Mispál Attila film- és színházi rendező, forgatókönyvíró, dramaturg. 1966-ban született Budapesten. A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnáziumban érettségizett Gyapay Gábor osztályában. Tanulmányait az ELTE Bölcsészkarán latin, orosz, majd magyar nyelv és irodalom, valamint összehasonlító irodalomtörténet szakon folytatta, miközben rendszeresen bejárt a kulturális antropológia és az esztétika tanszék előadásaira is. 1992-ben felvételt nyert a Színház és Filmművészeti Főiskola film- és tv rendező szakára, ahol 1997-ben szerzett diplomát. Osztályvezető tanára előbb Gazdag Gyula, majd Herskó János volt. Főiskolai tanulmányaival párhuzamosan tagja volt a Balázs Béla Stúdiónak, ahol 1995 és 1997 között a vezetőség póttagjaként is működött. Első munkáját is itt forgatta még professzionális filmes tanulmányai megkezdése előtt (Tánc, 1992), majd a stúdió anyagi segítségével tudott Angst című harmadéves vizsgamunkájából 35 mm-es filmkópiát készíttetni 1996-ban. E filmje a Magyar Filmszemlén a legjobb főiskolai film díját kapta, főiskolai diplomamunkája pedig, az altAmira (1997), a következő évi filmszemlén a legjobb kísérleti film díját nyerte el. Számos rövid-, dokumentum-, portré- és koncertfilm után 2005-ben forgatta le mindmáig egyetlen egész estés játékfilmjét, A fény ösvényeit, amelynek társ-forgatókönyvírója is volt, s amely a Magyar Filmszemlén hét kategóriában vívott ki szakmai elismerést. Ezt követően tévé-, dokumentum-, ismeretterjesztő, portré- és koncertfilmeket készített igen változatos témákban.

1996 és 2016 között több magyar rendező mellett asszisztensként, illetve munkatársként dolgozott (Enyedi Ildikó, Pacskovszky József, Szaladják István, Cantu Mari, Szász János, Mészáros Márta, Dárday István – Szalai Györgyi, Bicskei Zoltán), nyelvtudását kamatoztatva pedig nemzetközi produkciókban vállalt feladatot.

Színházban is tevékenykedik. 1997 és 2004 között a Bárka Színház Írói Műhelyének tagjaként a Bárka mozgókép fedélzetének volt a vezetője. 2006 és 2012 között a debreceni Csokonai Színház mozgókép műhelyének munkáját irányította, s jelenleg is e színház művészeti munkatársa. Ugyanitt előadás-rendezések és dramaturgiai munkák fűződnek nevéhez, valamint 2013 és 2021 között ő volt a Deszka Fesztivál („a kortárs magyar drámáért") szakmai programjának egyik összeállítója.

2004 és 2021 között a Szent István király intelmeit feldolgozó szcenírozott előadások rendezője volt a Pannonhalmi Bencés Főapátságban.

Filmes és színházi seregszemléken rendszeresen zsűritag, s több oktatási intézmény számít óraadói munkájára.

2014-ben Balázs Béla-díjban részesült. 2021 decemberében a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja lett.

Nős, két gyermek apja.

[Készült: 2022]

Székfoglaló

Mispál Attila: A gondolkodó látásról (MMA Akadémiai Székfoglaló, 2022. június 29.)

Írások

Mispál Attila: Deszkatológia (Kelt Debrecenben, a Színházi Világnapon, 2022-ben)

Mispál Attila: A dokumentumfilm és én

Ez a szöveg azért készült, mert Kollarik Tamás 2024 tavaszán felkért, hogy szerepeljek egy kötetben, amely magyar dokumentumfilmes alkotókkal készült beszélgetéseket ad közre. Mondandómat a Benkő Orsolya által elküldött kérdések ismeretében fogalmaztam meg, de más logika szerint. A szövegben nem érintett kérdésekre nincsenek releváns válaszaim.

Mindenekelőtt szeretném rögzíteni, hogy nem tartom dokumentumfilmesnek magam. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy dokumentumfilmes interjúkötetben fogok szerepelni, amiként soha nem voltam semmilyen dokumentumfilmes szerveződés tagja sem, és dokumentumfilmes pályázaton is egyedül a Csillaghálóban című Pilinszky Jánosra emlékező sorozat első három részének megvalósításáért indultam. Az összes többi dokumentumfilmnek számító munkám vizsgafilmként, munkaköri kötelességként vagy egyedi megbízásból született – meghatározott paraméterekkel és adott finanszírozási, forgatási körülmények között. Nincs dokumentumfilmes látásmódom, dokumentumfilmes tudatom, nincsenek dokumentumfilmes reflexeim, és egységesnek ítélhető dokumentumfilmes életművem sincs. Mentségemül szolgál: nem én találtam ki, hogy a kötetben szerepeljek.

