön a Kós Károly egyesülésnek 1992-ben Ekler Dezső kivált a Kvadrumból, és 3 fővel bővül a kft.: Engelmann Tamás frissen végzett vándorépítész, Zsigmond Ágnes és Heil Tibor építészekkel. lépett. A cégben – tudatos döntés következtében - nincs alkalmazott, minden tag önellátó, saját munkákat csinál, önálló elszámolással. Fontos ez a szabadságon alapuló cégvezetési modell, amely gyakorlatilag hat önálló vállalkozót egyesít, kvázi ernyőszervezetként. Az együttműködés alkalomszerűen, organikusan alakul, attól függően, hogy kinek mennyi munkája, vagy szabad kapacitása van. Ugyanez az organikus együttműködési gyakorlat jellemezte az ekkor már szintén Kft-ként működő MAKONA irodát, amely a Kvadrumhoz hasonló kisebb cégekkel (Triskell, Paralel, Kupola) tudott alkalomszerűen együttműködni, például a piliscsabai munkákon. De igaz ez az eggyel tágabb körre, azaz a Kós Károly Egyesülésre is, amely ekkorra már egy tucatnyi taggal rendelkezett az egész országban. Ezek az irodák fenntartották az Országépítő című negyedéves folyóiratot és a különleges posztgraduális képzést nyújtó Vándoriskolát. E hat féléves iskola a középkori inasévekhez hasonlóan lehetőséget adott a fiatal pályakezdő építészeknek, hogy hat mester mellett tanulják meg a szakma gyakorlati fortélyait. Ennek keretében az évtizedek során negyvenkét vándor fordult meg a Kvadrum irodában.
A Makovecz Imrével (és Csete Györggyel) való első találkozást követő tizennégy év alatt kialakult egy építész személyiség a szerves építészeti gondolkodás és Rudolf Steiner antropozófiájának szilárd alapjain. Kialakult egy cég, a Kvadrum Kft., illetve egy nagyobb cégháló, a hazai szerves építészet közössége. Ezek a keretek alapozták meg Zsigmond László életében az elkövetkező három évtized – mondhatni monoton, de még sem unalmas – szakmagyakorlását. Ezek az évtizedek főépítészi tevékenységgel, épülettervezéssel és belsőépítészeti munkákkal teltek és egy imponálóan terjedelmes életművet eredményeztek.
Veresegyház Önkormányzata 1992-ben a Csonkás településrészen, egy 64 ha-os területen 360 telek kiosztását határozta el, aminek lebonyolítását egy helyi geodétára bízták. Előtte - az épülő idősek otthona miatt a településen rendszeresen jelen lévő - Zsigmond Lászlótól kértek véleményt az ötletről. Az építész az eljárás lehetetlenségét ecsetelve egy több aspektusból átgondolt várostervezési koncepciót tett le az asztalra, amely szakított az akkoriban ismert településrendezési felfogással. A területnek volt közepe, amelybe sugarasan futottak be a főbb utak, gyűrűs másodlagos utcahálózattal. A befelé sűrűsödő beépítési intenzitás sokféle lakás- és telekméretet eredményezett, a központban közfunkcióknak is jutott hely. A terv rugalmas volt, a telekértékesítés során folyamatosan alakultak a beépítési paraméterek az igények szerint, de az eredeti koncepciót szem előtt tartva. Zsigmond László településrészi főépítészként felügyelte az értékesítést, telekválasztást. Lakossági egyeztetéseket tartott, mindenkivel ismertetve a beépítési lehetőségeket, megkötéseket. A kísérlet sikeres volt, minden telek elkelt, Zsigmond László pedig Veresegyház főépítésze lett, amely megbízatás egészen 2025-ig tartott. Hasonló telekosztások, településrész rendezések Veresegyház Ligetek és Hegyek nevű részein is megvalósultak a következő években.
