Osgyányi Vilmos

Életrajz

Életem története számomra elsősorban a munkáim története. Diplomám feljogosítana arra, hogy művésznek nevezzem magam, ám ettől mindig tartózkodtam. Főiskolai mesterem, Szakál Ernő, jó példát adott erre. Őt materialista alapú, mégis transzcendens viszony fűzte elmélyült munkájához, bár tagadta, hogy ennek a viszonynak bármi köze lenne a misztikához. Én pedig biztosan tudom, hogy akárcsak a középkori mesterekben, benne is megvolt az a szándék, hogy megfeleljen egy titkos felsőbbrendű szellemiségnek.

Másik példaképem az édesapám. Ő Kőműves volt, házakat épített. Az ő példája révén értettem meg, hogy az az igazán fontos az életben, ha az ember olyasmit hoz létre, ami fontossá válik mások számára.

Szerencsésnek érzem magamat, amiért a kő sosem volt a számomra nehéz, keménysége sem rettent el, inkább kihívásnak vélem. A mai napig bizsergető érzés fog el, ha követ látok, mert érzem és tudom, hogy nem olyan nehéz vele bánni, mit ahogy első ránézésre gondolnánk. Csak neki kell fogni, és kitartó munkával, sok-sok kis ütéssel formálni lehet.

A szegedi Tömörkény gimnázium ipari szakközépiskolájában megtanultam a kőfaragás alapjait, de a kővel való bánásmódot igazából már az Országos Műemléki Felügyelőség visegrádi, dunabogdányi sváb kőfaragóitól tanultam meg. A Képzőművészeti Főiskola kőrestaurátor szakán kétéves szobrász képzést kaptam Pátzay Pál mester és Rátonyi József szobrász keze alatt, de nagy élmény volt Barcsay mester anatómia óráin rajzolni is. Meghatározó szakmai alapot jelentett, hogy 1974-ben Szakál Ernő mester magával vitt bennünket a Budapesti Történeti Múzeumba, a Zolnay László által akkor feltárt gótikus szoborlelet feldolgozására. Több mint fél évig foglalkozhattunk a mester mellett a kőtöredékekkel, egy-egy szobor másolatának elkészítésével. A kontakt nélküli másolat-készítés során csupán egy mérőón segítségével mérhettük fel az eredeti szobor formáját és tömegének arányait. Ezen a munkamódszeren átlépett ugyan a világ fejlődése, de általa elmélyült, bensőséges viszonyba kerültünk a másolandó műtárgyakkal. A munka során olyasmi történt az emberel, amit az alkimisták érezhettek aranycsinálás közben, amikor kezünk munkája nyomán az anyag átesik egy nem várt minőségi változáson.

Lenyűgöző az eredetiség varázsa, a tudat, hogy egy letűnt világ olyan tárgyával foglalkozhatsz, amely egyediségének megőrzése, értékének megmentése rajtad múlik. Ilyen munka volt a jáki templom nyugati kapujának az apostol galériájával való foglalatosságunk 1995 - 96-ban. Egy szűk fülkéből kellett kiemeljük az ezerkétszázas években készült szobrokat, és olyan másolatokat készítenünk helyettük, melyek méltón reprezentálják az eredeti alkotásokat. Ezt a munkánkat jól dokumentálja a Balassa kiadó 1999-ben megjelent, A jáki apostolszobrok című könyve.

Az egyediség, a régiség, a töredékesség és az abból való következtetések levonása jellemezte a pilisszentkereszti ciszterci romnál előkerült Gertrudisz királynő szarkofágjának figurális töredékeit, melyekből olyan rekonstrukciót készíthettem, amely ma is látható a szentendrei városi múzeum állandó kiállításán.

A székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen megmaradt teljes romterület romkonzerválását éppen húsz éve végeztem, de a mai napig vissza-vissza hívnak a romok karbantartására. Az ottani, Biczó Piroska ásatásából előkerült Nagy Lajos király Katinka lányának figurális szarkofág töredékei is hozzám kerültek restaurálásra. A leletmentő munka, az apró vörösmárvány töredékek összeválogatása és összeragasztása, tanulmányozhatóvá tétele, szintén emléke-zetes feladat marad számomra.

Több éves munkával sikerült ismét hozzáférhetővé tenni a pécsi székesegyház kiemelkedően értékes románkori faragványait is. Az installációk készítésénél sem éreztem azt, hogy művészetet művelnék, csupán esztétikus, érthető összefüggéseket hoztam létre, további kérdések feltevésére sarkallva ezzel a hozzáértő kutatókat. Szép feladat elősegíteni a múlt megértését, közben élményt adni a néhai architektúrák rekonstrukciójával, azzal, ahogy a Szentkereszt oltár ívében a nagy kőborda elemek könnyedén emelkednek felfelé az ívekben, és a zárókövön az Isten Báránya dombormű ismét a fejünk fölé kerül, méltóképpen, ahogy azt a régiek felmutatták.

