Szentkirályi Miklós Béla

Szentkirályi Miklós: Curriculum Vitae

1943. május 11-én születtem Kocsordon, Szabolcs-Szatmár megyében (sz. Szentkirályi Gyula, 1912, Bethlen Éva, 1920). Feleségem Lőrincze Zsuzsanna, okl. építészmérnök, gyermekeim: Miklós (1981) és András (1982).

1945–73-ig Erdélyben, Mezőpagocsán, majd Marosvásárhelyen éltem. 1950–57 általános iskolába jártam Marosvásárhelyen, 1957–59-ig a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákja voltam, 1959-es politikai fordulat következtében a helybeli szakmunkásképzőbe fémipari szakmunkás képesítést kaptam. 1962–67-ig gyári munkás voltam, 1967-ben a dolgozók esti gimnáziumában érettségiztem. A katonaság után, 1968–77-ig egyetemi évek következtek: 1968–73-ig Kolozsváron a „Ion Andreescu" Képzőművészeti Akadémia Festészeti Szakán tanultam Miklóssy Gábor osztályában. Pályám kezdetén festőművésznek készültem, majd érdeklődésem fokozatosan a festmények restaurálása felé fordult, végül élethivatásomnak a festő-restaurátor művészi tevékenységet választottam. 1974–77 Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő–restaurátor szakán szereztem festő–restaurátorművész diplomát. 1975–90-ig a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Osztályának restaurátora, majd 1990-től a Szépművészeti Múzeum főrestaurátor-osztályvezetője voltam nyugdíjazásomig. A gyakorlati munka mellett elsősorban restaurátor-elméleti, szervezési és etikai kérdésekkel foglalkozom.

Előzmények

Amikor az egykori Budavári Királyi Palota egy bölcs kormánydöntés értelmében a magyar képzőművészet otthona lett, a Magyar Nemzeti Galéria a Szépművészeti Múzeumtól átvette az ez ideig csak raktárakban porosodó régi magyar gyűjteményt, így birtokába jutott mintegy húsz, többé-kevésbé teljes későgótikus szárnyasoltár is. Ekkor kerültem ezek bűvkörébe. A legkorábbi az 1460-as évekből, a legkésőbbi 1543-ból való, s valamennyi vidéki kisvárosból, illetve eldugott falvakból származik. Középkori emlékeink ekkora múzeumi koncentrációja lehetővé tette, hogy az elbontott, gyakran darabjaira szétesett; többször átalakított oltárokat egységes elvek szerint és a múzeum lehetőségein belül egységes módon állítsuk helyre. A munkák az intézmény műtermeiben folytak, s ez lehetővé tette a részletes vizsgálatokat, felméréseket, dokumentálást, új módszerek kidolgozását, bevált eljárások továbbfejlesztését. A múzeum önálló restaurátor részlege a Régi Művészeti Osztály égisze alatt is ekkor szerveződött, ahol hangsúlyos volt a muzeológusok és restaurátorok együtt dolgozása, pontosabban együtt gondolkodása egy közös cél érdekében. E közös cél nem volt más, mint az egykori királyi palota volt tróntermében megalkotni egy olyan kiállítást, mely a középkori magyar emlékek szentélye lehet. 1982-ben megnyílt a gótikus szárnyasoltárokat bemutató állandó kiállítás.

Hogy ez a nemes cél megvalósulhatott, hozzájárult az a szerencsés körülmény, hogy az egyetemi rangú restaurátorképzés ez időben újult meg. A Magyar Képzőművészeti Főiskola 1971-ben egyetemi rangot kapott, s ugyanott megalakult a Restaurátorképző Intézet Dr. Entz Géza és prof. Varga Dezső vezetésével, amely az Egyetemen belül immár bizonyos autonómiát élvezett, és így maga alakíthatta ki speciális felvételi és tanrendi követelményeit, vizsgarendszerét.

