Polgár Rózsa

Önéletrajz

Kincset őrzök, régi fényképet. Szép, fiatal pár pólyás babát ölel. Egy hónapos lehet, mögöttük feldíszített karácsonyfa áll. A gyermek november 23-án született. 1936-ban. Apja átkarolja az anyát, boldogok, a harmincas éveket kapták ajándékba.

A hetvenes életévekben vagyok, azt hiszem, egyetlenként a családból, aki ezt a kort megérhette. Őseim nehéz sorsa, korai elvesztésük meghatározta az én életemet is. Nagyanyát egyet sem ismerhettem. Erdélyből, Sepsiszentgyörgyről menekült apai nagyanyám. Négy kisgyermekkel indult, kettővel érkezett, ő sem élte sokkal túl az utat. Szüleim a két világégés közti békéban, a harmincas évek közepén találtak egymásra, de házasságuk rövid volt. Körmenden, Vas megyében laktunk, közel az osztrák határhoz. 1945 nagyhetében az oroszok bombázták a várost. Otthonunkat találat érte, édesanyám harminckét évesen halt meg, mindenünk elpusztult. Ma sem felejthetem a szomszédos kaszárnya magyar katonáiból maradt emberroncsokat.

Apám ilyen emlékek után nem volt képes Körmenden maradni, postatisztként Budapestre kérte áthelyezését, oda menekült kislányaival, két és fél éves húgommal és velem. Akkor Budapest még igen romos volt, a hidak a Duna mélyén, villamos alig.

Az otthon gyors megsemmisülése, anyám elvesztése nagyon megviselt. Hogyan maradhattam életben? − foglalkoztatott a kérdés, izgattak az emlékek, mi lett volna velem, ha ott maradok, ha ott állok még, ha ott esem el. Ma már tudom, nem merő véletlen, nem vakszerencse, hanem ajándék az életem!

Az általános iskola elvégzése után a művészeti gimnáziumba kerültem. Rajzolni szerettem a legjobban. Érettségi után mégsem mehettem főiskolára mindjárt, anyagi okok miatt. Apám egyedül keresett, nem tudta finanszírozni tanulmányaimat. Keservesen nehéz időket éltünk akkor, kemény diktatúra gyötörte az embereket. Dolgozni kezdtem a Posta dekorációs műhelyében, de hat éven át nem adtam fel továbbtanulási álmaimat. Minden hónapban félretettem egy keveset keresetemből.

Csodálatos őszt éltem meg húszévesen 1956-ban! A szabadság vágya nagyobb volt, mint a félelem. Tiszta és igaz szándékkal indult a forradalom, a Városligetből szemléltem a Sztálin-szobormonstrum elemeinek szétvágását, ledöntését. Intelem volt ez az embereknek, a hatalom birtoklóinak, mégsem tanultak belőle. Rövud ideig tartott a csoda, népünk újra magára maradt küzdelmében, és szörnyű megtorlás következett. Újra az óvóhelyen töltöttünk egy hónapot.

1958-ban ismerkedtem meg későbbi férjemmel, Harmati Bélával. Ő evangélikus teológiát hallgatott. Értettük és megszerettük egymást, majd 1962 őszén házasságot kötöttünk. Az alkotói munka vágya egyre erősödött bennem, 1962-ben jelentkeztem és felvettek az Iparművészeti Főiskola gobelinszövő szakára. Férjem akkor már lelkészként dolgozott, és a lelkipásztori szolgálat soha nem volt könnyű feladat. A „klerikális reakciós" jelző volt divatban. A hatalom ellenségének tekintett egyházak zaklatása általánosan és rendszeresen zajlott. „Elküldlek titeket, mint juhokat a farkasok közé, legyetek tehát okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok" − mondta Jézus tanítványainak Máté evangéliuma szerint.

1966-ban megszületett első fiunk, Béla László, és bár szegények, de igen boldogok voltunk. A főiskola elvégzése után selyemfestéssel foglalkoztam, előbb színházi és filmjelmezeket, majd ruhákat, textileket készítettem. A nagy gyakorlat, a tapasztalatok későbbi munkásságomra is hatással voltak. 1969-ben megszületett második fiunk, Gergely Ádám. Az anyaság ajándék, a női lét legszebb időszaka, minden nehézsége ellenére részesei lehetünk a teremtésnek.