Közel ötven éves pályafutásom nagy kihívása volt a siklósi vár helyreállításának első ütemében elkészíteni a keleti szárny gótikus és reneszánsz nyíláskeret rekonstrukcióit, az udvarban a kápolna előtt újjáteremteni azt a reneszánsz erkélyt, melyet ezerötszáztízben Perényi Péter faragtatott színvonalas olasz mesterekkel. A nádor Sárospatakra vonult vissza a török hadak elől, de oda már nem tudta magával vinni azokat a mestereket, akikkel Siklóson dolgoztatott. Viszont az általa lakótoronynak építtetett öregtorony közel tíz évi szakaszos munkával járó megbízatása szintén jelentős restaurálási feladat elé állított engem és kollégáimnak a rendszerváltás körüli időben. Ott olyan rekonstruktív másolatokat készítettünk a pusztuló tufa kőfaragványokból, melyek jól láthatóvá teszik a néhai ablakkereteket; a kimentett eredeti, pusztuló köveket pedig immár védett helyen lehet tanulmányozni. A sárospataki várban minden kőtárkiállítás az általam vezetett kis csapat munkáját dicséri, de még vár rám a most épülő műtárgyraktárban megvalósuló reprezentatív kőtárkiállítás és raktár berendezése.

A füzéri gótikus várkápolna újjáélesztésében szintén oroszlánrészt vállaltam az ülőfülkék és a boltozat rekonstrukciójának elkészítésével, az ablakok kőszerkezeteinek újjáépítésével, az altemplomi térben pedig az egyéb, előkerült kőfaragványok restaurálásával, installálásával.

A legutóbbi években a kastélyok helyreállításában vettem részt. A füzérradványi Károlyi kastély Olaszországból vásárolt kőfaragványainak egyelőre csak a karbantartó restaurálására futotta a helyreállítás költségkeretéből, de már így is nagyszerű felfedezéseket lehetett tenni egy-egy faragványcsoport, kandalló, vagy nyíláskeret átvizsgálásakor, mert tetten érhettük azt a régiségkereskedői módszert és azokat a leleményes, magas színvonalú „restaurálási" megoldásokat, amelyekkel kipofoztak, eladhatóvá tettek egy korábban töredékes, sérült faragványt, a laikusnak számára észrevehetetlené varázsolták a korábbi hibákat. Nagy tisztelettel és nagyrabecsüléssel adózom az ilyen kőfaragó, kőszobrász tudásnak, melynek példáját sehol nem lehet találni a jelenlegi kishazánk emlékei között.

Boldog embernek tartom magam, mert a pályafutásom alatt két hasonló munkám szinte soha nem volt. Számtalan kihívással, sok kreatív feladattal kellett megbirkóznom, amelyek felöleik hazai műemlékeink jelentős körét Egertől Szegedig, Fertődtől Nyírbátorig, Tereskétől Szászvárig, Esztergomtól Sátoraljaújhelyig, keresztben-kasul. Ha újra kezdhetném az életemet, megint ezt a szakmát választanám, amiben benne van mindaz, amit kulturálisan fontosnak tartok megőrizni, mert nagy szükség van arra, hogy visszahozzuk a köztudatba azokat az emlékeket, amelyek kulturális javaink stabil igazodási pontjait jelentik.

Tapasztaltam eleget, hogy a legkeményebb kő is porlad, kopik, omlik, mállik, az ember pedig felejt, de nagyon szeret a múlttal érzékletes kapcsolatot találni, ha töredékes voltában is, de valódi dolgokat látni. Szép feladat volt mindig rátalálni, és élővé tenni múltunkat. Nagyszerű érzés, amikor a kövek megszólalnak. Várják a megértést. Hálásak és türelmesek, titkolódzók, de pontosan és hitelesen vallanak, ha hozzáértő kezekkel és szemekkel találkoznak. Árván feltárják sebeiket, keresik a hozzátartozóikat, és boldogok, ha megtalálják elveszett részeiket. Hálásak, ha megmoshatják arcukat, ha védett helyet találnak, ahol évszázadokig mesélni tudják a történeteiket.

[2022]

Kiállítások

2001 Budapest, Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében "Évszázadok emlékei kőszobrokon" címmel önálló kiállítás a Szent Mihály kápolnában jelentősebb restaurálási munkákból (Sárospatak, Ják, Esztergom és Pécs)

2011 Budapest, Művészcsaládok a Hegyvidéken, "Véghseő-Osgyányi családi műhely kiállítás"