Forintos Kálmán

Forintos Kálmán: Curriculum Vitae

Hivatalosan Szombathelyen születtem, 1940. július 10-én. Gyakorlatilag az akkor még Zala vármegyéhez tartozó Sümegen laktunk, ahol édesapám megyei tisztviselőként dolgozott. Emlékeim ebből az időből még nincsenek. Vannak viszont – a jelenleg Horvátországhoz tartozó – Perlakról, ahova 1944-ben költöztünk, mert apámat oda helyezték szolgálatra. Ez az országrész (Muraköz) akkoriban került vissza Magyarországhoz, ezért érthetően Tito partizánjainak aktív tevékenységi területévé vált. Nos, ezek a tevékenységek – és ami egy háború velejárói – voltak első emlékeim. Innen, életünket mentve jutottunk el a háború végére egészen a tiroli Lienzig. Az itt eltöltött egy év már maradandó nyomot hagyott bennem. Szerencsére ez túlnyomórészt a természeti szépségeket, az ottani környezetet jelentette. 1946-ban hazatértünk és a Sümeg melletti Mihályfán telepedtünk le, ahol nagyapám kezelte az ősi családi birtokot. Csak utólag fogtam fel, hogy milyen világba érkeztünk, nekem ez az időszak „boldog gyerekkort" jelentett, minden szépségével és jóságával, amit egy kis falu, annak környezete és lakói nyújthat. Iskolába is itt kezdtem járni, ez az iskola egy két tantermes épület volt, ahol a falu tiszteletben álló tanítói (egy idősebb házaspár) tanították az összes gyereket. Amit ott tanultam, azzal soha, sehol nem vallottam szégyent. Engem érintő probléma „mindössze" annyi volt, hogy balkezesként – az akkori pedagógiai elveknek megfelelően – csak jobb kézzel engedtek írni. Rajzolásnál, festésnél viszont szabadon használhattam mindkét kezem. Mindezt előnyként is felfoghatom, mert így mindkét kezemet egyformán tudom használni. Későbbi munkáim kivitelezésénél láttam ennek hasznát, de a tervezésekben is fokozottan ügyeltem erre a problémára.

Visszatekintve, sorsdöntő volt egy apróságnak tűnő ajándék, amit az egyik karácsonyra kaptam: nem volt ez más, mint egy vázlatfüzet, vízfesték és néhány ecset. Ebben az albumban igyekeztem megörökíteni mindent, ami hatással volt rám. Kicsit viccesen, de elmondhatom, hogy 8 évesen már kiállították egyik „művemet". Történt ugyanis, hogy tehetségemnek, no meg annak köszönhetően, hogy nekem volt festékem, velem rajzoltatták meg az új „Rákosi címert", amit aztán a tanterem falára kellett helyezni. A sors fintora, hogy 50 évvel később szintén az általam tervezett és kivitelezett községi címert helyezték a falu Polgármesteri Hivatalának ismerős falára. Ismerős, mert ez a fal annak a kúriának a fala, amit egyik ősünk építetett a család számára. El is érkeztünk 1950-ig, amikor minden ingatlanunktól és ingóságaink nagy részétől megfosztva, újra mennünk kellett.

1951-ben Budapestre költöztünk, azóta is itt élek. 1954-ben jelentkeztem a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba, ahova – falusi képeim bemutatásának is köszönhetően – fel is vettek. A bútorműves szakot végeztem, itt az érettségi mellé intarziakészítő szakmunkás bizonyítványt is kaptam. Szerettem ebbe az iskolába járni, jó tanáraink és mestereink voltak. Tanulmányaim felénél jártam, amikor elkövetkezett 1956. október huszonharmadika. Iskolánk a Kálvin térnél volt, így azt a keddi napot sosem felejtem. Lakásunk pedig a Móricz Zsigmond Körtéren volt, ezért elmondhatom, hogy az eseményeket közvetlen közelből élhettem át. Ezek a nagyon felemelő és nagyon tragikus események meghatározó szerepet játszottak világnézetem kialakulásában.

Érettségi után, 1958-ban jelentkeztem az Iparművészeti Főiskolára, az akkoriban induló formatervező szakra. A sikeres felvételi után, induló életemnek egyik legboldogabb öt éve volt az ott eltöltött időszak. Köszönhettem ezt mestereinknek – Dózsa Farkas Andrásnak, Borsos Miklósnak és a többi tanárnak – de diáktársaimnak is, akik azt a légkört megteremtették, amit azóta sem tapasztaltam sehol. Olyan alapokat kaptam, amikre támaszkodva sikeresen tudtam teljesíteni feladataimat. A diploma kézhezvétele után, 1963-ban az „önálló tervezői foglalkozást" választottam. Gyakorlatilag nem is volt más lehetőség, a műfajt kevesen ismerték, nem volt rá „státusz".

