Milyen is egy hágó?
A romániai magyar író, Bodor Ádám novelláiban a körülmények uralkodnak az emberen. Viszonylataik kusza, kiismerhetetlen szövevényéből az egyén nem tudja kivágni magát, de a rendelkezésére álló lehetőségek között is megpróbálja megőrizni alapvető emberségét.
Az egyik elbeszélésben a Katona kivégzése előtt nem hagyja bekötni a szemét: „Méltóságomhoz tartozik, hogy addig lássak, amíg a látásom tart – makacskodik. – Hogy lássam, mi történik velem.” Mindent elvettek tőle, s elveszik az életét is. Megalázni azonban nem tudják. Nincs szüksége az álirgalomra, még ennyiben sem hajlandó elfogadni a fölkínált cinkosságot. Szembenéz kivégzőivel, mindvégig ragaszkodik tiszta öntudatához.
Egy másik novellafigura – a hamis tanú Jakab – számára megfellebbezhetetlen adottság az élet értelmetlensége, az egyes ember semmisége; így szinte gépies öntudatlansággal játssza el a ráosztott szerepet. S csak azután kezdi érdekelni, miben is vett rést, mi történt vele és miért. De már késő; szánalmas igyekezetével csak „manipulálói” gúnyos megvetését érdemli ki: „Azt eszi, amit főznek neki. Előbb megeszi, aztán megkérdi, mit is evett” – mondják róla.
A végső szembefordulás dacos és a későn öntudatra ébredés groteszk gesztusai között ott vannak azokéi – s Bodor Ádám novelláiban ők a többség –, akik nem fordulnak szembe a körülményekkel, ám a teljes önfeladástól is visszatartja őket valami ösztönzés ragaszkodás önmaguk belső tisztaságához. Ez a típus beszűkíti reakcióit, környezetével csak mogorva félszavakban értinkezik, s belesimulva a tárgyak kemény rendjébe ott várja ki, „amíg elmúlik, kiszivárog belőle minden.”
Kezdeti hagyományos – konfliktusos, párbeszédes, drámai hangulatú és zárt szerkezetű – elbeszélései után (melyek egyszerre mutatták Hemingway és Franz Kafka hatását), Bodor csakhamar rátalált az életérzését, életszemléletét formailag adekvátan kifejező rövidprózai műfajra: a novella-karcolatra, amit az élet egynemű folyamatából kivágott véletlen metszetnek is nevezhetnénk. Ezeknek az írásainak nem kevésbé átható hangulatát azonban már nem annyira a drámai, mint inkább a lírai és a leíró epikai elemek alakítják. Az elbeszélések sodró ereje azonban változatlan, aminek nem utolsó oka az író stílusának sűrítettsége, dinamikája.
Forrás: kötetborító
