Veres Kálmán szobrász műteremháza
Hely: Pomáz, Kartal u. Hrsz: 148.
Díjak: Pest Megyei Építészeti Nívódíj 2005
Mitől magyar egy ház, egy utca, vagy egy szobor - mitől "nemzeti" egy alkotás?
Attól e, hogy organikus vonalvezetésű, és ágas-fákat használ kompozíciós elemként, - hogy speciális színek és anyagok dominálnak a megjelenésében, - vagy
attól, hogy koroktól függetlenül egy régi archetípus másolata, vagy annak újragondolása - esetleg népi motívumok jelennek meg rajta direkt utalásként?
Azt hiszem, hogy egy ház is - csakúgy mint az ember -, akkor lesz magyar, ha őszinte, egyszerű, hagyományőrző, és hagyja hogy hasson rá a "hely szelleme".
Ha őszintén megmutatja mi a funkciója,
- hogy miféle ember, milyen életet él benne,-
- ha egyszerű és tiszta eszközökkel és formákkal utal a mögöttes tartalomra, -
- ha természetes anyagokból, hagyományőrző módon épülnek fel a belső és külső terei, -
és ha figyelembe veszi az épített és természeti környezet elemeit, a növényzetet és az utakat, a szomszédokat és az utcát, de a szűkebb és tágabb hely történetét is.
De ettől még nem kell megtagadja a kort, melyben épült, - nem kell szolgalelkűen meghunyászkodnia, betagozódnia, vagy hazug módon másolattá válnia!
Ezen megfontolások szellemében született Pomázon Veres Kálmán szobrászművész műteremháza is.
A patakparti telekre tervezett, oldalhatáron állónak minősülő épület egyszerű és funkcionális, - tudatosan kerüli a divatos építészeti megoldásokat. Anyaghasználatával, tömeg és homlokzat képzésével, szerkezeti és funkcionális rendszerével határozottan idézi a századelő egyszerű, de részletgazdag, humánus ipari épületeit, - a kézműves, iparos lakosság építkezési szokásait. Egyszerű, hosszú ház az utcára merőlegesen telepítve - a régi "fésüs" beépítéseket idézve. Képletszerűen funkcionális, történeti előképeket idéző alaprajz, - hagyományos, végigfutó nyeregtetős tömeg, téglaburkolatos oromfalakkal. Olyan mint egy régi "Iparosház". Hisz az is! Egy otthon alkotó szobrász, egy igazi „kézműves” otthona és munkahelye egyben!
Elől, az utca felé a lakás, a földszinten a nappali élet tereivel, az emeleten a hálókkal -, míg hátul a műhely, a szobrászműterem.
A funkciók a régi paraszti hármas osztás szerint sorolódnak az épületben, - a súlypontban elhelyezett bejárat mellett, középen a konyha, - a "tiszta-szoba" helyén a nappali.. És ezek a használati egységek őszinte tényszerűséggel a homlokzatra is kivetülnek faburkolat, ablakosztás, vagy éppen árnyékoló lemez formájában. A homlokzat puritán módon vakolt a műterem zónájában, - kicsit gazdagabban motivált és részben fával burkolt a lakórész frontján. Ily módon a hosszú falfelület nem válik monotonná, az mindig a "belbecs" szerint változik, - ritmust és dinamikát adva az oldalhomlokzatnak.
A nappali-étkező előtt konzolosan kiugró árnyékoló előtető, - funkcionalitásán túl, jelzésszerű utalás a régi verandák világára is, átmenet a külső és belső terek között.
A hosszú épülettestet két oromfal fogja közre. A téglaburkolatos végfalak egyrészt keretbe zárják a kompozíciót, - másrészt tervezett homlokzati lukasztásaikkal, árnyékvetőikkel, sarokablakaikkal, - vagy éppen továbbfuttatott falszakaszaikkal mai építészeti hangvételt kölcsönöznek a tradicionálisan egyszerű tömegű épületnek.
A főépületet időközben melléképülettel bővítették, - a két épülettestet egyedileg tervezett pergolarendszer fogja össze és rendezi egy építészeti kompozícióba.
Forrás: Vadász Bence
Adatkezelési tájékoztatóSütitájékoztató