A hely hívása - Esszék, portrévázlatok, kritikák

Ezek az esszék és kritikák önkéntelen válaszok arra, ami ért. Ami provokált értelmiségi mivoltomban a művészeti és politikai közgondolkozásból, s ami könyvek olvasása közben megérintett. Kritikaírásra nem a birtokbavétel rejtett ingere ösztönzött (hogy újraalkossam a művet az interpretációm által, vagy hozzámérjem valamely kurrens esztétikai trendhez), csupán abban tudtam illetékesnek magamat, hogy pontosan számot adjak olvasói érintettségem mibenlétéről. Úgy véltem, ha hiteles médium tudok lenni, akkor beavatkozó közvetítésemmel nem rontok sokat a művek külön-külön világrendjén. S amikor a nyolcvanas évek végén esszékben szóltam hozzá a közélet néhány neuralgikus kérdéséhez, amilyen például a magyar irodalom provincializmusa, avagy a magyarság kollektív felelőssége, majd néhány évvel később az egykori népi mozgalmat és a népi-nemzeti szellemiséget ma képviselő értelmiségi réteget érő (a jogos kritikát messze meghaladó) rágalmakkal, más esetben pedig a divat „ultráinak" nyomásával szálltam szembe, abban sem volt semmi világjobbító szándék, semmi programszerűség: megszólaltam, mint a hangvilla, amit megütöttek. Szerényebb vállalkozások voltak tehát ezek az írások a tudós értekezésnél, az elhivatott kritikus erélyes kezenyomát is nélkülözik. Hogy mégis kötetbe rendeztem őket? Mert a természetes felejtés, a célszerű amnézia és az erőszakos múltfosztás veszteségeit látva már van némi jelentősége, hogy valami csakugyan megszólalt rajtam keresztül, a hangom segítségével bennük, ami túl van a személyemen: lehet hogy csak kísértet, lehet még az is, hogy olykor félreértem a hívását – de mégiscsak egy létező hely szelleme.

Forrás: kötetborító

Letöltés (Forrás: acsmargit.hu)