Kirándulások alkalmával vidéki padláson szövőszékre bukkantam, és lassan elkezdhettem választott műfajom, a szövött kárpitok megvalósítását. Ferenczy Noémi írja naplójában: „a mi munkánk, a szövés akkor kezdődik, amikor képét a festő befejezte". Rajzolunk, színben elkészítjük a szövésre szánt művet, ügyelve, hogy anyagának, a technikának tudásával tervezzünk. A fonalak színkeverése után kezdődhet a szövés, ez a lassú és igényes folyamat.

E luxusműfajjal hétköznapi tárgyakhoz nyúltam, nem véletlenül. Környezetükből kiemelve csak a közlést hordozó textiltárgyakat szőttem meg. Az emberhez legközelebb álló anyag a textil, mozgása, hajtása, gyűrődése, tekerése, feszítettsége, aláhullása a létélmény megannyi jelévé válhat. A szövés arra is lehetőséget ad, hogy az ábrázolt tárgyak szemfényvesztő valószerűséggel készüljenek, s ezzel képessé váljanak önmagukon túli jelentések hordozására.

Első munkáim közül a Katonatakaró 1945-ből a szombathelyi biennáléra került, oda, ahonnan eredeti formájában a meneküléskor hozzánk sodródott. A kárpit újszerű megfogalmazása megnyerte a szakma tetszését, biennálé díjjal tértem haza, és azzal az erős meggyőződéssel, hogy ez az út az, amelyen továbbra is járnom kell.

1980-ban férjem meghívást kapott a Lutheránus Világszövetség tanulmányi osztályára, családja is vele mehetett Genfbe. Svájcban egyre több meghívást kaptam önálló kiállítások rendezésére. Meglepve tapasztaltam, mennyire értékelik, értik külföldön a munkáimra jellemző hazai gyökereket. Tagja lettem a svájci, majd a francia kárpitszövetségnek. 1987 újra nagy változások éve lett. Férjemet a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökévé választották, és hazahívták. Megérhettük hazánkban a demokratikus változások kezdetét.

Feladataim szaporodtak, de egyre több mű született. Kiállításaimmal bejártam az országot, Európa városait, közös kiállításokkal pedig a világ nagy részét. 1991-ben Munkácsy-díjjal jutalmazott szakmám és az ország. Az életet ajándékba kaptam, s még hozzá négy szép unokát.

Mit vár az emberiség a művészettől, mire van szüksége? A művészet az Elmélyítésért, a Vigasztalásért, a Lélektisztításért, a Megújító Katarzisért van! Munkásságom aktív idejében az emberek visszajelzése volt a fontos, mégis kivételes meglepetést okozott, örömöt adott a Kossuth-díj, amelyet 1999. március 15-én vehettem át a Parlamentben. A huszadik század kegyetlenül véres időszaka szeretethiányról tanúskodik. Az életben részesült utód a kárpitba szőtte őseinek és korának gyökereit és emlékeit.

[2012]

Válogatott egyéni kiállítások

1969 • Centre Oecuménique, Genf

1977 • Pataky Művelődési Ház, Budapest • Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat

1978 • Rzezby G., Varsó

1979 • Ifjúsági Ház, Zalaegerszeg

1980 • Handwerksforum, Kassel, Hessen tartomány, Németország (katalógussal)

1981 • Kultúrház, Dombóvár (kat.) • Fészek Galéria, Budapest

1984 • Galerie Faust, Genf

1985 • Dominikanerkloster Galerie, Frankfurt am Main • Galerie Muscade, Párizs

1987 • Genf

1988 • Jurisics Művelődési Központ, Kőszeg (katalógussal)

1991 • Dreifaltigkeitskirche, Ulm (Németország)

1993 • Akadémiai székfoglaló kiállítás, Vigadó Galéria, Budapest (katalógussal)

2000 • Magyar Köztársaság Nagykövetsége, Bécs

2001 • Válogatás 25 év kárpitjaiból, Műcsarnok, Budapest • Körmendi Galéria, Sopron

2002 • Magyar Kultúra Alapítvány, Budapest

2006 • Új művek, Egry József Emlékmúzeum, Badacsony

2008 • Gödöllői Királyi Kastélymúzeum, Gödöllő

2009 • 2010 • Erdős Renée Ház, Budapest

2010 • Budapest Fasori Evangélikus Egyházközség

2012 • Iparművészeti Múzeum, Budapest: Életmű Kiállítás