S. dr. Lackovits Emőke: Fodorné László Mária népművész

A tárgyalkotó népművészetben a textíliák díszítése jelentős szerepet töltött és tölt be mind a köznapok, mind az ünnepek, kultikus alkalmak tárgyi világában. Egyik meghatározó és a legősibb kézműves tevékenységek közé tartozó területe a szövés. Ennek különösen gazdag, változatos regionális szőttes stílusa a sárközi, amely a házilag készített magyar, kisebb részt pedig a velük élő kisebbségek szőtteseinek, valamint a takács hagyományoknak mustráit ötvözve, alakítva, született meg. Legkiemelkedőbb, országosan ismert, elismert alkotója Fodorné László Mária, aki bár a sárközi Decsen született, de családja nem tősgyökeres a Sárközben. A tájegységre jellemző, a hagyományokat őrző, gazdag és bonyolult szőttes kultúrával gyermekkorában, 13 esztendősen, helyi szövőasszonyok révén ismerkedett meg, majd fokozatosan olyan szinten sajátította el, hogy túlzás nélkül elmondható, mindent tud a sárközi szövéstechnikáról, annak történeti hátteréről, hagyományos mintakincséről, formagazdagságáról, színvilágáról, a funkciónak megfelelő mintaszerkesztés változatairól.

Művészi pályafutásának három nagy szakasza határozható meg.

Az első, a mesterekre találás, a szövéssel történő megismerkedés, az alapok elsajátításától a bonyolult technikai megoldások megtanulásáig. Név szerint szólni kell mestereiről, akik 1962 és 1969 között megtanították László Máriát a szövés tudományára. Ennek a tudásnak birtokában szőttes munkái alkotó tevékenységének későbbi időszakában művészi alkotásokká váltak az általa hozzáadott értékekkel, amelyek; igényesség, ízlés, harmónia, stílustisztaság, hagyományőrzés, de egyszerre egyéni tervezés és újat alkotás igénye is. Ebben az időben vette meg két nyári munkája keresetéből első, ma 112 éves szövőszékét.

Mesterei: Nemesné Futó Katalin, aki felkeltette érdeklődését a szövés iránt és akitől az első mozzanatokat megtanulta.

Bali Istvánné Pusztai Éva (1918–2007)

Ács Istvánné Kovács Erzsébet (1925–1981.)

Széles Józsefné Rengecz Erzsébet (1921–2006.) akinek legtöbbet köszönhet, aki nagy tudását önzetlenül megosztotta vele.

Mindhárman a Háziipari Szövetkezet dolgozói voltak.

A második a Háziipari Szövetkezet munkatársaként eltöltött esztendők 1969–1990-ig, amelyek a sárközi szőttesek minta-és formagazdagságának minél alaposabb megismerésére, tökéletes elsajátítására késztették, amely ismeretek birtokában kiteljesedett munkássága, érett művészi igényességgel és kreatív tervezői készséggel egyéni stílusú alkotások sora született meg keze nyomán. A Szövetkezet mintatárának megismerésén túl a faluban a még házaknál meglévő szőtteseket is összegyűjtötte, amelyeknek tanulmányozása kitűnő iskolának bizonyult, mind a bonyolult technikákra, mind a gazdag formavilágra, nagyszámú motívumra vonatkozóan. Ezekben az esztendőkben lett mesterévé mindazoknak a különféle szövési technikáknak, amelyekkel a változatos sárközi szőttesek készültek/készülnek. Jelesen ezek az alábbi technikai változatok:

Egyszerű vászonszövés: kettő vagy négy nyüsttel, sűrűn felvetve, különböző szélességű csíkok variációjával készült/készül, alapanyaga a különféle abroszoknak, szakasztóruháknak, törölközőknek. A finom lenszálból szőtt bujavászon pedig pendelynek, ingnek való. Bíborvászon, bodorvászon, száda: fodrozódó felületű, leheletvékony, legfinomabb szőttes, függönyök, halottas lepedők, leányingek, fiatal asszonyok fátyolkendője számára szőtték. Ripszkötés: négynyüstös szövés, bársonyszerű felülettel, a láncfonalat elfedő vetülékfonallal, erőteljes, szegő és kölyökhímmel fellazított csíkokkal, ünnepi abroszoknak, fali futóknak, díszpárnáknak való.

