Gyurkovics Tibor

Életrajz

Gyurkovics Tibor (1931–2008) Budapest-Rákosfalván született 1931. december 18-án, felső-középosztálybeli családban. Édesapja, Gyurkovics Henrik jogot végzett, 1938 és 1945 között a Százados Úti Székesfővárosi Községi Kenyérgyár igazgatója volt, édesanyja Riedel Gizella. Dédapja, Gyurkovics Károly biedermeier arcképfestő, Barabás Miklóssal dolgozott egy műteremben. A költő anyai nagyapja, a tejszállításból jó módra szert tett vállalkozó előbb telket vásárolt Rákosfalván, majd családi házat építtetett, amely 1933-re készült el, s egészen az 1970-es évekig – amikor is a lakótelep építése miatt szanálták a területet – a család tulajdonában maradt. Miután 1945-ben el kellett hagyniuk édesapja munkahelyén a Székesfővárosi Községi Kenyérgyárban az igazgatónak kijáró szolgálati lakást, a nagyszülői házba költöztek.

Gyurkovics Tibor tanulmányait az Álmos vezér téri elemi iskolában kezdte meg 1937-ben, majd 1942 és 1948 között a budapesti piarista gimnáziumba járt, mely az iskolák 1948-as államosítása után Ady Endre Gimnázium néven működött tovább. Itt érettségizett 1950-ben. A család a Balaton partján, Zamárdiban töltötte a háborús nyarakat.

1945. február 9-én az oroszok elhurcolták édesapját. Gyurkovics Henrik két és fél évet töltött az uzmányi táborban. A család deklasszálódott, édesapja hazakerülése után segédmunkásként tudott elhelyezkedni az óbudai hajógyárban.

Bár fiatalon, tizenhat évesen, amikor apja még fogságban volt, felötlött benne a papság gondolata, az érettségi után, 1950-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára, illetve Állam- és Jogtudományi Karára jelentkezett, származása miatt azonban egyik helyre sem vették fel. Néhány hónapig a BESZKÁRT-nál (Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság) volt normás éjszakai műszakban, majd 1950 szeptemberében felvételt nyert a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. A főiskola elvégzése után, 1953 és 1955 között az ELTE BTK-n folytatta tanulmányait, és pszichológus diplomát szerzett. Gyógypedagógiai szakdolgozatát József Attiláról írta, majd ezt fejlesztette tovább az ELTE-n. Kutatási témája a költő verseiben megnyilvánuló szinesztézia elemzése volt.

1955–1957 között – Bárczy Gusztáv igazgató közbenjárására, aki felismerte empatikus képességét – a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola külső előadója; pszichológiát tanít, közben a főiskola Csalogány utcai gyakorlóiskolájában értelmi fogyatékosok nevelőtanára.

1956 októberében tagja, majd elnöke a főiskola Forradalmi Bizottságának. Miközben 1957. január 17-vel kinevezték főállású tanársegédnek a főiskolára, '56-os szereplése miatt vizsgálatot indítottak ellene, lakásán házkutatást tartottak. 1957 augusztusában „népgazdasági érdekből" áthelyezték a Fővárosi Tanács Művelődési Osztályára. Végül mégsem oda került, hanem Kőbányán, a Kápolna utcai kisegítő iskolában kapott tanári állást. Áthelyezésekor arra hivatkozott, hogy a Forradalmi Bizottságban kifejtett munkája tisztán szakmai jellegű volt, melynek középpontjában a főiskola tantervének kidolgozása állott. Bárczy Gusztáv hiába igyekezett védeni a fiatal tanárt – barátságuk azonban mindvégig megmaradt.

Első feleségét, Salzmann Máriát 1955-ben ismerte meg a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Csalogány utcai gyakorló iskolájában. Ekkoriban albérlőként az Angyal utca 7-ben lakott. Salzmann Máriával 1956 januárjában polgári házasságot kötött, majd fél évvel később került sor az egyházi esküvőre. Ekkor költözött apósáékhoz, a Malinovszkij (később Szilágyi Erzsébet) fasori lakásba. A házasságból négy gyermeke született: Gertrúd (1957), Dorottya (1958), Rita (1961) és Mónika (1966).

Első verse, a Feleségemnek című 1957-ben jelent meg nyomtatásban. Korábban telefonon megkereste Weöres Sándort, akinek ezt a verset olvasta fel, mire Weöres 1956. október 10-én találkozóra hívta az ifjú költőt.

Az ötvenes évek végén felesége révén ismerte meg Andrássy Kurta János szobrászművészt. Nála találkozott Szakonyi Károllyal, Kiss Dénessel és más művészekkel, s szövődött köztük életre szóló barátság.

