Életrajz

Bozay Attila (1939–1999) kiváló magyar zeneszerző a harmincas években született generáció legifjabb képviselője volt. Már az 1960-as évek derekán írott zenekari kompozícióival a figyelem középpontjába került. Kortársai között ő számított a leginkább elkötelezettnek a kísérletezés, az új utak keresése iránt, és középső periódusában talán ő merészkedett a legtávolabbra a Bartók és Kodály nevével fémjelzett magyar hagyománytól. Nem tartozott semmilyen „iskolához", konok következetességgel járta a maga útját és találta meg az egyéniségéhez illő komponálási megoldásokat egy saját maga számára alkotott hangrendszer segítségével. Negyvenkét opuszában (további, számozás nélküli darabjával együtt) mintegy száz önálló alkotást hagyott az utókorra. Műveit számos nemzetközi fesztiválon mutatták be, Párizsban a Tribune Intenationale des Compositeurs keretében, a Varsói Ősz Fesztiválon, a Zágrábi Biennálén, a Modern Zene Nemzetközi Társasága (ISCM) londoni, brüsszeli, grenoble-i fesztiváljain és számos más európai és amerikai rendezvényen. Citera- és csőrfuvola (furulya) művészként is sokfelé szerepelt a világban, saját darabjainak közreműködőjeként fellépett Európa szinte valamennyi országában és Kanadában is. Teljesítményét számos kitüntetéssel ismerték el: Erkel-díj (1968, 1979), Érdemes Művész (1984), Bartók–Pásztory-díj (1988), Kossuth-díj (1990), a Millenniumi Operapályázat nagydíja (1999), Artisjus Zenei Díj (2001), Magyar Örökség Díj (2009).

1939. augusztus 11-én született Balatonfűzfőn, Bozalyi Gyula és Moder Anna gyermekeként. Rendszeres zenei tanulmányait 1953-ban kezdte meg Békéstarhoson, ahol Pongrácz Zoltántól sajátította el a zeneszerzés alapjait. Mivel az iskolát a következő évben megszüntették, Bozay Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában és Zenei Gimnáziumban folytatta tanulmányait Szelényi István irányításával. A középiskolai években készült műveiből kiemelkedik a Séta meseországban (1956) című egyfelvonásos balett, amelyet a zongoraszvitből csak évtizedekkel később, 1994-ben hangszerelt meg. Az ugyanebben az évben komponált Medáliák zongoraciklusban már kísérletezett a dodekafónia használatával is.

Az 1957-ben letett érettségit követően felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (Zeneakadémia) zeneszerzés szakára, Farkas Ferenc osztályába. 1962-ben szerzett zeneszerzői és zeneelmélet tanári diplomát, majd egy tanév erejéig a szegedi Állami Zeneművészeti Szakiskolában tanított zeneszerzést, zeneelméletet és más tárgyakat, majd 1963-tól 1966-ig a Magyar Rádió kamarazenei szerkesztőjeként dolgozott. A zeneakadémiai években felszabadító erővel hatott a második bécsi iskola mestereinek (Schönberg, Berg, Webern) megismerése és a dodekafónia használata. Ez volt az a „szervező erő", amire szüksége volt ahhoz, hogy a túlságosan nagy szabadságot megzabolázva kibontakoztathassa kreativitását a maga vállalta kötöttségek keretei között. Első alkotói periódusában (1958–1968) a dodekafónia elsődlegessége mellett azonban tovább élt a folklorizmus és a neoklasszicizmus korábbi hatása is, a szerző megnevezésével egyfajta dodekafon neoklasszicizmust alkotva. Nem állt szándékában, hogy továbblépjen a totális szerializmus irányába, a Reihe-technikát csak a dallamok és harmóniák megszervezésére használta. A művek ritmikájának és formájának kialakításában továbbra is a magyar hagyományhoz kötődött.

