Pályája

Bartusz György (Juraj Bartusz J.) 1933-ban, Kéménden (Kamenín, Csehszlovákia, ma: Szlovákia) született. Szobrász-, festő-, grafikus- és akcióművész, egyetemi tanár. A második világháború utáni közép-európai képzőművészet kiemelkedő művészegyénisége. A közép-európai avantgárd művészet meghatározó alakja; a csehszlovák ellenzéki művészek közé tartozott.

A képzőművészet szinte minden hagyományos és modern területén jelentős alkotásokat hozott létre (szobrászat, festészet, grafika, illusztráció, arculattervezés, akciófestészet, akcióművészet, fényművészet, számítógépes grafika, video). A felvidéki művész nemcsak természetesnek veszi magyar származását, de ha erről esik szó, mindig megemlíti, hogy közép-európai művészként egyaránt fontos számára a magyar, a cseh és a szlovák kultúra és ugyanígy, mindhárom nemzet múltjának és jelenének ismerete.

Képzőművészeti tanulmányait a prágai Iparművészeti Középiskolában kezdte (1950–1954), majd ugyanitt, az Iparművészeti Főiskolán folytatta (1954–1958). Tanárai Josef Wagner és Jan Kavan voltak. 1958–1961 között a prágai Képzőművészeti Akadémián, Karel Pokorný és Karel Hladík osztályának a növendéke volt. Cseh feleségét, Mária Bartuszová szobrásznőt itt ismerte meg. Tanulmányai befejezése után, bár a képzőművészeti akadémián tanársegédi állást kínáltak fel számára, lakáskörülményei (felesége családjával laktak együtt egy kis lakásban) miatt nem tudott Prágában maradni. Miután a szocialista rendszer követelményeinek és előírásainak megfelelően munkát kellett vállalnia, az ország legkeletibb részén fekvő Kassára került. (1962–1989 között főként itt élt és alkotott.) A városban épülő nagy beruházásoknak, a Kelet-szlovákiai Vasmű építésének köszönhetően, 1962–1963-ban a Vasmű képzőművészeti arculattervezőjeként dolgozott. Fő szervezője volt a kassai Vasmű által megrendezett Nemzetközi Vas-szimpóziumoknak.

Életművében a hatvanas évek pályakezdésétől végigkövethetők az egymásra épülő, sajátos egyéni rendszerré szerveződő kérdésfelvetések és válasz-keresések.

Képzőművészként valójában filozófiai kérdéseket vet fel, amikor a mozgásra, a térbeli és időbeli változásra rámutató, azokat vizsgáló jelenségekkel foglalkozik (Időben limitált festmények, 1984; 20 másodperc alatt készült festmény, 1987; Lecsendesített gesztusok I-II., 2002; stb.).Vizsgálódásaiban ezzel párhuzamosan megjelennek az etikai és társadalmi-, politikai tényezők is (Megvalósíthatatlan tervek, [konceptualista] 1967; Hitelesítés, A hivatal művészete, 1971; Fény-ünnepség – Szmog Kassa felett, 1974; Vissza Európába, video installáció, 1991; Úton, 1997, stb.).

Az egyéni és a társadalmi – a politika, valamint a hatalom által determinált – szabadság és a szabadság hiányának a kérdése foglalkoztatja a totalitárius rendszerben élő művészt. Olyan alkotásaiban, mint az akció-, illetve videoművészet, valamint performanszaiban látleletet nyújt a korról, amelyben élünk, miközben impulzívan reagál a meglévő jelenségekre. Az intenzív filozófiai, etikai alkotói reagálásaival meghaladja a hagyományos vagy akár a 20. századi avantgárd képzőművészeti gondolkodást és stílust.

1963–1990 között szabadfoglalkozású képzőművész. 1967-ben meghívást kapott a Korompai felkelés emlékművének elkészítésére kiírt pályázatra. A pályázatot megnyerte, és ennek köszönhetően műtermet tudott építeni Kassán, ahol máig is dolgozik. Ebben az időszakban született monumentális plasztikái minden tekintetben kiválnak a szocreál korszak demonstratív szobrainak tömegéből. Annak ellenére, hogy a rendszerrel szemben állt, hosszú az állami megbízatásainak és elkészült szobrászati műveinek listája. Ez köszönhető volt rendkívüli tehetségének, szuggesztív erejű szobrainak, s nemkülönben annak, hogy Kassán, ahogy mondták, az Isten háta mögött telepedett le.

