Az építészet kötőanyaga

„A rossz épületet könnyű leírni és megfogalmazni. A jó épületet nagyon nehéz. Odaállok, szeretem – és nem fogom tudni elmesélni, hogy miért."(Callmeyer Ferenc)

Házai olyan egyszerű építmények, amelyek nem mondanak többet annál, mint amennyi szükséges, de azt hibátlanul mondják – jelzi Zöldi Anna egyik, Callmeyer Ferenc építőművészetét bemutató cikkében.

Fiatal építészként tevékenységét, s az akörüli gondolatokat a legjobb alapokra fektette, amikor egykori professzora, Weichinger Károly intelmeit követte, tekintette iránytűnek, miszerint tisztességgel eleget tenni az építészet vitruviusi kritériumainak: a funkció, a szerkezet és esztétika egységében építeni és szolgálni a mindenkori megrendelőt a 20. század kultúrájának jegyében. Az építészetet ennek keretében, mindig is ebben az értelemben tekintette szolgálatnak, s házai, építményei ennek tanúságtevői.

Nem csupán építményeket, épületeket hívott életre, vagy éppen, mint oly gyakran, adott régi épületeknek új, korszerűbb megjelenést – ettől sokkal komplexebb szemlélet húzódik meg építőművészeti tevékenysége hátterében. A különféle tervek és megvalósításuk a kisebb-nagyobb közösségek terei, a közösségi létezés szolgálatában állnak, így társadalmi szerepet hordoznak.

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának elvégzését követően rögtön vissza is tért annak falai közé tanársegédként, noha nem minden akadályoztatás nélkül. Ugyanis a dékáni hivatal származását kifogásolta, úgy vélték, a magyar királyi hadsereg egykori ezredesének fia megronthatja a fiatalságot. A tanári kar többsége azonban fel- és elismerte kiváló képességeit, s a rosszindulatú feltételezéseket visszautasította.

Eleinte a Budapesti Műszaki Egyetem külsős, majd rendes tanársegédje lett. Ám oktató évei java akkor következett el, miután már megjárta Angliát, jól megtanult angolul, s a Műegyetem angol nyelvű igazgatósága előadónak hívta meg: külföldi hallgatók számára a közösségi épületek tervezését tanította három évtizeden át.

Oktatóként és később műteremvezetőként egyaránt sok fiatal dolgozott keze alatt, s egyként hasonló gyakorlatot követett. Az épülettervek megszületését rajzos beszélgetések előzték meg, amelyek során Callmeyer Ferenc csupán felvázolta, hogy miképpen képzeli el egy-egy épület jellegét. Munkakapcsolatai ezen alapultak: éppen csak a gondolatot sugározta, és a skiccek, azok továbbgondolása nyomán már tudhatták munkatársai, hogy az adott helyzetben mit kell tenniük, hogy az épület életre keljen. Építészeti tevékenysége mellett oktatói munkálkodása is megerősítette hazai és nemzetközi ismertségét, ezért világszerte csak így emlegetik: CF tanár úr.

A mintegy hét szakmai évtizedre visszatekintő, kiemelkedő és szerteágazó pályafutása során köz- és magánépületeket, templomokat és iskolákat, ipari épületeket és nyaralókat egyaránt tervezett, városrendezési feladatokkal foglalkozott, s mellettük, nem kevésbé koncentrált figyelemmel: emlékműveket, képzőművészeti életművet hívott életre.

És még tovább, az életmű ettől jóval tágasabb, hiszen pályája során folyamatosan publikált, több éven át a Mi otthonunk képes havilap szerkesztőbizottságának elnöke volt, de barátja, Papp László építész révén gyakori esszészerzője az Amerikai Magyar Szónak is; oktatói tevékenységet folytatott, közéleti szerepet vállalt szakmája szervezeti- és etikai kereteinek kialakításában a Magyar Építészkamara, vagy éppen a Házat-Hazát Alapítvány élén.