A fentiek miatt nem vállalkozom arra sem, hogy a dokumentumfilm mibenlétéről és egyéb szakmai vagy elméleti kérdésekről elmélkedjek, mivel semmilyen eredeti gondolatom nincs róluk. Házi használatban praktikusan megkülönböztetem a dokumentumfilm három formáját, elnevezéseik önmagukért beszélnek. Az első az absztrakt vagy költői dokumentumfilm, amely igen erős képiséggel és/vagy zeneiséggel rendelkezik, hatásának fő hordozója a ritmus, és egyáltalán nem használja a verbalitást. A második a szituatív dokumentumfilm, amely a lehető leghitelesebben rögzít valamely spontán, a valóságban létrejött helyzetet. A harmadik pedig a beszélő fejes dokumentumfilm, amelynek központi eleme ugyan az élő szó formájában előadott verbalitás (gondolat vagy emlék), ám tudvalévő, hogy a néző számára látható-hallható gesztusnyelv, az arckifejezés, a tekintet irányultsága, a beszédritmus, a hanghordozás, a hangsúlyozás és egyéb metakommunikációs elemek legalább ugyanannyi, ha nem még sokkal több lényegi információt hordoznak. Mindhárom fajtájú dokumentumfilmet készítettem már. S persze a gyakorlat azt hozza, hogy sok filmben e három formai elv békésen keveredik.

Első dokumentumfilmhez kapcsolódó emlékem a gimnáziumi éveimből ragyog fel, az 1980-as évek elejéről. A budapesti Fazekasba jártam, s tán harmadikos lehettem, amikor baráti invitálásra megtekintettem Kósa Ferenc Küldetés című filmjét Balczó András sokszoros bajnok öttusázóról. Már nem emlékszem, hol történt a vetítés, de arra igen, hogy a dolgozat kultuszfilmnek számított, mert korábban betiltották, s még akkoriban is csak ritkán lehetett látni. Ennek megfelelő hangulat uralkodott a teremben, végig feszült figyelem, meghatottság, együttérzés és egyként gondolkodás: a fennálló renddel és az uralkodó világnézettel szembeni néma ellenállás légköre. Máig hordom magamban a keresetlenül egyszerű film kulcsmomentumait: az erőnléti edzéshez derékra kötözött ólomnehezékeket, a gyufaszál vékonyságú test és a megtörhetetlen szellem közös diadalát a budapesti verseny befutójában, és természetesen a szelíd hangon elővezetett, ám erővel teli gondolatokat.

1992 őszén kezdtem meg filmfőiskolai tanulmányaimat. Osztályvezető tanárunk, Gazdag Gyula hazahívta a svédországi emigrációban élő Herskó Jánost, hogy az osztályunk számára tartson egy bevezető, gyakorlati filmes kurzust. Az első félév során több mint harminc mozgókép etűdöt készített az osztály a legváltozatosabb témákban és műfajokban. Természetesen akadtak köztük dokumentumfilmek is. A magam részéről háromra emlékszem, amelyeket úgy nevezett SVHS videótechnikával forgattunk le, mert az volt az akkori főiskolán elérhető.

Az első egy talált motívum volt. Nagy András operatőr társammal az Astoriánál lefilmeztünk egy állandóan ott ücsörgő, karakteres arcú hajléktalant, aki szabályos ritmusban hajolgatva kéregetett. Egy-egy járókelő pénzt dobott a sapkájába. Az utómunka során John Coltrane szaxofon muzsikáját társítottuk a képen látható test állandó ritmusú mozgásához, és a Slow jazz címet adtuk dolgozatunknak. A második egy Csepi becenevű fiatal nőimitátor miniportréja volt, amely Teiresziasz munkacímet kapott, a harmadik pedig egy igazi szituációs dokumentumfilm lett Kubikmeter címen. Egy Drakula-kastélynak ható négyes toronyegyüttesben, az óbudai gázgyár hatalmas, gömbformájú kátránytartályát bontotta szét két sötét öltözetű, manó-forma munkás, és szintén Nagy Andrással filmeztük le őket. Nem emlékszem, melyikünk találta a szürreális hatású témát. Vagy húsz méterre a talajszinttől dolgoztak a magasban hőseink, kenderkötéllel a korláthoz kikötve, és lángvágóval szeletelték a vastag, szegecselt öntöttvasat szinte a saját lábuk alatt. Amikor egy-egy hatalmas darab levált, óriási döndüléssel zuhant a talajra, amibe az egész épület beleremegett, mintha össze akarna omolni. Forgatás közben az emeleti szinteken erősen kapaszkodnunk kellett, nehogy a körpárkányról mi is lezuhanjunk. Expresszionista hatású, majdnem fekete- fehérre fényelt, különleges zenei világú, nyolc perces dolgozat kerekedett belőle, amely - utólag visszagondolva – vizualitásában megelőlegezte Angst című, elhíresült, harmadéves vizsgafilmünket.