A korszak kiemelkedő művei közé tartozik a Vonóstrió (op. 3, 1960), amelynek 1966-ban revideált változatát az amerikai Hanoverben, New Hampshire államban mutatták be. Radnóti Miklós verseire, szoprán szólóra, klarinétra és csellóra készült 1962-ben a Papírszeletek (op. 5) dalciklus, és a legsikeresebb magyar műként szólalt meg a párizsi Tribune Intenationale des Compositeurs elnevezésű rádiós seregszemlén. A Fúvósötöst (op. 6) és a József Attila verseire írt Kiáltások (op. 8) című dalciklust a Magyar Rádióban mutatták be 1963-ban, illetve 1965-ben, amelyet négy évvel később ugyanitt a Pilinszky János verseire készült Trapéz és korlát (op. 12) kantáta követett.

A legjelentősebb nemzetközi sikert az I. vonósnégyes (op. 9, 1964) hozta meg a szerzőnek: az 1965. májusi bemutatót követően számos külföldi előadást és rádióközvetítést ért meg, és nagy feltűnést keltett az 1967-es párizsi Tribune Intenationale des Compositeurs meg a prágai ISCM Fesztiválokon. A korszak két zenekari darabját, a Magyar Rádió felkérésére komponált, brácsa szólistát is foglalkoztató Pezzo concertato no.1-et (op. 11, 1965) és a Pezzo sinfonico no.1-et (op.13, 1967) egyaránt a kor vezető magyar karmestere, Ferencsik János mutatta be 1966-ban, illetve 1968-ban. Egyes művésztársak nemcsak inspirálták a szerzőt, hanem a közös munka révén szinte részesei lettek az alkotás folyamatának. Ferencsik János mellett ilyen volt Szűcs Lóránt és Körmendi Klára zongoraművész (utóbbi a komponista első felesége), a hegedűs Négyesy János, a Bartók Kvartett és annak brácsajátékosa, Németh Géza, valamint az énekesek közül Sziklay Erika és Palcsó Sándor. Külön említést érdemel a költőbarát, Fodor András, valamint a zeneszerző pályatárs Durkó Zsolt, akivel közös szerzői esten mutatkoztak be 1965. május 7-én az Országos Filharmónia Kamaratermében.

Bozay Attila 1967-ben UNESCO-ösztöndíjjal Párizsba utazott, ahol hat hónap leforgása alatt sorsdöntő élményeket szerzett. A Conservatoire-on rendszeresen látogatta André Jolivet zeneszerzés óráit, de nem a tanár-tanítvány viszony jegyében, inkább csak újabb inspirációkat kereső érdeklődőként. Emellett a koncertek révén Boulez, Lutosławski, Berio, Stockhausen, Xenakis és a kései Stravinsky művei voltak rá nagy hatással. Miután hazatért Budapestre, szabadfoglalkozású zeneszerzőként dolgozott 1979-ig.

A párizsi élmények hatása mintegy két évvel az utazást követően, 1969 körül hozott fordulatot Bozay zeneszerzői pályáján. Ennek előkészítéseként már az 1960-as évek második felében megindult az eltávolodás a dodekafóniától (ez figyelhető meg a Trapéz és korlát kantátában), és megjelent a clusterek és az aleatória korlátozott használata is (Variációk zongorára, op. 10). A zeneszerző most nagy érdeklődéssel fordult a kísérletezés felé, melyben két fő irányt jelölt ki magának. Az egyikben a dodekafónia továbbfejlesztésének lehetőségeit kutatta, gyakran matematikai elveket, kombinatorikus és a permutációs megoldásokat alkalmazva. E művek közé tartozik a Sorozat (op. 19, 1970) és a Malom (op. 23, 1972–1973) kamaraegyüttesre, a II. vonósnégyes (op. 21, 1971) és az 1975–1976-ban kettős zenekarra, ütőkre és két zongorára komponált Pezzo sinfonico no. 2 (op. 25).

