Istvánfi Gyula

ISTVÁNFI GYULA ÉLETRAJZI ADATAI

Budapest, 1938. április 12.

Tanulmányok

1952–1956: középiskola Mosonmagyaróvár, majd Mezőgazdasági Gépészeti Technikum Szombathely

1956–1958: Mezőgazdasági Gépészeti Főiskolai Kar

1958–1962: Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar

1975: műszaki doktorátus

1985: kandidátus (DSc)fokozat

1994: PhD fokozat

1995: habilitáció

Munkahelyek

1962–1964: Budapest IX. ker. Tanács Építési Osztálya, műszaki előadó

1989–1996: Építészettörténeti és Elméleti Intézet, intézetigazgató

Oktatási tevékenység

1962 – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészettörténeti Tanszék, óraadó, 1964–: tanársegéd, 1972–: adjunktus, 1986–: docens, 1996–: egyetemi tanár, 2010–: Professor Emeritus, 1989–2003: tanszékvezető

Művészeti, szervezeti tagság

1989–: Építészmérnöki Kar Habilitációs és doktori tanács tagja, 2000-től elnökhelyettese, Építészmérnöki Kar állami vizsgabizottság tagja (2008-ig), Szakmérnöki állami vizsgabizottság elnöke

1994–2005: Hazai Korszerű Építészmérnöki Alapítvány elnöke

Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti, Építészetelméleti és Műemléki bizottság tagja, titkára, (1992-2002) majd elnöke (2005-2011)

ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság vezetőségi tagja, az ICOMOS Magyar népi építészeti szakbizottság elnöke (1996–2002)

2009–2012: Magyar Építészművészek Szövetsége alelnöke

2005–: Magyar Művészeti Akadémia tagja

2013–: Építés- Építészettudomány akadémiai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja

______________________________________

ISTVÁNFI GYULA ÉLETRAJZA GYETVAINÉ DR. BALOGH ÁGNES ÖSSZEÁLLÍTÁSÁBAN

Istvánfi Gyula 1938. április 12-én született Budapesten. Elemi iskoláit is Budapesten a XIV. kerületi Miskolci és Telepes utcai általános iskolákban végezte. A középiskolát Mosonmagyaróváron kezdte, majd 1956-ban kitűnő eredménnyel érettségizett a szombathelyi Mezőgazdasági Gépészeti Technikumban.

Még ebben az évben felvételt nyert a Mezőgazdasági Gépészeti Főiskolai Karra, ahonnét 1958 februárjában átiratkozott a Műegyetemre, pontosabban az akkor különálló szervezetként működő Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. 1962-ben jeles eredménnyel diplomázott a Lakóépülettervezési Tanszéken. Mivel az egyetem utolsó három évében a Budapest IX. ker. Tanács társadalmi ösztöndíjából élt, diplomázása másnapjától az intézmény Építési Osztályán állt munkába, műszaki előadó munkakörben. Mellette óraadóként az Építészettörténeti Tanszéken is dolgozott, aminek előzménye hallgató korában végzett felmérési munkái voltak, melyeket Vargha László (1904-1984) és Hajnóczi Gyula (1920-1996) tanárai mellett végzett.

1964. május 12-én nősült meg, felesége Zöldág Zsuzsanna, három gyermekük született: Géza (1967), Balázs (1972) és Emese (1974). Unokáik: Kinga, Bence, Enikő, Emese és Botond. Családjával 2002-ig Budapesten élt, azóta Szigetmonostoron lakik.

Istvánfi Gyula 1964. szeptember 1-jén kapott tanársegédi kinevezést az Építészettörténeti Tanszékre, ahol hetvenéves koráig, 2008. április 12-ig dolgozott aktívan, azóta pedig professor emeritusként vesz részt az oktatásban. (A Tanszék neve1972-től 1996-ig Építészettörténeti és Elméleti Intézet volt, majd 1996-tól Építészettörténeti és Műemléki Tanszék lett.)

Beosztásai így követték egymást: 1964-től tanársegéd, 1972-től adjunktus, 1986-tól docens, 1996-tól egyetemi tanár. 2006-ban vonult nyugdíjba, de 2008-ig még teljes munkaidős tanárként oktatott, 2010-től Professor Emeritus. Ezek az előrelépések az alábbi teljesítményeket követték: műszaki doktorátus summa cum laude (1975), a műszaki tudomány kandidátusa (1985), ez utóbbit egyenértékűvé tették az új rendszer szerinti PhD-val, majd habilitált doktor (1995).

