Tóth Vilmos

TÓTH VILMOS ÉLETRAJZI ADATAI

Magyarszentmihály (Mihajlovo), Szerbia (Jugoszlávia), 1953. április 4.

Tanulmányok

1971–1977: Belgrád, Építészeti Egyetem, diploma: 1978

Munkahelyek

1979–1992: Magyarkanizsai Építőipari Kombinát

1992–2019: Domus Tervezőiroda, Magyarkanizsa

2016–2018: Magyarkanizsa Községi Tanács

Művészeti, társadalmi, közéleti szervezeti tagság

1985–2003: a magyarkanizsai, csókai Községi tervbizottságok tagja

2003–: Szerb Mérnöki Kamara, rendes tag

2015–2021: Szabadkai Építészeti Egyetem tanácsának tagja

2017–: Magyarkanizsai Községi Tervbizottság, elnök

2019–: Magyarkanizsai Nyugdíjas Egyesület, elnökségi tag

2019–: Magyarkanizsai községi VMSZ Nyugdíjas Fórum, elnökségi tag

2021–2023: Magyar Művészeti Akadémia, levelező tag

2023–: Magyar Művészeti akadémia, rendes tag

______________________________________

TÓTH VILMOS ÉLETRAJZA

Szent Mihályon (Magyarszentmihály, Mihajlovo) születtem. Ma már én is tudom, hogy egy útszéli falu, két út kereszteződésére és a Ó-Béga folyó vonalára épült. Az 1700-as években idetelepített magyar dohánykertészek, -termelők alakították így, alkalmazkodva a helyhez. A keleti oldalon a szalagtelkek lenyúltak a folyóig, kellett a víz a locsoláshoz. Egyik utcája, a Nagyutca olyan hosszú, hogy az ember megunja, mire végigér rajta. Megunná, ha nem kellene állandóan köszöngetni, vagy leállni, egy-két szót váltani a falubelivel, mert itt mindenki mindenkit ismer. Alig 1200 lakosa volt, mára már igen megfogyatkozott. A faluban volt templom, községháza és iskola. Szentmihály két- és háromosztatú parasztházakból álló falu volt.

A szomszéd falu Jankahíd, ott főleg románok éltek, meg néhány szerb család. Mi a szüleimmel odaköltöztünk a községháza szolgálati lakásába, öcsém már itt született. (Apám járási ösztöndíjjal kitanult jogász volt, oda ment, ahova küldték, ahol szükség volt magyarul is beszélő jogászra, emiatt sokszor költöztünk). Jankahíd tervezett falu, merőleges utcahálózattal, majdnem egyforma szalagtelkekkel. Marosmenti románokat telepítettek ide megművelni a földeket, szép, gazdag falu volt akkortájt. Itt is jellemző a háromosztatú ház, az utcafrontos beépítés, az első, a hátsó udvar és a szérű, egy kis gyümölcsös és a konyhakert vagy egyéb vetésterület. Mindkét faluban földművesek és béresek éltek, de a két falu lakói nemigen keveredtek egymással.

A családunknak Torda, azaz Torontáltorda lett a következő állomása. Színmagyar falu volt. Dohánytermelőket telepítettek ide is a 18. században, Szeged környékéről. Nagyparcellás, merőleges utcahálózatú, tervezett település. Nem láttam hasonló nagytelkes falut a délvidéken. A házak telkei 1-2 hektárosak voltak. Talán a dohánytermesztés okán, mert szinte minden gazdagabb portára épült dohányszárító pajta, mások az udvaron szárították a kötelekre fűzött dohányt. Nagyközség volt, majdnem 6000 lakossal. Háromosztatú parasztházak a jellemzők, de voltak már abban az időben 2-3 szobás, utcafrontra épített oldalházak is. A porták felosztása ugyanaz: első- és hátsó udvar, szérű, kert. Csak két évig éltünk itt, de sokat jártam vissza Tordára is és Szentmihályra is, a rokonságnál töltöttem a nyarakat, ott ismertem meg a paraszti életet.