A kísérletezés másik iránya az aleatória és improvizációs az eljárások széles körű alkalmazása felé vezette Bozayt. Eközben mikrointervallumokkal, meghatározatlan hangmagasságú effektusokkal és zörejekkel olyan hangzásokat hozott létre, amelyek az elektronikus zenére jellemzők, bár ő maga sosem komponált elektronikus vagy számítógéppel létrehozott műveket. Ennek példáit hallhatjuk a három, eltérő apparátusú műben, amelyeket Improvizációk címmel látott el. Az első (op. 22, 1971–1972) szóló citeradarab, a kanadai Torontóban bemutatott második (op. 27, 1976) négyféle furulyát (a szerző megnevezésével csőrfuvolát) és vonóstriót foglalkoztat, a harmadik pedig (op. 30c, 1978, rev. 1987) preparált zongorára és vonószenekarra készült. Az említett kétféle irány egyszerre érhető tetten a citerára és cimbalomra komponált Tükör című darabban (op. 28, 1977). Bozay a 1970-es évek elején kezdett behatóan foglalkozni a citerával, majd néhány évvel később a furulyával, melyet konzekvensen csőrfuvolának nevezett, hogy elhatárolja a népi hangszeres (furulya) és régi zenei (Blockflöte) asszociációktól. 1973-tól rendszeresen szerepelt citerát, majd furulyát használó darabjainak előadójaként. Citerára és zenekarra írt második Pezzo concertatóját (op. 24) a budapesti, a brnói és a lipcsei rádió együttesével, valamint a genfi Suisse Romande Zenekarral is megszólaltatta.

1979-re Bozay úgy érezte, hogy kimerítette a korábban használt eljárásokat és új utakat keresett. Fokozatosan jutott el egy kilenc-, majd tízhangos modusrendszerig, amelyet a bartóki nyolcfokú 1:2 modell továbbfejlesztésének szánt. Tízfokú (dekaton) hangrendszerében öt, egymást kromatikusan követő félhang után egy félhang kimarad, majd ugyanez ismétlődik a skála második felében is. A megmaradó tíz hang kivágatai pedig lehetőséget adnak a folklorista (pentatónia használata), a romantikus (korlátozott, egyéni színezetű kromatika), az impresszionista (egészhangúság) és különféle 20. századi (akusztikus skála, 1:2-es és 1:5-ös modellskálák) stílusok ötvözésére. A tízfokú rendszerhez kapcsolódó technikát egyre következetesebben alkalmazta műveiben, elsőként az 1984-ben befejezett Csongor és Tünde című operában, melynek librettóját maga készítette el Vörösmarty színműve nyomán. A bemutatóra 1985. január 20-án került sor a budapesti Operaházban, Mihály András vezényletével. Az opera írása mellett Bozay 1983-ban egynemű karok komponálásához fogott, szintén Vörösmarty költeményeire. Majd rövidesen során további három, egyenként hat műből álló ciklust írt Petőfi Sándor, Arany János és Vajda János verseire, huszonnégyre bővítve a sorozat darabjainak számát.

A következő években Bozay négy pompás, nagy gonddal szerkesztett szonátát komponált, kettőt zongorára (op.33a-b), egyet hegedűre és zongorára (op. 34) és végül egy cselló–zongoradarabot (op. 35). Utóbbi darabbal párhuzamosan, 1988–1989-ben Concertinót írt kürtre és vonós zenekarra (op. 36), majd egy másik versenymű jellegű kompozíciót Pezzo concertato no.3 címmel fuvolára és zenekarra (op. 37, 1990). Az új vokális művek között szerepelt két dalciklus: a Meggyfa (op.39a, 1992) Fodor András, illetve a Szegény Yorick (op.39b, 1992–1993) Kormos István verseire, továbbá két kórusciklus: Négy vegyeskar (op.41a, 1997) Balassi Bálint és szintén Négy vegyeskar (op.41b, 1997) Gyöngyösi István költeményeire.

