logo
logo
2012
Vadász Bence
tervező

1956-os Forradalom- és Szabadságharc Emlékműve

tervdokumentáció
New York

Pályázati eredmény: III. díj


A kompozíció
1,50 m átmérőjű, hófehér mészkő korong – a járósíkban elhelyezve.
Rajta lábak „földbe süllyedő” lenyomatai.
A nagy körön belül aszimmetrikusan (de a Kossuth szobor tengelyében), egy kis körben – kifelé fordulóan, apró, védtelen gyermeklábak mezítlábas talpnyomai, - körülöttük kívül, feléjük forduló (befelé néző) hatalmas, nehéz katona-bakancsok tömege. Belül a védtelen, - magára hagyatott, esélytelen „mezítlábasok” rendezetlen kis csapata, - kívül az erő – a kegyetlen és kíméletlen, szervezett, brutális hatalom!
-        A meztelen talpak csak kicsit süllyednek a földbe, - a mészkő lap síkjától csak ~1 cm-t – éreztetve, hogy kis súlyú gyerekek és fiatalok, éhező felkelők csoportja néz farkasszemet a túlerővel… Ezeknek a lábnyomoknak a negatív mezői lehetnek vörös kő betétek (pl. „tardosi vörös kő” Magyarországról) – a kiontott vért is jelképezve…
-        A bakancsok viszont mélyen benyomódnak a kőbe (erő, tömeg, hatalom).
A kompozíció az esélytelen, de hősies küzdelmet, - a magára hagyatottságot is jelképezi, - ugyanakkor érezteti a „végső összekapaszkodást”, - a kis csoport összetartozását is! A járósíkon való elhelyezés a valóság „egy kiragadott szeleteként, -” térbeli és időbeli lenyomataként ábrázolja 1956 egy pillanatát!

A környezet

A Kossuth szobor terébe szervesen belekomponálva, mégis láthatóan külön egységként képzeljük el megfogalmazni az „emlék-plakett” közvetlen környezetét és az íves ülőpadot, rajta az idézettel.
A hófehér mészkő korong körül fekete gránit burkolatot – mint gyászkeretet – terveztünk. A „lábnyomokat” körülölelő, szabálytalan gránit „csíkok” nemcsak keretezik, – térből és időből is kiemelik, így általános érvényűvé nemesítik az emlékmű üzenetét. A gránit csíkok az íves ülőke vonalánál kilépnek a térbe, - megszakítás nélkül emelkednek a pad ~40 cm-es síkjáig, - majd tovább a háttámlák „csíkonként” különböző magasságáig. A „random” módon, - különböző magasságokban abbamaradó fekete gránit „szalagok”, - mint megannyi „fekete zászló” keretezi és dinamizálja a kompozíciót.
A legszélesebb és legmagasabbra emelkedő középső gránit csík (a két alkotás közös tengelyében) támlájára vésnénk a javasolt idézetet!

Az idézet

Márai Sándor 1956-ban New Yorkban írt versének – Mennyből az angyal – részlete.
A vers nem csak az egyik legnagyobb magyar író megrázó „imája” 1956 tragédiájáról, - de egyértelmű New York-i vonatkozása is van, hisz a költemény itt született! Így az emlékmű a két nemzet barátságát, lelki rokonságát és szabadság vágyát is szimbolizálja!

 

Márai Sándor:
MENNYBŐL AZ ANGYAL

MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: ""Elég volt.""

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- a gyermek, a szamár, a pásztor -
Az álomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik -
mennyből az angyal.

(New York, 1956.)

 

Építészeti műleírás az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezetére New Yorkban létesítendő emlékmű megtervezésére kiírt tervpályázathoz
Budapest, 2012 július 11.

 

Forrás: Vadász Bence

Válogatás további munkáiból