Morell Mihály életrajza Wehner Tibor összeállításában

Morell Mihály szobrász- és festőművész, filmvágó 1911-ben született Zomborban. Szülőhelyét azonban az Oszták-Magyar Monarchia felbomlása miatt hamarosan el kellett hagynia, családjával Kiskunfélegyházán telepedett le, gyermek- és ifjúkorát ebben a városban töltötte. Az alföldi település Szent László Gimnáziumában érettségizett, majd ezt követően 1931 és 1939 között a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán végezte festészeti és szobrászati tanulmányait, ahol mestere Glatz Oszkár és Kisfaludi Strobl Zsigmond volt. Diplomáját 1941-ben kapta kézhez.

Rövid ideig tartó kiskunfélegyházi tanárkodását követően Budapestre költözött, és 1941-től – bár eredetileg filmrendező szeretett volna lenni – egy ösztöndíjat elnyerve a Hunnia Filmgyár vágójaként dolgozott. Első filmjét Szőts István rendezővel készítette Nyírő József Emberek a havason című könyvéből, amely a velencei filmfesztiválon elnyerte a legjobb filmnek járó elismerést. Ezután megszámlálhatatlanul sok magyar film közreműködőjeként, vágójaként tevékenykedett: mások mellett az Ének a búzamezőkről, a Gyöngyvirágtól lombhullásig, A 9-es kórterem, A légy jó mindhalálig, a Pacsirta, A tizedes meg a többiek és a Szindbád című filmek elkészítése fűződik az ő nevéhez, szakértelméhez is. Filmművészeti tevékenysége megakadályozta abban, hogy aktív, teljes értékű képzőművészi munkásságot fejtsen ki, de ezekben az évtizedekben is rendszeresen festett, még néhány monumentális szoborkompozíciója is elkészülhetett: így az 1970-es évektől több filmművész (Gertler Viktor, Bán Frigyes, Keleti Márton, Hegyi Barnabás, Ranódi László stb.) budapesti portrészobra, amelyek szinte kivétel nélkül a Hunnia Filmgyár kertjében leltek otthonra, és a kiskunfélegyházi I. világháborús emlékmű domborműve 1997-ben.

Az 1960-as, majd az 1970-es évektől ismét aktív képzőművészeti munkásságot fejtett ki, számos önálló kiállítást rendezett, és több csoportos kiállításon is részt vett műveivel. A szakmai elismeréseket, a díjakat azonban főként vágói munkájának köszönhetően kapta: 1978-ban Érdemes Művész, 2011-ben Kiváló Művész címmel honorálták tevékenységét, de 1991-ben megkapta a Magyar Köztársaság Csillagrendjét, 1995-ben a Magyar Filmszemle életműdíját és 2006-ban a Gundel Művészeti Díjat is.

Festészetét és szobrászatát kezdetben naturalista, historizáló stílus jellemezte, majd az 1960-as évektől művészi látásmódja átalakult, művészetét megérintette a szürrealizmus, és elsősorban elvont, nonfiguratív, esetenként geometrikus formarendbe foglalt festészeti és plasztikai kompozíciókat kezdett alkotni.

A kérdésre, hogy Morell Mihály filmművész vagy képzőművész, nehéz a válasz, maga a művész e dilemmát eldöntendő így fogalmazta meg egy beszélgetésben vélekedését: „Vesztes vagyok, mert két lovat ültem meg. Légüres térben voltam mindkét oldalon: a filmesek között éppúgy, mint a képzőművészek között. Nem tudtam helyezkedni, megalkudni, könyöklésre képtelen voltam. … Belül végig festő maradtam, nem filmes."

2011-ben, a budapesti Marczibányi téri Művelődési Központban rendezett, a 100 éves Morell Mihályt köszöntő ünnepi rendezvény plakátján a művész egy fából faragott szobrot tart a kezében.