Restaurátorképző Intézet tanárai és hallgatói kezdettől fogva választottak diplomamunkákat a régi magyar gyűjtemény anyagából. A Galéria önálló restaurátor részlegére így megfelelően képzett, a „régi magyar" művek restaurátori problémáit ismerő fiatal szakemberek kerülhettek. Restaurátori tanulmányaim befejezéseként szintén a régi magyar gyűjteményből az egyik legszebb későgótikus oltár restaurálását választottam diplomamunkának. Ekkor már két évet töltöttem el a műhely szervezésében és a konkrét restaurátori feladatok megoldásában, először, mint restaurátor gyakornok majd restaurátor, kérőbb főrestaurátor – csoportvezető.

Műhelyünk munkatársai közül sokan szerezték ekkor oklevelüket, járták be ezt az utat. A közös feladatokon szerveződő, és évtizedeken át folytatódó csapatmunka eredményeképpen nemcsak egy új restaurátorgeneráció nőtt fel, hanem igazi szellemi műhely szerveződött. Tagjaink a kulturális örökség megőrzésének elhivatott szakembereivé váltak. Munkásságunk nagymértékben hozzájárult a ma már általánosan elfogadott restaurátor etikai kódex kidolgozásához.

Korábban, még az 1960-as évektől a Szépművészeti Múzeumban megkezdett helyreállítások folytatásával, pontosabban azoknak a megváltozott követelmények szerinti újragondolásával kezdtük meg a gyűjtemény műtárgyainak máig tartó folyamatos és tervszerű restaurálását. A műtárgyak és a kiállítások igényeit, valamint a műhely fejlesztését hosszú távon szem előtt tartva a munkát Gerevich Lászlóné, majd Mojzer Miklós, a gyűjtemény 1977-ben kinevezett vezetője irányította. Muzeológusok és restaurátorok összehangolt kutatásának, együtt-gondolkodásának, párbeszédének köszönhetően sikerült kidolgozni a restaurálásnak, a múzeumi lehetőségeken belül megvalósítható, máig mértékadónak tekinthető elvi alapjait: a beavatkozásokat mindenkor a vizsgálatokra és megfigyelésekre épülő állapotfelmérés előzi meg. Beható tanulmányozás alá vontuk a művek alkotóanyagait, a kézműves és művészi technikákat, a tárgyak szerkezeti felépítését. Igyekeztünk feltérképezni és elkülöníti a természetes öregedés és a hosszú használat okozta anyagi változásokat a korábbi, különböző célú beavatkozások nyomaitól. E felmérések adatai ismeretében vált tervezhetővé a restaurátori beavatkozás, így tudtunk dönteni az eredeti állapothoz való visszatérésről, teljes feltárásról és formai helyreállításról, indokolt esetben rekonstrukciókról. De dönteni lehetett azoknak a későbbi változtatásoknak megőrzéséről, melyek bizonyos történeti dokumentumként is értékelhetőek voltak. A hordozó anyagok állapotához igazodva választottuk ki a legmegfelelőbb konzerváló kezeléseket és az alkotások állapota ismeretében tudtuk meghatározni a restaurált művek ideális környezetének biztosításához szükséges feltételeket.

Újszerű, a magyarországi restaurátori gyakorlatban korábban szinte ismeretlen feladatot jelentett a szányasoltárok restaurálása. Oltárok egyes elemeinek helyreállítását korábban is többször megkísérelték, e munkálatok azonban rendre félbeszakadtak. A siker zálogát az oltárépítmény egésze bemutatásának igényét szem előtt tartó, tervszerű munka jelentette. Anyagok, technikai megoldások, szerkezetek, kézműves eljárások megismerését olykor az eredetieket utánzó szerszámok elkészítése követte. A kiegészítések és rekonstrukciós jellegű beavatkozások célja mindenkor a műalkotás eredeti művészi értékének érvényre juttatása volt. A feladatsort az oltárok hiteles, esztétikai értelemben zavartalan, funkciójában és működésében is megfelelő újbóli felépítése zárta. Ez már a trónteremben történt, s hogy a feladat nagyságrendjét érzékeltessem, a kisszebeni Angyali Üdvözlet oltár a hét métert is meghaladta. Az egymást követő, hasonló jellegű feladatok elvégzése során felhalmozódó tapasztalat, a tökéletesedő műhelygyakorlat, s a restaurátorok – a "hősi időkben" olykor 20-an, 30-an is tevékenykedtek a műhelyekben – kiemelkedően magas színvonalú, egymást segítő és kiegészítő, egymással természetes módon harmonizáló alkotótevékenysége jelentette és jelenti máig is e munka nélkülözhetetlen feltételét. Ebben a kitűnő szellemi műhelyben volt szerencsém eltölteni több mint 15 évet.