Építőművészeti gondolkodásának formálódásában meghatározó szerepet játszott, hogy az ötvenes évek elején az Országos Műemlékvédelmi Hivatal megbízásából barátjával, a szintén építésznövendék Papp Lászlóval a nyári szabadság ideje alatt a Balaton-felvidék pusztuló népi műemlékeit látogatták sorra. A népi építészet, amely visszaköszön tervezőmunkáiban, illetve a tájegység iránti elköteleződése innen eredeztethető. Tudatlan, vagy éppen nagyon is tudatosan: Le Corbusier nyomdokain jártak barátjával. Le Corbusier Magyarországon az Alföldet járta be, hogy tanulmányozza a magyar parasztházak originális egyszerűségét és szépségét, ők a Balaton-felvidéket.

Ekkortájt fogalmazódik meg építészeti-szemléleti ideálja, amely a későbbiekben építészeti terveiben ölt testet, legkorábban talán a Poharazóban: az építészet az alázat egy megjelenési formája, így fogékony az emberi problémákra. Tapasztalatai olyan építőművészet gyakorlására vezetik, amely egyszerű, mentes a komplikált megoldásoktól, „amelyben nem merül fel kérdésként, hogy mi miért van, mert az épület minden egyes része valamiért van."

Poharazó, Tátika

Nem meglepő, hogy napjainkban Callmeyer Ferenc építész neve elsősorban a Balaton környezetébe tervezett és megépült házairól ismert. Számos, mára ikonikussá vált épület kötődik személyéhez, mint például Badacsony két jellegzetes épülete az ötvenes évek végéről: a Poharazó, amely elgondolásában messze megelőzte korát, és a Tátika Étterem. Callmeyer Ferenc egyedi hangvételű építészete a badacsonyi Poharazóval vesz kezdetet, amely a népi építészet körében tett megfigyeléseinek összegzője, hiszen a parasztember józan egyszerűségét és arányérzékét követi. Legkedvesebb munkájának, építészeti ideáljának mindmáig a badacsonyi Poharazót tekinti, mivel ezen épületére évtizedek múltán is örömmel tud tekinteni. Anélkül, hogy műemléki védelem alá helyezték volna, a Poharazót tulajdonosa eredeti állapotában tartotta meg, éppen úgy, ahogyan Callmeyer Ferenc megtervezte. Vonzereje nem csupán az ott iható borban van, de az épület is odacsalogatja az embereket.

A Balatoni Fejlesztési Program keretében jött létre az az épület, amely nem csupán anyaghasználatával, a Magyarországon vontatottan elterjedő nyersbeton alkalmazásával, de „szobrászi igényességgel megformált" jellege folytán is figyelmet és elismerést váltott ki. Callmeyer Ferenc egyik korai alkotása, a Tátika Étterem Badacsonyban ( 1958-1962) Magyarország egyik legfiatalabb műemléke. Az építész öntudata nyilatkozott meg e munkában, miszerint maga is képes olyan épületet létrehozni, amelyre utóbb mint műemlékre tekinthet az utókor.

Templomok

Templomot tervezni mindig is szándékában állt Callmeyer Ferencnek. Olyan szakrális tér létrehozásában gondolkodott, amelyben az ember magára és arra a kapcsolatra is rátalálhat, amely Istennel és a szentekkel összeköti létezését.

Építőművészeti pályafutása során több templom terveit is elkészítette, ám ezek többsége nem valósulhatott meg a szükséges anyagi háttér hiányában. Két templomépülete viszont igen: a Lakitelken álló Szent István ökumenikus kápolna, valamint a budapesti Rókus kápolna.

„Úgy éreztem, olyan szent helyet illenék terveznem, melyben éppen az egyszerűség emeli ki a szent cselekményt, s befelé fordulásával a hívő lélek magára tud találni. Magunkra találni pedig csak olyan térben lehetséges, ahol csend, fegyelem és világosság van. Templomot csak ennek tudatában lehet tervezni." - említi Callmeyer Ferenc. E követelmények jegyében, ennek szellemében fogalmazódott meg a lakiteleki Szent István magánkápolna elgondolása, e kicsiny vályogkatedrális, egyik legkedvesebb építőművészeti alkotása. Megbízójával, Lezsák Sándorral akkortájt már jó barátságot tartott fenn. Döntő szempontként merült fel, hogy a templomocska terve illeszkedjék környezetébe, tehát olyan anyagokból épüljön fel, amelyek abban a térségben jelen vannak. Ennek megfelelően az építőanyag vályogból készült, betonerősítéssel. Formavilága a romanikából kölcsönzött, arányai is azt követik.