A főépítészi megbízatásnak valóban a bizalom volt az alapja, amit az is lehetővé tett, hogy az idő közben tanácselnökből polgármesterré váló Pásztor Béla az ország leghosszabb ideig hivatalban lévő ilyen tisztségviselője volt, akinek egy világos fejlesztési víziója volt Veresegyház jövőjéről. Ez a vízió nagy mértékben egybevágott Zsigmond László építészeti ars poeticájával. A Polgármester „zűrzavaros harmóniát” szeretett volna megvalósítani, azaz nem a sablonos megoldásokra vágyott, hanem egy nőtt jellegű otthonosságra, amely egyszerre átgondolt, de mégis sok esetlegességet rejt magában. Egyúttal elvárta, hogy a főépítész tervezzen is a településen és ezáltal példát mutasson a magánembereknek is. Építészete „ne legyen kihívó, hanem szelíden szépet sugalljon”. A településfejlesztés alapja a telekosztáson és a közlekedési infrastruktúra kiépítésén túl a közintézmények fejlesztése volt, így Zsigmond Lászlónak lehetősége volt a bölcsődétől az óvodán és iskolákon át a polgármesteri hivatalig minden fontos épülettípus tervezésében kipróbálni magát.
Az első ilyen feladat a Széchenyi téri óvoda tervezése volt, ahol felesége Zsigmond Ágnes volt a belsőépítész munkatárs. Az 1993-ban tervezett első ütem kívülről szimmetrikus felépítésű, de az alaprajzban felfedezhető némi aszimmetria. Az utcai homlokzatot az íves főtömeg tetőzete, illetve az annak „nekitámaszkodó” minimálisan alacsonyabb „oldalhajó” határozza meg. Minden gesztus a középület családi házas léptékben tartását szolgálja. A kompozíció középtengelyét egy hajószerű, íves keresztszárny uralja, két oldalán a bejáratokkal. Az udvari homlokzat játékosabb, az idősek otthonához hasonlatosan az íves főtengelybe a négy foglalkoztató tornácos, parasztház karakterű tömege fúródik bele, a középtengelyben az aula íves tetejével. A foglalkoztatók és az aula látszó tetőszerkezettel, nagy belmagassággal készültek. 2008-ban és 2012-ben bővítették az épületet a keleti oldalán kicsit szerényebben, szögletesebben, de követve az első ütem alaprajzi rendjét, lezárásként egy pavilonszerű, centrális bejárati tömeggel.
Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium Piliscsabán, a PPKE egyetemi épületegyüttestől kissé távolabb, a századfordulós hangulatú Klotildliget teraszos hegyoldalán a település régi, a háború előtt épült iskolájának bővítésével valósult meg.
A régi, oldalfolyosós iskolaépület a '30-as években épült rusztikus kőlábazattal, fehér falakkal. Zsigmond László elfogadta és folytatta ezt a nyelvezetet. Az általa ráépített második emelet faburkolatot kapott, illetve az új épületrészek is hasonlóképpen néznek ki. A keskeny utcával párhuzamos eredeti szárny mögé egy hasonló párhuzamos szárny épült, mögötte a tornateremmel. A két tömb között centrális, aula helyezkedik el, az eredeti bejárati csarnokból nyíló átvezető, főtengelyben. Az új szárny keresztirányú tengelyét egy másik kör alaprajzú, de már szabadon álló tömeg zárja: az étkező. Míg az aula kétszintes, határoló szerkezetei könnyedebbek, inkább fából készültek, addig az étkező földszintes tömege súlyos, tektonikusan formált kőpillérek közé szorul, változó parapetmagasságú nyílásokkal.
„Zsigmond László az organikusok korai, '60-'70-es évekbeli elgondolásai és az attól igen erősen eltávolodó egyetemi épületek szellemi alapja között egy sajátos, köztes állapotot talált: a filozófiai alapokat híven őrző, mégis teljes mértékben funkcionális és felesleges ideológiai tehertől mentes, tiszta építészetet hozott létre.” – írta az épület kapcsán Haba Péter.
1997-98-ban Kampis Miklós közreműködésével elkészíti Rácalmás-Ófalu szabályozási tervét, amely a talajtani okokkal indokolt építési tilalmat volt hivatott feloldani. Ezzel a munkával együtt járt a főépítészi megbízatás, amely a kölcsönös megelégedettség okán egészen mostanáig tart, számtalan tervezési munkát eredményezve a településen az egyszerű népi lakóépülettől a műemlékfelújításokon át egészen az új ravatalozó épület tervezéséig.