Tehát Marosvásárhelyen nőttem fel. Voltam gyári munkás, karosszéria lakatos, autó-villanyszerelő, műszerész. A dolgozók esti iskolájában érettségiztem, majd következett a katonaság, parolimon lapát és csákány rézből.

A városi lakásunkban, jó erdélyi szokás szerint, mindennaposak voltak a vendégjárások. Mészáros közi egyszobás lakásunk, amely Marosvásárhely főterének utcává nyitott hajdani udvarából lett köztérré, az egyik nevezetes találkahely volt, ahol nap mint nap megfordultak érdekes emberek, többnyire olyanok, akik családom sorstársai voltak, jogfosztottak, kitelepítettek. Szinte észrevétlenül ismerhettem meg egykori értékeik maradvány-romjait: kúriák, kastélyok elsárgult fényképeit, s találkoztam számtalan szurony-rongált, szakadt, céltábla-lyukas festménnyel. Serdülő koromban, majd egyetemi éveim alatt biciklivel és autóstoppal bejártam fél Erdélyt, és szembesültem azokkal a csodálatos reneszánsz, barokk, meg klasszicista épületekkel, melyeket mesékből már gyermekként mind megismerhettem. Egy életre belém ivódtak az üres falak, beszakadt tetők, meg a hozzájuk tartozó kedves arcok, azoknak az embereknek arcai, akik ott, Marosvásárhelyen, családjaik évszázados történetének legnehezebb napjait élve, soha nem léptek ki a humánumból.

1968-ban kezdődött számomra egy teljesen új élet. Hat év egyetem Kolozsváron, három és fél év Budapesten és egy gyönyörű művészeti pálya. Munkáim során csodálatos időutazásokat tettem, s hogy kalandos idő-időáttünések alkalmain helytálljak, mindenre szükségem volt, amit korábban megtapasztaltam, megtanultam.

Immár felkészülten foglalkozhattam azzal, ami a legkedvesebb számomra: megismerni, összeszedni, összerakosgatni, helyreállítani azt, amit a történelem, vagy az emberi butaság szándékosan tönkretett, vagy csak sorsára hagyott. Teszem ezt önzetlenül, a köz érdekében. Azt hiszem, ezt nevezik élethivatásnak. Talán gyermekkorom roncsképeinek látványa is motivált, hogy restaurátor legyek, mint azt a gyermeket, akit családtagjainak tartós betegsége terel a gyógyítás, az orvosi pálya felé, s akinek ekként ez nemcsak foglalkozása, de olyan esküvel megpecsételt hivatása, amelytől, hogy a mesék szófordulatával éljek: ásó, kapa és a nagyharang választ el.

A folytatás

1990-től újabb kihívást jelentett a Szépművészeti Múzeumban kapott megbízásom, ahol a feladatok a Galériabélihez igencsak hasonlatosak és mégis másak, teljesebbek voltak. Ezek a nagy gyűjtemények szakszerű fenntartását és folyamatos restaurálását jelentették, szoros összefüggésben a Múzeum épületének a rekonstrukciójával is. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a rekonstrukció a gyűjteményeket nem érintette. Nehezen tudtam elképzelni a felújított épületben, kiglancolt kiállítóterekben a közönség elé tenni a degradálódott, elhasznált, besötétedett remekműveket elkoszolódott, hiányos keretekben! Az igen leromlott állapotban lévő állandó kiállítások azonnali felmérését, restaurálások és konzerválások tervezését megkezdtük. Állandó forráshiánnyal küzdöttünk, ezért gőzerővel kerestük a kiutat. Jellemzővé vált a támogatók felkutatása, pályázatokra (is) épülő tervezés időszaka rövid és hosszú távra. Ennek a programnak volt egy nagyszerű mára már elfeledett mozzanata, a Pentagonale program: a Közép Európai barokk művészetet bemutató kiállítás melynek lényege volt, hogy a hat Pentagonale ország fővárosában egyszerre nyílt meg e fontos Közép-Európát összekötő kulturális esemény (Bécs, Budapest, Ljubjana, Zágráb, Prága/Pozsony és Varsó).