[Készült: 2012]

Pintér Judit: Rejtett érték – Morell Mihály vágó

„A montázs az a művelet, amely a mozgás-képekre vonatkozik, hogy kibontsa belőlük az egészet, az eszmét, vagyis az időnek a képét… A montázs nem másodlagos művelet. Sőt elengedhetetlen, hogy az egész bizonyos módon elsődleges legyen, hogy előfeltételezve legyen." (Gilles Deleuze)

Egy portréfilmben arra a kérdésre, hogy szobrásznak, festőnek vagy vágónak tartja-e inkább magát, Morell Mihály így válaszolt: „Én Morell Mihály vagyok. Hogy milyen művész, azt döntse el más!" A filmvilágban a rendező, az operatőr és a színészek mellett jóval kevesebb figyelem jut a vágókra, pedig munkájuk nélkülözhetetlen a jó film megszületéséhez. Ennek a „hátrányos helyzetnek" az elfogadása különösen sok keserűséget okozhatott egy olyan kreatív embernek, amilyen Morell Mihály, aki képzőművésznek tanult, és mindig hű is maradt ehhez a művészeti ághoz. Mivel azonban képzőművészként és rajztanárként nem tudott elhelyezkedni, 1941-ben megpályázta a Hunnia Filmgyár féléves ösztöndíját. A gyerekkorában látott diafilmeken ugyan érdeklődéssel figyelte, hogy az állóképek hogyan rögzítették egy-egy figura mozdulatát, és olvasmányai közben is képekben játszódott le benne az egész történet, mégsem gondolt soha arra, hogy filmes legyen. Akkor kezdték jobban érdekelni a mozgóképek, amikor a Hunniába került, és gyakornokként a filmgyártás minden fázisát megismerhette. Filmrendezőnek készült, végül azonban „csak" vágó lett belőle – ha a legnagyobb magyar vágók egyike is.

A Hunnia Filmgyárban a fiatal gyakornokok közül mindenekelőtt Szőts Istvánnal és Ranódy Lászlóval került szoros kapcsolatba. Hasonló elképzeléseik voltak a filmről, hittek művészet mivoltában és társadalmi elhivatottságában. Szőts már klasszikussá vált első filmjében, az Emberek a havason-ban váratlanul meg is valósíthatták álmaikat. Morell így emlékszik vissza azokra az időkre: „Valóban lelkesedéssel, nem anyagi érdekből dolgoztunk, csak arra gondoltunk, hogy a film szép legyen. Szőts Pista rátermett ember volt, hihetetlenül tudatosan tette a dolgát. A velencei siker hírét nagy örömmel fogadtuk...Kerényi Zoltán volt a vágó. Megkértem, adja nekem a kimaradt snitteket. Vágtam egy »saját« filmet, így gyakoroltam. Aztán Szőts már rám bízta a következő filmjeit is. Soha nem vitatkoztunk. Nagyon művelt, korrekt úriember volt. Persze kemény is. Ritkán engedett az elképzeléseiből, de azért sokszor hallgatott rám. Amikor például Szellay Alice-t eltemetik az Emberek a havason-ban, én súgtam Pistának, hogy a koporsó leengedését alsó gépállásból vegye föl, és az egyre sötétülő kép alatt csak a földgöröngyök dübörgése hallatsszon."

