Szakolczay Lajos

Életrajz

Szakolczay Lajos: Curriculum Vitae

Születésem helye, a dél-dunántúli város, Nagykanizsa (1941. február 27.) behorpadt bádogdob volt, amelyet német és orosz egyformán ütött. Végkifulladásig. Ehhez jött még az ötvenes évek félelme, borzalma, hiszen egy határ menti helység nem csupán a háború utáni évek sanyargatásainak volt kitéve, hanem – Jugoszlávia akkoriban szemben állt a szocialista táborral – a „Tito láncos kutyáit" megregulázni kívánó belpolitika (lásd Rajk-per) haragjával is. Itt végeztem az általános és középiskolai tanulmányaimat, s itt találkoztam először – egy, az újságosbódéban véletlenül megpillantott Igaz Szó révén – Trianon sebével (amiről addig semmit nem tudtam) és a határon túli magyar irodalommal ugyancsak.

Ezer helyen dolgozván – technikusi, könyvtárosi, műszaki rajzolói képesítésem van – végül is az irodalomnál kötöttem ki. 1963-tól Budapesten élek. Harminc évig, kisebb-nagyobb megszakításokkal, irodalmi folyóiratok (Kortárs, Új Írás, Kortárs) szerkesztője voltam. Illyés Gyula mondotta volt, hogy a „magyar irodalom ötágú síp – összehangolatlan". Munkásságom során mindvégig e jegyben cselekedtem.

Tizenkilenc könyvem van (irodalmi, színházi, képzőművészeti tanulmányok, kritikák, esszék), s közülük talán az Erdélyi őszre (Napkút Kiadó, 2006) vagyok a legbüszkébb, amely Kós Károlytól és Dsida Jenőtől generációm legjelesebbjeiig, Szilágyi Istvánig és Lászlóffy Aladárig – ideértve a színházi szerzőket, Tamásit, Sütőt, Székely Jánost és Páskándi Gézát is – az életművek panorámája. A kritikusi munkát, hiszen az értéktovábbítás a célja, szolgálatnak tartom.

Még mindig tenyeremben érzem az áldott emlékű Kós Károly kézfogásának erejét és melegét. Aki arra tanított bennünket, hogy az erkölcs is romolhatatlan kő, s ha valaki arra építkezik, megingathatatlan lesz az alap.