Fodorné László Mária: Curriculum vitae

A gazdag népi hagyományokkal rendelkező Sárköz szívében, Decsen születtem. Szüleim nem tősgyökeres sárköziek, Édesanyám Dunaszentgyörgyről származik, édesapám pedig a Vajdaságból került erre a vidékre 1945-ben. Ebből adódóan nem hagyományosan, generációról generációra öröklődő módon tanultam meg ezt a gyönyörű, ősi mesterséget, a szövést. Abban az időben, vagyis 1962-ben sok asszonynak adott munkát a Decsi Háziipari és Népművészeti Szövetkezet, ahová bedolgozói rendszerben készültek a szebbnél szebb szőttesek.

Ilyen bedolgozó volt a mi szomszédunkban lakó Nemesné Futó Katica néni is, akihez sokat átjártam, mert nagyon tetszett a munkája. Csodálattal figyeltem hogyan alakul ki a szőttes, hogyan viszonyulnak a fonalrendszerek egymáshoz és milyen tökéletesen szép lesz a végeredmény.

Katica néni látta az érdeklődésemet és szívesen mutatta, magyarázta a szövés technikáját. Ő akkor szedettes díszpárnákat szőtt. A szedettes technika az egyik legbonyolultabb szövéstechnika, amit könnyebb szőni, ha ketten dolgoznak. A segítőnek nem kell feltétlenül szőni tudni, elég, ha a szövő irányít.

Neki jól jött a segítség, én meg határtalanul boldog voltam, hogy részt vehetek az alkotásban. Menetközben fokozatosan megértettem, magtanultam az egész folyamatot.

Később megengedte azt is, hogy a sok sima részből álló párna hátulját önállóan megszőhessem. Az már igazi boldogság volt, mert még dicséretet is kaptam, azaz minőségileg is megfelelt a munkám. Itt meg is pecsételődött a sorsom.

Még sokáig átjártam hozzá tanulni és nagyon hálás szívvel gondolok arra, hogy milyen türelemmel és szeretettel foglalkozott velem. Egy idő után már olyan vágyakat dédelgettem magamban, hogy szeretnék egy saját szövőszéket. Ez akkoriban nem volt könnyű és olcsó mulatság. Viszont volt lehetőségem a tsz-ben nyári mezőgazdasági munkára, például a gép után krumplit szedni. Így két nyáron összegyűjtöttem a szövőszék árát és megvettem az első szövőszéket magamnak. Ő a mai napig megvan. „Ónódi Judit”-nak hívják, 112 éves és még mindig nagyon szép. A világ kincséért sem válnék meg tőle.

Katica néni segítségével fölszereltük, elindítottuk az én szövőszékemet, így azt is megtanulhattam, hogyan kell a láncfonalat felvetni.

Az általános iskola befejezése után vendéglátást tanultam, de hamar rájöttem, hogy nem nekem való. Arra mindenesetre jó volt, hogy megerősítsen abban, nekem a szövés az igazi utam. Így 1969-ben én is a Háziipari Szövetkezet dolgozója lettem.

Ezek az évek voltak számomra a legfontosabbak, mert a közös műhelyben találkoztam azokkal a Népművészet Mestere címmel kitüntetett szövőasszonyokkal, akik tanítottak, irányítottak bennünket, vezették a műszakokat. Nem tartották magukat művésznek, csak egyszerűen mindent tudtak a sárközi szőttesről. Ők még hagyományos módon örökölték mesterségbeli tudásukat. A munkájuk iránti szeretet, tisztelet és alázat példaértékű volt számomra. Tisztelettel említem meg Őket név szerint is: Széles Józsefné Rengecz Erzsébet, Bali Istvánné Pusztai Éva, Ács Istvánné Kovács Erzsébet.

Közülük magasan kiemelném Szélesné Bözsike nénit, akit legnagyobb mesteremnek tartok, akitől a legtöbbet tanultam. Csendes, szerény asszony volt, a szövés gyönyörűsége adott neki minden szépet és jót, mert egyébként nehéz sors jutott neki osztályrészül. Három asszony élt együtt egy családban, a Szülike, az Édesanyja és Ő. Mind özvegyasszonyok. Bözsike néni férje a második világháború áldozata lett, egyetlen fiát egyedül nevelte föl, nem ment többet férjhez. Minden álmát, vágyát a szőttesekbe szőtte bele, kivételesen gyönyörű munkái voltak.

Bözsike néni is hamar észrevette, hogy a többiekhez képest jobban érdekel a szövés, látta, hogy nekem nem csak kereseti lehetőség, hanem komolyan érdekel. Ezután többet foglalkozott velem, bevont mintadarabok szövésébe, tanított a minták, mintaelemek sárközi elnevezésére is, amiket mintakendőkre meg is szőttünk.

Ugyanakkor a szövetkezetnél is olyan lehetőségeket kaptunk, mint fiatal szövők, hogy részt vehettünk szakmai vetélkedőkön, országos pályázatokon, versenyeken, amihez a szövetkezet biztosította az eszközöket, alapanyagot, tulajdonképpen mindent. Ezzel ösztönöztek minket arra, hogy saját tervezésű alkotásokat hozzunk létre. Olyanokat, amelyek a hagyományokban gyökereznek, ugyanakkor megfelelnek a mindennapi funkciónak is.