Sávolyszövés: különböző irányú átlós képét az egyenlő oldalú vagy ék alakú befűzés adta, sűrűségéért derékaljak, dunna és párnacsupok, zsákok, ponyvák, tarisznyák, lazsnakok, színes párnák, abroszok készítésére alkalmazták/alkalmazzák. Különleges változata a szaténszövés.

A bakacsinokra jellemző „K" motívumok: kis K, nagy K, kis D, nagy D, vízfolyás, keresztszem, kis és nagy láda elnevezésű, megszerkesztett elemekkel míves, gazdag ünnepi szőttesek készültek/készülnek így, nagyon aprólékos munkával, négy alap és két hosszúszemű nyüsttel.

„Aprórózsás" minták: ismétlődő geometrikus mintaelemekből álló, négy nyüsttel készítve, abroszoknak, háztartási és gyászban használt textileknek, öltözet kiegészítőknek alkalmazták/alkalmazzák.

Szedettesek vagy „cifraszőttesek": deszkaforgatásos technikával készült/készül, mintái a csillag, a hegyes és kerek rózsa, a csillagrózsa, a páros galamb, a rózsa vasmacskával, a tölgyfalevél, a babafejes kölyökhím, amely motívumok a házat ékesítő textilekre, rúdra való kendőkre kerültek/kerülnek.

Az egyszerűbb szövéstechnikákhoz kapcsolódóan tanulta meg a kicsi minták készítésének módját, mint a gyöngy, a csiga, a lánc, a kiskereszt vagy a geges minta. Összeszerkesztve, vagy nagyobb mintákat kiegészítve alkalmazták/alkalmazzák őket.

Ugyancsak ebben az időszakban sajátította el a lassú és nagyon bonyolult kétoldalas szövést, ezt az öregek által féltve őrzött tudást, amit László Mária csak akkor tanulhatott meg mesterétől, amikor a sárközi szőttes készítésének minden más területét mesteri és művészi módon művelte. 35 esztendő után kapta meg erre a nagy lehetőséget, olyan tudás birtokába jutva, amely egyedülálló, különleges felkészültséget igényel és sajátos lelkiállapotban végezhető. Ezt a rendkívül bonyolult szövéstechnikát jelenleg országos szinten egyedül ismeri, tudja és gyakorolja, szebbnél-szebb alkotásokkal gazdagítva kulturális örökségünket.

A harmadik szakasza pályájának 1990-től napjainkig tartó, amikor egyéni alkotó lett, önálló, több szövőszékkel, a szőttes technikákat különböző szövőszékeken bemutatható műhellyel. Ugyanis nem csupán magas művészi igénnyel készíti alkotásait, hanem nyári táborokban tanít, rendszeresen bemutatókat tart és megrendelőinek a sárközi hagyományokon alapuló, saját tervezésű munkáit készíti, amelyek kivétel nélkül zsűrizett alkotások. Valamennyi a mai funkciónak, a használati igényeknek megfelelő megfogalmazású textília. 2006-ban családjával Decsről Balatonalmádiba költözött, ahol a Pannonia Kulturális Központ ad otthont alkotó tevékenységének.

Fodorné László Mária alkotásai három nagy csoportba sorolhatók

Az elsőbe tartoznak a liturgikus vagy templomi textilek. Ezek református templomok úrasztalait, szószékek mellvédjét, Mózes székek előlapját és az úrasztal kerítését ékesítik. Tekintettel arra, hogy liturgiai megkötések nem gátolták/gátolják a református templomban használt liturgikus textíliák alapanyagát és díszítményét, így László Mária azt a szép hagyományt folytatta/folytatja, amelynek során adományozások révén az ünnepi vagy a kultikus textilek templomi használatba kerülhettek/kerülhetnek. Több takácsmester és szövőasszony érezte egykor, a 18–19. században, vagy a 20. század elején kötelességének díszes, szövött alkotásoknak felajánlását liturgiai célokra. Ennek folytatását láthatjuk ebben az esetben is. Ezeknek a textileknek a teljes felületét beborítja a szőttes hím.