Istvánfi Gyula a Tanszéken Hajnóczi Gyulát tekintette mesterének, mellette még Vargha Lászlót (1904-1984) is. Major Máté (1904-1986) nagyra becsült tanszékvezetője volt, Pogány Frigyes (1908-1976) pedig szeretett professzora, aki korán bizalmába fogadta. A Tanszék régi professzora, Rados Jenő (1895-1992), akivel bár már nem dolgozhatott együtt, mégis rendszeresen meghívta minden áprilisban amolyan születésnapi vendégségbe Hajnóczi Gyulával és Szentkirályi Zoltánnal (1927-1999) együtt, ami igen megtisztelő volt számára. Rados századik születésnapja után, amit már nem érhetett meg, lányával, Mártával és a Kar akkori dékánjával, Hofer Miklóssal (1931-2011) együtt Istvánfi Gyula is alapítója lehetett a Rados Jenő-emlékéremnek.

Több mint negyven évig tartó munkaviszonya során felejthető zsörtölődésekkel és méltó tisztelettel élt és dolgozott együtt Révhelyi (Réh) Elemérrel (1889-1976), Sódor Alajossal (1920-2008), Bánátné Szűcs Gittával (1923-2006), Tompos Erzsébettel (1931-2000), Zádor Mihállyal (1929-2003), Balázs Évával (1931-1999), Bonta Jánossal (1920-), Sipos Edittel (1936-), s a ma is professor emeritus Vámossy Ferenccel (1930-). Az aktív és tehetséges Guzsik Tamás (1947-2002) korán távozott e nagy családból.

Tanszékvezetői kinevezése egybeesett a rendszerváltozás évével (1989) és egészen 2003-ig tartott. A megelőző három évvel együtt, melyben már helyettesi munkakört töltött be, tizenhat évet töltött sajátos feladatok megoldásával. A kilencvenes években a nyugdíjba vonulók méltatlan állapotba kerülését kellett megakadályoznia, amit a tanszéki kapcsolatok megtartásával, némi foglalkoztatással vagy emeritus státusszal ért el. A fiatalítás igénye is erősen megmutatkozott, amit sikeresen valósított meg jó képességű, igen fiatal, saját nevelésű, építészmérnök végzettségű kollégákkal, akik ma már PhD fokozattal is rendelkeznek. A fiatalok szakmába illeszkedését vezetgetve, mindig a hazai témák kutatását pártolta. Mindenek előtt az építészeti felmérések alapján tett elemzéseket, amihez hozzájárult a fiatalok szakmérnöki kurzuson elsajátított filológiai pontossága. Kalmár Miklós, Simon Mariann, valamint Mezős Tamás egykori tudományos ösztöndíjasok kivételével az ő fiatalítási lépései eredményezték a Tanszéki oktatók jelenlegi többségét.

Istvánfi Gyula oktatásban való részvételét kezdetben valamennyi építészettörténeti tárgy gyakorlatának vezetése, ill. diplomaterv konzultálás tette ki. Hajnóczi Gyula mellett az ókor építészetében való elmélyülés eredményezte, hogy 1965-66-ban nemzetközi régészeti tábort szervezett, INTERSTUDEX néven, amit később több hasonló kezdeményezés követett mások vezetésével. 1967-ben öt hónapot tölthetett Egyiptomban. Karácsony Sándor (akkor mérnökkari docens) professzorral végigjárta a Nílus-völgyét, megismerkedve az ország építészeti emlékeivel, később már a háború előszelével is, majd Török Lászlóval (ma az MTA 2. osztály akadémikusa) bejárva a Sínai-félszigetet is.

A műszaki doktorátus megszerzése (1975) után már Istvánfi Gyula tarthatta meg az esti kurzuson az ókor előadásait. Közben Hajnóczi Gyulával sorozatban tervezte Pannónia több helyén a római kori romemlékek műemléki bemutatását. Az ókori témák mellett, még hallgató korában Vargha Lászlóval végzett felmérések okán és alapján a hetvenes években megbízásokat kapott az épülő szentendrei Skanzen néhány háza áttelepítési terveinek elkészítésére. Így az ókor mellett a népi építészeti témákat is kezdte magáénak érezni. E két tárgyhoz gyűjtött „muníciót" gyarapították magán-tanulmányútjai is Finnországban, Olaszországban, Jugoszláviában, Törökországban, Szíriában és Görögországban.

1980-tól 1990-ig létezett az Országos Műemléki Felügyelőséggel együtt IV. éves építészhallgatók számára szervezett műemlék-felmérési és műemlék-hasznosítási programterv tartalmú gyakorlat, amit Istvánfi Gyula alakított ki, szervezett és bonyolított le. Ennek során több száz vidéki kastély, kúria, majorsági épület dokumentációja készült el, ami alapja lett az azóta született többféle kastélyprogramnak.

