Hyatt szálló és Malév irodaház

Építész: Zalaváry Lajos,  Bodoky Péter
Vezető belsőépítész: Németh István, Hefkó Mihály

Atrium Hyatt belsőépítészeti tervezésének és művezetésének rövid története

1975: építésztervező művész diplomát vehetem át, szeretett mestereimtől. A főiskola alatti évek életem legszebb évei voltak. Mestereim közül szeretnék néhányat megemlíteni, dr. Pogány Frigyes, Németh István,  Szrogh György, Jánossy György, Makovecz Imre, dr. Vámossy Ferenc, Józsa Bálint, Csíkszentmihályi Péter, Reimholtz Péter, Csík István, Jakuba János. A teljes névsor Főiskolai mappában található.
A főiskoláról kikerülve Tagyi Zoltán formatervezővel egyszerű formatervezett tárgyakat kezdtünk gyártani, kitöltve azt az űrt, amely akkor még a tervezett és igényesen kivitelezett tárgyak piacán volt. Főleg a fémnyomást részesítettük előnyben, ebből főleg világítótestek és egyéb használati tárgyak készültek, felületük főleg krómozott vagy dukkózott felületkezeléssel készült. Egy év elteltével hiányt, elégedetlenséget éreztem, arra vágytam, amit mestereimtől tanultam a téralakításra és bútortervezésre, a terveim alapján létrejövő élhető szerethető embert boldoggá tevő terek kialakítására és nem utolsósorban tervező társakra. Ebben az időben még minden a belső térben megjelenő, akár falburkolatról akár világítótestről vagy bútorról, információs rendszerről volt szó, meg kellett tervezni, nem látványtervi szinten, hanem kiviteli terv szinten 1:1-es léptékben. Ehhez természetesen ismerni kellett a felhasznált anyag minden tulajdonságát, megmunkálhatóságát, színét, felületét és, hogy milyen beavatkozást visel el, milyen csomóponti összeépítésre alkalmas, ami nem mond ellent a felhasználni kívánt anyagnak. Forma – anyag – funkció, hármas egység meghatározó lett a terveimnél.
1978-ban kezdtem a KÖZTI-ben dolgozni Németh István főiskolai mesterem műtermében. Úgy éreztem végre megérkeztem és azzal foglalkozhatok, amire gyerekkorom óta vágytam és készültem. Szüleim bár TŐLÜK távol állt ez a világ, feltétel nélkül támogattak. A műteremben körülöttünk rengeteg terv ágaskodott vagy feküdt a tartójában, egy tenyérnyi hely nem volt, egyik munka a másikat követte és munka után még a pályázatok végtelen sora következett. Észrevétlenül múltak a napok, hetek. Mesteremmel a közös munkák pezsdítően hatottak nem csak rám, hanem műtermünk minden tervezőjére. A hatalmas rajzasztal a görgős vonalzóval be tudta fogadni az egész világot, amit éppen a készülő terveinkkel teremtettünk. Fontos esemény volt minden évben egy kijelölt nap, amikor a rajzasztalainkat áthúztuk, frissítettük. Talán ma már senki nem tudja, de ez a művelet azért volt fontos, mert egész évben ezen a felületen dolgoztunk és egyáltalán nem volt mindegy, hogy sikerült a munka, a frissen áthúzott asztal minden elárult a tulajdonosáról. A műveletsorok az alábbiak voltak, le kellet bontani a rétegeket és szépen a letisztított 25 mm–es élkeményfázott, lécbetétes bútorlapra, melynek 90x160cm volt a mérete, először egy enyhén nedves dippát helyeztünk és feszitettünk fel széleit hagyományos ragasztószalaggal rögzítettük. Erre került egy száraz vastag bőrpausz amelyet a széleinél hagyományos ragasztószalaggal rögzítettünk majd finoman nedves szivaccsal áthúztuk. A következő napra vagy szépen feszült a két felület vagy szétrobbant és újra lehetett kezdeni. A felület amit ez a két anyag tudott, hogy szinte siklott a rajzeszköz a felületén segítve a gondolataink jól értelmezhető rögzítését.

Forrás: Hefkó Mihály