A modern figurális- és emlékműszobrászat mellett az alternatív művészet kifejezési formái és megnyilvánulásai foglalkoztatták.

A nagyméretű köztéri és középületekre készült művek sorozatában, korai életművében kiemelkedőek az űrhajózás, a világűr téma köré csoportosuló alkotásai (Űrhajós sorozat, 1969–1974, gipsz). A valóság és az irrealitás kontrasztjából született műveket az orosz űrhajózás kezdete ihlette. A világűr, és az űrhajózás témák egyben a szocializmusból való abszurd menekülést is jelképezték. Nem csekély ironikus íz is erősen kitűnt alkotásaiból, hiszen, miközben éltette a szovjet technika csúcsteljesítményét, a szó szoros értelmében „tükröt állított" (gyakorlatilag a rendszer és elvtársai elé) az alumíniumból készült polírozott kozmikus fejek sorozatával. Az abszolút simára csiszolt bábfejek arc oldala a szemlélődő vonásait tükrözték vissza. Az akkori viszonyokra jellemző volt, hogy a piros, kék színűre festett Fejek. A kozmonauták teleszkópikus városai című faplasztikákat és alumínium fejeket bemutató kiállítást Kassán még elfogadta a hivatal, de Pozsonyban, a város híres, akkoriban komoly presztízst jelentő Cyprian Majerník Galériájában rendezett tárlatot (1974) néhány nap után betiltották. Az idő távlatából látható, hogy valójában a rendszer sem tudott mit kezdeni monumentális méretű gipsz szobraival, utópisztikus szoborterveivel és elsősorban magával az alkotóval. Pozsonytól távol, Kassán működött és ez némi kiesést jelentett a központi hivatalos kultúrpolitika képviselőinek figyelme alól.

Csehszlovákiában az elsők között (1973–1976) alkalmazta művészetében a számítógépes tervezést, mint az alkotói-szerzői kézírás kiiktatásának egyik módszerét. A véletlen és objektív tényező művészetben való megnyilvánulásának egyik alternatívájaként többrendbeli kísérleteket végzett a plasztikák számítógépes tervezésére. A számítógépes tervezés által mértani pontossággal felépített (megtervezett) szobrok technikai kivitelezése szintén műszaki-programozói eljárással történt. Bartusznak ezek a tervei és plasztikái a neokonstruktivizmus új megjelenését is képviselik. Az alumíniumból készült Kozmikus fejek című (1973–1977), a Kozmikus figurák (1976) sorozatokat követő Idő-tér plasztikák c. (1976) művei már az idő, mozgás és interaktivitás problémáit vetették fel.

A plasztikák mobil szerkezetként „működnek" a saját, belső tengelyükre felépítve függőlegesen, illetve vízszintesen. A szobrok forgatható fémlapokból állnak, melyek mozgatásával módosítható azok szerkezete, formája. Azaz ugyanazt a forma-struktúrát mozgásában, időben és térben egyszerre mutatta be. Ezzel a plasztikai alkotási technikával megelőzte a Prágában látható, David Černý szobrászművész híres Franz Kafka-fejplasztikát (2014) is. A kísérletezésekhez készült nagyszámú szabadkézi rajzsorozatai dokumentálják, hogy az alkotói folyamatokból sohasem zárható ki az egyéni művészi tényező. Az új módszer hosszú időn át inspirálta Bartuszt.

Második nagy alkotói korszakában, a 80-as évek első felétől keletkeztek az idő által limitált művek sorozatai: Časovolimitové malby – Időben limitált festmények sorozat (1984), Maľba za 20 sekúnd – 20 másodperc alatt készült festmény, Veľké úderové gestá I. – Gesztusok nagy ütésekkel, 1987; Száradó gipszbe történő tégladobálás I-II. – Tehla hodenádo tuhnúcej sadry I-II., 1980. Gesztusfestészeti alkotásai: Lecsendesített gesztusok – Stíšené gestá I-II., 2002, Tsunami I-II., 2004. Alkotásaiban az idő megfoghatatlan abszurditása és annak rögzítése –, képzőművészeti megjelenítése, az idő és a cselekvés kapcsolatának gondolata foglalkoztatja. E témák gyakorlatilag egész pályája során végigkísérik művészetét.

