Puskás Aréna

Már kisgyerekkoromban is jártam az elődépületben, a Népstadionban. Kamaszként, felnőttként számos mérkőzésen és néhány koncerten is ott ültem a faléces padokon az imádott stadionban. Igen, szerettük félkész mivoltában is, bár akkor még nem tudtam, hogy az építkezést nem fejezhették be az ’50-es években, csupán abbahagyták, mert abba kellett hagyni a politikai döntéshozók erőteljes ráhatására. A munkálatok azonban megcsúsztak, és másfél évvel később, 1953. augusztus 20-án tarthatták meg az ünnepélyes átadást. A korabeli tervezés a KÖZTI-ben zajlott ifjabb Dávid Károly vezetésével, aki a modern magyar építészet meghatározó alakjaként majd egy évet töltött Le Corbusier műtermében a háborút megelőző időszakban. 
60 évvel később kiírtak egy országos pályázatot, amely az egész Istvánmezőt próbálta kezelni, helyesen, hiszen mégiscsak egy hatalmas méretű és befogadóképességű, óriási tömegforgalmat gerjesztő épületről volt szó. Azonban a kiíró elképzelése szerint a tervezett új épületet a régi stadion (akkora már átnevezték Puskás Stadionra) és a Budapest Aréna közötti területen kellett volna elhelyezni, a szoborkert, a Dromosz beépítésével. A pályázaton mindenképp szerettem volna részt venni. A kiírásban megjelölt helyszínnel viszont egyáltalán nem értettem egyet. Így aztán újra előállt a korábbi tervpályázatokhoz hasonló helyzet, azaz biztosan tudtam, hogy ebben az esetben is el fogunk térni a kiírástól. A régi stadion részleges bontásával és átépítésével oldottuk meg az új stadiont, meghagyva az eredeti, Aréna–Dromosz–Stadion mikro-városszerkezeti tengelyt. Így született meg a „stadion a stadionban” koncepción alapuló megoldás. 
A pályázatot követően jó ideig csönd volt a nemzeti stadion körül. 2013-ban aztán biztató jelek mutatkoztak, amelyek végül egy kormányhatározat formájában öltöttek testet. Ebben egyértelműen megfogalmazták, hogy a régi stadion bevonásával kell továbblépni a tervezésben. 
Beláthatatlanul hatalmas feladattal néztünk szembe. A funkcionális alapképlet egyszerűnek tűnik. Kell egy pálya a játékosok számára, és körülötte egy lelátó a nézőknek. Azt gondolná az ember, hogy az adott méretű futballpálya és körülötte a lelátó nem kínál túl sok lehetőséget. A pálya mérete valóban nem ad nagy mozgásteret, kisebb tolerancia megengedett a különböző szintű stadionok esetében, a kiemelt kategóriájú stadionok pályamérete azonban kötelezően 105/68 méter kell legyen. A lelátó kialakítása viszont meglehetősen sok tényezőtől függ. A tribünkép egyszintes, kétszintes, háromszintes, akár négyszintes felosztású is lehet. A VIP-páholysor, az úgynevezett sky box szint beillesztése a lelátóképbe szintén megrendelői elvárás és döntés kérdése. A lelátó alaprajzi vonalvezetését illetően lehet egyenes, enyhén íves vagy íves kialakítású, ami összefügg a nézőszám nagyságával. Ezek a döntések mind befolyásolhatják a lelátó meredekségét, amelyet a szakszövetségek előírásai persze szintén keretek közé szorítanak. Talán ezért sem véletlen, hogy az egyszerűnek tűnő alapképlet ellenére nincs két egyforma stadion a világon. 
A tervezéssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a KÖZTI-n belüli csapat mellett hatalmas altervezői gárda dolgozott velünk együtt. Közel kétszáz tervező volt a porondon a legintenzívebb kiviteli tervi időszakban. Számomra ismeretlen volt ez a helyzet, és komoly fejtörést okozott, hogy vezető tervezőként hogyan lehet ezt a minden korábbit meghaladó méretű tervezési folyamatot kezelni, különösen a kiviteli tervi fázis során. 
Időközben a bontási munkálatoknak is el kellett indulniuk. A tervezés során a tartószerkezeti szakértők véleménye alapján kiderült, hogy a lelátó szerkezete mellett a meglévő lépcsőházi pilonok sem felelnek meg az aktuális előírásoknak. A bontás alól csak az egykori toronyépület mentesült. 
Több magyar cég döntött úgy, hogy összeállnak egy csapattá, és az építési képességüket, a tapasztalatukat összeadva megpályázzák a kivitelezési munkát. 
A tervezés természetesen nem ért véget a tervek átadásával. Napi szinten kellett kezelni a felmerülő aktuális kérdéseket. Nincs tökéletes terv, és mindig adódhat olyan kérdés, amely próbára teheti a bármilyen okból szorult helyzetbe került kivitelezőt, és amely visszahatással lehet a tervben szereplő megoldásokra. Többek között azért is szerettem sűrűn kijárni az építkezésekre, hogy együtt éljek a kivitelezéssel, és a problémákat is közösen kezeljük, tervezők és építők. Jó volt nap mint nap megtapasztalni, hogy egy egyedi helyzet megoldásán nem csak mi, tervezők, hanem a megrendelői és a kivitelezői oldal is intenzíven dolgozik. Valahogy mindenki átérezte, hogy valami igazán nagy dolgot hoz létre, és egy életre szóló élményben van része. Az, hogy a Nemzeti Stadion épül, nem szólamszinten volt jelen az építők, a helyszínen közreműködők között. Közös örömmel töltött el mindenkit, amikor az első vasbeton lépcsőházi torony elkészült, amikor az első lelátó- és tetőelemeket beemelték a helyükre, amikor összeállt a lelátókép, amikor a székek felkerültek a helyükre, amikor kirajzolódott a küzdőtér, és amikor az épület külseje kezdte elnyerni végső formáját az új pilonrácsokkal, a koronázópárkánnyal, a homlokzati fémhálóval, a környezet a díszburkolatával, a magyar válogatott labdarúgók táblasorával, a zöld felületű mezőkkel. Jelentős esemény lett a kivitelezői szakmában, amikor a világ egyik legnagyobb mobildaruja megjelent az építkezésen, és elkezdte beemelni az acél tetőszerkezet elemeit. Az épület határidőre elkészült, bár akkor már sejteni lehetett, hogy a világméretű járvány miatt a nagy európai sportrendezvényeket mind el fogják halasztani egy évvel.

…………a szöveg idézet az SK című könyvből