Nemzeti Emlékhely, országos tervpályázat

III. díj

Országos pályázatot írtak ki a székesfehérvári romkertre. Régi történetként keringett építészkörökben, hogy mit lehetne kezdeni a méltatlanul kezelt területtel. A törököktől a XVI. században visszafoglalt városban a harcok során találatot kapott a székesegyház is. A megszállók által lőportárként használt katedrális felrobbant, rommá lett. Köveit elhordták különböző építkezésekhez, ahogy ezt a középkorban általában tették hasonló, leromlott állagú házak építőanyagával. A területen nemcsak az épület, hanem az ahhoz kötődő szellemi jelentőség is erodálódott az évszázadok alatt. A múlt század ’30-as éveiben Szent István halálának közelgő 900. évfordulója (1938) alkalmából elhatározták, hogy feltárják a romokat, befoltozzák a történeti városfalat, egy új építészeti elemmel kiegészítve a városképet. Lux Kálmán vezetésével kutatták a romokat, fia, Lux Géza készítette a mauzóleum és a kőtár épületének terveit. A korszak kiemelkedő művészei szálltak be a munkálatokba. Aba Novák Vilmos falfestése, Sztehlo Lili üvegablakai emelték a jóarányú, téglaburkolatú, neoromán stílusú épület színvonalát. Szent István üres szarkofágja bekerült a mauzóleumba, az értékesebb kőmaradványokat a kőtár fedett boltívei alatt helyezték el. A temetkezési maradványokat összegyűjtötték egy osszáriumba (csontkamrába), megőrizve a csontokat egy technológiailag fejlettebb korszak tudósainak, amikor a szakértők már egyértelműen képesek lesznek személyekhez köthetően beazonosítani és csoportosítani a maradványokat. Az 1938. évi évfordulóra rendet teremtettek a romterületen, a város az új épülettel vizuálisan lezárta a történelmi városmagot, és azon egy új kaput is létrehozott, az úgynevezett Palotai kaput. Az ünnepséget méltó módon meg lehetett tartani a megújult helyszínen. Ám azt követően mintha újra megállt volna az idő a romok felett. 
Szinte semmi nem változott, sőt, ami időközben történt, az inkább kárára volt a hely méltóságának. A romok fölé védőtetőt emeltek, majd egy idő után az egyre erősödő negatív vélemények miatt elbontották azt. Különböző, korrektnek mondott, jó szándékú, demonstratív romkiegészítésekkel egy Tüzép-telep színvonalára esett vissza a magyar keresztény államiság első számú helyszíne. Folyton csak az ott maradt romokra, az anyag védelmére koncentráltak, de a lényeg, a hely szelleme valahogy mindig elsikkadt. Az igazat megvallva, a 2009-ben kiírt tervpályázatig én sem gondolkodtam sokat a tarthatatlan helyzet jobbításán. Mai tapasztalatom azt mondatja, hogy a hely szellemisége eltűnt, megszűnt, romkertként csak azt mutatja be, hogy ezt a kivételesen fontos épületet számtalanszor kifosztották, lerombolták, köveit elhordták. Az évszázadok során feledésbe merült az egykor itt álló hatalmas méretű katedrális országos jelentősége, szellemisége, hogy valójában mit is jelent ez a hely a magyarságnak. Itt emelték trónra és koronázták meg harminchét királyunkat a Szent Koronával. Abban, hogy a mai napig itt vagyunk Európa közepén, ennek a helynek kitüntetett szerepe volt. Ma már csak a város neve hordozza ezt a történelmünkben elemi fontosságúnak számító tényt. Megalkotni valamit, ami megidézi a hajdani épület szellemiségét, ahol nem az anyag, a romok a fő téma, hanem a „szellem”, amely létrehozta az „anyagot” – ez volt számunkra a követendő út a pályázat készítésekor. Az egykori katedrálisról csak írásos anyag maradt fenn, rajzok nem. A replika megépítését amúgy sem tartottam volna jó megoldásnak. Így adódott a gondolat egy olyan, új épület létrehozására, amely külső méretében, belső terében megidézi az egykori katedrálist, de minden ízében kortárs módon teszi ezt, és szervesen él együtt a Lux-féle 1937-es építménnyel. Méreténél fogva mindenképp új elemként jelent volna meg a helyszínen, de mégis, mintha együtt épült volna a városkapu és kőtár építményével, belső terében sajátos módon keltve életre a helyszínen megkoronázott királyok emlékét. A harminchét, itt trónra emelt király nem tablón, nem kiállítási panelen, hanem az épület légterébe függesztett, egyedileg tervezett koronázási zászlók formájában kerül bemutatásra. Mint egy igazi koronázási katedrálisban. A romok feletti galérián végigvezetett „Királyok útja” a zászlók tanulmányozása mellett azt is lehetővé teszi, hogy úgy legyen rálátás a romokra vagy az aktuális ásatási munkálatokra, hogy közben ne kerüljünk fizikai kapcsolatba velük. 
Három pályázatot ajánlottak az ítészek a kiírók számára, válasszák ki ők a végleges utat a megvalósításra. Sikerült bekerülnünk a kiemelt háromba egy köztér- és egy közparkmegoldás mellett. Azóta sem történt semmi, a méltatlan helyzet az utódok szégyene. És úgy tűnik, ezt adjuk tovább generációról generációra…

…………a szöveg idézet az SK című könyvből