1959-ben Csókára költözött a család. Csóka akkortájt már kisvárosnak volt tekinthető, kb. 7000 lakossal. Magyar többségű, vegyes nemzetiségű település, itt tanultam meg szerbül. Országos hírű vágóhídja és húsfeldolgozó gyára, mezőgazdasági birtoka, valamint borászata volt. A török kor utáni telepesek, azaz a 19. század elején letelepedett szerb pásztorok és határőrök portái kísérik a Tisza árterének kimagasló partvonalát. A 19. század végén érkezett magyar telepeseket már rendezett, merőleges utcahálózatú részbe telepítették. A két településrészt a széles nagyutca választja el egymástól. Csóka erősen falusias jellegű. 17 évig éltem ott, de polgári hangulatot sohasem éreztem. Ott fejeztem be az általános iskolát. Hatodik vagy hetedik osztályos koromban, természet- és társadalomismeretek tantárgyból házi feladatot kaptunk Szülőhelyem címmel. A megírt dolgozathoz fotót is szerettem volna csatolni, de nem volt. Írtam hát a rokonoknak Szentmihályra, hogy küldjenek egy képet a faluról. Időben megkaptam egy régi képeslapot a sógortól, a századforduló után készült 1910 körül. Rajta gyönyörű, fehér kis parasztházak sora, egy régi utcakép, ez állt rajta: „Üdvözlet Magyarszentmihályról". Még Trianon előtt készült – csak később tudtam meg mit jelent az, hogy Trianon előtt. Gyerekkoromban természetes volt, hogy magyarul írunk, hiszen színmagyar falu volt Szentmihály. Akkor szerettem bele a magyar parasztházba, annyira belevésődött az agyamba, hogy amikor mélázva rajzolgatni, firkálgatni kezdtem, önkéntelenül egy olyan házat rajzoltam. Persze év végén osztálykiállítási anyag lett a látványos dolgozatom, aztán jött a nyári vakáció, és a füzetem elkallódott, vele a képeslap is.

Évek múlva a sógor kérte vissza a képeslapot, akkor jöttem rá a mulasztásomra.

Majd építek én ilyen házakat! Ígértem magamban, és elfeledtem. De a kép emléke örökre megmaradt. Sok évvel később hozzájutottam egy hasonló képeslaphoz, ma is őrzöm, négy kép van rajta – egy házsor, a templom, a községháza és az iskolaépületek fényképe –, de a feliratról a „Magyar"-t lekaparta valaki…

Az általános iskolában jöttem rá, hogy szeretek rajzolni, szeretem a kézműves foglalkozásokat és a műszaki dolgokat. Pályaválasztás előtt hallottam az architektúra kifejezést, de nem tudtam, mit jelent. Megkérdeztem a műszaki nevelés tanáromat: mi az? „Az építészet legszebb ága, és sokat kell rajzolni", válaszolta és folytatta „Szabadkán van olyan középiskola, ahol ezt lehet tanulni." Így lettem a szabadkai Építészeti Szakközépiskola műépítészeti szakának diákja. Tényleg sokat kellett rajzolni. A hatvanas évek végén minden klasszikus épületszerkezeti részletet lerajzoltattak velünk. Grafikai munkák készültek a kőműves, az ács, az épületasztalos és épületbádogos munkák részleteiről is, vastag fehér rajzpapírra tussal rajzolva és kifestve. Akkor még használhattuk a magyarországi szakkönyveket. Mindvégig hasznomra volt az a tudás, amit akkor megszereztem. Szép évek voltak a középiskolás évek, ma is szeretem Szabadkát, habár a kilencvenes évek utáni városképi változások már egyáltalán nincsenek kedvemre.

A következő állomásom, a belgrádi Építőművészeti Egyetem volt. 1971-ben felvételiztem és felvettek. 1978-ban diplomáztam, közben Palicsra költözött a családunk. Egyetemi tanulmányaim során a népi építészettel is foglalkoztunk, főleg a szerbbel, de érintettük a vajdasági népi építészetet is. Akkor kezdtem komolyabban érdeklődni a magyar népi építészet iránt, az egész Kárpát-medence népi építészetét igyekeztem megismeri, főleg könyvekből. Akkoriban Magyarországon hozzáférhető áron jutottam szakirodalomhoz. A könyvek tanulmányozásán túl, amerre utam vitt, megfigyeltem, néztem, rajzoltam, fotóztam, és amit lehetett, lemértem.

