Ima

525 x 715 mm

Ima

Csak adalékként említem, hogy az erdélyi vasúthálózat hiányosságai – a települések közötti kapcsolattartást nehezítették ugyan –, meggyőződésem, hogy nagy mértékben segítettek a helyi kultúra megőrzésében. Például olyan körülményesen lehet Kolozsvárról Marosvásárhelyre utazni – Kocsárdra este kilenckor ér a vonat Kolozsvárról, de csatlakozás Marosvásárhelyre csak hajnali kettőkor van –, hogy aki csak teheti elkerüli. Kivétel az a falusi utazótársam, akivel a székelykocsárdi állomáson találkoztam.

Minden rendes emberhez illően posztó ünneplőjébe öltözött, fején fekete kalappal. Órákkal a vonat indulása előtt komótosan kiballagott a tolatópályára.
Ott felült az indulásig veszteglő üres vonatra és miután akkurátusan kiválasztotta menetirányba néző ülőhelyét, semmiképp nem ablak mellé, ha netán valami városi asszony kinyittatná az ablakot, ne kerüljön huzatba. A tolóajtóhoz se túl közel, mert azt állandóan csapkodják. A helyválasztás után kicsit fészkelődött, majd kalapját szemére húzta és eltette magát a vonat indulásáig.

Ilyen testtartásban találtam rá, amikor leültem vele szemben lévő üres helyre. A vonathoz kapcsolódó mozdony lökött egyet a szerelvényen, ezt még érzékeltem, de utána fogalmam sem volt mikor indult el a vonat, annyira belefeledkezve bámultam monumentális, az ölében összekulcsolt hatalmas munkás kezeit. Kedvemre nézhettem, még vázlatozni is volt időm, mert a vonat minden itatónál megállt. Az én emberem továbbra is egy kőkolosszus mozdulatlanságával vonta ki magát a reggel fényétől megébredt és mozgolódó utasok zsivajából. Még a fényképezésre is rászántam magam, amit tán máig sem értenek utastársaim.

Hát így találkoztam a témával.

A rajz elkészülte közben ráébredtem, hogy a munkában megfáradt kéz pihentető összekulcsolása az maga az ima. Nem kell hozzá a szó, sem az ájtatosan égre emelt szemek.

Ez a rajz díjazott lett a Magyar Művészeti Akadémia Humántapéták (2015) elnevezésű pályázatán. A gyönyörű Vigadó épületében volt kiállítva vászonprint formában és egy későbbi kolozsvári kiállításon lába kelt. Az Akadémia pótolta a másolatot, ami méretében és anyagában is különbözik az azóta magántulajdonban lévő eredetitől.

Végül én is összekulcsoltam a kezeim mert megvásárolták a rajzom.

Forrás: Szilágyi Varga Zoltán