Péter Zsolt: Balettcipővel Thália szekerén – Esztergályos Cecília útjai

A színművész pályájának alakulása mindig ki van szolgáltatva bizonyos „felsőbb hatalmaknak” – attól a bizonyos szerencsétől az aktuális pártpolitikán át egészen a „Jóisten kegyéig”. Hogy a számos nehezítő körülmény ellenére, megvalósítható egy teljes értékű színészi karrier, annak Esztergályos Cecília életútja a tökéletes iskolapéldája. Mindössze egy kultúrpolitikai döntésen múlt, hogy nevét nem a nagy balerináink között, hanem hazánk egyik legsokoldalúbb, legszínesebb színésznőjeként jegyzik.

Kilenc éven át gyakorolt, tökéletesítette mozdulatait az Állami Balettintézetben. Elszántságát, lelkesedését még a gyermekparalízis sem törte meg, mert tudta, ha a legjobbak között lesz, a klasszikus balettirodalom szólószerepei várnak rá az Operaházban. Nem így történt. Még mielőtt a frissen végzett balerina kézhez vette volna diplomáját, már megszületett az Aczél György által kezdeményezett kultúrpolitikai döntés: az Állami Balett Intézet 1960-ban végzett kilenc növendékét, – köztük Esztergályos Cecíliát, az akkor alakuló Pécsi Baletthez szerződtették. A társulatalapító Eck Imre koreográfusi és együttes-vezetői zsenialitása, hamar megmutatkozott. „A klasszikus balett-technikán alapuló, mégis korszerű, a ma emberéhez szóló kifejezésformái, formanyelvi és stiláris újításai országos viszonylatban hatalmas közönséget vonzottak.”1 Esztergályos „finom mozgására” már 1961. január 3-án, – a társulat első bemutatkozásán, a Változatok egy találkozásra, valamint a Concerto a szivárvány színeire című darabokban felfigyeltek a kritikusok. Fodor Antallal „méltó partnerei voltak egymásnak” és a koreográfiáiban táncosként is közreműködő Eck Imrének.2 A következő balett esten, Maros Rudolf és Eck Imre Bányászballadájának már ő a szólótáncosa, – a „Kőszén”, amellyel számos külföldi is helyszínre eljutott Drezdától Londonig. A korabeli politikai viszonyok között a külföldi turnék is a társulat kivételezett helyzetét bizonyították, amely mögött a mindenható politikus Aczél György pártfogása állt. A pályakezdő balerina annak ellenére, hogy szólószerepeiben sokszor bizonyított mégsem érezte ezt a szakmai biztonságot. Későn jött a megerősítés Nógrádi György, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója részéről, hogy Esztergályos jelenléte fontos a társulatnak, a színháznak. Magánéleti és szakmai fordulatok új utakra terelték.

Csupán első szezonját töltötte a Pécsi Balettnél, amikor Szabó István felkérte a Te (1961) című vizsgafilmjének főszerepére és megszületett a végeredmény, a „sokarcú” színésznő: „Bohókás és szomorú, vad és elérzékenyült, nevető, kacagó, és groteszken szép, beteljesedetten boldog és remegőn félő. Külön-külön és együtt éltek ezek az arcfelvillanások.”3 Mire 1963-ban, az évad végén megfogalmazódott fejében a sordöntő lépés, hogy otthagyja a társulatot, olyan filmes ajánlatok sorakoztak előtte, mint például a Tücsök (r.: Markos Miklós, 1963), Az aranyfej (r.: Richard Thorpe, James Hill, 1964), A pénzcsináló (r.: Bán Frigyes, 1964) és az Álmodozások kora (r.: Szabó István, 1965).