Az Építészmérnöki Kar II. éves nyári felmérési gyakorlatainak 1981-től tizenöt éven keresztül Istvánfi Gyula volt a szakmai vezetője és szervezője. Az alábbi városok vezérszintjeit, épületeit, sok kilométer hosszú utcaképeit készítették el a kar hallgatói: Kalocsa, Baja, Gyula, Zalaegerszeg, Kőszeg, Gyöngyös, Sárospatak, Kaposvár, Siklós, Keszthely, Szigetvár, Szécsény, Nyíregyháza, Szepsi, Tata, Tállya, Komárom Monostori erőd, Dunaföldvár, Bonyhád, Paks, Majos. 1995 után a költségek és az évfolyamok létszámának növekedése miatt ezt a munka nem volt tovább folytatható.

Istvánfi Gyula 1984-ben szervezte meg az első évfolyam számára bevezető jellegű építészeti tárgynak és építészeti hagyományaink ápolására Az építészet kezdetei c. tantárgyat, amely kisebb részt az építészet őskori és recens etnológiai anyagát, nagyobb részt a magyar népi építészetet foglalja magában. 1997-re megírta a tárgy tankönyvét is. 1986-tól így két tárgy, az Ókor és a Népi építészet előadója lett. Az Ókort 2005-ig oktatta, a Népi építészetet előadásaiban még jelenleg is részt vesz.

A kilencvenes években erdélyi műemlékes szakemberek szervezték a Tusnádi Műemlékvédelmi konferenciákat, amelyeken a Tanszék majdnem minden tagja rendszeresen részt vett. Az erdélyi magyar emlékek elképesztő pusztulását látva szervezte meg Istvánfi Gyula erdélyi kollégákkal és építészhallgatók önkéntes részvételével a „Veszendő templomaink felmérése" tárgyú akciókat. Több mint száz római katolikus, református és unitárius templom szakszerű felmérése és dokumentálása lett az eredmény, s az anyagot sikerült két könyvben közreadni.

2001-től indított és máig is választható tárgya a Faluépítészet, amely a falusi települések építészeti és környezeti romlásának meggátolására, elsőként a falu környezeti és építészeti értékvizsgálataira, a felújítás kérdéseire irányul. Ugyanez a tárgy szerepel a Tanszék Műemlékvédelmi Szakmérnöki kurzusán is. A hallgatók már több száz község értékkataszterét készítették el, a szakmérnökök pedig néhány falu helyi védelmi rendelettervezetét is a tantárgy keretében.

Istvánfi Gyula szakmai-közéleti tevékenységéhez kezdetben a kari tanulmányi kirándulások szervezése tartozott, azaz félévenként három autóbuszos túrát szervezett, ill. „útimarsallként" vezetett. 1980-ig több évfolyamot kalauzolt hazánk minden tájegységébe. Később működött Oktatási Nevelési Bizottságban, évfolyam igazgatóként, volt szakszervezeti titkár, a Kari Tanács titkára, stb.

Vezetői megbízása (1989) óta az Építészmérnöki Kar Habilitációs és doktori tanácsának tagja, 2000-től elnökhelyettese, az Építészmérnöki Kar állami vizsgabizottságának tagja (2008-ig), a Szakmérnöki állami vizsgabizottság elnöke (jelenleg is), a Hazai Korszerű Építészmérnöki Alapítvány elnöke (1994-2005), a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti, Építészetelméleti és Műemléki bizottságának tagja, titkára, majd elnöke (2005-2011), az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának volt vezetőségi tagja, az ICOMOS Magyar népi építészeti szakbizottságának elnöke (1996-2002), a Magyar Művészeti Akadémia tagja (2005-től). 2013-tól az Építés – Építészettudomány akadémiai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.

Több elismerést is kapott: az Országos Műemléki Felügyelőség felterjesztésére műemlékvédelmi tevékenységért 1983-ban kapta meg a Kiváló Munkáért-díjat, majd a Békés Megyei Tanács felterjesztésére Vésztő-Mágor Történelmi emlékhely tervezéséért 1985-ben a Szocialista Kultúráért érdemérmet, 1994-ben Tudományos Diákköri Munkáért BME plakettet adományoztak neki. 1995-ben a Remeteség műemléki helyreállításáért Pusztazámorért érmet, majd 1998-ban az Országos Tudományos Diákköri Tanácstól Tudással Magyarországért Emlékplakettet kapott.