A szponzorok támogatási kedvét a Szépművészeti Múzeum Baráti Alapítvány munkatársai korszerű ismeretterjesztő kiadványokkal ösztönözték.

Fő irányvonal az akkori szokás szerint tematikus gyűjteményi kiállítások utaztatása a nagyvilágban. Egy-egy kiállításon 100-150 mű szerepelt, s ezek közel 20%-a teljes körű restaurálásra került, a költségeket minden esetben a fogadó ország finanszírozta. E kiállítások másik hozadéka sem volt lebecsülendő, hiszen műtárgykísérőként a restaurátoroknak is módjában állt megismerni Európa, Amerika és Japán nagyvárosait, fontosabb múzeumait. Egy életre szóló tapasztalatokat gyűjtve így jómagam is ezt az utat bejártam. Mintegy 15 év szisztematikusan megtervezett munkával pótolni lehetett elődeink mulasztásait és ily módon sikerült biztosítani az anyagi fedezetet nemcsak az állagmegóvó munkákhoz, hanem a legfontosabb művek teljes restaurálásához is. E programok teljesítésének köszönhetően mára a felújított múzeumépület állandó kiállításain már csak elvétve látható egy-két alkotás, amely restaurálásra vár, szponzorokért kiált.

Kis kitérő

A munkásságom egy érdekes állomása, amelyben akarva-akaratlanul oroszlánrészt vállaltam a Szépművészeti Múzeum által csak védnökséget jelentő Munkácsy Mihály Trilógiájának restaurálása volt. Közel 20 éve megkezdett hatalmas munka 1992-ben a Golgotával kezdődött, 1995-ben a Krisztus Pilátus előtt óriásképpel folytatódott és 2009-be az Ecce Homo-val zárt.

Elsősorban konzerválás, új rendszerű feszítési módok kidolgozása és gyakorlati alkalmazása, és nem utolsó sorban a három műalkotás műértékének hiteles helyreállítása jelentett komoly kihívást. A festmények előtörténetét megismerve megállapítottuk, hogy azok igen sérülékenyek.

A restaurálási dokumentációkban időben jeleztük, hogy hol vannak a veszélyeztetettségre hajlamos csomópontok, külön felhívtuk a figyelmet az utaztatások miatt a hengerre való feltekerés ismételt alkalmazásának kockázatára. A sors fintora, hogy tulajdonjogi vita miatt a Krisztus Pilátus előtt című, mintegy 30 m2-es festménynek kétszer kellett utaztatnia Kanadába. Az újbóli konzerválásának befejezését követően mindhárom kép a Déri Múzeumba került. Tizenöt évig kisebb megszakításokkal itt őrizték a remekműveket. A Déri Múzeum rekonstrukciója miatt válaszút elé értünk. Vagy feltekerjük és beládázzuk mindhárom festményt 2-3 évre elrejtve a közönségtől, vagy kihasználjuk a Pécsen kínálkozó ragyogó alkalmat: Pécs elnyerte Európa Kulturális Fővárosa címét, Debrecen és Pécs önkormányzata kölcsönbérleti szerződést írt alá. Hat hónapig volt kiállítva a Trilógia, a kiállítás több mint 68.000 látogatót vonzott. Sikerén felbuzdulva gyors ütemben készült kiállítási terv a Nemzeti Galériában, a kiállításnak közel 300.000 fizető látogatója volt. A Déri Múzeum rekonstrukciójának befejezésével még nem végeztek, ezért a bécsi Künstlerhaus mintegy két hónapig fogadta a Trilógiát. A kedélyek még mindig nem nyugodtak meg, a Golgotát huzamosabb időre a szegedi Móra Ferenc Múzeum őrzi, majd reményeim szerint véglegesen Debrecenbe maradnak a képek.