Morell barátja korszakalkotó filmjében nemcsak a vágást, hanem azt is megtanulta, hogy ez a munka nem olyan látványos, mint a rendezőé vagy az operatőré. Arról, hogy a lelke mélyén szenvedett ettől a helyzettől, a rendezőkről elejtett néhány félmondatán túl az is árulkodik, hogy példaképe Deésy Alfréd, a magyarországi „ősvágó" volt, aki maga rendezte is a filmjeit. Morell általában, így a Fáy Miklósnak 2005-ben adott interjúban is, alkati alkalmatlanságával indokolta, hogy miért nem lett rendező: „Nem tudtam helyezkedni, megalkudni, képtelen voltam a könyöklésre…". Noha a végül Bán Frigyes rendezte Talpalatnyi föld forgatókönyvét 1947-ben Radványi Géza, Szőts István és mások mellett neki is felajánlották, nem fogadta el az ajánlatot. Egyrészt, mert akkoriban Kovai Lőrinc Földönfutók című regényét szerette volna megrendezni, másrészt, mert Szőts második játékfilmje, az Ének a búzamezőkről asszisztense és vágója volt. Néhány további próbálkozása, például a Csontváry Kosztka Tivadarról vagy Móricz Árvácskájából elképzelt filmtervei meghiúsulása után, továbbá egykori Hunnia-gyakornoktársai méltatlan sorsa láttán azonban hamarosan végleg lemondott a rendezői ambíciókról (rendezőként csak 1947–48-ban jegyzett négy, egy kivételével képzőművészeti témájú ún. népszerű-tudományos filmet). A kommunista hatalomátvétel után ugyanis még a Balázs Béla által „a magyar film reménységének" tartott, nemzetközi hírű Szőts sem dolgozhatott szabadon: ő az „önkéntes száműzetést" választotta a hazug propagandafilmek készítése helyett. Morell ugyanakkor Máriássy Félix első filmjeinek vágójaként a barátjáéval ellentétes döntés következményeit, a sematikus filmeket vállaló művész kínlódását is közelről láthatta. A Magyar Nemzeti Filmgyártó Vállalatnál 1950-ben létrehozott Művészeti Tanácsban a vágók képviselőjeként ugyancsak azt tapasztalta, hogy soha nem a művészi szempontokról, hanem kizárólag az ideológiai elvárásokról beszéltek. A rendezőktől eltérően azonban a vágóknak legalább nem kellett ideológiai kérdésekben állást foglalniuk, csak szakmai ismereteket vártak tőlük.

1953-ban Morellre bízták a rezsim óriási tömegeket mozgató, gondos munkát igénylő monumentális filmjét, a Föltámadott a tengert, amelyben a rendező, Nádasdy Kálmán asszisztense két egykori Hunnia-gyakornok, Ranódy László és Szemes Mihály volt. Mindkettőjük csaknem valamennyi későbbi filmjét Morell vágja majd, filmográfiájában azonban a magyar filmművészet megújulását jelző két fontos alkotás is szerepel: A 9-es kórterem (Makk Károly, 1955) és a Bakaruhában (Fehér Imre, 1957).

A sematikus játékfilmek mellett 1950-től egy olyan újszerű műfaj hazai születésénél is bábáskodott, mint Homoki Nagy István népszerű állat- és természetfilmjei. Tanácsaival már a forgatás előtt segítette a teljesen tapasztalatlan rendezőt, hiszen az állatokat nem lehetett rendezni, csak meg lehetett figyelni, és fel lehetett venni az életüket. Ezeknek a filmeknek a minősége egyértelműen a vágóasztalon dőlt el, ezért Morell vágási koncepciójának és dramaturgiai érzékének meghatározó szerepe volt a sikerükben. A Gyöngyvirágtól lombhullásig című filmhez például Homoki Nagy csaknem 20.000 métert forgatott. Ebből az óriási és amorf anyagból kellett megteremteni egy normál hosszúságú, élvezetes filmet. Morell 14 ilyen művet állított össze, s teljes joggal rosszul esett neki, hogy a rendező és a világ nem méltányolta ezt a mennyiségében és minőségében is kivételes teljesítményt. A Kossuth-díjat a rendező kapta…

Morell Mihály ugyanakkor soha nem vitatta, hogy az elsőség a rendezőé, még ha a végső formát a vágó adja is meg a filmnek, ahogy általában a vágó tudja először megítélni, jó lesz-e a készülő mű vagy sem. Sokrétű művészete a szakmai ismereteken túl mindenekelőtt a rendezővel létesített kapcsolatban rejlik. Alkalmazkodónak és türelmesnek kell lennie. Vagyis a vágó egyúttal egyfajta pszichológus a rendező oldalán, beleértve ebbe az „önterápiát" is. A rendezők közül ugyanis van, aki meg sem hallgatja a tanácsait, van, aki csak később látja be, hogy neki volt igaza – és van olyan is, aki a végén magának tulajdonítja a vágó által javasolt megoldást. Bölcsességet, alázatot és szerénységet igénylő mesterség ez tehát, s mindehhez még a színészi játék iránti, valamint jó dramaturgiai érzéknek is társulnia kell

A „lelkizéstől" azonban térjünk vissza a szakmához, hiszen Morell Mihály pályafutása ebből a szempontból is sokatmondó.