A második csoportot a lakásdíszítő textilek alkotják. Ezen belül többféle funkciójú szőttest különíthetünk el: így az asztali futókat és a terítőket, a díszpárnákat, a fali futókat, az ágyra való takarókat és a függönyöket. Ebben a szőttes csoportban kétféle elrendezés jellemzi a díszítmények elhelyezkedését. A terítők, a díszpárnák és a fali futók teljes felületét elfoglalja az ékítmény, míg az asztali futóknak, az ágytakaróknak a szélein helyezkedik el a szőttes hím, a felület többi részét legfeljebb finom csíkozás élénkíti. A függönyök sajátos csoportot alkotnak: a díszítményük csíkokba rendszerezve borítja a felületet.

A harmadik csoportba tartoznak a konyhai és az étkezésnél használt textilek, így az abroszok, a szalvéták, kötények, szakasztóruhák. Ékítményeik a széleken helyezkednek el, vagy csíkokba rendezve futnak végig a felületen.

Díszített textíliáinak jellemzői

Fodorné László Mária művészi pályafutásának szakaszait bemutató részben az általa művelt szövés technikákat és az így készült darabokat meghatároztuk. Mindezeken túl, feltétlenül hangsúlyozva, a következőkkel kell az elmondottakat kiegészítenünk. Az általa megalkotott díszített textileknek a teljes felületét beborító szőttes hímet szőnyegszerűen, egyenletesen helyezi el, többnyire mértani, geometrikus elemekből, csíkokba megalkotva. A széleken mintázott textilekre mértanias sávok jellemzők, míg a párnákra, terítőkre csíkokban, egymás mellé rendezve kerültek/kerülnek fel a madaras, többnyire páros madaras és a különféle csillagos, valamint rozettás sorok. Azt a jellegzetes sárközi szövőstílust őrzi, gyakorolja, amelynek során a takácsok által szőtt kelmék madaraiból és csillagmintáiból, rozettáiból tömött, kerek, zsúfolt minta együttesek születtek meg. Mindezeken túl változatlanul alkotója a vidék jellegzetes specialitásának is, a kék és piros vonalakkal négyzethálósan szőtt bodorvászonnak, valamint a leheletfinom bíbornak, amit mintázva vagy mintázás nélkül egyaránt készít.

A színeket a hagyománynak megfelelően alkalmazza, hiszen ez a funkciót nem befolyásolja. Színei fehér alapon kék-piros, vagy piros-kék, piros, piros-fekete, piros-fekete-fehér, fekete, valamint a fehéren fehér csíkozás, de a fehér-drapp vagy ekrü, fehér-drapp-piros színeket ugyancsak nagyon finoman komponálva használja.

Az életforma megváltozásával a díszített, szőtt textilek hagyományos darabjai (kendő, dunnahéj, padkatakaró, szúnyogháló, szemfedő, halottas lepedő, rúdra való kendő, „minden asszony abrosza", tekerőző bíbor) funkciójukat veszítették, ámde László Mária keze nyomán a hagyományos technikával és gazdag ékítménnyel készült darabok új funkciót kaptak, jelesen lakásokat ékesítő, továbbá ünnepi alkalmak, valamint étkezésnél és a konyhában használt textilekké váltak. Egyéni stílusú, tiszta képletű kompozíciókat alkotott/alkot, amelyekre határozott formák jellemzőek. Valamennyi munkája kiváló kompozíciós képességről, páratlan technikai tudásról, bátor újítási, sőt megújítási törekvésről vall. A sárközi szövéshagyományoknak olyan kiemelkedő továbbfejlesztője, aki a hagyományos technika, mintaelemek és a teljes mintakincs elkötelezett őrzőjeként azt kitűnő ízléssel, nagy tehetséggel megáldva fejlesztette tovább. Valamennyi alkotása a környezet igényes, harmonikus szebbé tételét szolgálja. Úgy hozott létre saját stílust, hogy benne a történeti stíluselemeket megőrizte. Szőtt textíliái a népművészet, népi díszítőművészet legmagasabb szintű művészi értékeit hordozzák. Alkotásainak formavilága, mintaszerkesztése, színeinek alkalmazása, ékítményei gazdagsága tökéletes harmóniát sugároznak. A kompozíció és díszítmény összhangja jellemző munkáira, arányos, mértéktartó elrendezéssel, az ékítményeknek dekoratív megjelenésével, ugyanakkor minden darab, valamennyi textília funkcióját maradéktalanul betölti. Célkitűzése, hogy a népművészet ne veszítse el kapcsolatát a mindennapi, való élettel.

[2016]