Hetvenhét – mesebeli szám a magyar néphagyományban. Immár ennyi esztendőt hagytam magam mögött. A bölcsesség kora az átadás ideje. El kell mondanom, mi volt szép, a jó megoldás a legapróbb dolgokban is, amit vétek lenne nem továbbadni az utánunk jövőknek – ezzel a stratégiával marad fenn az emberiség. Közép- és Belső-Ázsia népei között ma is a fehér szakállú öregeket ültetik esténként középre, hogy meséljenek, tanítsanak. Az iskolarendszer nem régi találmány!
Szülőfalum, Endrőd, nekem kincsesbánya. A Kárpát-Medence kellős közepén fekszik, és immár a várossá lett Gyomaendrőd része. Vizek szabdalta táj, bő termést ígérő szántóföldekkel. Határunkban a régész ásója településnyomokat talál, és olyan különleges leleteket, mint az újkőkori termékenység-istenasszony szobor.
Könyvem ágas-bogas, mint az életünk. Korrajz, néprajz, itt-ott nagycsaládunk története. Megerősítést ad közel háromszáz fényképem, melyeket javarészt ötven-hatvan évvel ezelőtt készítettem. A manipulálatlan fotó maga az igazmondás. A mi famíliánk is megszenvedte a szovjet rendszerű diktatúrát. A saját földjükön gazdálkodókat kifosztották, kigúnyolták, megalázták. A kisiparosokra és az értelmiségiekre se néztek jó szemmel. Gyerekkoromtól a Körös, az ártéri erdők és a tanyák vonzottak. Vadóc barátommal akár kézzel is megfogtunk egy ebédre való halat. A holtágak világa és a ritka madarak előhozták belőlem a természetfotóst. Sajátos nyelvünk, észjárásunk és az akkori öregeknek a 19. század közepéig visszanyúló emlékezete, a hol megható, hol kacagtató történeteket a tollforgatónak adtak ihletet. Végső tanulság, hogy vigyük tovább a kétkezi, dolgos emberek bölcsességét és humánumát, mert az megingathatatlan talapzat. (Kunkovács László)
Kép és szöveg: Kunkovács László
A Kunkovács-archívum kezelője: Gelegonya Kovács Gyöngyvér
Angol fordítás: Liptai Sára és David Ennever
Könyvtervező és tördelő: Németh János
Adatkezelési tájékoztatóSütitájékoztató