Ekkor még semmilyen mesterségbeli tudás birtokában nem volt. Azt a keveset próbálta hasznosítani, ami a balettintézeti évek alatt Nádasi Ferenc színészmesterségóráiból megmaradt. A tánc szigorú fegyelmezettsége után felüdülésként hatott rá a forgatások kavalkádja, amelyet „mókák, játékos véletlenek, apró balesetek színeztek”.4 Eközben bátyja, Esztergályos Károly a Színház- és Filmművészeti Főiskolán filmrendező szakon tanult. Első közös munkájukban, a Limonádé citrommal (1963) című vizsgafilmben Esztergályos Cecília testhezálló szerepet kapott mint balettnövendék. Csakhamar megfogalmazódott a gondolat, hogyha színésznőként szeretne érvényesülni, vissza kell térnie az iskolapadba. A döntés már csak azért sem volt könnyű, mert meg kellett szegni fogadalmát, amit a sikeres érettségi vizsga után tett: „Soha többé iskola!”5 Elhivatottságát a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételi bizottsága is értékelte, hiszen gyakorló táncművészként sikeres szólószerepek, külföldi turnék voltak mögötte a balettszínpadon. A Főiskolán 1964-ben Simon Zsuzsa indított osztályt, akitől Esztergályos nem kapott egyéniségének, képességeinek megfelelő feladatokat. Az egyetlen kivétel az utolsó vizsgaelőadás, Jan Schneider és Bohuslav Ondráček beatmusicalje, a Gentlemanek volt. A darabnak, egy-két betétszámtól eltekintve, nem sok köze volt a beathez, fiatalokról szólt fiataloknak, lendületes zenével és koreográfiával. A végzősök olyan sikert arattak, hogy 1968 nyarán a Városmajori Szabadtéri Színpadon is játszották Simon Zsuzsa rendezését. „Esztergályos Cecíliát már nem kell felfedezni, ő ismét bizonyított, ez alkalommal azt, hogy mindent tud a színpadon.” – írta róla Szalkai Sándor a Magyar Hírlapban.6 Tanárai közül Montágh Imre beszédtechnika és Gáti József művészi beszéd óráin tudott legtöbbet fejlődni. Pályájának meghatározó mesterét azonban nem az intézmény tanárai között találta meg. Kazimir Károly, a Thália Színház főrendezője az utolsó pillanatban szerződtette a szinte már reményvesztett pályakezdőt. Annak ellenére, hogy gyakorlati ideje alatt a József Attila Színház több sikeres előadásában (Kállai István: Csodabogár, Charles Mole: Gyilkosság a paplakban, Viktor Szergejevics Rozov: Ketten az úton) szerepelt, hosszú távon nem számoltak vele a társulatban. Már majdnem elfogadta a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának, Nógrádi Róbertnek az ajánlatát, hogy immár diplomás színművészként térjen vissza Pécsre, amikor Kazimir Károly ráosztotta Móricz Zsigmond Csibéjének címszerepét. Szerződését babonából csak a premier után írta alá az akkor még a Paulay Ede utca 35. szám alatt működő színházban, de úgy a közönség, mint a kritikusok elismerése azt bizonyította, hogy Kazimir jól választott. „A címszerepet megformáló Esztergályos Cecília hitelesen tudja elénk idézni a Móricz Zsigmond teremtette leányalakot; mozgásában, gesztusaiban, egész lényében ő volt az elképzelt, a megálmodott Csibe. Néha még nem kellően bánik hangjával és hangsúlyaival, harsányabb a kelleténél, de ezt sokszor feledtetik nagyszerű pillanatai.”7 – foglalta össze alakítását Csík István, a Film, Színház, Irodalom fényképes beszámolójában. Létay Vera pedig az Élet és Irodalom hasábjain írta meg, hogy a Csibe szerepében a „főiskolai hallgató” rászolgált a bizalomra, mert „finoman érzékeltette a gyerekes naivság és a nélkülözések nyomán kifejlődött koravén józanság ellentétes, mégis egyazon tónusú színeit”.8 A sikeres debütálással Esztergályos Cecília tizenhét éves társulati tagsága vette kezdetét a Thália Színházban. Ha csak az első hat évet nézzük olyan emlékezetes alakítások fűződtek nevéhez mint Bolygó Kis Erzsébet (Bródy Sándor: A dada), Rafael arkangyal (John Milton: Elveszett paradicsom), Paprika Jancsi (Weöres Sándor: A holdbéli csónakos), Hanuman (Ramajana), Okaru (Takeda Izum–Miyosi Sóraku–Namiki Szenrju: Csusingura), Zelmaide (Denis Diderot: Fecsegő ékszerek) Esztike (Zsolt Béla: Erzsébetváros) vagy Shirin, a pékné (Ezeregyéjszaka). Ezekkel a szerepekkel a társulat vezető színészeinek sorába lépett, akinek minden színpadi megnyilvánulására oda kellett figyelni. Nánay István a Színház című lapban 1974-ben a következőképpen méltatta a színésznő mesterségbeli tudását. „A magas színvonalon alkalmazott hagyományos színészi eszközöket kiegészíti tánctudása, s ezzel együtt mozgással, mozdulatokkal, testtartással történő jellemzése. Esztergályos minden figurájának egyénített mozgásrendszere és karaktere van, s ez az a többlet, ami kiemeli szerepeit a hasonló zsánerűek közül.”9 Humorát a színészek ősi archetípusából, a bohócoktól származtatja: „A nevettetők nagy családjához tartozik, azokhoz, akik görbe tükröt tartanak embertársaik elé, akiknek nevettetése nem andalít, inkább nyugtalanít, akik torzítva, felnagyítva mutatják a rútat, és ellágyulnak a szép láttán, akik a jelenségek groteszk vonásait is látják és láttatják, s ezzel ébren tartják a megszokásokhoz szívesen igazodó értelmet, s akiknek nevettetése nyomán emberibb lehet az ember.”10

