Promenád, avagy a jobb kézre húzott kesztyűk városa

A regény szerkezete hasonlatos Muszorgszkij Egy kiállítás képei című híres zeneművének szerkezetéhez: történetekből áll, a „töredékeket” sétatémaként a promenád alcímű fragmentumok kötik össze. (A regény minden témája megtalálható már a Városról értekező első promenád-fejezetben…)
A széttört, szilánkokra, történetekre, részletekre, darabokra bomló kelet-európai családregény arra keresi a választ, hogy a Városban és környékén élő embernek a város több mint hétszáz esztendős múltjában egyáltalán volt-e, lehetett-e valaha, valamikor lehetősége önelvű, öntörvényű életre, vagy az autentikus létérzés errefelé mindég hiú, önáltató, önsorsrontó, önsorvasztó ábránd maradt csupán, és ezért is hagyták el a Várost annyian, tékozlóként indulva el, a jobb boldogulás, a „máshol mégiscsak jobb” ugyancsak öntetszelgőnek, önszédítőnek tűnő elve reményében?
A regény természetesen sokszor reflektál önmagára is, szituációi tán a kelleténél többször is kihívóan visszautalnak a történelemre. Ezért ismételten az lehet a nyájas olvasó érzése, hogy a történetek tulajdonképpen őelőtte épülnek és esnek példásan szét. Sokat próbált századunk nyolcvanas éveinek végén talán ez sem regénytechnikai újdonság. Ha igen, büszkén nyújtom át, és egyik Mesteremmel kérdezem: „A mű alakulása (Work in progress) a személyes lét manifesztuma lenne, ó?”, hiszen „jólesik neki egy kissé” – egy percre, egy regényre, egy életre, igen! – „monomániássá válnia…” Stb.
Bogdán László

Forrás: kötetborító