Szemléletét és művészi magatartását a szocialista rendszerrel szembeni ellenzékiség határozta meg. Szinte valamennyi csehszlovák művészeti csoport kiemelkedő szerepelője volt. A 60-as évek elején, a csehszlovákiai ellenzéki képzőművészek által létrehozott konkretista mozgalom meghatározó tagja volt (1967–1971 között, illetve 1997 óta a Konkretisták Klubjának tagja). A konstruktivizmus merevségét feloldani akaró társaság 1971-es betiltását követően Bartusz György továbbra is kitartott a technicista szemléletet érvényesítő művészeti program mellett. (A konkretizmust arra való hivatkozással tiltották be, hogy művészetük sem konkrét eseményt, sem formákat nem ábrázol.) Aktív résztvevője volt a hatvanas évek második felének, és az 1968-as forradalom utáni megtorló korszak politikáját kritizáló, azzal szemben álló, illegálisan működő művészeti fellépéseknek. Legismertebb akció és performance előadásai: Úradné potvrdenie (umenie úradu) – alebo Faktografická próza – Hivatalos igazolás (a hivatal művészete) – vagy Ténypróza (1971, Galéria mesta Bratislavy). 1982-ben Súkromné cvičenie civilnej obrany – Magángyakorlatok a civil védelemhez címmel (családtagjai, felesége és lánya bevonásával) konceptuális akciókat rendezett. 1989-ben a Gerulata, 1990–1991-ben a Transmusic Comp. művészeti csoport tagja lesz. Részt vett a Transmusic Pozsonyban és Prágában rendezett koncertjein és akcióin. A 90-es években több nemzetközi bemutatón, workshopon vett részt (Tanár és diák, Galerie u Bílého jednorožce, Klatovy-Klenová, Csehország; 1997 Ufónia bennünk című performance); 1999-ben alapító tagja Zbynĕk Prokop műtermében működő kísérletező zenei csoportnak. A 2005-ben új művésztagokkal (Juraj Valo, Ondrej Jurin, Rudolf Sikora) megújuló műtermi összejövetelek egyik szervezője és résztvevője.

1967–1989-ig a Szlovák Képzőművészek Szövetségének tagja. 1990–1999 között a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Egyesületének a tagja. 1990-ben visszaadta az Érdemes Művész kitüntetést. (Cselekedetének indoklása az volt, hogy a díj odaítélésekor nem az alkotói munkássága, hanem nemzetiségi hovatartozása, azaz a kormánynak a Szlovákiában élő magyarokkal szembeni kirakat-politikája alapján kapta az elismerést.) 1991-ben megújította a Konkretisták Klub tagságát. 1990–1997 között a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának tagja volt.

A rendszerváltással kapcsolatban nem táplált illúziókat. Eufória nélkül tekintett a társadalmi és politikai fordulatra, tisztában volt annak buktatóival. A 90-es években a társadalmi kontextus dominál gondolkodásában. Objektjei, installációi és akciói a totalitarizmust és fogyasztói életmódot állítják pellengérre (Vissza Európába – Spät do Európy [Konzumizmus címmel is szerepelt a pozsonyi klarisszák templomában rendezett Intermediális Fesztiválon], a Kék Duna keringő dallamaira előadott video performansz, 1991; A menekülés lehetetlensége – Nemoznost úniku, installáció, 1992).

Drámai erejű installációi közül emlékezetes a Somorján (Šamorín) 1997-ben bemutatott Úton – Cestou című performansz, amely a csehszlovákiai magyarok jogfosztottságának és a kitelepítéseknek állított emléket. A zsinagóga padlóját régi kofferek sokasága fedte. Az előadás folyamán zárt, majd kinyitott, üresen tátongó kofferok jelezték a harminc kilós csomagokkal Csehországba, majd Magyarországra kitelepítettek kiszolgáltatottságát, nincstelenségét. Természetesen a performansz minden nép holokausztjára is emlékezett. Közvetlenül a rendszerváltás után, 1991-ben, Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Galériában rendezett Sondy– Szondák című kiállítás megnyitóján a több aktuális értelmezhetőséget magában rejtő Ekoszendvics címmel performanszot adott elő.

