Kő kövön

630 x 480 mm

Kő kövön

A szeretet - szenvedés! A szenvedés – szeretet! Milyen áldásos volt az útszéli kereszttel való találkozásom. Felfedte előttem az élet legmélyebb titkát. Istenről és a szeretetről beszélt nekem…
Akár így is kezdhetném mondandómat a kőkereszt-részletet ábrázoló rajzomról. Az igazság viszont az, hogy hit ügyében szemérmes vagyok és ódzkodom mindennemű tételszerű kinyilatkoztatástól. Annál is inkább, mert az útkereszteződéseknél kőből, fából, pléhből felállított keresztek funkciója a napi gyakorlatban mindenekelőtt a tájékozódás segítése volt a földrajzi tájegységek végének/kezdetének jelzésével. Ilyen egység: falu, tanya, mező, szántó, birtok, gyepű stb. Az urbanizációval ezek a keresztek ma már sokszor a településeken belülre esnek, így csak a régi településhatárok emlékét őrzik.
A magasság és mélység határát voltak hívatottak jelezni a magaslatra állított keresztek. Ezek már a lelki élet értékeire is figyelmeztetnek, segítik az önmeghatározást. Választ adnak hollétünkre, jelzik, hogy erőfeszítéseink révén milyen magasra jutottunk és még  milyen határtalan magasság van fölöttünk.

Én csak most, amikor a saját rajzomhoz próbálok néhány gondolatot fűzni elmélkedem ily módon a témán. Valójában az állandó nyitott szemmel járás által került a látómezőmbe a kőkereszt motívuma. Méghozzá hétköznapi, „ottfelejtett” állapotában. Rendeltetésszerű funkcióját már régen nem tudja betölteni, oly mértékben megváltoztak az eredeti földrajzi tájegységek határai, viszont az idő múlásával léte új és fontos üzenettel gazdagodott.

Ennek felismerése késztetett arra hogy megrajzoljam a képet.

Az az izgalmas számomra, hogy egy szellemi, szavakkal nehezen kifejezhető szféra, amely az emberiségért hozott áldozatról, a szenvedésről és a szeretetről szól, hogyan fogalmazódik meg egy sokak által élettelennek aposztrofált kőszoborban. Hogyan maradt meg napjainkig, és bár az idő kíméletlenül lassan porrá őrli, repedéseiben élet fogan, megtelepszik a moha, menedéket nyújt az apró rovaroknak. A lényeg, hogy éppen elmúlásával simul eggyé a szeretet és a szenvedés ciklikussága. Az anyag holtában kell igazán életre az üzenet.

Nekem csak arra futotta, hogy szolgaian, tisztelettel lekövessem a formai változásokat, pillanatképet rajzoljak az elmúlásról. Tulajdonképpen, bár nem kőkeresztet, de rajzolt keresztrészletet állítottam saját lelkiségem virtuális határára. Ezek után – minthogy a rajz jó kezekbe került –, már csak saját lelki életem gazdagításával kell foglalatoskodnom.

Forrás: Szilágyi Varga Zoltán