„A filmes dogmákat sem fogadtam el. Az ösztönösség híve voltam" – mondta egy interjúban. Talán ez a kulcsa annak, hogy számos, egymástól gyökeresen eltérő filmtípusban (dokumentum- és ismeretterjesztő film, játékfilm), valamint különféle ízlésű és stílusú rendező oldalán (elég, ha csak a Keleti Márton és Huszárik Zoltán alkotta „szélső pólusokra" gondolunk) egyaránt magas színvonalon dolgozott.

Az első lelkesítő munkák, a két jelentős, ám hányatott sorsú Szőts-film, majd a sematizmus küzdelmei után jöttek a híres filmek: a Légy jó mindhalálig, a Pacsirta, a Tizedes meg a többiek, az Árvácska, a 80 huszár, a Te rongyos élet és persze a Szindbád. S jöttek az eltérő karakterű rendezők. A profi Keleti Márton, aki egy idő után tökéletesen megbízott Morell szakértelmében, és épp csak bekukkantott a vágószobába: „Na, Misikém, művészkedhet, ahogy akar." Sára Sándor, akivel mindig tökéletes harmóniában dolgozott együtt; Ranódy László, aki folyton végigizgulta mellette a vágás folyamatát. „ Az Árvácska ugyan az én régi ötletem volt, de csak az a fontos, hogy Ranódy Laci elkészítette… Szép film lett. Tele szívvel, emberséggel" – emlékezett vissza a sikerre szerényen és nem múló lelkesedéssel Morell. Olyan filmek és rendezők ezek, amelyek és akik nehezen találkoznak össze a filmtörténet lapjain, Morell Mihály vágói közreműködése azonban valamilyen módon mégis összekapcsolja őket.

Ez a „valamilyen mód" mintegy sajátos nézőpontból láttatja a film sokarcú természetét, a kiszámíthatóságtól a kreativitásig. A kiszámíthatóság oldalán a műfaji karakterű rendezők filmjeit látjuk, amelyben a vágónak jó értelemben véve a szabálykövetés a feladata, más szóval a vágói munka „láthatatlansága". Ebbe a körbe tartoznak mindenekelőtt a Keleti Márton-filmek, vagy az életmű végén Bacsó Péter rendezései. A klasszikus stílusú rendezők esetében a legnehezebb tetten érni Morell szerepét, hiszen itt sem találkozunk látványos megoldásokkal, miközben a ritmus, a szerkezet, a hangulat megteremtésében fontos feladat hárul a vágó sokszor saját szakmájának határán is átlépő művészi szemléletmódjára. Ebbe a körbe a sajnálatosan kevés Szőts-film mellett elsősorban Ranódy László teljes életműve tartozik. Együttműködésük titkába enged bepillantást egy kevéssé ismert rövidfilm. A Bajai mozaik (1968) szubjektív vallomás a városról, ahol a rendező két játékfilmet is forgatott. A líraiságnak nagyobb teret adó etűdben Ranódy – nyilván az operatőr Tóth János, a zeneszerző Durkó Zsolt, valamint a vágó Morell Mihály biztatására – jóval szabadabban engedi érvényesülni a játékfilmekben a történetmondás konvenciójának alárendelt képi szerkesztésmódot. S ez a film jelképezheti az átmenetet Morell immár valóban látványos, kreatív vágói munkája felé, amely Zolnay Pál (pl. Hogy szaladnak a fák, 1966) vagy Gyöngyössy Imre (pl. Virágvasárnap, 1969) korai filmjei mellett elsősorban Huszárik Zoltán alkotásain hagyott nyomot.