Az első főiskolai tanév végén szintén Nagy András operatőr társammal készítettünk egy tizenkét perces vizsgafilmet, mely akár kisjátékfilmként, akár absztrakt dokumentumfilmként is értelmezhető. A már jó ideje nem működő tési szélmalmot, melynek idős gazdája a malom melletti kis házban egyedül él, mint ipari műemléket, meglátogatja egy iskoláscsoport. Egy nem várt pillanatban kizökken az idő, újra működni kezd a nyikorgó faszerkezet, forognak a malom lapátjai, és archív fotók sora által lepereg előttünk a szélmolnár egész élete. Öreg molnár és szélmalom a dolgozat címe, 16 mm-es fekete-fehér filmre forgattuk, és a világ számos pontján megfordult filmfőiskolai és dokumentumfilmes seregszemléken, fesztiválokon.

1993 októberében néhány napot Londonban tölthettem a The British Short Film Festival vendégeként. Ott láthattam a nagy vásznon hét gyönyörű munkát Artavazd Peleshjan örmény dokumentumfilm rendező életművéből: a Kezdet, a Mi, a Lakosok, az Évszakok, az A mi évszázadunk, az Élet és a Vég címűeket. Ezek a legtisztábban absztrakt dokumentumfilmek, amelyeket valaha láttam, csak a mi Huszárik Zoltánunk rövidfilmjei foghatók hozzájuk. Peleshjan egyáltalán nem használ a filmjeiben szavakat. Csak lenyűgöző képeket, archív felvételeket, zenéket és zörejeket, önálló nyelvvé fejlődő vágásritmusokat. A legnagyobbak egyike.

1994 januárjában Gazdag Gyula újabb meghívottja érkezett tanítani az osztályunkba: Fullbright-ösztöndíjjal Kálmán Gábor, magyar származású amerikai dokumentumfilmes, a híres USC (University of South California) tanára. Az amerikai dokumentumfilm történetéről tartott nekünk előadásokat az 1960-as évektől kezdődően, és az emlegetett filmeket meg is mutatta. Egy tucatnyi kiváló amerikai mozgóképet tekinthettünk meg és elemezhettünk az órái keretében, amelyek soha nem voltak (és azóta sem!) láthatóak Magyarországon. A kurzus végeztével Kálmán Gábor ezt az értékes mini gyűjteményt VHS hordozókon a főiskola könyvtárának adományozta, s talán még most is ott lappang valamelyik polcon vagy egy kartondobozban. Számomra közülük a legemlékezetesebb, amelyről még házi dolgozatot is írtam, Robert Gardner Forest of Bliss (Áldáserdő) című munkája, amely India legszentebb városát, Benarest mutatja be mozgóképek és természetes hangok által, testközelből, kizárólag vallási cselekedetek közegében, verbális kommentár nélkül. Ha képesek vagyunk átadni magunkat a film világának, delejes hatásúvá válik. Egyszerre szituatív és költői.

A harmadik főiskolai évünk végén egy dokumentumfilmet kellett készítenünk vizsgamunkaként. Ekkorra már Herskó János lett az osztályvezető tanárunk, mivel Gazdag Gyula visszament tanítani Los Angelesbe a UCLA-re (University of California Los Angeles). A főiskolára pedig éppen akkor megkeresés érkezett a Budapesti Fegyház és Börtön egyik nevelőtisztjétől, hogy a felügyelete alá került egy olyan elítélt, akinek élettörténete filmre kívánkozik. Mivel épp nem volt egyéb dokumentumfilmes ötletem, engem talált meg a feladat. Így készült el az első beszélő fejes dokumentumfilmem, melyet a rácsok mögött forgattunk le Czupor Istvánnal: a három részes Mesélő. Ezt már úgy nevezett Betacam technikával készítettük Tóth Zsolt operatőr társammal, mivel időközben a főiskola birtokába került egy japán kamera, amely ebben, az akkori videótechnika csúcsának számító formátumban dolgozott. Czupor István élettörténete valóban lenyűgöző, egyszerre hihetetlen és meggyőzően hiteles. A forgatás idején közel hatvanéves férfit csecsemőként kitették a szülei, árvaházban nevelkedett, majd Sztálin-gyerek lett, 1956-ban – 17 évesen - fegyvert fordított a Ludovikánál, és a felkelők oldalára állt, a Corvin mozinál harcolt és imádta a fegyvereket, a forradalom leverése előtti pillanatokban gyalog hagyta el az országot Ausztria felé, előbb Angliába szegődött bányásznak, aztán felkerült azon három repülőgép egyikére, amelyek Kanadába szállítottak emigráns magyarokat, ott megszökött, és kalandos módon egy helyi gengszter sofőrjéül és testőréül szegődött. Ebbéli minőségében több ember életét kioltotta, minek utána harminchat évet töltött különböző börtönökben, ahol jégkorong bíróként szervezte a benti sportéletet, és egy fegyveres börtönlázadást is átélt.

