Alsóvár és látogatóközpont

Alkotótárs: Kelemen Bálint

Különleges élmény volt átélni a vár átépítésének a folyamatát az első megbeszéléstől az átadásig. Amikor Füzér polgármestere, Horváth Jenő megkeresett minket, már több előzményre tekintett vissza a projekt. Az Alsóvárról csak leírásokat lehetett megtalálni, és azok is csekély információt nyújtottak az egykori állapotáról, annak különböző fázisairól. Az ásatások során megtalált kövekből csak részben lehetett következtetni a múltbeli megjelenésre. Az alapfalak régészeti feltárása, a bejárati kapuzat fennmaradt kövei lettek a legnagyobb segítségünkre. Robusztus voltuk arra utalt, hogy komoly felépítményt hordhattak évszázadokkal korábban. De még ez is csak tág következtetésre adott lehetőséget a várfallal kapcsolatban, ezért jó indokkal döntött a korábbi tervező egy befejezetlen képet mutató megoldás mellett. Ez is lehetett volna egy járható út. A megrendelő azonban erősen hitt abban, hogy az a rengeteg energia, amit addig az ügyre fordított, valamint a megszerzett erkölcsi és anyagi támogatás csak akkor térül meg, ha a majdani látogatókat nem egy sosemvolt, mesterségesen létrehozott romkép fogadja, hanem egy teljes várkép. Annak ellenére, hogy mindez csupán korabeli előképek, szakmai következtetések révén tudott megszületni. Ezen a téren segítséget nyújtott a teljes füzéri vár elméleti rekonstrukciója, amelynek szerzője a stúdiómban dolgozó Kelemen Bálint volt. A műemléki szakmérnöki diplomát is megszerző Bálintnak komoly szerepe volt abban, hogy műemléki szempontból ezen a keskeny elméleti mezsgyén javaslatunkkal ne kerüljünk csapdába. A megrendelő által felvázolt elképzelés, hogy már az Alsóvár is teljes élményt adjon az odaérkezőknek, különösen azoknak, akik nem tudják megmászni a Felsővárba vezető meredek utat, nagyon is elfogadható gondolatnak tűnt. 
A meglehetősen hosszú és rögös folyamat során az első teendő – az Építész Kamara és a tervezői etika szabályainak megfelelően – a korábbi tervezővel való megegyezés volt. Ezt követően több változatot is lerajzoltunk. Mindegyik teljes állapotot mutatott, de az egyik kevésbé, a másik jobban demonstrálta a meglévő alapfalak és a ráépült új fal különbözőségét, akár anyaghasználatban is. A polgármester eltökélt volt a minél egységesebb és teljesebb megoldást illetően. Érték támadások a tervet, mivel elég szokatlannak számított a meglévő alapfalakra visszaépített kő várfal, kapuépítmény és a kortárs módon megfogalmazott fogadóépület együttese, de a helyi főépítész, Radványi György végig támogatta a tervünket.
Az ásatások a tervezéssel párhuzamosan készültek, sok esetben megelőzték azt. A feltárt, meglévő alapfalak csak speciális megerősítéssel tölthették be tartószerepüket a ma érvényes elvárásoknak megfelelően. A várköpeny alján az építés szinte középkori körülmények között zajlott. Sokszor tengelyig érő sárban kellett az építési anyagot feljuttatni a várhoz. Hóban, fagyban, esőben, hőségben rakták a kőfalat. Hasonlóan, mint ahogy több száz évvel azelőtt tehették az építők. Egy-egy kő akár a 80–100 kg súlyt is elérte. A faszerkezetek mérete illeszkedett a kőfal robusztusságához. A kivitelezők hősies küzdelmet folytattak a szokatlan körülményekkel. A külső és belső bútorzat is felvette ezt a karaktert, természetes anyagból, kortárs megjelenéssel.
Végül megvalósult a terv, és a teljes egészében megépített Alsóvár fogadta az ünnepélyes átadásra érkezőket. Jóleső érzéssel jártuk be a várfalakat, a Kaputornyot, a Fogadóépületet, és a terület túlsó végén visszaépített Gerendás pincét. Akiben kételyek merülnek fel a megoldás hitelességével kapcsolatosan, annak azt ajánlom, menjen el Füzérre, menjen fel a várfalra, nézzen körbe, és úgy hozza meg végső ítéletét, hogy érdemes volt-e létrehozni mindezt szinte a semmiből.

…………a szöveg idézet az SK című könyvből