Bapó

745 x 545 mm

Bapó

Az én Tátim (nagyapám), anyai ágon Gergely Gyurka volt. Első világháborús veterán. Isonzónál megsebesült, bal alkarját érte a puskagolyó. Ennek emlékére egy életre a letapadva, markához szorulva maradt két ujja. Nekünk gyerekeknek kiváltság volt, hogy melyikünk vághatja le vasárnaponként, templomba menetel előtt és a reggeli mosakodás után a merev ujjak körmeit, hogy ne fúródjanak Táti tenyerébe. Ő még fehér harisnyát hordott, s ha csak tehette, fejét a botjára támaszkodó ökleire hajtotta és mélyen elgondolkozott. Pontosabban elszunyókált, főleg a prédikációk alatt.

Hogy milyen világ lehetett a kobakjában, már kideríthetetlen. A testtartás, a tar koponya, a bogos-csontos kézfej ráncaiba évődött kimosakodhatatlan kosz, a kopott térdű harisnya megannyi külső jel, egy halványuló emlékű kor mementójaként.

Ez a rajz bár Tátit idézi, Tornai Endre szobrász barátom bapójáról (nagyapjáról) készült. Ennek ellenére magaménak érzem, s a rajzban megfogalmazott szeretet révén mindenkié.

Rajzolási technikájában úgy babráltam nagyító segítségével a rajzpapír textúrájának mélyedéseibe, mintegy előhívván a képet, mint ahogy a régészek piszkálják kíméletesen a földrétegeket, hogy sértetlenül hozzák felszínre régmúlt idők emlékeit.

Forrás: Szilágyi Varga Zoltán