2000-ben Forster Gyula-díjjal tüntették ki műemlékvédelmi munkásságért, 2001-ben megkapta az Ybl Miklós-díjat „négy évtizedes oktatói, kutatói és kiemelkedő értékmegőrző tevékenységért" a Magyar Építőművészek Szövetségétől, 2008-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét az építészettörténet, műemlékfelmérés és -védelem területén végzett több évtizedes kutatói, oktatói tevékenysége elismeréseként. 2009-ben Rados Jenő emlékérmet vehetett át az építészettörténet és műemlékvédelem oktatásáért, majd 2011-ben Széchenyi-díjat „több, mint négy évtizedes oktatói tevékenysége, az egyetemes, a magyar és a népi építészettörténet terén végzett iskolateremtő tudományos és kutatói munkássága, valamint a határon túli magyar műemlékek dokumentálásáért és helyreállításáért tett erőfeszítései elismeréseként". 2012-ben lakóhelyén a falu örökségvédelme megteremtésének kezdeményezéséért Szigetmonostorért emlékéremmel jutalmazták.

A mai oktatásban szinte csak a tudományos diákköri tevékenység és a PhD témavezetői feladat jelent személyes kapcsolatokat. Istvánfi Gyula TDK konzulensi munkájának eredménye 15-20 sikeres dolgozat, de doktorandusz témavezetősége eredményességét bizonyítja, hogy Gyetvainé Balogh Ágnes (2003), Rabb Péter (2006), Veöreös András és Fekete J. Csaba (2007) kutatásait sikerült kiváló eredménnyel a PhD fokozatig eljuttatnia.

[Készült: 2013]

Munkák

Műemlékvédelmi tervek és megvalósult munkák

Hajnóczi Gyulával társtervezőként

1967–1972 Aquincumi múzeum és romterület helyreállítása, bemutatás: Birkózó mozaikos fürdő, múzeumi kiállítás, basilica és palaestra, új pénztár, fórum, lakóházak, harmadik közfürdő

1967–1972 Tác, Gorsium: Nymphaeumok, basilica maior, üzletsor és középkori templom maradványai

1970–1971 Kecskemét, Katona József Múzeum bővítése

Önálló műemléki tevékenység (válogatás)

Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba áttelepítésre kerülő épületek tervei: Völcsej, lakóház (1973), Markotabödöge (1974), Felsőszenterzsébet harangláb, Kondorfa lakóház (1978)

Pusztazámori remeteség műemlék-helyreállítási terv (1974), helyreállítás (1991)

Kehida középkori temploma (ma Szent Miklós temetőkápolna, 1975), Deák-sírbolt (1974), felújítás (2000)

Budapest, Nemzeti Múzeum, trezor (1975)

Budapest, Városliget, Wünsch-híd helyreállítása (1976)

Budapest, Óbuda, római emlékek bemutatása, tanulmányterv (1976), Templom u. (1977), Lajos u. (1977), Vöröskereszt u. (1977)

Szentendre, Görögkeleti szerb püspöki templom helyreállítása (1977)

Vésztő, Mágorhalom műemléki tanulmányterv (1976), műemlék-helyreállítási terv (1977), környezetrendezés (1979), szoborpark (1985), őstörténeti bemutató – „régészeti kripta" (1986)

MILLFAV (Millenniumi Földalatti Vasút, kis földalatti) rekonstrukció, Bajza u. állomás, építészet (1987), Kodály körönd és Vörösmarty u. állomások (1988), Brüggeman-féle lejárócsarnok rekonstrukciója (1987)

Pusztazámori remeteség műemlékhelyreállítás, templom és lelkigyakorlatos épület (1991-2) Felszentelve 1994.

Tanszéki munkatársakkal végzett emlékmű helyreállítások

1996–1997 Budapest, Szent István-emlék (Halászbástya) talapzat rekonstrukció, munkatársak: Kalmár Miklós, Daragó László, Gyetvainé Balogh Ágnes, Rabb Péter, Sebestény Ferenc.

1998–2002 Budapest, Hősök tere Millenniumi Emlékmű 2. ütem rekonstrukció, munkatársak: Kalmár Miklós, Gyetvainé Balogh Ágnes, Mezős Tamás, Rabb Péter.

2000 Budapest, Erzsébet tér, Danubius kút rekonstrukció, munkatársak: Kalmár Miklós, Gyetvainé Balogh Ágnes, Mezős Tamás, Rabb Péter.