Az igazgatói székben Keres Emilt 1973 szeptemberében váltotta Kazimir, aki művészeti vezetőként addig is meghatározó szerepet játszott a színház arculatának kialakításában. Nevéhez fűződtek a nagy epikus művek hazai színpadi adaptációi (Kalevala, Ramajana, Karagöz, Ezeregyéjszaka, Gilgames, Petruska, Hiawata, Énekek éneke), amelyekben Esztergályos Cecília kivétel nélkül fontos feladatokat kapott. Ezeknek a nagyszabású előadásoknak a premierjét, a szintén Kazimir által létrehozott városligeti Körszínházban tartották. A színésznő által megformált hősök közül különösen nagy kritikai elismerést váltott ki Hanumán, a Ramajana majomminisztere, és az abszolút cím és főszerep, Petruska, az életre kelt bábu az orosz vásári komédiában. Hanumánnak egy teljes cikket szentelt a Népszabadságban Molnár Gál Péter. A vitriolos tollú kritikus szerint, a színésznő korábbi szerepeiben táncművészi képességei gyakran „önmutogatósdinak” hatottak, de a Ramajanában „magas mozgáskultúráját állítja a szerep teljes megvalósításának szolgálatába. Egyetlen Esztergályos mozdulat sincs. Nem a színésznő vizsgázik, nem ő produkálja magát ügyeskedően. Minden mutatvány az általa ábrázolt alak logikájából fakad.”11 A darab végére Hanumán figurájában egy bonyolult emberi jellem bontakozik ki, aki éppoly esendő és elismerésre éhes, mint a néző maga. Mint Molnár Gál írja, a színésznő által bemutatott majomminiszert „nem azért kell szeretnünk, mert szemkápráztató mozdulatokat végez, hanem mert költészetet nyújt, a színészi tehetség, az emberábrázolás költészetét”.12

A Petruskával Kazimir Európa színházi népművészetét vitte színre, egy sokszínű, életörömöt sugárzó kavalkádot. Esztergályos Cecília varázsát, ebben a „vaskos, nyers, vérbő” szerepben éppen a színésznő törékenysége adta. „Ezáltal a figura – bármilyen furcsa – gyöngéd lesz. Bármilyen harsány – lírai lesz. Bármilyen idétlen, szellemes lesz, vaskossága bravúr” – fogalmazott Gyurkovics Tibor írói jegyzetében. A szerző itt is hangsúlyozza, hogy Esztergályos „nem a trükkök, spárgák és bukfencek Petruskája”, hanem „személyiségének, figurájának belső handabandáit, „lelke figuráját”, játssza el, amelyre csak nagyon kevés kolléganője képes.13