A rendszerváltozáskor a szocializmus alatt ellenzékben működő művészek, köztük Bartusz György, az ország kulturális és képzőművészeti életét meghatározó pozíciókba kerültek. 1990–1999-ig a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola Szabad kreativitás műtermének vezetője lett. A multimedialitás jegyében iskolát teremtett (pl. Marek Kvetán, Dušan Zahoranský, stb.). Ebben az időszakban felváltva Pozsonyban, illetve Kassán élt és működött.

1992-től a prágai Képzőművészeti Akadémia professzorává nevezték ki. 1999-ben kezdeményezésére Kassán megalakult a Műszaki Egyetem Iparművészeti Karának Szabadművészetek Tanszéke, melynek vezetője lett. Ettől kezdve élete ismét Kassához köti; máig itt tanít és alkot. Pályája során sok tehetséges fiatal művészt nevelt.

Művészete

Sokoldalú alkotó. Pályája során mindig megújuló művész. Több stíluskorszakát ismerjük. A cseh és a szlovák művészek által teremtett konkretizmus, a radikális eklektika, az új szenzibilitás, gesztusfestészet, akcióművészet területén is kimagasló műveket alkotott. A 80-as években az expresszivitás, mély érzelmi telítettség jellemzi műveit, mind a szobrászatban (pl. Jakoby Gyula egészalakos szobra, 1980), mind akcióiban és konceptjeiben. Gesztusfestészete túllépett a hagyományos eszközökön és műfaji gyakorlaton. A gesztus-művészet új, specifikus megnyilvánulási formáját jelentették az általa előadott akciók és performanszok. Egyéni művészet-elméletével és művészet-filozófiájával (az idő által limitált alkotás/alkotásokkal, az időben limitált művekkel) a 80-as évek elején önálló stílust teremtett. Gyakorlatilag napjainkig terjedő művészeti korszakában az alkotás momentumát demonstráló, időben limitált sorozatok jöttek létre. Ezeket az akciókat és performanszokat az általa kifejlesztett gesztus jellemzi: a mű keletkezésekor, a hagyományos képzőművészeti anyagok (pl. vászon, karton, gipsz, festék) mellett, új, értékhordozó tényezőként jelenik meg az idő és az alkotó személye. Az akció lényege az alkotás időbelileg is meghatározott folyamata volt, amikor is a cselekmény- és eseménysort a tégla-dobálással, más esetekben a villámgyors festéssel jelenítette meg. Az akciók artefaktumaként jegyzett gipszbe dobott téglák 1982-től jelentek meg Bartusznál. Legelső előadásainak lényegi effektusa a még képlékeny gipszbe spontánul, de határozott mozdulattal beledobott tégla és annak a szilárduló anyagban történő nyomot hagyása volt. Ezt követő, további kísérletekben már impulzív gyors mozdulatokkal a dermedés előtti gipszbe dobálta, hajította a téglát. A performanszok következő stádiumát az előre behatárolt idejű szobrászati és festészeti gesztusok képezték. Ezzel, mint Bartusz György maga is kijelentette, a hagyományos plasztika három dimenziója mellé negyedikként az időt vonta be. Az idő kérdése válik meghatározóvá a gesztusra épülő másodperces rajzain is (1984-től).

Az akció alkotóelemeként feltüntetett idő-tényező megjelenése természetesen feltételezte a művész saját személyének bevonását a „mű-létrehozásába". A kilencvenes években szinte az extázis szintjéig növelte az úgynevezett idő-függvény részeként létrejött kísérleti alkotások intenzitását. Azaz, az előadás egyben a művész egyidejű szubjektív lelkiállapotát, valamint indulati erőkifejtését is demonstrálja. Művészeti kísérletként aposztrofált alkotói korszakával kapcsolatban Bartusz György több alkalommal is határozottan kifejtette, hogy előadásaiban nem expresszionizmusról, hanem a mű létrehozásakor rögzített pillanat (beleértve az alkotó pillanatnyi habitusát is) megnyilvánulásáról van szó. S ugyanígy, a festészeti gesztus kísérleteinek sincs semmi köze az expresszionizmushoz, mint stílushoz, valamint az expresszív festészethez. Jól reprezentálja ezt egyik kiemelkedő, 1984-ben műtermében készült képek – az Idő által limitált (časovolimitovych) 18 szimultán festmény című – sorozata.

