Kokas Ignác

Életrajz

Kokas Ignác 1926-ban született és annak a generációnak volt messze kiemelkedő tagja, amely egyetlen a magyar művészethistóriában: a NÉKOSz-nemzedéknek. Ez volt az a művész-sereglet, amely negyvenöt után úgy került a főiskolára, hogy előtte esetleg sosem járt kiállításon, úgy lett a legnagyobb mesterek növendéke, hogy korábban nem látott falusi vándorpiktort sem. A létszámra nagy, indításra és talentumra nézve sokféle korosztálynak voltak tagjai, akik már ebbe az indulásba beleroppantak, voltak, akik mesterek lettek, és voltak – sokan – akik egész életükben a középszer szintjén küszködtek anyaggal, stílussal és szellemmel. Már csak azért is, mert ha útnak indítójuk egy felszabadult korszak, nevelőjük, majd első bírájuk már az ötvenes évek szigorú sematizmusa volt.

Kokas Ignác tanítói diplomával lett 1947-ben a Dési Huber Népi Kollégium tagjaként főiskolás, és 1952-ben Bernáth Aurél növendékeként végzett festőművész. Diplomamunkája, az Asztalos a mai reprodukciókon őszinte és jóravaló munkásportrénak mutatkozik a korszak szigorúságához igazodva, akkor, saját korában túl festőinek, túl egyéninek, túlságosan szabálytalannak ítélték. Ez a kettősség, ez a kétféle megítélés, ez a feszítő polaritás aztán egész életét végigkísérte, ettől lett Kokas Ignác mester. Sokáig, csaknem tíz esztendeig küszködött maga is az örökséggel – az ötvenes évek minősített és a magyar képzőművészet általános konzervativizmusával – mire megtalálta önmagát. Erre a periódusára jó, erős, őszinte képek, de nem remekművek, továbbá díjak, elismerések és a díjakban kételkedő, visszaadott megbízások emlékeztetnek.

Negyvenkét esztendős volt, amikor – látszólag egy csapásra – a magyar piktúra főszereplőjévé lett. Küzdelmeire és kétségeire jellemző, hogy első önálló kiállítását csak 1969-ben, azután rendezte meg a Műcsarnokban, hogy az előző nyáron vadonatúj képei sikert arattak a velencei biennálén. Eddig sosemvolt, az életműben és festészetünkben példátlan művek születtek, amelyek feszültségekkel telten, de hatalmas fölénnyel oldották fel tájélmény és nonfigurativitás, látomásos lobogás és konstruktivitás, az emberiségre figyelő attitűd és a legszemélyesebb szenvedélyek harcát. Mert a Kokas-képek folyvást harcot, küzdelmet, súlyos drámákat és kicsi, megviselt katarzisokat tartalmaztak. Úgyszólván haláláig, a súlyos betegség utolsó előtti hetéig dolgozott a festő, de az utolsó negyven évben az életműnek sem az erkölcse, sem az esztétikája nem változott már.

Életrajza külső eseményekben nem bővelkedik. Még korai korszakában, 1956-ban és 1966-ban megkapta a Munkácsy-díj III., valamint I. fokozatát, majd a hetvenes évektől érdemes, később kiváló művészi fokozattal, végül 1983-ban Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. Pályájának igen fontos mozzanata az a bő évtized, amelyben a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanáraként tevékenykedett. Legendás, máig eleven hatású mester volt, 1973 és 1986 között generációk, köztük mára meghatározó, sőt klasszikussá vált egyéniségek (így El Kazovszkij) nevelődtek az osztályában, és ragaszkodtak hozzá messze az akadémiai évek múltán is.

Pályája kezdetétől rendszeres résztvevője volt a nagy országos kiállításoknak, 1964 óta számtalan nagy vidéki centrum csoportos tárlatának is. Egyéni kiállításainak listája terjedelmes, külföldi bemutatkozásain túl ugyancsak sok hazai centrumban nyílt meg tárlata. A sorozatot megkoronázta 2006-ban az a nyolcvanadik születésnapja alkalmából megnyitott műcsarnoki életmű-kiállítás, amelyen műveikkel tisztelgő növendékei is jelen voltak.