Ennek a pályaválasztásnak sok előnye és sok hátránya volt. Eleinte a hátrányaival szembesültem, különösen a megrendelések, megbízások elnyerése kívánt a hittérítőékhez hasonlítható feladatot. Érthetően még nem volt megfelelő referenciaanyagom sem, így minden képességemre szükség volt, hogy egy-egy gyár, üzem, szövetkezet illetékeseit meggyőzzem, hogy termékeiket a közreműködésemmel tervezzék és gyártsák. Ahol ez sikerült, ott tartósan jó kapcsolat alakult ki, mert munkámmal bizonyítottam, hogy a formatervezés hasznosan járul hozzá a termékek sikeréhez, előnyös a gyártónak és a felhasználónak egyaránt. Ezeknek a terveknek meg kellett felelni a megrendelő igényeinek, lehetőségeinek és a Bíráló Bizottság zsűrijének is. Ez a Bizottság (10-12 fő) rendkívül alaposan, több oldalról szemlélve értékelte a munkákat. A jóváhagyás egyfajta garanciát is jelentett, de számomra sok tanulsággal és tapasztalatszerzéssel is járt, köszönhetően a tapasztalt szakemberek észrevételeinek. Elmondhatom, hogy ezek az értékelések számomra pozitívan végződtek. Tulajdonítom ezt annak is, hogy terveimet olyan formában és minőségben mutattam be (grafika, makett), hogy azok egyértelműen érzékeltessék az ipari termék leendő képét.

Pályafutásom alatt több elismeréssel és díjjal ismerték el munkámat. Ezek mindig lendületet adtak a további munkához. Az 1980-as évek végén, amikor a legtöbb megbízást adó elektronikai gyár is rátalált arra a területre, ahol jó és piacképes termékekkel jelentkezhetett, és nekem is kialakultak az otthoni munkavégzéshez szükséges megfelelő feltételek (helyiség, eszközök stb.) akkor számolták fel a hazai ipart. Nekem ez a munkanélküliséget jelentette, évekre kihatóan. A gomba módra szaporodó Kft.-k, vállalkozások – többnyire előző megbízóim – viszont grafikai megrendelésekkel láttak el, ezek legtöbbször az illető cég emblémáinak, logóinak megtervezését és kivitelezését jelentették. Heraldikával is foglalkoztam, valamint a hadiipar ismeretének köszönhetően haditechnikai kiadványok műszaki grafikáit is készíthettem. Saját fejlesztésű termékek tervezésével is foglalkoztam, ezek komoly erkölcsi és szakmai elismeréseken túl, gyakorlatilag nem javítottak helyzetemen. Életemben fontos szerepe volt különböző makettek építésének. A formatervek térben történő bemutatása mellett a külön tanulmányozott hadiipar termékeinek – elsősorban járművek – különböző léptékben és anyagokból történő összeépítése jóval több, mint egy „hobbi", az alkotás öröme mellett nagyon sok ismeretszerzéssel járó tevékenység. Az elismerés sem maradt el, több mint 50 komoly díjat nyertem bel- és külföldi versenyeken, bemutatókon, pályázatokon. 2009-ben – hazánkban először – „Életműdíjat" kaptam az e téren végzett több évtizedes munkásságomért.

A legnagyobb elismerés 2013-ban ért, amikor a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választottak.

[2016]

Kiállítás

Egyéni kiállítások

1997 33 év munkái, Tölgyfa Galéria, Budapest

Csoportos kiállítások

1969 Ipari Művészet, Miskolc

1990 3. Gépipari Formatervezési Triennálé, Székesfehérvár

1994 EURÉKA kiállítás, Brüsszel

1995 Nemzetközi Találmányi Szalon, Genf

1996 Lépés a jövőbe, Műcsarnok, Budapest

2014 Név-jegy, Szent Adalbert Központ, Esztergom

2016 Októberi emlékezés, Budapest, Vigadó Galéria

2017 Körülöttünk, Ipar- és tervezőművészet / Nemzeti Szalon, Budapest, Műcsarnok