1998 meghatározó tervezési munkája a veresegyházi tizenhat tantermes Mézesvölgyi Általános Iskola, ami a korabeli iskolaépítészettől meglehetősen eltérő filozófiát követ. A viszonylag keskeny, mély telekre hátulra helyezi el a háromszintes, belsőudvaros, oldalfolyosós elrendezésű, három oldalról a természet által körbeölelt tantermi szárnyat. Így az oktatás távol esik a forgalmas úttól. A viszonylag fegyelmezetten szerkesztett tömegnek a sarkait, egy-egy téglaburkolatos saroktorony teszi erőteljessé, vertikális építészeti gesztusaival. Az összekötő szárnyak semlegesebbek, függőlegesen hármas tagozódást mutatnak: téglaburkolatú, erős lábazat, vakolt emeletek, és hangsúlyos tető, ferde támaszokkal. Az utcához közel, arra merőleges tengellyel a tornaterem és a tanuszoda került, önálló bejárattal, hogy a tanítási időszakon kívül is működhessenek, bevételt termelve a városnak. Ezek szabadon formált, az oktatási szárnynál alacsonyabb tömegei, utcai homlokzatai jobban illeszkednek a családi házas környezetbe. A három épületrészt a tágas aula köti össze, amely szintén használható külsős rendezvények megtartására. Az aula előtt, a tornaterem és a tanuszoda között kialakul egy mély, ovális átmeneti tér, amely találkozásra, várakozásra alkalmas a forgalmas főúttól némileg szeparálva.
A komolyabb középületek mellett folyamatosak a családi házak, kisebb társasházak tervezésére vonatkozó megkeresések. Ezeket részben az éppen mellette dolgozó vándorépítész, vagy a Kvadrum munkatársainak bevonásával tervezi. A céges léptéknél szélesebb együttműködést követelt meg a 2001-es beregi árvíz utáni újjáépítés, amelyre Makovecz Imre vezetésével a Kós Károly Egyesülés tagjai mintaterveket készítettek. Ezek többségét az újjáépítést bonyolító katasztrófavédelmi szervek elfogadták. Zsigmond László Tákos főépítészeként irányította a tervezési és kivitelezési munkát az első lépések megtételétől az átadásig. A településen összesen 98 új családi ház valósult meg a legegyszerűbb másfél szobástól az ötszobásig.
Ebben az időben tervezi a rácalmási Jankovich-kúria műemléki épületének és környezetének rehabilitációját, a legkülönfélébb – az éppen pályázható forrásokhoz igazodó – funkciókkal. A rácalmási Duna-ághoz közel fekvő terület egy önellátó gazdaság központja volt egykor, kúriával, majorsági és mezőgazdasági épületekkel. Ezt a szocializmus évtizedeiben a nagyipari mezőgazdaság igényei szerint használták, az eredeti állapothoz méltatlan módon. Az első ütemben maga a műemléki védettséggel rendelkező kúriaépület újult meg konferenciaközpontnak adva helyet, tetőterében a felújított gabonapadlással. A második ütemben a hozzá legközelebb fekvő két épületbe, oktatási, illetve gasztronómiai funkció került. Rendezték az épületek homlokzatát, a közöttük fekvő, parkos területet, aminek eredményeként egy jól működő turisztikai központ jött létre, - egyedi módon - az önkormányzat működtetésében.