1979-ben Bozay meghívást kapott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol két évig hangszerelést, majd haláláig zeneszerzést tanított. Számos kiváló komponista került ki a keze alól, mint például Barabás Árpád, Bánkövi Gyula, Faragó Béla, Fekete Gyula, Horváth Barnabás, Király Dávid Zsolt, Olsvay Endre, Sáry Bánk és Tallér Zsófia. A zeneakadémiai tanítás mellett Bozay egyre inkább belekapcsolódott a magyar zenei élet szervezőmunkáiba. 1987-ben alapító és egy ideig elnökségi tagja volt a Magyar Zeneművészeti Társaságnak, alapító elnöke a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, alelnöke, majd elnöke a Magyar Zenei Kamarának, alapító tagja a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezetnek és első elnöke a Békéstarhosi Baráti Körnek, emellett 1990-től 1993-ig vezette az Országos Filharmóniát. Közben műhelyében már érlelődött az újabb magnum opus, opera Az ember tragédiája nyomán. Az 1997 novemberében meghirdetett Magyar Millenniumi Operapályázat pompás lehetőséget kínált a befejezéshez, így a szerző szinte minden mást félretett, hogy időre elkészüljön. Madách művéből az utolsó öt színt választotta ki, innen az operacíme: Az utolsó öt szín (op. 42). Az első felvonásban Londont láthatjuk, a másodikban a Falansztert és az Űr-jelenetet, végül a Jégvilágot és a Paradicsomon kívüli zárójelenetet.

Bozay Attila súlyos betegség közepette, hősies munkával fejezte be a zongorakivonatot, amelyet benyújtva elnyerte a pályázat nagydíját. Az eredmény bejelentést azonban már nem érhette meg, mivel 1999. szeptember 14-én elhunyt. A hangszerelést a szerző intenciói nyomán három tanítványa készítette el: Kovács Zoltán az első, Tallér Zsófia a második, Fekete Gyula a harmadik felvonást instrumentálta. Az utolsó öt szín bemutatójára 2000. október 21-én került sor az Operaházban, mintegy megkoronázva az életmű töretlen ívét.

Az életrajzot összeállította: Gombos László [2017]

--------------------

Művek

Rövidítések: A = alt; B = bemutató; Bar = bariton; B = basszus; B&H = Boosey and Hawkes, br = brácsa; cb = nagybőgő, Chester MP = Chester Music Publishers, London; ékr = énekkar; EMB = Editio Musica Budapest (Zeneműkiadó); fg = fagott; Filh. = Filharmónia; fl = fuvola; hars. = harsona; hg = hegedű; K = kiadó; kl = klarinét; ÁHZ= Magyar Állami Hangversenyzenekar; MR = Magyar Rádió; ob = oboa, op. juv. = op. juvenile (ifjúkori opusz); org = orgona; S = szoprán, T = tenor; vkar = vegyeskar; vzkr = vonós kamarazenekar, zkr = zenekar; Zak = Zeneakadémia Budapest; zg = zongora

Vokális művek

Színpadi művek

Csongor és Tünde op.31 opera (Vörösmarty Mihály, Bozay Attila), 13 énekes, táncosok, vkr, gyerekkar, zkr (1979–84); B: 1985.01.20. Bp.; K: EMB Z. 12958–59–60

Az öt utolsó szín op.42 opera (Madách Imre, Bozay Attila), 18 énekes, táncosok, vkr, fiúkar, zkr (1998–99); B: 2000.10.21. Bp.

Vokális művek zenekarral

Trapéz és korlát op.12 kantáta (Pilinszky János), T, S, vkr, zkr (1966); 1. Trapéz és korlát, 2. Tilos csillagon, 3. A tengerpartra; B: 1969.06.08. MR; K: EMB Z.12465

Pezzo sinfonico no.3 op.38 (Berzsenyi Dániel, Papp-Váry Elemérné), B, két gyerekhang, vkr, zkr (1991–95); B: 1996.10.17. Bp.