Bartusz egész életműve folyamatos fejlődést mutat. Művészetének vizsgálatakor egy nagyon rendszerezett alkotói pályaívet látunk a hatvanas évektől napjainkig. Nincsenek benne sem felesleges kitérők, sem pedig olyan gyors stílusváltások, amelyek az egyes korszakokat határozottan elkülönítenék egymástól.

Pontosan látható egyéniségének az az emberi, erkölcsi, politikai magatartása, amely műveit is jellemzi. Állandó megújulási készség tapasztalható témaváltásaiban is. Egyszerre rendkívül érzékeny, szuggesztív és nagyon erős, impulzív művész, aki mindig rendkívül gyorsan reagált az őt körülvevő világ kihívásaira. Egyéni karrierjét illetően soha nem mérlegelt; a művészi és emberi szabadság egyet jelentett nála a társadalomért, a közért vállalt fellépésekkel. A betiltott kiállítások, akciók, mozgalmakban való részvételek és politikai megfigyelések sokkal inkább megerősítették alkotói hitében és meggyőződésében. Probléma-átlátása, széleskörű gyakorlati és szervezői tapasztalata is predesztinálta őt azokra a feladatokra, amelyeket vállalt. A rendszerváltás utáni új korszakban aktív közreműködője volt annak a csoportnak, akiknek köszönhetően megtörtént a pozsonyi és a kassai művészeti iskola megújítása, új oktatási szakágak bevezetése. A pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán akkor megalakult Szabad Kreativitás műterem multimediális iskoláját Bartusz György alapította. (Tanítványai többek közt: Marek Kvetán, Dušan Zahoransky stb.).

Teherbírása mellett filozofikus alkata is kiemeli személyét a közép-európai avantgárd képzőművészek közül. Az emberi humánum és morális gondolkodás határozza meg egész életét. Szobrait, festészeti és grafikai munkáit, akcióit, performanszait kivétel nélkül mindig áthatja egy társadalomkritikával vegyes mély szellemiség. Elhivatottsága mély etikai és esztétikai érzékkel társul. Előadásai sohasem öncélúak; kizárják a csupán művészi szereplés bármely momentumát. Az emberiség iránti elkötelezettsége, az ember iránti alázata kifejeződik Jakoby Gyula festőművészről és Egon Bondy cseh filozófusról készült szobrokon (Egon Bondy egész alakos szobra, 2009). Bondyval kialakult hosszú barátságuk nyomán született Az öreg filozófus megborotválása – Holenie starého filozofa (1996) című videofelvételen a kettejük közt meglévő legbelsőbb intim szféra szimbolikus megjelenítését látjuk. A szokatlan, meghökkentő képsorok először zavarba ejtenek, majd tiszteletet ébresztenek az emberi esendőség és nagyság kontrasztjával. Bondy alakja, mint 20. századi Szent Jeromos, vagy egy bibliai szent tűnik fel képsorokon.

Jakoby Gyula, Löffler Béla kassai művészekkel nemcsak komoly kapcsolatokat ápolt, de rendkívül sokat köszönhetünk annak, hogy folyamatosan életben tartja a művészetüknek kijáró figyelmet és tiszteletet.

Bartusz György nemzetközileg elismert művész. Számos egyéni kiállítása volt Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon. Meghatározó egyénisége volt nemcsak a szlovák és a cseh, de a magyar avantgárdnak is. Az Európa különböző nagyvárosaiban a forradalmi nemzedék tagjaival kiállító Bartusz György a régi kassaiak fogyásakor vált kassai polgárrá, városa 21. századi értékőrzőjévé. 1986–1990 között aktív résztvevője volt a Marcel Strýko körül kialakult illegális kassai találkozások körének, melynek tagjai voltak: Jozef Furman, Ivan Jurčišin, Zbynĕk Prokop, Valerij Kupka, Erich Groch, Erika Strýková, Jana Bodnárová, Anna Bartuszová, Peter Lipkovič, Sergej Fecurka, és mások. Mind a mai napig sokat tesz választott városáért, Kassáért.

Párhuzamos életutak