Az Elégia és a Szindbád a bennük érvényesülő újfajta filmes látásmód miatt megkerülhetetlen remekművei a magyar filmtörténetnek – filmes látásmódjuk kialakításában pedig megkerülhetetlen a vágó közreműködése. Nem egyik vagy másik alkotótárs kisebbítése vagy felnagyítása mondatja ezt – a kézen-közön terjedő legendák vagy pletykák méltatlanok e művekhez és művészekhez –, hanem a filmkészítés kollektív természete. Minderre maguk az alkotók is felhívták a figyelmet, miközben a művé összeforró közös kreativitás erejéről beszéltek. Állítsuk egymás mellé a rendező és a vágó szavait! Huszárik Zoltán: „Az Elégiának számomra az a legnagyobb haszna, hogy a forgatás során olyan kollektívát sikerült kialakítanunk Tóth János operatőrrel, Durkó Zsolt zeneszerzővel, Morell Mihály vágóval és Csonka Ferenc hangmérnökkel, amely – ha új filmet rendezhetek – állandó marad. A legelső pillanattól együtt dolgoztunk, s közös kínlódások, nagy veszekedések nyomán alakult ki a film minden kockája." Morell Mihály: „Huszárik Zoli beült mellém a Szindbád vágásánál. Édes öregem, rengeteg az anyag. Csinálj, amit tudsz – mondta. Cédulákra fölírtam a képeket, s a vágószoba padlóján összeállítottam a filmet."

Az Elégia Bódy Gábor szerint „az első magyar film, ami a film nyelvén gondolkodott". Nem túlzás azt állítanunk, hogy ez a lírai filmetűd (vagy inkább filmköltemény) nyitotta meg az utat a következő évtized filmnyelvi gondolkodása előtt, mely a filmre nem egy történet elbeszélésének eszközeként, hanem önálló nyelvvel és kifejezésmóddal rendelkező költői eszközként tekintett. Néhány évvel később a Szindbád vágása pedig már el is indult ezen az úton, s bebizonyította, hogy a röpke pillanatokra, villanásnyi bevágásokra, töredékképekre épülő asszociatív és allegorikus montázsszerkezet nemcsak a rövidfilmet, hanem a nagyjátékfilmes formát is szilárdan megtarthatja.

Ám csak akkor – tehetjük hozzá –, ha az olló olyan mester kezében van, mint Morell Mihály, aki végtelen türelemmel vágta a filmeket, s méghozzá korántsem csak a Szindbád-féle kreativitást igénylő munkákat. Több mint negyven évig ült a vágóasztal előtt. Sok vágó mestere, szeretve tisztelt „Misi bácsija" volt. Díjakat, magas művészeti elismeréseket kapott. Tanítványai ma már nincsenek, a korszerű, számítógépes vágást nem is tanulta meg. Azt mondja, amúgy sem volt soha a technika virtuóza.

„Belül végig festő maradtam, nem filmes – vallotta a 2005-ös interjúban. – Legutóbbi festménykiállításom – múlt ősszel volt a Vigadóban – vendégkönyvében Kratochwill Mimi művészettörténész »rejtett értéknek« nevezett. Hát ez az… Túl a kilencvenen. Bizonyára hiányosságom, hogy nem építettem föl a hinterlandomat. Egyik képemen magamat ábrázolom barlanglakóként, ahogy álmodozom."

Morell Mihály vágóként is „rejtett érték" marad számunkra. Ebben a szakmában azonban ez számít a legnagyobb elismerésnek.

