De Stijl szófa
Bútorterv.
Egyetem után egy-két évvel készült, 1989-90 körül, egy olasz bútortervezési pályázatra.
Csak körívekből.
Mindent kézzel kiszerkesztve, kiszámolva, origók, sugarak, körcikkek, átmetszések, árnyékszerkesztés - tussal, körzővel, pauszra. (Még nem volt számítógépünk sem - üveglap alatt vannak a rajzok, ráncosodó pauszon...)
És aztán színezve, festve, modellezve (Szabó Jóskával).
A valóság? Színes bőrrel behúzott De Stijl képlet.
A De Stijl-t nagyon szeretem!
Az „újrafogalmazott modern” építészet (belsőépítészet?) további egyszerűsítése, - még „képletszerűbbé” tisztítása nekem egyet jelentett a De Stíjl mozgalom elvei- és formavilága felé való fordulással. Boldogító felfedezés volt számomra, hogy egyik legkedvesebb művészeti korszakom – ha áttételesen és csak reflexióként is – de talán megjelenhet saját építészetemben is. Mindig közel állt hozzám ez a röpke időszak, ez a szűk 10-15 év, amely idő alatt Rietveld, Doesburg, Mondrian, vagy épp a magyar Huszár Vilmos oly sok mindent adott hozzá az építőművészethez, de az egyetemes művészethez is.
Számomra a De Stijl építészet-, egy De Stijl épület, vagy jelen esetben egy tárgy egy térbeli (néha csak
síkbeli) kubista kompozíció, - ahol a síkoknak-, színes felületeknek, - fény-árnyék hatásoknak egyfelől funkcionális okai vannak, másfelől viszont együttes megjelenésük egy megkomponált képzőművészeti alkotás. Csak díszítetlen és homogén-, vízszintes vagy függőleges síkokkal operál, - a semleges háttér felületektől eltartva erős és tiszta alapszíneket használ a kisebb-nagyobb rátét elemeken.
Egyszerű anyagok, - képletszerű formanyelv, - tiszta funkcionalitás, - élénk, vidám színek.
Mégsem nyertünk.
„Hüje Rietveld!”
.
És ha elindultál gyermeki és kidolgozatlan elméleteddel, mindig ott motoszkál benned a kép,
nincs megállás, gondolatban a színes ösvényen lépkedsz a bádogemberrel,
röpke 10-12 év és jön a következő állomás,
a következő lépcsőfok,
az elmélet „folyománya”,
az épületszobor…
Lásd: De Stijl víztorony