Rácalmás katolikus temetőjében álló régi, elavult ravatalozójának kiváltására 2014-ben tervezett új ravatalozót Zsigmond László és Zsigmond Ágnes. Az új épület a temető északi oldalán, a katolikus templommal egy vonalban áll. A kis alapterület ellenére a ravatalozó tele van izgalmas téri helyzetekkel. Az ovális alaprajzú zárt tér felett látszó fa kupola tetőzet van. A ravatalasztal a színes ólomüveg fénykúp alá került. A szimmetrikus tér anyaghasználata puritán: kő padlóburkolat, látszó tégla falazat és pácolt, natúr fa tetőzet jelenik meg csupán. A középső szertartástér köré vannak felfűzve a kiszolgálóhelyiségek: a keleti oldalon egy várakozószoba és a vizesblokk, a nyugati oldalán egy tárolóhelyiség és a kegyeleti tér helyezkedik el. A belső tér háromosztatú nyílással csatlakozik a fedett-nyitott előtérhez, a főtengelyben lévő átjáró fölött fiatoronyban elhelyezett lélekharanggal. Az előtér tetőzete a hármas bejáratból kibomló háromhajós kialakítást kap, amely jóval összetetteb a belső tér íves, sugaras tartószerkezeténél. E tér hangulati telítettségét az oromzat lécrácsának köszönhető fényjáték mélyíti tovább. A ravatalozó 45 fős belső befogadóképességét a fedett-nyitott tér megháromszorozza.
Az alkotások, vagy a 2007-ben mátészalkai megbízással gyarapodó főépítészi tevékenység ismertetése még hosszan folytatódhatna, de a terjedelmi kereteket figyelembevéve inkább Zsigmond László építészeti ars poetica-jára érdemes kitérni, ami szerves kapcsolatban van az építész személyiségjegyeivel. Személyiségét a lényeglátás, a célra fókuszáltság jellemzi, amely hallatlan kitartással párosul az adott cél elérése érdekében. Ezt mutatja, hogy főépítészi megbízatásai két-három évtizedet ölelnek fel, illetve a legtöbb épülete jellemzően nem egy ütemben valósult meg, hanem akár egy évtizedre is elhúzódtak a megvalósulások. Ez nem tragédia, hanem a hosszú távra tervezés képessége.
Zsigmond László (fő)építészeti gondolkodása a településtervezéstől a klasszikus épülettervezésen át a belső építészeti részletekig terjed, de a „nagyképet” sosem veszti szem elől. Formavilágára a szerves építészet többi képviselőjéhez hasonlatosan Wright, Gaudi és Kós épületei hatottak, természetesen Makovecz Imre építészete mellett. A modernizmus elveivel nem szimpatizált, az emberi aspektust hiányolva abból. A városról alkotott ideálképe a századforduló kisvárosaihoz áll a legközelebb. Nem stiláris szempontból, hanem azok tradicionális térszerkezete, épületeinek arányrendszere okán. A történeti tudat folytonossága, vagy újraépítésének elérése okán. Egy városlakó nem akkor érzi jól magát, hogyha sokféle épület veszi körül, hanem ha rend van körülötte. Ha az épület és a város működik, amit a helyi közösség tisztességes és komoly együttműködésével lehet elérni, évek, évtizedek közös munkájával. A közös erőfeszítések mind beleépülnek a sokszor csak lassan körvonalazódó épület-lénybe, ami egy ponton megmerevedik, majd különböző tervek, egyeztetések és a kivitelezés során megvalósul. Az építész által „evidenciáknak” hívott apró történések, elemek a helyükre kerülnek. Értendő ezek alatt a térszervezés, az anyagi források biztosítása, vagy a szereplők közötti feladatkiosztás. „A történetet végig kell vinni, végig kell csinálni, és akkor, ha ebből a történetből épül meg az épület, akkor az tartósabb lesz, mert nem csak a fizikai keretei valósulnak meg, hanem létrejön egy olyan szövet, amelyik megtartja ezt a működést, ezt az épületet. Az ilyen épületeket lehet használni és szeretni is, olyanok, mintha mindig is ott lettek volna.” – összegzi Zsigmond László
Az így megszülető épületek térszervezése tiszta és átlátható. Ezt a térszervezést a szerkezet és a forma logikusan, kívülről jól olvashatóan is leköveti. Nincs applikált díszítés, sem szerkezeti hazugság, mellébeszélés. Az épülettervezés nem bonyolult, absztrakt, spekulációs konstruálási folyamat, hanem mindennapi evidenciák felismerése és az azoknak való következetes megfelelés. „Zsigmond László építészete kisvárosias karakterű, szerethető építészet, amely a személyéhez köthető, kanonizálható elemekből van összerakva.” – összegez Turi Attila, aki az 1981-es első Visegrádi építésztábor óta ismeri őt.