A katonai szolgálat letöltése után Kanizsára (Magyarkanizsa, Kanjiža) költöztem. Megfogadtam, hogy innen soha sehova nem költözöm. Magyarkanizsa, a szinte színmagyar kisváros, szabadon kiépült utcahálózattal, a Körös torkolata és a Tisza ártere között alakult ki egy löszháton. Kanizsa a tiszai révre épült a szomszédos Törökkanizsával, köztük egy hatalmas szigettel. Kisvárosi, kispolgári jellegű település, régen nagy tanyavilággal rendelkezett.

Amikor idekerültem, Kanizsának erős építőipara volt, országszerte építettek a jó hírű kanizsai magyar mesterek. Cserép-, csempe- és szigetelőanyag-gyár működött itt, és a gyógyfürdője is ismert volt. 1979-ben kezdtem dolgozni a Magyarkanizsai Építőipari Kombinát tervezőirodájában, mint műépítész tervező mérnök, majd felelős tervező. Munkába állásom után több felmérést végeztem. A hagyományos kis falusi házakat és városi polgári házakat igyekeztem részletesen felmérni és lerajzolni. Az arányok és részletek szinte észrevétlenül épültek be a tudatomba. Mind jobban megismertem az épített környezetet, ami körülvesz. Ennek hatása alatt terveztem, házaimat igyekeztem szervesen beleilleszteni a környezetbe, úgy, mint azt az e vidékre tervező építész elődök tették: Reiss Zoltán, Jakab Dezső és Komor Marcell, Raichl Ferenc, Magyar Ede, Lajta Béla, Lechner Ödön és Pártos Gyula, akiknek a munkáikkal megismerkedtem. A fentiek hatására alakult ki a nemzeti hagyományokon alapuló építészeti gondolatiságom, amire komoly hatással volt a magyar organikus építészeti mozgalom is.

Tanulmányaim során ismerkedtem meg a hagyományos építészettel és megszerettem azt az építészeti hagyatékot, amelybe beleszülettem. Tanultam hozzá, és ennek az építészeti gondolkodásnak a tovább éltetése lett a célom, ebben a szellemiségben terveztem és építettem házaimat. Emberléptékű, az örökölt, hagyományos építészeti arányok tiszteletben tartásával, a hely szellemében alakítottam a teret, amelybe beleavatkoztam. Arra törekedtem, hogy a házaim látványosak, arányosak legyenek, és úgy látványukkal, mint arányukkal beleilleszkedjenek a környezetükbe, valamint arra, hogy a megrendelő igényeinek megfelelő, emberléptékű házat tervezzek, és funkciójával, formájával, anyaghasználatával, a hellyel és a hely szellemével összhangban, harmóniában legyen. Helyi anyagokat használtam, melyeket a környéken gyártottak. Törekedtem és hirdettem, ahol csak lehetett, hogy óvjuk az épített és szellemi örökséget és építsük tovább, valamint, hogy a magyar építészeti hagyaték összességéhez hozzáadjak egy kevés délvidéki, vajdasági színt.

A magyarkanizsai Építőipari Kombinát tervezőirodájában a kötelező katonai szolgálat letöltése után, 1979. augusztus 15-én kezdtem dolgozni. Egyetemi éveim alatt ugyanis az ÉIK ösztöndíjasa voltam, kötelességem volt ledolgozni a támogatást. Mivel jó helyre kerültem, nem bántam meg. Tizenkét évig maradtam ott, ez idő alatt terveztem irodaházat, majolikagyárat, iskolát, lakóházakat, épületfelújítást, mozit, családi házakat és sok egyebet. A nyolcvanas évek végére, ahogyan egész Jugoszláviában, úgy az építőipari kombinátban is megbomlott az egység, 1991-ben az ország is, a kombinát is részeire hullott. Önálló lett a tervezőiroda is, de a mérnökök – egy-két kivétellel – elhagyták.

1992-ben saját tervezőirodát nyitottam DOMUS Tervező és vállalkozó iroda néven, előbb Csókán, majd Magyarkanizsán volt az iroda székhelye. Ez idő alatt munkatársaim Balassa Endre építész, Varga P. Márta statikus és Valkay Zoltán építész voltak.