Az úgy nevezett clown szerepek mellett a nagy női karakterek is megtalálták. Az Énekek énekében ő volt a csábító Lea, a szépséges Putifárné, de a megfáradt, idős Sárát is ő alakította ugyanazon az estén. Eljátszotta az egyszerre temperamentumos és lehengerlő primadonnát, Fedák Sárit, a Kellér Andor és Békeffy István páros által írt Bal négyes páholyban. A néhai revüsztár Miss Arizona figuráját pedig magától értődő természetességgel keltette életre. Ez utóbbi, a címszerep ellenére elsősorban Rátonyi karakterére, Rozsnyai Sándorra lett kiélezve. Nem véletlenül, hiszen Fedor Ágnes és Szilágyi György mellett Rátonyi Róbert volt a darab harmadik társszerzője. „Itt többé nem az asszony hősi küzdelméről van szó a varieté történetének hátterében, hanem egy két világháború közötti menedzser tündökléséről és szükségszerű bukásáról – a külső körülmények nyomására.”14 – jegyezte meg Lukácsy András. Talán ezért is érte akkora csalódás a színésznőt két évvel később, amikor a nagyszínpadon lehetősége lett volna egy ízig-vérig revütáncosnőt teljes pompájában eljátszani a, – a szerepet másra osztotta Kazimir. Amilyen gyorsan eldöntötte két évtizeddel korábban, hogy eljön Pécsről, olyan gyorsan szakított a Thália Színházzal. „Sokarcú” és „beskatulyázhatatlan” jellemezték rendszerint a róla készült méltatások. Több tucat tévé- és mozifilmben láthatta már a közönség, amikor Szörény Rezső filmjeiben (BÚÉK!; Boldog születésnapot, Marilyn!) nyújtott alakításait hazai és nemzetközi filmfesztiválokon díjazták. Koltai Tamás szerint Esztergályos Cecília a vásznon vált „izgalmas színészből megrendítő színésszé”, ahol a „gyűröttebb, belső ráncoktól barázdált arcát” megmutatta. „A BÚÉK-ban (r.: Szörény Rezső, 1977) még csak felvillant a másnaposság pillanatnyi csömöre. Az Ajándék ez a nap (r.: Gothár Péter, 1979) elszánt kivergődési kísérlete szarkasztikussá edzette tekintetét. A Vámmentes házasság (r.: Zsombolyai János, 1980) vidámkodó házibuli-hangulatában egy könnyesen fölizzó szempár árulta el a családi poklot.”15 A Marilyn Monroe párhuzamra épülő Boldog születésnapot, Marilyn! (r.: Szörény Rezső, 1981) című filmben, a vidéki színésznő, Szabó Mari megformálása Esztergályos „tehetségének szinte teljes kibontását lehetővé tette”. Sumonyi Zoltán az Élet és Irodalomban elevenítette fel a film egy emlékezetes pillanatát: „Amikor – valamelyik házasságából származó – fiával találkozik, és az apával élő hat-nyolcéves gyerek nem köszön vissza az anyjának, Esztergályos arcán olyan lemondó fájdalom suhan át, amilyet Marilyn Monroe talán sohasem tudott produkálni.”16 Esztergályos Cecília a hetvenes és a nyolcvanas évek egyik legfoglalkoztatottabb színésznőjeként olyan népszerű sorozatokban is feltűnt, mint a Zsurzs Éva által rendezett Felelet vagy a Márton István és Várkonyi Gábor által készített Nyolc évszak.