Ezeken a pályázatokon minden alkalommal részt vettem, a sikereket is meghozták számomra. Mindig dobogós helyezéseket értem el. Nekem nem a versenyzés volt a fontos – azt nem igazán szerettem – de az újat alkotás lehetősége mindig vonzott. Mivel komoly szakmai zsűri bírálta el az alkotásokat, igazolva láttam, hogy jó úton járok.

Ettől kezdve rendszeresen zsűriztettem a munkáimat. Néhány év után az lett az eredménye, hogy 1977-ben megkaptam a Népi Iparművész címet.

Már nem csak a szövetkezet mintatárát bújtam, hanem elkezdtem a falumban is gyűjteni.

Bekéretőztem a parasztházakba, ahol még találtam szekrényben, ládában vagy használat közben csodálatos szép, régi szőtteseket.

[2016]

Egyéni kiállításai

1996. Bátaszék. Művelődési Ház.

1999. Baja. Eötvös József Főiskola.

2002. Dombóvár. Művelődési Ház.

2011. Székesfehérvár. Megyei Művelődési Központ.

2018. Balatonalmádi. Pannónia Kulturális Központ és Könvtár. A TERMÉSZET SZÍNEI.

2019. Budapest. Pesti Vigadó. "SÁRKÖZ, A SZÉPSÉG KERTJE" jubileumi kiállítás.

Hazai csoportos kiállításai

1998. Szekszárd. Babits Mihály Művelődési Ház. Tolna Megyei Népművészeti Egyesülettel.

1998. Várdomb. Általános Iskola. Tolna Megyei Népművészeti Egyesülettel.

1999. Szekszárd. Babits Mihály Művelődési Ház. Tolna Megyei Népművészeti Egyesülettel.

2000. Budapest. Néprajzi Múzeum. Országos Népművészeti Kiállítás.

2000. Budapest. Népi Iparművészeti Tanács. Tolna Megyei Népművészeti Egyesülettel.

2001. Ozora. Ozorai Pípo Vár. Tolna Megyei Népművészeti Egyesülettel.

2001. Paks. Csengery Dénes Kulturális Központ. Verseghy Ferenc fazekassal.

2002. Decs. Faluház. Oláh Márta gyöngyfűzővel és Decsi Kiss András kosárfonóval.

2003. Tolna. Városi Művelődési Központ. Verseghy Ferenc fazekassal és ifj. Jancsekity János fafaragóval.

2003. Martfű. Művelődési Központ. Verseghy Ferenc fazekassal és ifj. Jancsekity János fafaragóval.

2004. Balatonszemes. Művelődési Központ. Decsi Alkotóközösséggel

2005. Tamási. Tamási Galéria. Verseghy Ferenc fazekassal.

2006. Kaposvár. Rippl-Rónai Múzeum. Dél-dunántúli Népművészet Mestereivel.

2006. Veszprém. Művelődési Központ. Veszprémi Kézműves Műhellyel.

2007. Karcag. Művelődési Központ. Verseghy Ferenc fazekassal.

2007. Veszprém. Művelődési Központ. Veszprémi Kézműves Műhellyel.

2008. Veszprém. Művelődési Központ. Veszprémi Kézműves Műhellyel.

2010. Balatonalmádi. Almádi művészekkel.

2012. Székesfehérvár. Megyei Művelődési Központ. Fehérvári Kézműves Egyesülettel.

2013. Pápa. Kékfestő Múzeum. Nádudvari Népi Kézműves Iskolával.

2014. Székesfehérvár. Szent István Művelődési Ház. Fehérvári Kézműves Egyesülettel.

2015. Balatonalmádi. Pannonia Kulturális Központ és Könyvtár. Balaton Régió Kézművesekkel.

2015. Balatonkenese. Művelődési Központ. Balaton Régió Kézművesekkel.

2015. Szolnok. Aba-Novák Agóra. Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatával.

2018. Budapest. KÉZ|MŰ|REMEK. Nemzeti Szalon. Népművészet - Műcsarnok

2020. Budapest. Himnusz. A MAGYAR NÉP IMÁI. Népművészeti és iparművészeti kiállítás – Pesti Vigadó

Külföldi csoportos kiállításai

2000. Németország. Hannover Világkiállítás Magyar Pavilon. Decsi Alkotóközösséggel.

2001. Franciaország. Beanson. Tolna Megyei Népművészeti Egyesülettel.

2001. Szerbia. Temerin Közösségi Ház. Vajdasági Kézműves Szakkörrel.

2001. Ausztria. Felsőőr. Decsi Alkotóközösséggel.

2002. Ausztria. Bécs. Decsi Alkotóközösséggel.

2003. Szlovákia. Nagymácséd. Decsi Alkotóközösséggel.

2003. Franciaország. Cormeilles. Decsi Alkotóközösséggel.

2006. Szerbia. Szabadka. Vajdasági Folklórközpont. Helyi alkotó közösséggel.

Párhuzamos életutak