Nyolcvanon túl sem volt egyhúrú, egyhangú, s kivált nem lett önismétlő ez az életmű. Életben tartotta az a különleges következetesség, hogy a kompozíció mindvégig a természeti látványból, szülőfalujának és örök múzsájának, Válnak a motívumaiból indult el, s vált a vásznon és a lemezen szakadozott látomássá, megszervezett vízióvá, elmúlásnak, bíztató kibomlásnak, szárnyaló ívelésnek és szorongó rontásoknak a megjelenítésévé. A visszatérő látványelemek, a formáikból kiforduló, a feloldódó, eltépett fák, vizek, hidak és főleg madarak mindig más és más megközelítésben szóltak az emberről, és soha nem voltak áramlatba, stíluskategóriákba és csoportosulásokban besorolhatók. Ez volt Kokas Ignác magányának, de mestervoltának és hallatlan megbecsülésének is a titka.

2009-ben bekövetkezett halálát gyűjtői, tisztelői és tanítványai gyászolták; szülőfalujában, Válban temették el.

[2013]

Művek közgyűjteményekben

Aachen, Neue Galerie, Sammlung Ludwig

Balassagyarmat, Városi Képtár

Budapest, BTM Fővárosi Képtár, Kiscelli Múzeum

Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem

Budapest, Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Pásztó, Pásztói Múzeum

Pécs, Janus Pannonius Múzeum

Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szolnok, Damjanich János Múzeum

Szófia, Nemzeti Galéria

Egyéni kiállítások

1968 A XXXIV. Velencei Biennále (Vilt Tiborral és Kondor Bélával)

1969 Műcsarnok, Budapest; Miskolci Galéria; Balaton Múzeum, Keszthely

1973 Régi városháza, Prága; Magyar Intézet, Varsó

1974 Művelődési Központ, Szeged; Művelődési Központ, Veszprém

1973 Helikon Galéria, Budapest

1975 Művelődési Központ, Salgótarján

1976 Józsa András Múzeum, Nyíregyháza

1977 Uitz Terem, Dunaújváros

1978 Megyei Művelődési Központ, Kecskemét

1980 Műcsarnok, Budapest

1981 Balaton Múzeum, Keszthely

1982 Művészetek Háza, Szekszárd

1984 Csók István Képtár, Székesfehérvár

1985 József Attila Művelődési Központ, Budapest

1987 Községi Klubkönyvtár, Vál

1988 Művészetek Háza, Szekszárd

1989 Újpesti Galéria, Budapest

1994 Hadtörténeti Múzeum, Budapest

1994 Magyar Intézet, Stuttgart

1995 Galerie Reiffenstein, Bécs

1996 Palazzo Reale, Milánó

2000 Városi Művelődési és Zenei Központ, Szolnok

2002 Vörös Kápolna, Balatonboglár

2004 Gellért Szálló, Gobelin terem, Budapest

2006 Műcsarnok, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások

1949 Magyar Ifjúsági Képzőművészeti Kiállítás (Világifjúsági Találkozó), Fővárosi Képtár, Budapest

1952 3. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

1954 5. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

Nyári Tárlat, Ernst Múzeum, Budapest

1955 Képzőművészetünk tíz éve, Műcsarnok, Budapest

1959 7. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

1962 IX. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

1963 Fiatal Képzőművészek Stúdiója IV. kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest

1964 Modern Magyar Grafika, Műcsarnok, Budapest

Dolgozó emberek között, Ernst Múzeum, Budapest

1965 Magyar képzőművészek a fasizmus ellen, Műcsarnok, Budapest

1967 VIII. Nyári Tárlat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged

1968 Stúdió '58-68, Műcsarnok, Budapest

1968 I. Országos Akvarell Biennálé, Eger

11. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

1969 X. Nyári Tárlat, Szeged

1970 Art hongrois contemporain, Musée Galliéra, Párizs (kat.)

Miskolci Téli Tárlat, Miskolc; II. Debreceni Országos Nyári Tárlat, Déri Múzeum, Debrecen

1971 Dortmund (D)

1972 III. Országos Akvarell Biennálé, Eger

Balatoni Nyári Tárlat, Balatoni Múzeum, Keszthely

Magyar Képzőművészeti Kiállítás, Koppenhága (DK)

1974 Angyalföldi Képző- és Iparművészek kiállítása, Műcsarnok, Budapest

Mesterek és Tanítványok a modern művészetben, Magyar Intézet, Helsinki

1978 Debreceni Nyári Tárlat, Debrecen

1997 Olaj/Vászon

1999 Mester-ecsetek, Újságíró Klub, Budapest.