További elvárásként jelent meg, hogy az épület képviselje, kifejezze azt a hitet, hogy amikor a magyarok ősei letelepedtek e területen, a Kárpát-hazában, s megteremtették a Szent István-i országot, felvették a kereszténységet – azt saját ízlésük szerint voltak képesek formálni.

Callmeyer Ferenc helyesen mérte fel, hogy minden olyan épület esetében, ahol tömegek jelennek meg – s a templomépület kiváltképpen ilyen – az építész feladata megteremteni azt a hangulatot, amely össze tudja kapcsolni az embereket, hogy eggyé váljanak, hogy az emberiesség érzését váltsák ki egymásból. Olyan teret hozott létre, amely segíti annak felismerését, hogy az egymás mellett ülő emberek testvérek, mind a Jóisten teremtményei. A Szent István kápolna épületét éppen annak hátteréül teremtette meg, hogy az oda betérőben a jóérzés, az egymásrautaltság érzése fejlődhessen ki.

Amikor az 1956-ban a szovjet hadsereg által rommá lőtt Rókus kápolnát utóbb el akarták bontani, Callmeyer Ferenc a helybéli plébánossal megmentésére szövetkezett. Sikerrel jártak, a helyreállítási munkálatok támogatást nyertek. Ám kérdésként merült fel, hogy a kápolnaépület rekonstrukciója történeti korába ágyazva, autentikusan jelenjen-e meg ismét. Callmeyer Ferenc a helyreállítást úgy kísérelte meg, hogy a visszaállítás kora leolvasható maradjon, a Rókus kápolnában ne a barokk épületet lássuk meg, hanem annak továbbfejlesztését. Ezen helyreállítási koncepcióban ismét az építőművész öntudata nyilatkozott meg: miért kellene helyreállítani egy már letűnt kor, egy kétszáz évvel korábbi időszak építészetét, ha a kortárs is tervezhet olyan épületet, amelyre utóbb műemlékként tekinthetnek majd.

E szempont érvényesítését segítette, hogy a Rókus kápolnát gyorsan kellett helyreállítani, így Callmeyer Ferenc kevéssé használt barokk alkatrészeket, mi több a későbbi kialakítású, ám kevéssé sikerült bejáratot is modernizálta. E bejárat érdekessége, hogy egy félköríves lépcső vezet le hozzá, mivel a kápolna padlózata mélyebben helyezkedik el, s a lépcső peremén egy kővederbe, virágtartóba vésett évszám jelzi a helyreállítás időpontját.

„A használat az egyetlen, mely műemlékeinket át tudja menteni a jövő számára."

Számos esetben, így például a biatorbágyi Szily-Fáy kastély vagy a badacsonyi magtár esetében is: az elhasználódott, felszámolásra ítélt építmények elbontása helyett inkább az épületek átalakításának, felújításának terveit javasolta és készítette el Callmeyer Ferenc. Ennek feltétele és ára persze mindig az volt, hogy képesek legyenek a kor igényeihez mért funkciót ellátni. Rumi Imre, Biatorbágy főépítésze említi: „Akár egy bontási terv átértékelésével is lehet maradandót alkotni", miként ez Callmeyer Ferencnek gyakorlatává vált.

Hasonló feladatra vállalkozott építésztársával, Tóth Kálmánnal Badacsonyban is. A 19. század elején a tihanyi apátság magtáraként létrehozott műemléképület csak úgy menekülhetett meg, hogy új feladatok ellátására válik alkalmassá. Az 1963-as átalakítás során mozi és kultúrház kialakítására került sor, így részben eredeti építészeti elgondolásában őrződhetett meg a háromszintes, nyeregtetős, vízszintes-függőleges tagolású homlokzattal.

Tendenciaszerű Callmeyer Ferenc építőművészetében az átalakítás idejének nyilvánvaló jelzése, tükröztetése az épületben, hogy a kontrasztok érzékeltetésére modern építészeti elgondolások beépítésével törekszik. A magtárépület belső, szintekre tagoló fafödémeit felszámolták, a teret vasbeton lemezzel osztották meg; az egykori magtár földszintjére üvegezett vasbeton doboz került, amelyben az előtér és a kiszolgáló apparátusok kaptak helyet. Az alsó szinten mozi üzemelt, míg az emeleti részben a kultúrház helyiségei sorakoztak fel: előadó- és szakköri termek, könyvtár és gépház.