A rendszerváltás után saját kérelmére hazatoloncolták, de visszanyert szabadságának nem sokáig örülhetett, mert hamar újra sittre vágták – egy vidéki élelmiszerbolt kasszájának kirablásáért. Szóval akadt mesélni valója bőven. Amikor letöltötte büntetését, a filmezésnek hála egy darabig én lettem a civil kapcsolata, de aztán elváltak útjaink. Nem tudom, él-e még, mindenesetre hűségesen őrzöm visszaemlékezéseit, amelyeket alig írni tudó kézzel, nehezen kibogarászhatóan, részben angolul, részben magyarul jegyzett le, és amelyeket rám bízott.

A főiskola befejezése és a diplomafilmem elkészítése után az akkor megszülető Bárka Színházhoz szerződtem, mint az írói műhely tagja, amolyan házi filmesnek. Vastagh József mozigépésszel 35 mm-es vetítőgépet szereltünk a Ludovika egykori vívótermének alagsorába, és filmklubot működtettünk, ahol dokumentumfilmeket ugyan nem vetítettünk, amiként a forgatókönyvíró műhelyünkben sem fejlesztettünk dokumentumfilmes projekteket, ám egy dokumentumfilmet mégis készítettem a Bárka kötelékében, mert nagyszerű helyzet adódott rá. Kovács Lajos színész testvérünk azt találta ki, hogy a Bárka Színház megnyitása alkalmából, tisztelete és odaadása jeléül tett személyes felajánlásként, Monspart Sarolta személyre szabott edzésterve alapján rákészülve, életében először, 56 évesen, egy hivatalos verseny keretében, lefutja a maratont. Az egész színház a kijelölt versenypálya mellett szurkolt, ám hiába, a diadalnak induló esemény drámába fordult, Lajos rosszullét miatt feladni kényszerült a versenyt, és mentő vitte el. A film persze ettől lett izgalmas. Pálos György kamerája az első pillanattól az utolsóig rögzítette az eseményeket, még a mentőautóba, majd a kórházba is testközelből követte Lajost, mint igazi szituációs dokumentumfilmes. A felvett anyagot utóbb sűrítettük és helyenként megszakítottuk, hogy beszélő fejes részleteket illesszünk bele, amelyekben a nagyszerű és különleges színész pályájának kiemelkedő állomásairól és művészi hitvallásáról beszél. Maraton lett az elkészült dolgozat címe, és 2001-ben fejeztük be.

A fentiekkel nagyjából egyidejűleg a Duna Televízió is felkért egy rövid portréfilm elkészítésére. Cseh Tamás hosszú idő után előszedte legendás dalainak kottáit, leporolta a szekrény tetején pihenő gitárját, és elhatározta, hogy még egyszer végigénekli az összes dalát. Szolnokon, a Paál István Stúdiószínházban szerveztek neki egy próbahangversenyt, maroknyi hallgatóság előtt, családias légkörben. A koncertre egy mikrobuszban Bereményi Géza, a dalok szövegének írója, valamint a kameránk is elkísérte. Így született a Megtalált dalok című film 1999-ben. A Duna Televíziótól ezután rendszeresen kaptam megbízásokat külsősként dokumentumfilmek – leginkább portréfilmek – készítésére. Két dolgozatot emelek ki közülük, mindkettő 2006-ban készült. Az egyik a Prágai utazás, amely Cserhalmi György színművész cseh és szlovák filmes kapcsolatait térképezi fel, a másik az Eljövendő élet, melyet sajátos formája miatt dokumentumfilm-esszének neveztem el, és amely a Pasolini-jelenség egyéni életen túlmutató vonatkozásaira mutat (és kérdez) rá.

A Bárka Színházban eltöltött hét év után a debreceni Csokonai színházas évek következnek 2006-tól. Az első időszakban a mozgókép műhely vezetője voltam, s természetesen itt is készítettünk dokumentumfilmeket: több fesztivál-krónikát, egy útifilmet a Csokonai Színház párizsi vendégjátékáról (Éber álom, 2010), és ez utóbbi folyományaként egy művészportrét Christian Paccoud tangóharmonikásról és dalszerzőről (Hív a Hold, 2012). A két utóbbi film a Duna Televízióval történt együttműködés keretében valósult meg. Az előbbi különlegessége, hogy stábunkkal ellátogattunk Valére Novarina, jelentős kortárs francia színpadi szerző, rendező és gondolkodó műtermébe, ahol hosszú és értékes beszélgetést rögzítettünk vele, az utóbbié pedig, hogy egy hamisítatlan párizsi vagabond (mintha Rabelais híres művéből huppanna elénk) vendégei lehettünk nemcsak a lakóhelyén, hanem egy párizsi kis kocsmában is, ahol az általa toborzott fantasztikus kórussal együtt zenélte és énekelte fülbemászó és lázító dalait, és ahol utánozhatatlan aurájú szituatív dokumentumfelvételeket készíthettünk.

