Napló és tulipán

Ágh István új, kilencedik kötete tökéletesen természetes, könnyed alkotások látszólag spontánul összefűzött láncolata, amely mégis szervesen épül fel, darabjai láthatatlan szálakkal átszőve, sokszorosan kapcsolódnak egymáshoz.
Az új mű alaphangját az élet nagy paradoxonával, a mindenképpeni elmúlással való szembesülés határozza meg; a versek vezérmotívuma: a halál, az elmúlás, az emberektől, dolgoktól, az ifjúságtól való búcsúzás.
Mégsem pesszimista, még csak nem is borús vagy elégikus e líra hangütése - az élet szeretete ragyogja be a költeményeket.
Ágh István minden sora azt sugallja, hogy a költőnek valódi köze van a létezés leglényegéhez, ismeri annak titkait. Ezért írjon bár a leghétköznapibb témákról - személyes élményeiről, a természet változásairól, egy utazásról vagy akár saját névnapjáról -, a felszínt lehántva, mindig az általános, a közös emberi dolgokról tud beszélni.

Forrás: kötetborító