Anglia

Az 1960-as évek eleje a korábbiakhoz képest kedvező lehetőséget biztosított arra, hogy a hazai építészek nyugati kapcsolatokat építsenek ki, megismerkedjenek a nyugati építészettel, technológiájával. Az erdélyi szász vidékről származó, akkortájt éppen Angliában tevékenykedő Goldfinger Ernő, valamint egykori egyetemi társa, Hübner Tibor építészek révén a Magyar Építőművészek Szövetségének sikerült létrehoznia egy angliai ösztöndíjat, amelynek keretében évente négy magyar építésznek nyílt alkalma angliai építészirodákban dolgoznia. Az „angliás" hazai építészek között Callmeyer Ferenc egy neves londoni építész, Richard Sheppard magánirodájába került, ahol az uxbridge-i Brunel Műszaki Egyetem új campusának tervezési munkáin többnyire részlettervezőként dolgozhatott, ám hamarosan a tervezőcsoport egyik vezetője lett: az egyetem könyvtárának, éttermének és a diákszövetség épületének terveit már építészként jegyezhette.

Két éves gyakorlata, munkamorálja a tulajdonosok tiszteletét és elismerését váltotta ki, így felajánlották számára, hogy továbbra is Londonban dolgozzon. Callmeyer Ferenc azonban felelősen úgy döntött, hogy nem kockáztatja az utána kiutazó gyakornokok lehetőségét, így hazatért.

Idehaza azzal kellett szembesülnie, hogy az Ipartervnél státusát megszüntették. A Típustervező Intézet létrehozója és igazgatója, Hegedűs Ernő révén került új munkahelyére, ahol rögtön egy rangos és érdekes, kihívást jelentő feladattal bízták meg: az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság székházának beépítési tervét kellett elkészítenie. A dolog pikantériája, hogy a Kossuth Lajos téren álló szecessziós épületkompozíciónak csak az egyik fele épült meg korábban, az üres telekre született meg az új épületterv, amelynek előterébe azonban éppen Rákosi egykori óvóhelye nyílott. Az épület kivitelezése már a tervek szerint elindult, amikor az államhatóság közbeszólt: nem hagyták jóvá, hogy egy volt horthysta ezredes fiának tervei alapján valósuljon meg az építkezés.

Lakótelepek

1966-ban ugyan első díjat nyert az a Tenke Tibor-Callmeyer Ferenc-Mester Árpád-Környe Tibor nevéhez köthető tervpályázat, amely zöldmezős beruházásként a káposztásmegyeri lakótelepet hívta volna életre, ám kivitelezése az anyagiak hiányában csak jóval később és más tervek alapján, 1983-ban kezdődött meg. A lakótelep koncepcióját, skiccét Tenke Tibor vetette egy szalvétapapírra a Típustervező Intézet ebédlőjében – mint oly sokszor: a terített asztal melletti gondolkodás volt a legfontosabb ötletek szülője –, Callmeyer Ferenc társaságában.

Tenke Tibor és Callmeyer Ferenc több hazai és külföldi pályázaton indult közösen, ezek közül a legjelentősebb megvalósult tervük az újpalotai lakótelep volt, amelynek munkálatai 1969-ben kezdődtek meg. A városépítés, amelynek korszerű, a korszakra jellemző építőanyaga a gépesített gyártás révén létrehozott panellel történt – tömeges méretekben nyitott lehetőséget a lakáskérdés megoldására, amely nyilvánvaló igényként mutatkozott.

Újpalota városrendezési tervének kidolgozásában Callmeyer Ferenc nagy lelkesedéssel vett részt. Ugyanis kedvére volt várost tervezni, látni, ahogyan az építészet egyszerűbb formái – mint például a számára az építészet alapesetének számító kutyaól – a város esetében óriási dimenziót öltenek, az épületek hajlékot nyújtanak az embereknek, amit meg tudnak szeretni, így végtére is a jó érzés kiváltója lehet. Valamiképpen ebből a szemléletből kerekedhetett volna ki, itt vehetett volna kezdetet Callmeyer Ferenc lakótelep-építészete.