Kórusművek

Kis szvit (Weöres Sándor), gyerekkar/leánykar (1963); 1. Túl, túl..., 2. Paripám csodaszép pejkó, 3. Ha vihar jő, 4. Haragosi; B: no.1–3: 1964.05.31. Bp.; K: Artisjus

Lux perpetua op.17 (Károlyi Amy), vkr (1969); 1. Lux perpetua, 2. Domb, Négy szó, 3. Pont, 4. Tél, Egyensúly, 5. A múzsához; B: 1971.06. MR; K: EMB Z.6893

Négy vegyeskar op.41a (Balassi Bálint) (1997); 1. Borivóknak való, 2. Hogy Juliára talála, így köszöne neki, 3. Siralmas nékem..., 4. A végek dicsérete; B: no.3: 1998 Debrecen, no.2,4: 1999 Bp. és MR

Négy vegyeskar op.41b (Gyöngyösi István), 1997; 1. Áltades elmélkedése, 2. Electra panasza, 3. Ambrus és Demeter, 4. Florentina siralma; B: 1998 Bp. (Altades elmélkedése)

Hat gyermek- vagy leánykar Bartók Béla emlékére op.32a (Vörösmarty Mihály) (1983); 1. Névnapi köszöntés, 2. Kis gili, 3. Aki nem tud..., 4. Haj, száj, szem, 5. Petike, 6. Virág és pillangó; B: no.1–3: 1987.06.07., no.4: 1988.05.07.; K: EMB Z. 13481

Hat gyermek- vagy leánykar Bartók Béla emlékére op.32b (Petőfi Sándor) (1985); 1. Orbán, 2. Az erdőnek..., 3. Tedd le bojtár... 4. Mi foly ott a mezőn..., 5. Párhuzamos történet, 6. Mi kék az ég!; B: 1988.04.20. Szeged; K: EMB Z. 13480

Hat gyermek- vagy leánykar Bartók Béla emlékére op.32c (Arany János) (1985); 1. Hej! Iharfa..., 2. Ősz végén, 3. „Mondacsok" az öltözködésről, 4. Haja, Haja – Csalfa sugár, 5. Írószobám, 6. Kín; B: 1999.12.15.; K: EMB Z.13479

Hat gyermek- vagy leánykar Bartók Béla emlékére op.32d (Vajda János) (1985); 1. Néprománcféle, 2. Elmennék én... B: 3. Száll a madár..., 4. Románc, 5. Gyermeklányok emlékkönyvébe, 6. Nádas tavon; B: no.1–3: 1990.07.05., no.4–5: 1989.03.19., no.6: 1989.03.18.; K: EMB Z.13478

Szólóhangra hangszerkísérettel

Papírszeletek op.5 (Radnóti Miklós), S, kl, gka (1962); 1. Engedj, 2. Éjszaka, 3. Kisfiú, 4. Mese; B: 1963.12.16. Bp.; K: EMB Z.4683

Kiáltások op.8 (József Attila), T, kl, kürt, hg, gka, zg (1963); 1. Nem én kiáltok, 2. Bánat, 3. Tél; B: 1965.03.29. MR; K: Artisjus

Két tájkép op.20 (Fodor András), Bar, fl, citera (1970–71); 1. Táj 2. A hóhullásban; B: 1977.02.17. Toronto; K: EMB Z.8588

Meggyfa op.39a (Fodor András), S, zg (1992); 1. Meggyfa, 2. Telehold, 3. Új kőtábla, 4. Miért, 6. Hideg utak, 7. Dal, 8. Ajándék; B: 1993 Bp.

Szegény Yorick op.39b dalciklus (Kormos István), Bar, zg (1992–93); 1. Fehér virág, 2. Tél közeledtén, 3. Vonszolnak piros delfinek, 4. Harang, 5. Orpheus panasza, 6. Ház Normandiában, 7. Szegény Yorick; B: 1996.05.15. Bp.