Az új színházi évadot 1984-ben a Malonyai Dezső igazgatta Nemzeti Színházban kezdte meg. Kertész Ákos Családi ház manzárddal című „keserves komédiájának” női főszerepével, mutatkozott be a Nemzeti kamaraszínházában, a Várszínházban. Néhány kritikus véleménye szerint, a feleség, Burián Erzsébet figurája kissé kilógott az új társulat pszichologizáló realizmusából. Varjas Endre azonban az Élet és Irodalomban – a darab, valamint Szurdi Miklós rendezésének hiányosságait részletezve, Esztergályos Cecíliának tulajdonította az előadás „legremekebb pillanatait”, ami egyrészt a színésznő „elemi erejű tehetségéből” következett, másrészt azokból a jelenetekből, ahol „nem kell „túlszövegelnie” játékát”.17 Nemzeti színházi tagságának öt éve alatt remek lehetőséget kapott hogy újabb „arcait” klasszikus darabokban is megmutathassa (Carlo Goldoni: Arlecchino, a két úr szolgája, Friedrich Dürrenmatt: János király, William Shakespeare: IV. Henrik). Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Mrsán János, Kerényi Imre, Vámos Miklós, Sík Ferenc. Különleges mókázásra adott lehetőséget a színészkollégák – Gosztonyi János mint szerző, Darvas Iván mint rendező – jegyzett gyulai várszínházi előadás: A festett király. A címszereplő Bubik István mellett Babót, a régi, megunt szeretőt alakította. Vendégszerepelt Székesfehérváron, ahol ugyancsak egy kedves kolléga és jóbarát, Bujtor István rendezte A kaktusz virágában. Stéphanie asszisztensnő szerepében két szezonban is brillírozhatott Pierre Barillet zenés vígjátékában. A nemzeti színházbeli szerepei közül Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című drámájának hősnőjével tudott leginkább azonosulni. Ahogy Maggie szerette volna megmenteni alkoholista férjét és egyúttal kettejük kapcsolatát, úgy – bevallása szerint, Esztergályos Cecíliában is élt a vágy a kiegyensúlyozott családi élet iránt: „Görcsös ragaszkodás ahhoz az ideálhoz, amit egykor választott és gondosan kirajzolt magának, hűség az eszményképhez, amely – szükségszerűen – kötődik egy másik emberhez, hiszen ez az eszménykép az ideális családi élet világából alakult a saját arculatára.”18 Minthogy időközben rendeződött viszonyuk Kazimirral, ennek az időszaknak legszebb kritikáját a Körszínházban színre vitt A papagáj meséi a hűtlen és hűséges asszonyokról című darab premierje után kapta. A szanszkrit irodalomból és a Mahábháratából összerakott felnőtt tanmese papagájaként „balerina-biztonsággal” mozgott a tanulságos, és nem kevésbé sikamlós történetek között. Földes Anna, a Nők Lapja véleményvezére a következőképpen jellemezte játékát: „Néha hegedűként, máskor harsonaként játszik hangjával. És – minden egyéb testrészével is. Olyan színész, akiről nem képletesen, hanem konkrétan mondható, szerepét a hátával is, a lábával is el tudja játszani. Ha a társulat nagyobbik fele szemtől szembe szaval és ágál, a színpad mélyében háttal álló, várakozó papagáj némán is magára vonja a figyelmet. Esztergályos alakítása sem töretlen, nem hibátlan, de mégis ő az, aki rátalál az egyedül alkalmas játékstílusra.”19 Utoljára Csurka István Megmaradni című darabjában játszott a Hevesi Sándor téri épületben. A Ceausescu-diktatúra végnapjaiban a magyar-román nemzeti ellentéteket bemutató dráma, kivételes aktualitással bírt az 1988-as bemutató idején, ami fontos társadalmi vitákat indított el. Az egyetlen román karaktert, Agnetát, a műtősnőt Esztergályos Cecília játszotta. „Egy zokniigazítása és egész szenvedélyes személye tanúskodik arról, hogy a szerelem nemcsak határokat, de nemzeti különbségeket se ismer.”20 – írta róla Apáti Miklós a Film, Színház, Muzsikában.

Mind a közönség, mind a szakma értetetlenül fogadta a hírt, hogy az új igazgató, Csiszár Imre – számos kollégájához hasonlóan – Esztergályos Cecília szerződését sem hosszabbította meg. A sajtó még inkább nem értette, hogyan történhet meg, hogy egy olyan művésznek, mint Esztergályos „nem találnak szerepet” a Nemzetiben. „Sohasem fért bele semmilyen skatulyába, mindig elkerülték az úgynevezett lexikonszerepek. Nem lett belőle Ophélia, Desdemona, Júlia, Éva, és mégis sikeres színésszé, sokak kedvencévé, érdemes művésszé tudott válni. Kazimir Károly jól tudta, hogy e rendhagyó alkat számára rendhagyó szerepeket kell keresni, így vált felejthetetlenné jellegzetes figuráiban. Ezeket a figurákat azonban meg kellett látni benne.”21