Ezen a területen is olyan környezet megteremtésére törekedett, amit az ember szerethet, ahol az emberek nem zavarják egymást, ahol magára maradva is jól érezheti magát az ember. Még a sorházak esetében is olyan épületek, a természet által is megérintett, rendezett környezet megalkotásán fáradozott, amelyek lokálpatriótává tehetik az ott lakókat, miként ez inkább megtörténik a történeti városokban vagy a falakban.

Sajnos ezen szempontok érvényesítése, a szerény tapasztalatok ilyen irányú kiértékelése a korszak magyarországi építészetében rendre elmaradt. Páskomligetből Újpalota lett.

Iskolák: Via schola, „az iskolautca"

A II. világháború után nem volt választás: politikai nyomásra, háborús jóvátétel gyanánt a szovjet házgyári technológiát kellett átvennie Magyarországnak. Csak később, a 60-as években nyílt alkalom, hogy a magyar állam megvásárolja az angol könnyűszerkezetes ún. CLASP építőrendszert, amely acélszerkezetből és előre gyártott betonelemek kombinációjából állt, s ami meggyorsította az építkezések futamidejét. Az Angliát megjárt, aztán a Tervezésfejlesztési és Típustervező Intézetnél elhelyezkedő Callmeyer Ferenc a 70-es években kiemelkedő szerepet játszott az angol CLASP könnyűszerkezetes építési rendszer hazai bevezetésében, alkalmazási lehetőségeinek gyakorlatba ültetésében. Részben ezt az építési rendszert használta az általa tervezett mintegy 40 iskola megépítése során is, ám minden esetben az egyedi megjelenésre törekedett. Ám Callmeyer Ferencet elégtelenséggel töltötte el a házak egyformasága, hogy külsőre az egyik épület éppen olyan, mint a másik. Más jellegű, egyedi épületek létrehozására törekedett, ami korlátozza, felszámolja az egyhangúságot.

Iskolaépületeinek javát, amelyek behálózzák az országot, sőt azon túl is megjelentek, az Iparterv utódjának számító Típustervező Intézet idejében tervezte. Itt ugyanis a legkülönbözőbb városépítészeti megbízásokat kapták feladatul, például Újpalotán, az egykori Páskomligetben, vagy Káposztásmegyer terveinek kialakítása során. Ezen koncepciók természetesen oktatási-nevelési intézmények tervezését is magukba foglalták.

Angliai útja előtt Magyarországon elsősorban acélszerkezetes épületeket tervezett. Egy Sheppard Robsonnal folytatott beszélgetés – amely többek között arról tanúskodott, hogy az angolok, vagy általában a különböző nációk építészei remekül át tudnak élni egy-egy gondolatot – ébresztette rá a különböző magyar építő módszerek mellett egy másik lehetőségre. Londoni főnöke a felől érdeklődött, hogy a magyarok miért nem építkeznek sárból, természetesen a kiégetett téglára gondolva. Ez a lehetőség később fogant meg, került elő Callmeyer Ferenc tervezői gyakorlatában, kiváltképpen iskolatervei során.

Rövid ideig az Amerikai Egyesült Államokban is tevékenykedett, ott is letette névjegyét Callmeyer Ferenc. (A lehetőséget fiatalkori és későbbi barátja, egykori egyetemi társa, Papp László teremtette meg, aki emigráns magyar építészként komoly sikereket tudhatott magáénak az USA-ban.) Itt egy véletlen folytán korábbról ismeretlen feladattal szembesült: iskolaépület tervezésére kapott megbízást. Végiggondolta az iskolai életet, annak lehetséges hangulatát, hátterét, hogy azt milyen eszközökkel lehet optimalizálni. Megkedvelte iskolatervezést, beleértve az egyetemi épületegyüttesek létrehozását is, s idővel az iskolaépítészet specialistája lett.