Hangszeres művek

Zenekari- és versenyművek

Séta meseországban op. juv.7 táncjáték, zg (1956); zkr (hangszerelés 1994); B: 1998.10.04. Bp.

Pezzo concertato no.1 op.11, br, zkr (1965); B: 1966.05.12. Bp. és MR; K: EMB és B&H Z.5837, EMB Z.10058

Pezzo sinfonico no.1 op.13, zkr (1967); B: 1968.09.30. Bp.; K: EMB Z.10110

Pezzo d'archi op.14, kettős vzkr, ütők, celesta, hárfa, zg (1968, rev. 1974); B: 1975.10.06. Bp.; K: EMB Z.10201

Pezzo concertato no.2 op.24, citera, zkr (1974–75); B: 1977.03.20. Bp.; K: EMB Z.10215

Pezzo sinfonico no.2 op.25, kettős zkr, ütők, 2 zg (1975–76); B: 1979.10.06. Bp.; K: EMB Z.10282

Gyermekdalok op.26, vzkr, ütők (1976); B: 1976.06. Veszprém

Variációk op.29, zkr, org (1977); B: 1978.05.31. Lisszabon; K: EMB Z.8611

Improvizációk no.3 op.30c, preparált zg, vzkr (1978, rev. 1987); B: 1987.11.03. Szeged; K: EMB Z.13503

Concertino op.36, kürt, vzkr (1988–89); B: 1990.06.23. Békéstarhos; K: EMB Z. 13805

Pezzo concertato no.3 op.37, fl, zkr (1990); B: 1991.10.28. Bp.; K: EMB Z.13927

Kamaraművek

Két régies darab op. juv.1, fg, zg (1953–54); 1. Emlék 2. Magyar tánc és hallgató

Bevezetés és rondo burlesco op. juv.4, fúvósötös (fl, ob, cl, fg, kürt), 1954–55; B: 1994.05.01. Bp.

Divertimento op. juv.3, vonósnégyes/vzkr (1954); B: 1994.05.01. Bp.

Fuvolaötös op. juv.6, fl, vonósnégyes (1956); B: 1994.05.01. Bp.

Románc op. juv.9, kl, zg (1957); B: 1998.12.02.

Episodi op.2, fg, zg (1959); B: 1963.07.19. MR; K: EMB és B&H Z.5202

Trio op.3, hg, br, gka (1960, rev. 1966); B: 1967.06.28. Hanover, New Hampshire, USA; K: EMB és B&H Z.6002

Fúvósötös op.6 (1962); B: 1963.09.11. MR; K: EMB Z.4610

I. vonósnégyes op.9 (1964); B: 1965.05.07. Bp.; K: EMB Z.5199

Tételpár op.18, ob, zg (1970); 1. Hallgató, 2. Sebes; B: 1971 Zágráb; K: EMB és B&H Z.6557

Sorozat op.19, fl, ob, kl, ütők, zg és csembalo, hg, br, cb (1970); B: 1975.01.13. Bp.; K: EMB Z.6812

II. vonósnégyes op.21 (1971); B: 1973.12. MR; K: EMB Z.7144

Malom op.23, fl, ob, angolkürt, kl, basszusklarinét, ütők, org (1972–73); B: 1977.10.06. MR; K: EMB Z.7459

Improvizációk no.2 op.27, 4-féle csőrfuvola [furulya], hg, br, gka (1976); B: 1977.02.17. Toronto; K: EMB Z. 8586

Tükör op.28, citera, cimbalom (1977); B: 1977.05.13. Zágráb; K: EMB Z.8585

Hegedű-zongora szonáta op.34 (1987–88); B: 1989.02.03. Bp.; K: EMB 13759

Gordonka-zongora szonáta op.35 (1988–89); B: 1996.01.28. Bp.

III. vonósnégyes (Az évszakfordulók ünnepei) op.40 (1996–97); B: 1999.01.30. Bp.; K: EMB Z. 14219

Művek szólóhangszerre

Két kis zongoradarab op. juv.2 (1954); 1. Boszorkányjelenés, 2. Jó dolga van a bojtárnak; B: 1994.05.01. Bp.