Esztergályos az első sokk után máris a Veszprémi Petőfi Színházban találta magát, ahol Kapás Dezső lett az új főrendező, valamint Vámos László – aki ugyancsak a Nemzetiből elbocsájtott kollégái közé tartozott – kapott rendezési lehetőséget. Ők meglátták azokat a bizonyos figurákat a színésznőben, mert Esztergályos karikírozó képessége mind az analfabéta Mica szerepében (Ion Luca Caragiale: Farsang, r.: Dan Micu), mind a Georges Feydeau-darab (Egy hölgy a Maximból, r.: Vámos László) Osztrigás Micijeként közönségsikert és kritikai elismerést aratott az 1990/91-es évadban. A „vidéki száműzetés” azonban nem tartott sokáig, mert a Nemzeti Színház új igazgatója, Ablonczy László visszaszerződtette Esztergályos Cecíliát, akinek karrierje ekkor egy újabb fordulóponthoz érkezett – újabb színházi szerepet nem vállalhatott.

Gát György producer és Szurdi Miklós rendező felkérésére aláírta szerződését a Magyar Televízió első szitkom (szituációs komédia) sorozatának, a Família Kft.-nek forgatására. A sorozat nyolcéves története alatt az ügybuzgó családanyát, Szép Károlyné „Ágicát” Magyarország valamennyi otthonában megismerték. A karakter 1991 és 1999 között nemcsak országos népszerűséget hozott, de elválaszthatatlanul Esztergályos Cecília védjegyévé vált. Jellegzetes mondása, az „Eddig-eddig-eddig vagyok!” szállóigévé vált és máig nem kopott ki a köznyelvből.22 A stáb Szurdi Miklós rendezésében a Szép család történetének musical23 változatát is elkészítette, amelyet Eddig vagyok! címmel 1993-ban mutattak be a Fővárosi Operettszínházban. A szereplőket szigorú szerződés kötötte, az első hat évben a produkció mellett más színházi feladatot nem vállalhattak.

Schwajda György 1996-ban hívta meg, hogy játssza el Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjében Honthy Hanna ikonikus szerepét, Cecíliát. Nem tudott, és nem is akart ellenállni a csábításnak. Gát György és Szurdi Miklós sem gördített elé akadályt, így nagy élvezettel játszotta el élete első operettszerepét Bor József rendezésében a Szolnoki Szigligeti Színházban. „A színpadra láthatóan kiéhezett művész parádés mutatványát csodálhatjuk meg; habzsolja a játékot, kacér, magakellető, diszkrét, ravasz, színes és sokoldalú, ragyog, tündököl a színpadon.” – számolt be alakításáról a helyi sajtóban Valkó Mihály.24

Amikor a Família Kft. – és a napi forgatások rutinja véget ért, az alkotás szabadságában lubickoló színésznő az önkifejezés újabb formáját találta meg. Elsajátította az agyagozás mesterségét, kerámiák égetésébe fogott, majd néhány évvel később festményeiben is megvalósította elképzeléseit. Az elmúlt két évtizedben absztrakt, drámai figurák regimentje, színészportrék, jellegzetes karakterek kerültek ki kezei közül, amelyeket különböző tárlatokon a nagyközöség is megtekinthetett.