1958 és 1960 között vezető pszichológus volt a József utcai központi gyermekgondozóban. 27 éves korában, 1958-ban arról írt Mosonmagyaróváron élő keresztapjának (édesapja testvérének), hogy az ő jövője a költészet.

1960-tól 1968-ig az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben dolgozott pszichológusként, előbb a női zárt osztályon, majd a férfi ambulancián, később a munkaterápiás osztályon. Itteni tapasztalatait számos regényében és versében feldolgozta. Egy ideig Kun Miklós volt a főnöke.

Első verseskönyve 1961-ben jelent meg, Grafit címmel. A kötetet eljuttatta Illyés Gyulának, aki nem szimpatizált a „polgári kéz"-zel. 1965-ben Emberfia címmel látott napvilágot második könyve, amelyet számos verses, prózai és drámai mű követett. Első darabját – Estére meghalsz – a Madách Színház mutatta be 1969. április 12-én. Ennek sikere után több drámáját műsorra tűzték a színházak.

Tizenöt éves kora óta írt verseket, az elsőket Hárs László közölte a Népszavában. A Vigília 1958-as májusi számában Rónay György mutatta be költeményeit. Gyurkovics Tibor ezt tekintette költővé avatásának. Első mestere és példaképe Weöres Sándor és Pilinszky János volt, ez utóbbi Gyurkovicsot „vajákos költőnek" nevezte. Első verse 1957-ben jelent meg nyomtatásban, Tavaszi utazás címmel.

Második feleségét, Németh Kornélia ápolónőt az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben ismerte meg 1960-ban. Gyurkovicsnak ekkor három, Németh Kornéliának – Nellinek – egy leánygyermeke volt. Később, már házastársakként a Széher útra költöztek. Kapcsolatuk, majd házasságuk – jogilag – 1990-ig tartott.

A hatvanas évek elején balatoni családi nyaralásokon vett részt az íróbarátokkal: Bertha Bulcsuékkal, Lázár Ervinékkel, Kiss Dénesékkel, Szakonyi Károlyékkal. Ebben az időben az írószövetség küldöttségével Moszkvában járt, Szakonyi Károly, Csurka István Csukás István és mások társaságában.

1968-tól elsősorban írásaiból élt. 1966–1970 között a Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője, 1988 és 1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgjaként dolgozott, 1989-től 1991-ig az Új Idő szerkesztő bizottsági tagja. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től az azonos című folyóirat alapítója és szerkesztő bizottsági tagja volt. 1991 és 1995 között a Magyar Írókamara társelnöke, alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet alelnöke, majd örökös alelnöke, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott mellett pszichológusként tevékenykedett fél évig, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének alapító elnöke, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia posztumusz tiszteleti tagja.

1972-ben elveszítette édesapját, majd 1977-ben édesanyja is elhunyt. Nyolc évvel idősebb fivére, Henrik – akit a családban Rikinek hívtak (róla írta Rikiki című regényét) – 1987-ben, hatvanhárom éves korában halt meg szívinfarktusban.

A hetvenes évek végén franciaországi utazáson vett részt Eigel Istvánékkal. Festő barátjával utazta be Olaszországot, Franciaországot, Hollandiát, Belgiumot, Spanyolországot, Görögországot.

1992. február 13-án hátoldali szívinfarktuson esett át. A kórházi kezelés után a Béla király úti szanatóriumba került, majd a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Maros utcai vendégházában lakott. Ebben az időben bomlott fel második házassága. 1986-ban megismerkedett Földváry Györgyivel, akit később feleségül vett. Ettől kezdve a Mészáros utcai lakás jelentette számára haláláig az otthont. 2000-ben házat vásároltak Szandaváralján, ahol a költő szívesen tartózkodott.

1998-ban diagnosztizálták daganatos betegségét. 2005-ben elveszítette a késői évtizedekben nagy barátját, Hernádi Gyulát, majd közeli írótársai közül meghalt Lázár Ervin. Utolsó versét 2008. június 29-én írta.

Sokoldalú szerző volt. A versek mellett regényeket, elbeszéléseket, lírai esszéket, morális hangvételű és groteszk színműveket, publicisztikát egyaránt írt, ezért nevezte őt Szeghalmi Elemér irodalomtörténész és Hernádi Gyula a magyar irodalom pentatlonistájának, azaz öttusa-bajnokának. Évekig volt állandó publicisztikai rovata a Lyukasórában, a Premier című színészmagazinban és a Kisgazdapárt hetilapjában, a Kis Újságban.

Utolsó éveiben – betegsége ellenére – széleskörű nyilvános tevékenységet folytatott, rádió és televízió műsorokat vezetett, számos irodalmi esten vett részt. Hosszas betegség után 2008. november 16-án hunyt el Budapesten.

Az életrajzot összeállította: Elmer István [2017]