Szonatina op. juv.5, zg (1955); B: 1994.05.01. Bp.

Medáliák op. juv.8, zg (1956); B: 1972.03.26. Bp.; K: EMB és B&H Z.6354

Duo op.1, 2 hg (1958); B: 1965.08.11. MR; K: EMB Z.5201

Bagatellek op.4, zg (1961); B: 1965.05.07. Bp.; K: EMB Z.5648

Ritornelli op.7, hg (1963); B: 1964.06.17. MR; K: EMB és B&H Z.5744

Variációk op.10, zg (1964); B: 1965.11.27. Bp.; K: EMB Z.5425

Intervalli op.15, zg (1969); B: 1969.10.12. Bp.; K: EMB és B&H Z.6316

Formazioni op.16, gka (1969); B: 1970.06.21. MR; K: EMB és B&H Z.6315

Utójáték op.19a, zg (1970); B: 1973.11.21. Bp.; K: EMB Z.7367

Improvizációk no.1 op.22, citera (1971–72); B: 1973.03.30. Wetzikon, Svájc; K: EMB Z.7412

Öt kis zongoradarab (1975); B: 1998.12.02. Bp.; K: EMB Z.7769

Solo op.30a, 4-féle csőrfuvola (1978); B: 1981 MR

VII. zongoradarab op.30b no.1 (1978); B: 1979.03.25. Bp.; K: EMB Z.13209

VIII. zongoradarab op.30b no.2, preparált zg (1978)

I. zongoraszonáta op.33a (1986); B: 1989.06.20. Bp.; K: EMB 13517

II. zongoraszonáta op.33b (1986–87); B: 1989.10.09. Bp.; K: EMB 13668; Artisjus

Preludium a 90 éves Farkas Ferenc tiszteletére, zg (1995); B: 2000.11.13. Bp.

Alkalmi darabok

Szonatina (1989) (Zempléni László „Ütősiskolája" számára)

Magyar Demokrata Fórum (MDF) dala (Bozay Attila), énekhang, zg (1990)

Magyar Demokrata Fórum fanfárja (1990), rézfúvók, ütők

Hit, rege, történelem, 12 ének hangszerkísérettel (1994–97)

1. Fohászkodás (Berzsenyi Dániel), énekhang, org (1994)

2. Magyar Hiszekegy (Papp-Váry Elemérné), énekhang, org (1994)

3. Fohászkodás – Magyar Hiszekegy (Berzsenyi Dániel, Papp-Váry Elemérné), énekhang, org (1994)

4. Nemzeti dal (Petőfi Sándor), Bar/B, kürt, org (1995); B: 1997.02.01.

5. Szabadon bűn s erény közt választhatni... (Madách Imre), énekhang, org (1995); B: 1997.02.01.

6. Eszme, Erő, Jóság (Madách Imre), énekhang, org (1995); B: 1997.02.01.

7. Emlékezés Koppány hercegre (parafrázis egy Ady-versre), énekhang, furulya, gitár (1997)

8. Régi-új ének (Vazul herceg emlékére) (parafrázis egy Ady-versre), énekhang, ob, gitár (1997)

9. Aba Sámuel búcsúztatása (Bozay Attila), énekhang, org (1997)

10. IV. (Kun) László sírfelirata (Bozay Attila), énekhang, org (1997)

11. Regölő – I. Kaland (Arany János), ének, fl, hg, br, cb, zg (1997)

12. Regölő – II. Kaland (Arany János), énekhang, fl, ob, kl, hg, br, cb, zg (1997)

Az összeállítás fő forrása az Olsvay Endre által a szerzői műjegyzék nyomán közölt (Bozay Attila, Mágus Kiadó 2002, 29-31) műjegyzék, további kiegészítésekkel.

Párhuzamos életutak