Természetesen a játék öröme sem hiányozhatott, szabadúszóként 2000 és 2005 között jónéhány társulatban vendégeskedett, így a Vidám Színpadon (Hans Gmür: Tigris Lili, r.: Kalmár Tibor), a Karinthy Színházban (Szenes Béla: Az alvó férj, r.: Karinthy Márton; Valentyin Petrovics Katajev: Bolond vasárnap, r.: Cseke Péter; Karinthy Ferenc: Szellemidézés, r.: Karinthy Márton), Ruttkai Éva Színházban (Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz, r.: Nagy Miklós) a Piccolo Színházban (Giles Havergal: Utazások nénikémmel, r.: Kőváry Katalin) és a Budaörsi Játékszínben (Girolamo Bargagli: A zarándoknő, r.: Éless Béla). A székesfehérvári Vörösmarty Színházban pedig ismét eljátszhatta Paprika Jancsit Weöres Sándor A holdbéli csónakos című mesejátékában. A hajdani Tháliás remeken egyáltalán nem fogott az idő. Jancsi bohóc a fehérvári közönség előtt éppúgy mókázott a bumfordi csupaszív Vitéz Lászlóval (Szabó Gyula) és vágta magát spárgába vagy állt fejre, ha kedve szottyant, mint harminc évvel korábban a Tháliában. Azzal a különbséggel, hogy ezt az előadást Kazimir Károly egykori irodalmi munkatársa, Kőváry Katalin rendezte. Esztergályos óriási színészi bravúrról tett tanúbizonyságot 2002 végén. Schütz Ila halálát követően három nap alatt tanult meg ötven oldalnyi szöveget és négy énekszámot Henry Keroul és Albert Barré Léni néni című zenés játékából, hogy a József Attila Színházban átvegye elhunyt kolléganőjének szerepét, Juanitát. Néhány héttel később pedig megkapta a szintén Schütz Ila által alakított Juliát Ken Ludwig Botrány az operában című bohózatában.

Léner Péter, a József Attila Színház igazgatója, nem maradt hálátlan. Ha a beugrások idején nem is állt módjában szerződtetni Esztergályost, két évvel később beváltotta ígéretét. A színésznő Ron Aldridge Kétszer vagy fiatal című vígjátékában csatlakozott a társulathoz, amelyet még fél tucat közönségsiker követett az angyalföldi teátrumban. Edna, a szabadszájú takarítónő Edward Taylor Legyen a feleségem című vígjátékában éppúgy telt házakat vonzott, mint Mici, a rafinált hajdani színésznő, a Ruttkay Laura által dramatizált Mici néni két élete című zenés retro-darabban.

Miközben Galambos Zoltán Körúti Színházával bejárta az ország valamennyi szegletét, szakmai életúja visszakanyarodott a Paulay Ede utca 35. szám alá, ahonnan Kazimir Károly instrukcióival egykor elindult. A Dörner György vezette Újszínház 2013-ban Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabját tűzte műsorára, amelyben a színésznőt kérték fel, hogy játssza el a három idős matróna egyikét, Zsani nénit. A városmajori bemutató után Bodolay Géza rendezése bekerült az Újszínházba, amelynek 2014 óta Esztergályos Cecília is szerződött tagja. Nyolcvanadik születésnapjára az igazgató jutalomjátékot íratott. Vajda Katalin Se itt, se ott című szatirikus komédiáját Nagy Viktor rendezte meg 2024-ben. „Esztergályos Cecília ebben a rászabott szerepben brillírozik és sziporkázik. Elfogytak azok a szavak, amikkel teljesítményét méltatni lehet, nincs az a dicsérő jelző, amit meg ne kapott volna. Az, hogy lubickol Mucika kedvesen bohókás, életvidám, kicsattanóan jókedvű, cseppet sem öregasszonyos karakterében, és megtölti vele a játékteret, talán kifejezi színpadi jelenlétének minőségét és hűen ábrázolja ezerarcú színésznői kvalitását.” – olvasható Petővári Ágnes színikritikájában.25

A terjedelmes életműben külön fejezetet érdemelnek a színésznő önálló estjei. Az elsőt Apropódium címmel legkedvesebb szerepeiből, magánszámaiból 1978-ban állította össze Mikes Lilla, a budavári Korona Pódium háziasszonyának rábeszélésére. Ahogy teltek az évek, – új monológok kerültek be, mások kimaradtak, úgy formálódott a műsor tartalma. Néha meghívott vendégekkel, néha egyedül. Művelődési házakban vagy füstös kocsmákban – ahol és ahogy éppen jutott hely. Miképp a korral változott, érettebb lett az előadó, úgy változott a repertoár, sőt az est elnevezése is. A színésznő a nyolcvanas években Találkozás Esztergályos Cecíliával címmel járta az országot, a kilencvenes évek közepén pedig – második önéletrajzi kötetével párhuzamosan –, a Meddig vagyok?! címet adta összeállításának. Ha csak színművészi teljesítményét nézzük, lassan öt évtizede osztja meg gondolatait, örömeit-bánatait szeretett közönségével, de az a „csibészes őszinteség” és „pajzán életszeretet” ugyanúgy ott ragyog a szemén, mint mikor szívet tépő bohóctréfájával a Korona Pódium parányi emelvényére először belibbent. „Tud valamit ez a színésznő, amit más nem tud. Ami csak az ő sajátja. Ami: Esztergályos Cecília.”26