Debreceni jelenlétemnek köszönhetem két fontos, a kortárs képzőművészet területét érintő dokumentumfilmes munkámat is, melyek ugyanazon kurátor - Gulyás Gábor - két különböző helyen megrendezett kiállításához kapcsolódnak. A két részből álló elsőnek Volt egyszer egy kiállítás (2009) a címe. Nem erre készültünk, de forgatócsoportommal tanúi lettünk, hogy egy tematikus kortárs képzőművészeti kiállítás megnyitója előtti órákban a debreceni polgármester bevetetett egy kiállítani szándékozott művet, nevezetesen a saját, fekete műanyagból kiöntött mellszobrát. A megnyitóra egymás után érkező képzőművészek egyre erősödő tiltakozása már-már azzal fenyegetett, hogy a kiállítás nem tud megnyílni. Arra kérték a polgármestert, jöjjön el a kiállítótérbe, és személyesen vitassák meg a kialakult furcsa helyzetet. A polgármester eljött, egy arra kijelölt helyiségben vagy két órát vitatkoztak, mindenki kifejtette a maga álláspontját, majd a polgármester visszatetette a helyére a művet, és a kiállítás időben megnyílt. Mi pedig, mivel kamerával és mikrofonnal amúgy is jelen voltunk, háborítatlanul rögzítettük az egész szóváltást. A vágás során ezt az izgalmas vitát tettük meg a film gerincévé, amelyet a megfelelő pillanatokban megszakítva, a kiállított műveket és alkotókat is egyenként be tudtuk mutatni. Izgalmas film lett belőle, ritka mozgóképi adalék hatalom és képzőművészet legújabb kori viszonyához, és a fiatal magyar demokrácia sajátos működési mechanizmusához. A második képzőművészeti tárgyú filmnek Sírba visztek – a Bizottság a Műcsarnokba megy (2011) lett a címe.

A gyakorló képzőművészekből összeállt legendás együttes történetét, és egyidejűleg a Műcsarnokban rendezett, azonos című összefoglaló kiállításuk tartalmi és vizuális elemeit dolgozza fel. Szituatív és beszélő fejes szekvenciákat is bőséggel tartalmaz. Oly sok és oly sokszínű forgatott anyag gyűlt össze (minden egykori tag saját műtermébe is ellátogattunk), valamint oly sok archív felvétel, hogy a kiállításon végül a filmnek csak egy rövidített változatát láthatták a nézők, és a Duna Televízióban is csak egy valamivel hosszabbat. A teljes, három részes opus csak a kiállítás katalógusához mellékelt impozáns DVD lemezen vált elérhetővé.

A kétezres évek derekán néhány évig külsős óraadó tanár voltam a Pázmány Egyetemen. Előfordult, hogy dokumentumfilm etűdöket is készíttetnem kellett a hallgatókkal. A kurzusok kezdetén leginkább két dokumentumfilmet szerettem nekik inspirációként megmutatni - rövidségük, formai, dramaturgiai és tartalmi jellegzetességeik okán. Makó Andreától a Jánó testvérek címűt és Huszárik Zoltántól az Amerigo Tot címűt. Az első kevés szóból és néhány helyzetből áll: maga a megvalósult és megvalósítható csoda. A másodikban egyáltalán nincsenek szavak, csak képek, hangok, zene és a vágás szédítő ritmusai – az absztrakt dokumentumfilm iskolapéldája. Mestermunka mindkettő, számomra is követendő példák.

Visszaemlékezésem keretében külön szólnom illik a Csillaghálóban című eddigi leghosszabb dokumentumfilmes munkámról, melynek öt része – az előkészítéssel, pályázással, a három szakaszban megvalósult forgatással és az utómunkálatokkal együtt – több mint tíz év munkája. Kirilla Teréz a film ötletgazdája, aki a leglényegesebb részek forgatásain is részt vett, de aztán idővel, sok belső harc és vitatkozás után, az alkotó csapatból önként távozott. Jelenits István és Hafner Zoltán viszont maradtak végig a film szakértői.

A Csillaghálóban egy alapvetően beszélő fejes sorozat, kevés szituatív elemmel és archív felvételekkel tagolva. Filmtörténeti jelentősége is lehet: nincs tudomásom sehol a világon még egy költőről, akiről ilyen terjedelmű és részletességű emlékező film készült volna. Nem így terveztük, az élet hozta így. Pedig csak olyan megszólalókat kerestünk fel, akik személyesen ismerték Pilinszky Jánost. Mégis felgyülemlett több mint ötven részletes és lényeges megszólalás, valamint rengeteg fotó és néhány filmrészlet. Meg a rendkívül gazdag, nemzetközi kapcsolati háló. A megvalósítás során az egyik tematikus rész hívta elő a következőt, egyszerűen nem lehetett ellenállni az anyag bőségének, rétegzettségének és szépségének. Amikor erről kérdeznek, azt szoktam mondani: szép-szép, hogy ezt az öt részt így összeszerkesztgettük, de az igazi kincs a teljes eredeti forgatott anyag, amely nem is tudom, hány adathordozót foglal el. Nem adtam fel a reményt, hogy egyszer megfelelő formába szerkesztve hozzáférhetővé és kutathatóvá tegyük az egészet, csak eddig még nem találtam meg az erre alkalmas platformot. S még némi pénz is kellene az anyag megfelelő formába öntéséhez. Pályázati úton kezdtük a film finanszírozását, volt közben egy producerváltás, a harmadik részbe besegített a Magyar Művészeti Akadémia, a két utolsó részt pedig teljes egészében az akadémia finanszírozta. Mindegyik rész többször is látható volt a televízióban.

