Nemzeti Színház, meghívásos tervpályázat, meghívási díj

Több nemzedék több stációban foglalkozott a témával, és számos kiváló építész – Hofer Miklós, Ligeti Béla, Bán Ferenc – pályafutásán ejtett érzelmi sebet az épület tervezése körüli tortúra. Az építészek mellett a helyszínek is változtak, többé-kevésbé érthető indoklással. Az első, városligeti helyszínre nemzetközi pályázatot hirdettek meg. A tervezők felé megfogalmazott alapvető kérés, miszerint a Felvonulási térre (ma Dózsa György út) néző állam- és pártvezetői tribün legyen szerves része az épületnek, vegyes érzéseket szült az építészek körében. Az Erzsébet téri helyszínre is országos pályázatot is írtak ki. Csakhogy az Erzsébet térrel kapcsolatban is megfogalmazódtak kételyek. Annak idején a régi épület bontását azzal indokolták, hogy az alatta létrehozott metróvonal rezgése zavarhatja a színház működését. Így aztán érthetetlennek tűnt, hogy miért választották ki építési helyszínül a főváros egyetlen olyan pontját, ahol három metróvonal húzódik a földfelszín alatt. Ráadásul a terepszint alatt egy hatalmas közművezeték is megkötötte a tervezők kezét a szabad formálásnál. A városligeti, az Erzsébet téri terület után jelöltetett ki az új helyszín, a folyamatosan épülő millenniumi városrészen belüli terület. A folyamat végeredményeként kijelölt új pozíciónak nagyon örültem, mert a Duna közelsége számomra megadta az új töltést a feladatnak. 
A meghívásos tervpályázat során felkért hét építésznek – köztük nekem is – lehetősége nyílt kifejteni az új kihívással kapcsolatos gondolatait. Ez a kiírás is tartalmazott kötöttséget, nem is kicsit. A teendő „csak” az épület külső megformálására korlátozódott, az épületbelső funkcionális kialakítása Siklós Mária terve alapján adott volt minden pályázó számára. A hét építész a saját habitusa alapján próbált választ adni erre a szokatlan felkérésre. Én azt vizsgáltam, hogy milyen hozzáadott jelentést hordozott a Nemzeti Színház egykor, és mi lehet ez a plusztöltet ma. A XIX. században a feléledő nemzeti érzésektől fűtve alapvető cél volt létrehozni egy olyan kőszínházat, amelyben magyar szerzők, magyar darabjait, magyar nyelven, magyar színészek előadásában láthatta a nézőközönség. Ez a célkitűzés a közben eltelt majd kétszáz év alatt azonban elhalványult, hiszen sok színház működik a korábbi évszázadban megfogalmazott elvárásnak megfelelően a fővárosban és vidéken egyaránt. Mitől lehet ez a színház mégis más, mint a többi társa? Milyen különleges jelentést hordozhat a XXI. század elején a nemzeti színház fogalma építészeti megközelítésből? Ennek a gondolatnak a kifejtésében segített az új helyszín, a Duna közelsége. A Duna szerepe Budapest életében nem kíván különösebb magyarázatot. Szétválaszt és összeköt. Vízfelületével és partszakaszaival, szigeteivel és hídjaival külön életteret kínál a városlakók és az idelátogatók számára. A két partján ikonikus épületek sorakoznak, hozzájuk köthető szimbolikus jelentéssel. A Budavári Palota, mint az egykori királyság jelképe, a Mátyás-templom, mint a kereszténység jelképe, az Országház, mint a demokrácia jelképe, az Akadémia, mint a tudomány jelképe, vagy az oktatás jelképeként a Műegyetem. Ebbe a sorba szerettem volna beilleszteni az új Nemzeti Színházat, mint a kultúra jelképét. És hogy nagyobb nyomatékot adjak a gondolatnak, kiemeltem a bérirodák közvetlen szomszédságából, és kihelyeztem a Dunára, a két híd közötti partszakasz tengelyébe, mint egy épített szigetet. A folyó talán ezen a budapesti szakaszán a legszélesebb medrű, és a tervezett épület a kanyarulat öblében, a parthoz közel talált magának kitüntetett helyet, kivételesen egyedi pozícióban, egészen elképesztő kilátással a város felé. A megadott épületmagot szinte változtatás nélkül vettem át, és egy végtelenül egyszerű, csepp formájú üveghéjat helyeztem rá. A megadott és általam homogén módon, fával leburkolt belső tömeg nem ért hozzá a ráhelyezett üveghéjhoz. A két tömeg közötti tér új funkciót adott hozzá az együtteshez. Bármely időpontban, napközben vagy akár előadás alatt is bejárható bárki számára. A Dunára helyezett új, egyedi budapesti nézőpont csábító erővel vonzotta volna oda a látogatókat.

…………a szöveg idézet az SK című könyvből