2005–2007 Budapest I. ker. Szentháromság szobor helyreállítása , munkatársak: Kalmár Miklós, Mezős Tamás, Rabb Péter

Kutatási tevékenység

Megbízásos témák

A műemlékfelmérések és a műemléki dokumentáció korszerűsítésének, racionalizálásának és az egyes munkafolyamatok módszertani továbbfejlesztésének lehetőségei. Megbízó: OMF 1972.

Tata – kijelölt –környezeti tényezőinek vizsgálata. VÁTI 1972.

A Műcsarnok építészettörténeti tudományos dokumentációja. Középülettervezési Tanszék 1984.

A millenniumi földalatti villamos építészettörténeti tudományos dokumentációja. UVATERV 1986.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye falvainak táji, építészeti arculatvizsgálata. BAZ megye önkormányzata 1992-1994.

Ciprus, Nea Paphos Ptolemaios-kor Akropoliszának elméleti rekontrukciója, alternatívái. In: Vörös G.: The Lighthouse Hill temple of Nea Paphos, Report of the Dept. Of Antiquities, Cyprus: RDAC 2006.

Támogatott kutatások

Magyar építészettörténeti kutatások; Magyar népi építészet 1980-1985. TUKUFA

Agrárterületek építéstechnikai helyzete és fejlődése Magyarországon a XVI. századtól a XIX. sz. közepéig. 1986-1991. OTKA

Szervezett hallgatói műemlékfelmérések és tervezések vezetése

Történeti városközpontok műemléki felmérésének szervezése és irányítása

Vezérszintek 1:500 léptékben, utcaképek 1:200 léptékben, épületdokumentációk 1: 100 léptékben: Kalocsa (1980), Baja (1981), Gyula (1982), Zalaegerszeg (1983), Kőszeg (1984), Gyöngyös (1985), Sárospatak (1986), Kaposvár (1987), Siklós (1988), Keszthely (1989), Szigetvár (1990), Szécsény (1991), Nyíregyháza, Szepsi (1992), Tállya (1993), Tata, Komárom Monostori erőd (1994), Dunaföldvár, Paks, Bonyhád, Majos (1995)

Az ún. Kastélyprogram támogatása műemléképületek felmérésével, felmérési és hasznosítási tervek szervezésével és irányításával 1980-tól 1990-ig. Hallgatói feladatok Kb. 50 emlék (Hasznosító OMF)

Veszélyeztetett építészeti értékek felmérése és dokumentálása a Kárpát-medencében. 1997-1998, 1999-2000. (Programvezető FKFP)

Az épített örökség védelme és revitalizációja Angliában és Magyarországon. English Heritage – BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék – OMvH. Programvezető (1999-2000)

Jelentősebb műemlékfelmérések és grafikai munkák

Budapesten, Arany János u. 34. (1965); Rumbach Sebestyén u. (1966); ELTE Egyetemi Könyvtár (1980); Andrássy u.87-89. (1982); Kossuth L. u. 3. (1983); Frankel Leó u. 50-52., József krt. 83. (1987).

Szigetmonostor keresztút (2013)

Grafikák, rekonstrukciók

Épületes rekonstrukciók a Közel-Keletről

Szakkara, Szahuré piramisa, Beni Hasszán, Hatsepszut, Karnak hiposztilosz, Abu Simbel, Sejk Ali, Uri Zikkurat, Sínai Mózes-hegy, Fönícia forrásszentély, Palmyra Nagy templom, Palmyra tetrapylon, Apamea cardo, Bosra városkapu, Kalb Luzeh templom külső, Kalb Luzeh belső, Kalat Szemán zarándok templom, Kalat Szemán zarándokszállás, Maalulla sziklatemplom, Taposiris Magna templom, részletek.

Aqvincvmi (római) rekonstrukciók

Aqvincvm katonai tábor utca, Kr.u. 1-2. sz., Ókeresztény bazilika 5. sz., uo. Ferences templom 14. sz., Katonai tábor Nagy közfürdő 2-3. sz., Aqvincvm polgárváros központ, Nagy közfürdő Caldarium, Nagy közfürdő tepidarium-frigidárium-natatio, Nagy lakóház részletei 4 db., Macellum, E utcakép I. és II.

Magyar középkori templomok

Feldebrő, Szekszárd, Mágor keresztelő kápolna, Dombó apátsági templom, Székesfehérvár Bazilika külső kép, ua. belső kép, u.ott Szt Imre kápolna I., uaz II., Aracs belső kép, Pusztaszer, Ellésmonostor és Kapornak, Garamszentbenedek, Somogyvár, Pilis, Zámor, Csolt monostor I. és II., Esztergom 14. sz., Visegrád 15. sz.