A Magyar Művészeti Akadémia 2013-ban keresett meg először, hogy készítsek számára egy portréfilmet. A munkát becsülettel elvégeztem, jó minőségű és tartalmas lett az eredmény, mire azonnal kaptam egy újabb megbízást. Ez azóta töretlenül így folytatódik: a mai napig hét portréfilmet, egy úgy nevezett in memoriam -filmet és a Csillaghálóban előbb említett részeit készítettem az akadémiának. S hogy a filmekben megjelenő művészek neveit is megemlítsem, készítési sorrendben: Balassa Sándor zeneszerző, Temesi Ferenc író, Sáros László György építész és fotográfus, Bereményi Géza író és rendező, Tóth Erzsébet költő, Határ Győző író, Ráckevei Anna színművész, Máthé Tibor operatőr. Mindegyiket egyforma odaadással és alapossággal készítettem, egyformán szeretem is őket. Egyet mégis kiemelek közülük. A ráció prófétája című, Határ Győzőről szóló in memoriam-filmet, mert a covid idején készült, emiatt a vágóval a film megformálása során egyetlen pillanatra sem tartózkodtunk közös légtérben, a teljes vágási folyamat elektronikus levélváltások és telefonbeszélgetések formájában zajlott, ami számomra különösen emlékezetessé teszi. Eme akadémiai mozgóképek sajátossága, hogy egységes a hosszuk és nagyjából a költségvetésük is, alapvetően beszélő fej formájúak, ám ezt igyekszem szituatív és/vagy archív felvételekkel, olykor régi fotók játékos montázsával, vagy a témához és a bemutatott személyhez illő egyéb filmes eszközökkel megbolondítani.

Már harmadik éve a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál debreceni vetítéseinek egyik szervezője, és a vetítéseket követő szakértői beszélgetések egyik moderátora vagyok. Hatalmas élmény, hogy néhány intenzív nap alatt megmerítkezhetünk az egész világ legfrissebb dokumentumfilmes termésében, és gyönyörű vetítési minőségben tapasztalhatjuk meg a legújabb trendeket, a legégetőbb problémákat.

Nem gondolkodom ugyan ilyesmiken, de ha felkérnének egy új, korszerű dokumentumfilmes támogatási rendszer kialakítására, a bizalomra, valamint a kortárs magyar külpolitika varázsfogalmára, a konnektivitásra alapoznék. Az együttműködésre, az együtt gondolkodásra, s még véletlenül sem a kiszorításra és megosztásra. Folyamatos és szoros személyes kapcsolatot alakítanék ki és ápolnék az alkotókkal. Összekapcsolnám a tehetséges szürkeállományokat, és önállóságot biztosítanék nekik. Akik már bizonyították rátermettségüket, újabb értékes tervüknek pályáztatás nélküli finanszírozást biztosítanék. Ám ha valakik valamilyen szempontból silány munkát mutattak fel, minden további támogatástól megfosztanám őket.

A kreatív, agilis és megbízható ízlésű filmes irodákat és producereket – szoros elszámolás mellett – feltőkésíteném, és önálló kezdeményezésekre biztatnám. A közszolgálati televíziót pedig a dokumentumfilmek legfőbb közvetlen megrendelőjévé tenném - hozzáértő, tapasztalt, széles látókörű és biztos ízlésű szerkesztőkkel erősítve meg. Évenkénti rendszerességű, több napos szakmai fórumot teremtenék, amelyen minden új dokumentumfilm és terv, ha akar, kötetlenül bemutatkozhat. Eltöprengenék azon is, miként lehetne létrehozni egy tematikus tévécsatornát és/vagy internetes megosztó felületet, amelyen kizárólag dokumentumfilmek volnának megtekinthetők – átláthatóan szerkesztett, logikus és sokszor ismételt műsorrendben, régiek és újak, magyarok, lengyelek, csehek, törökök, japánok és a Föld összes többi országából származók.

Budapest, 2024. június 12.

