Sárkány és oktaéder

Alcím: Válogatott novellák

Ki volt a mestered? Kinek a tanítványa vagy? – Számtalanszor elhangzott ez a kérdés, s minden alkalommal zavartan hallgattam. Kit is vallhatnék mesteremnek? Dosztojevszkijt említsem, akinek egyik-másik könyvét még döcögő fordításban olvastam, és a bukdácsoló mondatok mögül felém süvítő forró szélvihar jócskán megperzselte a kamasz olvasót? Vagy Zrínyi Miklós Török áfium ellen való orvosságával huzakodjam elő? Kemény Zsigmond elfogult és démonikusan tárgyilagos maga- és országmentését, a Forradalom után-t tartsam magam elé pajzsként? Itt közreadott írásaim náluk nélkül meg sem születtek volna, szellemkezük nyomát azonban alig-alig fedezheti fel az olvasó. Ki vagy mi volt hát tanítóm, mesterem és ösztönzőm? – Mindig a hiány, a gyötrelmes szomjúság, az egésznek, a teljességnek vágya. A történelem és a jelen idő valósága kínálta a mozaikokat, a gyakran elfogadhatatlan realitások éppúgy, mint a valóságon túli irracionalitások valóságai. Ők voltak mestereim és a nyelv, amelyet a család hagyományozott rám, a gyermekkor paraszti környezete gazdagított, és eggyé ötvözött a nyelvrontó és nyelvteremtő nagyváros. A legsúlyosabb, vigasztaló tanítást a történelemből kaptam, s rá kellett döbbennem, hogy a mag nemcsak hó alatt, hanem háborúk, katasztrófák pernyéje alá temetve is él, és sejtjeinkben ott kavarog elválaszthatatlanul a sokarcú múlt az egysíkúnak látszó jelennel. Az idő malomköveinek zúgása pedig kötelességeinkre figyelmeztet: a halottak temessék el az ő halottaikat, az élők törődjenek az élők dolgával.

Forrás: kötetborító