[2014]

Közösségi megbízásra és magán megrendelésre készített művek

A Hunnia Filmgyár kertjében a szakma kiválóságairól készített szobrai

1960 Pán József (bronz mellszobor)

1970 Gertler Viktor (bronz mellszobor)

1971 Bán Frigyes (bronz mellszobor)

1979 Hegyi Barnabás (bronz fejportré)

1983 Keleti Márton (bronz mellszobor)

1984 Szász Péter (bronz mellszobor)

1984 Ranódy László (bronz félalakos szobor)

1984 Homoki Nagy István (bronz mellszobor)

1987 Budapest II., Vörös hadsereg útja, Pannónia Filmvállalat, Macskássy Gyula – bronz

1987 Budapest XII., Farkasréti temető, Ranódy László-síremlék

Filmjei

Rendező

A rézkarc (vágó is, népszerű-tudományos, 1947)

Olympia – Tatától Londonig (dokumentumfilm, 1948)

Gobelin (népszerű-tudományos, 1948)

Kerámia (író, vágó is, népszerű-tudományos, 1948)

Rendezőasszisztens

Emberek a havason (Szőts István, 1941)

Éjjeli zene (Bán Frigyes, 1943)

Sárga kaszinó (Lajtha Károly, 1943)

A két Bajthay (Patkós György, 1944)

Ének a búzamezőkről (Szőts István, 1947)

Vágó/Játékfilmek

1947 Ének a búzamezőkről (Szőts István)

1948 Forró mezők (Apáthi Imre)

1949 Szabóné (Máriássy Félix)

1950 Kis Katalin házassága (Máriássy Félix)

1951 Teljes gőzzel (Máriássy Félix)

Tűzkeresztség (Bán Frigyes)

Gyarmat a föld alatt (Szemes Mihály, Makk Károly)

1953 Föltámadott a tenger (Nádasdy Kálmán, Ranódy László, Szemes Mihály)

Kiskrajcár (Keleti Márton)

1954 Fel a fejjel (Keleti Márton)

1955 A 9-es kórterem (Makk Károly)

Díszelőadás (Keleti Márton)

1956 Szakadék (Ranódy László)

Tanár úr kérem...(Mamcserov Frigyes)

1957 Bakaruhában (Fehér Imre)

Csendes otthon (Bán Frigyes)

A tettes ismeretlen (Ranódy László

1958 Bogáncs (Fejér Tamás)

Sóbálvány (Várkonyi Zoltán)

1959 Akiket a pacsirta elkísér (Ranódy László)

Kölyök (Szemes Mihály)

1960 Kálvária (Mészáros Gyula)

Légy jó mindhalálig (Ranódy László)

1961 Áprilisi riadó (Zolnay Pál)

Az ígéret földje (Mészáros Gyula)

Felmegyek a miniszterhez (Bán Frigyes)

1962 Az aranyember (Gertler Viktor)

Egyiptomi történet (Mészáros Gyula)

1963 Tücsök (Markos Miklós)

Új Gilgames (Szemes Mihály)

Pacsirta (Ranódy László)

1964 Négy lány egy udvarban (Zolnay Pál)

1965 A tizedes meg a többiek (Keleti Márton)

Az orvos halála (Mamcserov Frigyes)

Butaságom története (Keleti Márton)

1966 Változó felhőzet

Aranysárkány (Ranódy László)

És akkor a pasas...(Gertler Viktor)

Édes és keserű (Szemes Mihály)

Hogy szaladnak a fák... (Zolnay Pál)

1967 Tanulmány a nőkről (Keleti Márton)

1968 Az utolsó kör (Gertler Viktor)

A hamis Izabella (Bácskai Lauró István)

Elsietett házasság (Keleti Márton)

Feldobott kő (Sára Sándor)

1969 Virágvasárnap (Gyöngyössy Imre)

Az alvilág professzora (Szemes Mihály)

Történelmi magánügyek (Keleti Márton)

1970 Érik a fény (Szemes Mihály)

Szerelmi álmok – Liszt (Keleti Márton)

1971 Szindbád (Huszárik Zoltán)

Meztelen vagy (Gyöngyössy Imre)

Harminckét nevem volt (Keleti Márton)