Ugyanis feltalált, megteremtett egy olyan alaprajzi rendszert, amelyet iskolautcának (via schola) nevezett el. Az épületek kialakítása, térbeli elrendezése hasonló elgondolást követ csaknem minden esetben. Az emeleti és a nagy földszinti tágas teret összekapcsolta. Közlekedőtérként nem egy ajtókkal teletűzdelt folyosót tervezett meg, hanem olyan épületet, amelyben egy fő térre, zsibongóba nyílnak ki a tantermek ajtajai, ahová a szünetekben a diákok kijöhetnek. Fontos szempont volt továbbá, hogy a tanárok és a diákok tereit is összekapcsolja egymással. Végtére is ugyanazt szándékozott építészeti eszközökkel előmozdítani, mint építőművészeti tevékenységének egészében: a jó érzést – a téri elrendezéssel és a színekkel, hanghatásokkal, amelyek szintén döntő mozzanatai egy épülettestnek.

Az épületek formázható nyerstéglából készültek, ennek révén minden iskolának más formát, arculatot biztosíthatott. Mintegy 40 iskolát tervezett, s köztük valóban nincs két egyforma. Közülük a legkedvesebb a Nemzetközi Amerikai Iskola, amely a Diana úton áll. Az intézménytípus az építész nevével összeforrt, mivel sajátos elgondolást, építészeti elveket követ, amelyek rendre érvényesültek az általa tervezett oktatási intézmények kvitelezése során.

A nevéhez kötődő „via schola", az iskolautca típusú építészeti elgondolást később külföldön is átvették. És miután Angliában már adódott erre példa, az egyetemek tervezése is egyre inkább foglalkoztatta Callmeyer Ferencet.

Középületei, iskolái között néhány olyan is akad, amely egy egész városrész arculatát határozta meg. Kiemelkedő példája ennek a Dunaújváros déli városrészébe Remetei Tiborral közösen tervezett Nevelési Központ, amelyben óvoda és gimnázium egyaránt helyet kapott. Az intézmény-együttes tengelyt alkotott az új városrészben, köréje épültek a lakóépületek.

Lakóházak

Callmeyer Ferenc középületeket és magánházakat (nyaraló- és lakóháztípusterveket) egyaránt nagy számban tervezett, noha utóbbiakat fontosabbnak tekinti. Házépítési filozófiája különös módon gyermekkorából öröklődött. Arra alapozódik, azt tekinti irányadónak, hogy az építtető hogyan él, milyen tereket igényel életvitele, illetve hogy az épület egészét használni tudja, valamint a lakás vagy ház légköréhez hozzá tartozzon a jó érzés, hogy szerethető legyen. A tervezési folyamat során mindig igyekezett figyelemmel lenni az építtetők igényeire, de érdekeire is, egyfajta etikai odafordulással végbevinni terveit, a nehézségek ellenében is. E kooperáló hozzáállás (a tevékenységhez, a megrendelőhöz) mellett is helytálló a szakmáját, s annak színvonalát illető megjegyzése: „Építésznek lenni gyönyörű mesterség, de a társadalom kulturáltságának a függvénye, hogy milyen az építészet."

Magánházainak különböző terei tulajdonképpen ajtó nélkül csatlakoznak egymásba, így a közlekedő folyosó fontos tartozéka az épületnek. Személyes és építészeti tapasztalatai nyomán az vált meggyőződésévé, hogy az ideális ház jurtaszerű: közepe van, amelyet körbe lehet járni, de nincsenek válaszfalai, legfeljebb függönyök, amelyek az éjszakai órákban elválasztják egymástól az embereket. A kőből-téglából épített házai esetében is mindig e jurta elgondolást igyekezett érvényesíteni, némi módosulással: a nappali terével vizuális egységet alkotó közlekedő sáv különíti el a szobákat és a vizes helyiségeket a közösen használt terektől.

56-os emlékmű

Már az Építész Kamara elnökeként tisztelgő látogatáson vett részt az egyik miniszterhelyettesnél, éppen annak az épületnek a harmadik emeletén, amelynek árkádjai alatt menedéket talált az 1956-os sortűz idején. Amikor kiderült, hogy vendéglátója is ott volt, jelezhette szándékát, miszerint emlékművet szeretne állítani a sortűzben elhunytak emlékére. Az ötcentiméteres bronzgolyókat személyesen helyezte el a Földművelési Minisztérium épületének azon lyukaiba, amelyekbe a lövedékek becsapódtak.