Filmográfia

2024 Szolgálat és írás / in memoriam Szabó Zoltán / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / dokumentumfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 53 perc

2024 Múltmentés 1989 / 2024 / A szabadság délibábos mezeje / társrendező, társforgatókönyvíró, társszerkesztő Szemadám Györggyel együtt / dokumentumfilm / Magyar Művészeti Akadémia / 78 perc

2023 Út és kapu / Máthé Tibor operatőr / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / portréfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 56 perc

2022 „Törést csinálni a fénynek" / Ráckevei Anna 2022 / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / portréfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 54 perc

2022 Csillaghálóban 5. rész / Hommage á Pilinszky János / rendező, szerkesztő / dokumentumfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 52 perc

2021 Csillaghálóban 4. rész / Emlékek és gondolatok Pilinszky János írásművészetéről / rendező, szerkesztő / dokumentumfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 52 perc

2021 Csillaghálóban 3. rész / Emlékek Pilinszky János életéről és a korról, amelyben élt / rendező, szerkesztő / dokumentumfilm / Konkam Stúdió / Nemzeti Film Intézet és Magyar Művészeti Akadémia / 52 perc

2021 A Szent István terem tekercsei / rendező / filmetűdök a budavári kiállításhoz / Gyár / 25 perc

2020 A ráció prófétája / In memoriam Határ Győző / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / dokumentumfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 55 perc

2019 Királylányok a pusztában / Tóth Erzsébet költő / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / portréfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 52 perc

2018 Születtem Magyarországon / Bereményi Géza / rendező / portréfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 52 perc

2018 Csillaghálóban 2. rész / Emlékek szerelemről és barátságról Pilinszky János univerzumában / rendező, szerkesztő / dokumentumfilm / Konkam Stúdió / Magyar Média Mecenatúra / 52 perc

2018 Mesterek és tanítványok / Sáros László György építész, fotográfus / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / portréfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 52 perc

2015 Csillaghálóban 1. rész / Emlékek Pilinszky János európai útjairól / rendező, szerkesztő / dokumentumfilm / M&M Stúdió / Magyar Média Mecenatúra / 52 perc

2015 Marslakó a Tündér utcából / Temesi Ferenc szegedi író / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / portréfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 52 perc

2015 Csontváry tekercsek / filmetűdök a Csontváry géniusza című budavári kiállításhoz / rendező / saját produkció / 16 perc

2014 Dal a Sümegvár utcából / Balassa Sándor zeneszerző / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / portréfilm / Konkam Stúdió / Magyar Művészeti Akadémia / 52 perc

2014 Zsolnay tekercsek / filmetűdök a budavári Zsolnay-kiállításhoz / rendező / saját produkció / 11 perc

2013 Szimfóniák / filmetűdök Weöres Sándor versszövegeire / rendező / saját produkció / Bárka Színház / 19 perc

2011 „Sírba visztek" / a Bizottság a Műcsarnokba megy / rendező, szerkesztő / 3 részes dokumentumfilm / Műcsarnok /156 perc

2011 Hív a Hold / Christian Paccoud és a „szegények zongorája" / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / dokumentumfilm / Duna Televízió / 57 perc

2011 "L'amour est voyant" / dokumentumfilm Valère Novarina Képzeletbeli operett c. debreceni előadásának párizsi vendégjátékáról, francia változat / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / Duna Televízió / 65 perc

2011 Szilaj szabadság / Béres Ilona színművész / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 43 perc

2011 Az ötödik debreceni DESZKA Fesztivál krónikája / rendező / dokumentumfilm / Duna Televízió / 52 perc

2010 Molnár Ferenc: Olympia / rendező / a színházi előadás felvétele / Debrecen Televízió / 150 perc

2010 Éber álom / dokumentumfilm Valère Novarina Képzeletbeli operett című debreceni előadásának párizsi vendégjátékáról / rendező, szerkesztő / Duna Televízió / 63 perc

2010 Kettős portré: Magyar Attila színművész és a vajdasági Tanyaszínház / Kézjegy / rendező / dokumentumfilm / Duna Televízió / 44 perc

2010 Győrffy András marosvásárhelyi színművész / Kézjegy / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 43 perc

2009 Nem bánok semmit sem / Vári Éva színművész / Kézjegy / rendező /portréfilm / Duna Televízió / 40 perc

2009 Volt egyszer egy kiállítás / kétrészes dokumentumfilm a debreceni MODEM Kis Magyar Pornográfia című kiállításáról / rendező, szerkesztő / MODEM és Duna Televízió / 154 perc

2009 Blaskó Péter színművész / Színlap-portrék / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 40 perc

2008 Liszt Ferenc: Krisztus oratórium / rendező / a színházi előadás felvétele / Duna Televízió / 158 perc

2008 Máté Gábor színművész, rendező / Színlap-portrék / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 40 perc

2007 „Maca néni" / Karna Margit szabadkai színművész / Kézjegy / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 41 perc

2007 John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka / a felvétel rendezője / színházi felvétel / Duna Televízió / 113 perc

2007 Trenszilvénien Blúz / Kovács András Ferenc marosvásárhelyi költő / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 60 perc

2007 Méhek tánca / rendező, forgatókönyvíró / tv film / Neurópa Film Kft. / 62 perc

2007 Az első debreceni DESZKA Fesztivál krónikája / rendező, szerkesztő / dokumentumfilm / Csokonai Mozgókép Műhely / 53 perc

2006 Egy eljövendő élet / Pier Paolo Pasolini művészi és politikai időszerűsége / rendező / dokumentumfilm / Duna Televízió / 50 perc