Fuss, hogy utolérjenek… (Keleti Márton)

Kincskereső kisködmön (Szemes Mihály)

1973 Pókháló (Mihályfi Imre)

1974 Jelbeszéd (Luttor Mara)

Szarvassá vált fiúk (Gyöngyössy Imre)

1975 Legenda a nyúlpaprikásról (Kabay Barna)

Várakozók (Gyöngyössy Imre)

1976 Árvácska (Ranódy László)

1977 A közös bűn (Mihályfi Imre)

Veri az ördög a feleségét (András Ferenc)

A csillagszemű (Markos Miklós)

1978 80 huszár (Sára Sándor)

Hatholdas rózsakert (Ranódy László)

Nem élhetek muzsikaszó nélkül (Sík Ferenc)

1979 Naplemente délben (Hintsch György)

Veszélyes játékok (Fejér Tamás)

1980 Színes tintákról álmodom (Ranódy László)

Circus maximus (Radványi Géza)

1981 Tegnapelőtt (Bacsó Péter)

1982 Sértés (Bacsó Péter)

Dögkeselyű (András Ferenc)

1983 Te rongyos élet (Bacsó Péter)

1985 Hány az óra, Vekker úr? (Bacsó Péter)

1986 A nagy generáció (András Ferenc)

Banánhéjkeringő (Bacsó Péter)

1988 Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája I–II. (Bacsó Péter)

Vágó/rövid-, dokumentum- és népszerű-tudományos filmek

1949 Az ipar újra él!

1949 Futóhomok - aranyhomok

1949 A jó legelő

1949 Jó takarmányt!

1949 Tanulj tovább!

1949 A természet átalakítói

1949 Vetőmagvak csávázása

1950 Baranya

1950 Batéi példa

1950 Egy kerecsensólyom története

1950 Hortobágy

1950 Így készül a cipő

1950 Kis-balatoni nádrengeteg

1950 A löszfalak madarai

1950 Munkára, harcra kész

1950 Rajttól a célig

1950 Szabadságunk születésnapja

1951 Felejthetetlen találkozás

1951 Vadvízország

1952 Gyöngyvirágtól lombhullásig

1953 Viharsarok

1954 A kékvércsék erdejében

1955 Kövek, várak, emberek

1957 Melyiket a kilenc közül?

1958 Egyiptomi úti jegyzetek

1960 Karlovy Vary-i filmfesztivál

1961 Néma romok

1962 Hófehér szárnyak

1963 Hej, csóka …

1963 A sasfióka

1964 A barna legényke

1964 Hervad már ligetünk

1965 Elégia

1965 Moszkvai séta télapóval

1965 Pletyka délutánja

1965 Randevú a Vörös téren

1966 Erdei pillanatok

1967 Napfényes kertekben

1968 Bajai mozaik

1976 A piacere

1977 Katonaportrék

1984 Bábolna I–IV.

1985 Bábolna V–VI.

1991 Akarat

1997 A munkásosztály a kapitalizmusba megy…

Egyéni kiállítások

1971 Budapest, Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterme

1975 Budapest, Fészek Művészklub

1979 Budapest, Csók István Galéria

1980 Kiskunhalas, Kórházgaléria (Pál Ferenccel és P. Tarsoly Ibolyával)

1990 Budapest, Vigadó Galéria

1992 Kiskunfélegyháza, Kiskun Múzeum

1997 Szeged, Móra Ferenc Múzeum

2000 Aki dudás akar lenni, Budapest, Duna Galéria

2002 Kiskunfélegyháza, Kiskun Múzeum (állandó kiállítás)

2004 Tér-képek, szobrok, Budapest, Vigadó Galéria

2005 Képek más világból, Kecskemét, Katona József Múzeum Képtára és Kiállítóhelye

2008 Budapest, Filmesház

2011 Grafikák és szobortervek, Budapest, Marczibányi téri Művelődési Központ, M Galéria

Csendes otthon

Válogatás alkotásaiból