Húsz év vállalkozói munka után, 2012-ben Magyarkanizsa községben a Községi Tanács építészettel és településrendezéssel megbízott tagja lettem. Tervezéssel foglalkozó vállalkozásomat érdek-összeütközés miatt felfüggesztettem, majd nyugdíjba vonulásom után, 2019-ben be is zártam. A Tanácsnak 2016-ig voltam tagja, ekkor kineveztek Magyarkanizsa községi fő városrendezőjének. Ezt a munkakört 2018. április 4-ig tölthettem be, amikor a törvény szerint nyugdíjaztak. A községi tervbizottság elnöke maradtam, míg a szabadkai Építészeti Egyetem tanácsában betöltött tagságom 2021-ben megszűnt.

[Készült: 2022]

Megvalósult, átadott épületek, munkák

1980–1981: Neuhausen kastély átépítése, Szerbcsernye

1985/1995–2001: Művészetek Háza, Magyarkanizsa

1984: Kispiac, lakó- és üzletházak, Magyarkanizsa

1985: Általános iskola, Magyarkanizsa

1986: KÖRŐS 3 lakótelep, Magyarkanizsa (Szurap Ágnessel)

1987: Kispiaci iskola, Magyarkanizsa

1987: C2 Blokk, lakó- és üzletházak, Magyarkanizsa; Városháza és az Úri kaszinó felújítása, Magyarkanizsa; Majolikagyár, Csempegyár, FIM irodaház, Magyarkanizsa

1992: Pravoszláv templom, Zimonic,

1992–1994: Vitamin irodaház, Horgos,

1993–1996: FIM nyaraló, Magyarkanizsa

1994–1995: Templomtorony, Udvarnok

1995–1997: DZLS irodaház, Magyarkanizsa,

1996–2017: Lisieux-i Kis Szent Teréz emléktemplom, Zenta

1996–1998: MARTIS irodaház, Martonos

1996–2022: Szent Anna templom, Bogaras

1997–2001: P+2 lakóház üzletekkel, Magyarkanizsa

1992–2019: családi házak

2001–2002: Óvoda, Tóthfalu

2001–2007: Szt. Ágoston templom, Nosza,

2002–2003: Dokumentációs központ, VMMI székház, Zenta

2004–2005: Művelődési ház és Könyvtár, Magyarkanizsa

2006: Regionális Kreatív Műhely, Magyarkanizsa

2006–2007: Faluház, Oromhegyes

2007–2008: Korhecz-ház átépítés és bővítése, Csóka

2007–2012: TÚZOK Természetvédelmi látogató központ Homokrév (Mokrin)

2008: Művelődési és Oktatási Központ, Magyarkanizsa (Valkay Zoltánnal)

2011: Kanizsa központi tereinek átalakítása gyalogos terekké (Valkay Zoltánnal)

2020: Művelődési Ház, Horgos (Valkay Zoltánnal)

1995–2012: szoborállítás, térrendezés (Beszédes József: János a halász; Konc István és

Dobó Tihamér szobrai Magyarkanizsán és Szt. István szobra Horgoson)

Tervek, tervpályázatok, megvalósulatlan épületek, munkák

2011: Magyarkanizsai Vigadó rekonstrukciója

2020: Református óvoda, Bácskossuthfalva (Moravica)

Egyéni kiállítások

2003 Közös kiállítás Valkai Zoltánnal, Zenta

2016 Kémények, kürtők, Magyarkanizsa

Csoportos kiállítások

1999–2001 Kós Károly egyesülés jubileumi kiállítása, Budapest

2005 DOMUS iroda munkáinak kiállítása, Magyarkanizsa, Miskolc

2008 Vajdasági Magyar építészek vándorkiállítása

2008 Arh 001 Szerb Mérnöki Kamara Szabadka körzeti építészek tárlata, Szabadka

2009 Arh 002 Szerb Mérnöki Kamara Szabadka körzeti építészek tárlata, Szabadka

2010 Arh 003 Szerb Mérnöki Kamara Szabadka körzeti építészek tárlata, Szabadka

2011 Arh 004 Szerb Mérnöki Kamara Szabadka körzeti építészek tárlata, Szabadka

2012 Arh 005 Szerb Mérnöki Kamara Szabadka körzeti építészek tárlata, Szabadka

2012 Vajdasági építészet a 21. sz. elején, Újvidék

2018 Arh 2018 Szerb Mérnöki Kamara Szabadka körzeti építészek tárlata, Szabadka