Miután a II. világháborút követő időszakban építészkamara nem működött Magyarországon, Callmeyer Ferenc az Építőművészek Szövetségének alelnökeként 1985-től szorgalmazta létrejöttét, amely kezdeménye 1996-ban valósult meg. Az 1997-ben felálló Magyar Építész Kamara első választott elnöke Callmeyer Ferenc lett, aki nem csupán etikai feltételek teljesítéséhez kötötte a tagfelvételt, de célul tűzte ki az építészet társadalmi szintű elismerésének és megbecsülésének előmozdítását, valamint az építészek társadalommal szembeni felelősségének képviseletét. Álláspontja szerint ugyanis részint az adott társadalom kulturális színvonalának, másrészt az építőművész etikai hozzáállásának függvénye, hogy egy-egy korszakban milyen építészet jöhet létre. E mellett önfinanszírozóvá tette a három építészeti fórumot: a Közlönyt, az Építészeti Műhelyt és az Évkönyvet. Elnöki pozíciójáról a Nemzeti Színház építészeti tervpályázata körül kialakult szakmai-etikai körülmények miatt mondott le.

Közéleti tevékenysége mindig is kimagaslóan aktív volt. Például az erdélyi falurombolási tervek idején a Magyar Építőművészek Szövetsége, valamint a Magyar Mérnökök és Építészek ügyvivőjeként Stockholmban: a nemzetközi tiltakozás egyik megfogalmazója volt. Építészeti, urbanisztikai cikkei számos szak- és ismeretterjesztő lapban jelentek meg több évtizeden át, de tanulmányokat írt a napenergia építészeti hasznosításáról, és természetesen a korszerű iskolaépítésről, amelynek itthon és külföldön specialistája lett.

Erejéhez mérten ma is aktív szereplője szűkebb környezetének, Telki építész szakmai és kulturális, egyházi közösségének, közéletének. A 2000-es évek elején éppen lakóhelyének monográfiáját készítette el Telki ezer éve címmel. Képanyagának egy részét saját illusztrációi alkotják. Munkáját a sváb parasztság segítette, akikhez bizalommal fordult, s bizalmat nyert. De heraldikával is foglalkozott, két egyetemi szemeszteren át oktatta, és számos önkormányzat címerét készítette el, így Telkiét is.

E sokrétű és sokirányú alkotói tevékenység mögött, amelyek közül mégiscsak az építőművészet emelkedik ki, mint legfontosabb – egyszerű gondolat munkál szervező mozzanatként.

Az építészetre úgy tekint, mint jelhagyásra, egyben örök mulatságra. Olyan építmények, épületek létrehozására törekedett pályafutása során, amelyekben az ember jól érezheti magát, ugyanakkor külső és belső tereiben gyönyörködhet is. Az építészeti rend, a környezetétől elkülönülő rendezettség, a struktúra: műalkotásként született, amely az ember testi és lelki szükségleteinek kielégítése mellett gyönyörködésre is alkalmat nyújt. Tervei azzal a szándékkal születtek, hogy az építőanyag függvényében építményeit akár hosszú évtizedeken, évszázadokon át is láthassák – és gyönyörködhessenek benne.

A korszak, a modern és egyre modernebb technológiai eljárások természetesen Callmeyer Ferenc építészetét sem hagyták érintetlenül. Ám fontosabbnak gondolja, hogy egy új épületnek, épüljön bár régi kövekből vagy a legmodernebb építőanyagokkal, ha valódi építész építi: lelke van, amely egyszeri, s a másik lélekkel összetéveszthetetlen, noha utal az elődök példájára.

Művészetének és emberi tartásának ez a kötőanyaga, s mint említi: „A téglát különbözőképpen lehet egymásra helyezni. Akár úgy is, hogy azon nyomban leomlik. De meg lehet találni a módszert, hogy a tégla a felrakott helyen megálljon – képletesen akár habarcs nélkül is, noha persze csak kell hozzá a kötőanyag, a habarcs. Mégis: az én igazi kötőanyagom a jóindulat."

[Készült: 2019]

Párhuzamos életutak