Kiteljesedés

Egy restaurátor, jómagam példájából okulva el kell fogadja, hogy a kulturális örökség, kulturális javak védelme „csapatmunka", a munkában résztvevők meghatározott játékszabály szerint kapcsolódnak be a feladat minél teljesebb megoldásába. Hogy ez így legyen megalakítottuk a Magyar Restaurátorok Egyesületét, hogy világosan elkülöníthetők legyenek a játékszabályok, hatáskörök.

A 20 éve folyamatosan, egyre bővülő tagsággal működő Egyesület komoly eredményeket ért és ér el, kezdtük 180-an, jelenleg a rendes tagság meghaladja a 470 főt, akik a kulturális javak megőrzésének elhivatott szakemberei. Ennek a szervezetnek vagyok alapító elnöke. Jelentősebb munkáimról a Kairosz Kiadónál megjelent Gránátalma szárnyasoltáron című albumomban számoltam be.

[2012]

Kiállítások

2014 Restaurálás művészete – poszterkiállítás Budapest, Országos Széchenyi Könyvtár

2013 Restaurátor vándorkiállítás Szlovákiában: Igló, Márkusfalva, Rozsnyó, Krasznahorka-Váralja

2012 Kassa EU kulturális főváros meghívására restaurátor kiállítást rendeztem a Kelet-Szlovákiai Múzeumban

2010 Restaurálás, konzerválás, falkutatás a Lamberg kastélyban. Mór, Radó Antal Könyvtár és Művelődési Központ

2010 Új restaurálások poszteren, Nagyszeben (Ro) Restaurátor Konferencia és kiállítás, Lucian Blaga Egyetem aulája

2010 Magyar Restaurátorok Egyesületének poszter kiállítása, Szófia, E.C.C.O. konferencia

2009 10 év restaurálásai poszteren és képernyőn Budapest Magyar Alkotóművészek háza2009 Műhelytitkok – restaurálások, Budapest Magyar Nemzeti Múzeum.

2009 Első Szerb-Magyar Restaurátor Konferencia, Újvidék (Novi Sad, Srb) Poszterbemutató

2008 Lipcse "Denkmal 2008" restaurátor kiállítás és vásár, november 20-22: Magyar Restaurátorok Egyesületének bemutatása poszteren.

2007 Restaurátor kiállítás - 50 éves a Magyar Nemzeti Galéria.

2006 Csoportos kiállítás, közalkalmazott művészek tárlata a Magyar Nemzeti Galériában.

2003 Új restaurálások a Régi Képtár anyagából c. kiállítás, Szépművészeti Múzeum.

2001 Restaurált itáliai reneszánsz freskók, Szépművészeti Múzeum.

2000 Mesterművek alteregói (gipszmásolatok a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből), Szépművészeti Múzeum Márványcsarnok

1999 Salon de l'amité Franco - Hongroise, Magyar szárnyasoltárok – poszterkiállítás Hirlisheim - Colmar

1993 Barokk művészet Közép Európában (utak és találkozások) c. kiállítás restaurátori munkáinak vezetése Budapest Történeti Múzeum és Székesfehérvár helyszíneken.

1988 Főúri ősgalériák, családi arcképek c. kiállítás restaurátori munkáinak vezetése és látványterv Magyar Nemzeti Galéria

1987 Spanyolok az Újvilágban, a madridi Amerika Múzeum aranykincsei és műtárgyai, Magyar Nemzeti Galéria, látványterv, a bécsi Künstlerhaus kiállítás adaptációja

1987 Francia-magyar restaurátor kiállítás \"Restaurálni - újraalkotni\", a párizsi Louvre és a Magyar Nemzeti Galéria közös szervezésében, MNG

1985 Középkori és reneszánsz kőtár munkáinak vezetése, rendezés, látványterv Magyar Nemzeti Galéria

1982 Későgótikus szárnyasoltárok c. állandó kiállítás restaurátori munkáinak vezetése, látványterv és rendezés, Magyar Nemzeti Galéria Tróntermében

1982 Restaurátor kiállítás a középkori emlékek dokumentációiból: Műhelyfotók, rajzok, vizsgálatok, Magyar Nemzeti Galéria Trónterem előterében

1979 Gótikus táblaképek és szobrok c. állandó kiállítás restaurátori munkáinak vezetése, látványterv és rendezés, Magyar Nemzeti Galéria Földszinti teremsorában