2006 Prágai utazás / 2006. január 27-29. Cserhalmi György / Kézjegy / rendező / Duna Televízió / 62 perc

2006 Az első debreceni JEL Fesztivál krónikája (Nagy József és barátai) / rendező, szerkesztő / dokumentumfilm / Csokonai Mozgókép Műhely / 50 perc

2006 Életre kelt könyvek / rendező / 8 részes ismeretterjesztő sorozat / Filmmúzeum TV csatorna / 240 perc

2006 Egyszemélyes magány színház / Dusa Ödön lakásszínháza / rendező / dokumentumfilm / Duna Televízió / 52 perc

2005 A fény ösvényei / rendező, társ-forgatókönyvíró / játékfilm / Eurofilm Stúdió és Inforg Stúdió / 90 perc

2005 A szabadság asszonyai / Hölgyek a márciusi ifjak oldalán / rendező / ismeretterjesztő film / Duna Televízió / 40 perc

2005 „Pegenini" / Pege Aladár / Tálentum / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 26 perc

2005 Villanások / Básti Juli arcai / Tálentum / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 30 perc

2005 Fábry Sándor / Kézjegy / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 30 perc

2004 Magyar emlékek Európában / Londoni magyar emlékek nyomában / ismeretterjesztő film / rendező / Duna Televízió / 30 perc

2004 Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája / rendező / ismeretterjesztó film / Duna Televízió / 37 perc

2003 Jovánovics György szobrászművész / Tálentum / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 28 perc

2003 Bereményi Géza történelme / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 30 perc

2003 Tropical Transform Quintet: A szivárvány alatt / koncertfilm / rendező / 54 perc

2003 Fiatalok a „tűzvonalban" / a marosvásárhelyi végzős „színisek" közös portréja / dokumentumfilm / rendező / Duna Televízió / 30 perc

2002 Egymást olvasva / Magyar regénytükör az ezredfordulón / rendező / ismeretterjesztő film / Duna Televízió / 40 perc

2002 Kisvárdai anziksz / beszámoló a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljáról / rendező / dokumentumfilm / Duna Televízió / 40 perc

2002 „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál" / Az ember tragédiája értelmezési lehetőségeiről / Sziget / rendező / ismeretterjesztő film / Duna Televízió / 40 perc

2002 Lator László költő / Kézjegy / rendező / portréfilm / Magyar Televízió

2002 „Az ének őrzi az időt" / Budai Ilona népdal énekes / Tálentum / rendező / portréfilm / Duna Televízió / 28 perc

2001 Maraton / Kovács Lajos színművész / rendező / portréfilm / Bárka Színház és Inforg Stúdió / 56 perc

1999-2004 Cseh Tamás: Összes dalok időrendben / rendező / 9 részes koncertfilm-sorozat / Bárka Színház és Duna Televízió / 697 perc

1999 Megtalált dalok / Cseh Tamás / Tálentum / rendező / Duna Televízió / 31 perc

1997 altAmira / rendező / kisjátékfilm / Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiója és Színház- és Filmművészeti Főiskola / 42 perc

1996 Angst / rendező, forgatókönyvíró / kisjátékfilm / Színház- és Filmművészeti Főiskola / 18 perc

1996 Mesélő / rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő / 3 részes dokumentumfilm / Színház- és Filmművészeti Főiskola / 103 perc

1994 Hajszál és csengettyű / rendező, forgatókönyvíró / kisjátékfilm / Színház- és Filmművészeti Főiskola / 18 perc

1993 Öreg molnár és szélmalom / rendező, forgatókönyvíró / dokumentumfilm / Színház- és Filmművészeti Főiskola / 12 perc

1992 Tánc / rendező, forgatókönyvíró / kísérleti film / Balázs Béla Stúdió / 10 perc

Színházi munkák

2015 (Csokonai Színház) Égi és földi szerelem / a középkor nyugat-európai költészete – rendező, dramaturg

2015 (Csokonai Színház) Tóth Erzsébet: Kőrózsa – rendező, dramaturg

2014 (Csokonai Színház) Borbély Szilárd: A testhez – rendező, dramaturg

2013 (Csokonai Színház) A völgy kapujában / Herbert, Miłosz, Szymborska – rendező, dramaturg

2013 (Csokonai Színház) A méz dala / Federico Garcia Lorca – rendező, dramaturg

2012 (Csokonai Színház) Kóbor csillag – rendező, társíró

2010 (Csokonai Színház) Kőrózsa betonszív – rendező, dramaturg

2008 (Csokonai Színház) Liszt Ferenc: Krisztus / oratórium – rendező

2008 (Csokonai Színház) Molnár Ferenc: Olympia – rendező

2010 (Csokonai Színház) Johann Wolfgang Goethe: A Zöld Kígyó és a Szép Liliom – a rendező munkatársa

„Pegenini" - Pege Aladár Kossuth-díjas nagybőgőművész

Válogatás alkotásaiból