1 Bolvári-Takács Gábor A Pécsi Balett létrehozásának művészetpolitikai körülményei. 2021/1. sz. (13. évf.) 34–38. o.

2 Körtvélyes Géza: Új magyar balettek. A pécsi Nemzeti Színház bemutatója. Népszabadság, 1961. január 24. 8. o.

3 Nánay István: Arcok és maszkok. Esztergályos, a clown. Színház, 1974. október (10. szám) 14–18. o.

4 Esztergályos Cecília: Adj békét, Uram! Sportpropaganda, 1984. 23. o.

5 [n.n.]: Maszk és toll. Esztergályos Cecília: Az eddig megtett útról. Film, Színház, Muzsika, 1984. október 27. (43. szám) 26–27. o.

6 Szalkai Sándor: Gentlemanek. Beat-musical a Városmajorban. Magyar Hírlap, 1968. július 18. (64. szám) 9. o.

7 Csík István: Élő hagyományok – új utak felé. Film, Színház, Muzsika, 1968. április 20. (16. szám) 4. o.

8 Létay Vera: A csibe-színdarab regénye. Élet és Irodalom, 1968. április 20. (16. szám) 9. o.

9 Nánay István: Arcok és maszkok. Esztergályos, a clown. Színház, 1974. október (10. szám) 14–18. o.

10 Nánay István: Arcok és maszkok. Esztergályos, a clown. Színház, 1974. október (10. szám) 14–18. o.

11 Molnár Gál Péter: A majomminiszter. Népszabadság, 1971. július 25. (174. szám) 8. o.

12 Molnár Gál Péter: A majomminiszter. Népszabadság, 1971. július 25. (174. szám) 8. o.

13 Gyurkovics Tibor: Mai színésznőnk. Film, Színház, Muzsika, 1976. július 31. (31. szám) 8. o.

14 Lukácsy András: Miss vagy Mister – Arizona? Magyar Hírlap, 1982. január 4. (2. szám) 6. o.

15 Koltai Tamás: Bye, bye, Cilike! Új Tükör, 1981. február 15. (7. szám) 27. o.

16 Sumonyi Zoltán: Talányos címek. Élet és Irodalom, 1981. január 24. (4. szám) 13. o.

17 Varjas Endre: Mikor (hogyan) kell (lehet)átmenni a falon? Élet és Irodalom, 1984. szeptember 21. (38. szám) 13. o.

18 Esztergályos Cecília: Adj békét, Uram! Sportpropaganda, 1984. 142. o.

19 (földes) [Földes Anna]: Premier planban: a papagáj. Esztergályos Cecília meséi. Nők Lapja, 1987. július 25.

20 Apáti Miklós: Megmaradni. Film, Színház, Muzsika, 1988. július 23. (30. szám) 5. o.

21 Kisgergely József: Szélárnyékban – félárnyékban. Esztergályos Cecília. Taps, 1990/április 7–8. o.

22 Esztergályos ezt az „érzelmi kitörést” Gyarmathy Lívia Egy kicsit én, egy kicsit te (1985) című filmjében használta először.

24 Valkó Mihály: Csárdáskirálynő a Szigligetiben. Új Néplap, 1996. október 21. 3. o.

25 https://petovariagnesszinikritika.wordpress.com/2023/03/09/vajda-katalin-se-itt-se-ott/

26 (b. ö.): Esztergályos Apropódium. Amit csak ő tud. Veszprémi Napló, 1978. december 22. (301. szám) 5.

Csalfa karma

Válogatás alkotásaiból