Landgráf Katalin pályájának középpontjában az egyik legegyetemesebb kézművesség, a szövés áll. Tervezőként, oktatóként, kézműves kiadványok és tankönyvek szerzőjeként meghatározó szerepet játszik Magyarországon a szövéssel foglalkozó művészek, kézművesek –, a „szövősök" körében.

Landgráf Katalin a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségizett. A textil szakon szerzett szakmai ismeretek mellett a középiskola kiemelkedő oktatói révén hatott pályaképére: a szakmailag elkötelezett, a diákok előmenetelét mindennél fontosabbnak tartó művelt, tájékozott pedagógus szerepét olyan híres tanárok formálták benne, mint Rónai Éva, Szűcs József, Szabó Béla, Maksay László és Kerényi Ferenc irodalomtörténész.

1974-től a Magyar Iparművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol 1979-ben szerzett diplomát szövöttanyag ipari formatervező szakon.

Pályájának alakulásában meghatározott szerepet játszott, hogy kapcsolatba került a népművészettel, és kortársaival, népművészettel foglalkozó fiatalokkal. Egy véletlen találkozás indította el, még középiskolásként, 1971-ben Szittner Andreával együtt meghívást kapott egy ifjú népművészeknek rendezett Fadd-Dombori táborba. Az új generáció tagjai nem a lokális néphagyományok felújítására, korszerűsítésére törekedtek, hanem kézműves technológiák, természetes anyagok, kézműves tárgyalkotás összefüggéseinek feltárására, megismerésére, közös felfedezésére vállalkoztak: annak megtapasztalására, hogyan függ össze anyag, technika, tárgy történetileg, funkcionálisan. Ez az élmény egy egész kézműves-népművész generáció, a „nomád nemzedék" élménye volt. Számukra a népművészeti múlt megismerése és a hagyományokkal kiépített élő kapcsolat alternatív lehetőséget kínált az egyéni tárgykészítés és használat mellett saját, személyes és nemzeti identitásuk megtalálására, kifejezésére is. Az 1973-ban megalakult Fiatalok Népművészeti Stúdiója a Népművelési Intézetben szervezett műhelymunkák, beszélgetések, előadások, táborok, kézműves szakkörök, játszóházak, kiadványok révén alakította ki azt az oktatási módszertant és tematikát, amely sok esetben alapja, programja lett az 1990-es években alakult kézműves- és népművészeti oktatást célzó iskoláknak. Landgráf Katalin megalakulásától tagja volt a Fiatalok Népművészeti Stúdiójának, a Stúdió teremtett alkalmat arra, hogy pályatársával és barátjával, Szittner Andreával közösen megírják első kézműves könyvüket. Landgráf Katalin tervezői, oktatói programjának fő irányát máig ez a Stúdióban megszerzett közösségi élmény, a népművészet, kézművesség elementáris megismerésére törekvés határozza meg:

„A hagyomány tisztelete szinte szó szerint megegyezik a kézművesség tiszteletével, művelésével, hagyományozásával. […] A kézműves alkotó az ősök mozdulatait ismétli újra és újra. […] Ősi formákat, díszítéseket, anyagokat használ, halmozza a tapasztalatokat. Amikor pedig új tárgyakat készít, a saját lelkén szűri át a régvolt elődök furfangjait, tudását. Ez a hagyomány mozdítja kezét, amikor saját tárgyi környezetébe illeszti be a régmúlt emberek tudását tükröző mintákat és technikákat." [1]

A szövés egyetemes, komoly történetiséggel rendelkező, kreatív lehetőségeket kínáló kézművesség. Landgráf Katalin tervező, oktató munkája során, publikációi révén a magyar népi szövés hagyományait mindig a tág, univerzális keretbe illesztve mutatja be, pontosan érzékeltetve egy-egy kapcsolódási pont történetiségét az egyetemes textilművesség évezredes folyamatában.

Alkotásai, tervei

Hagyományalapú, a magyar népi szövés letisztult, egyetemes megoldásait megidéző és továbbgondoló művészi látásmód jellemezi Landgráf Katalin művészi alkotásait, terveit is.

Még főiskolás korában, 1977-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. A pályázatra egy olyan asztali garnitúrát tervezett és készített, amely anyaghasználatában, az alkalmazott technikákban, mintázásban a magyar népi szövés hagyományait gondolta újra: a keskeny szövőszéken szőtt, két szélből összevarrt vászonterítő piros csíkritmusa, a vetülékfonal ütemes váltogatásával tagolt mintázás a magyar paraszti szövés elemi, egyetemes megoldásait idézte. A diploma megszerzése után textiltervezőként kapott állást: 1979-től a Gyomai Háziipari Szövetkezet számára tervezett konyhai textilekben, az abroszokban, konyharuhákban és kötényanyagokban a vászonalapot tagoló vékonyabb- vastagabb színes vetülékcsíkok, a láncfonalak és vetülékfonalak ütemes szerkesztésével megszőtt kockák a magyar paraszti, háztartási, hétköznapi célra szőtt kender- és pamutvásznainak megoldásait követik. A szintén a Gyomai HISZ számára tervezett, méteráruként értékesített függönyanyagoknak pedig az anyaghasználatban és a bordakihagyásos technika révén tudott korszerű, igényes formát adni, miközben ősi textilek megoldásait követték. Hagyomány és korszerűség metszéspontjait jó érzékkel találja meg, biztos kézzel hozza őket közös nevezőre. Ennek a tervezői programnak remek példái az 1982–1996 között a Pamuttextilművek számára tervezett frottírtörölközők, melyek színes bordürjei a magyar paraszti háztartási vásznak (törölközők, konyharuhák, kosárruhák, rétesabroszok) ripszkötéses díszítő sávjainak újrafogalmazásával készültek.

Tudatosan törekedett arra, hogy minden technikai lehetőséget kihasználjon, hogy a hétköznapi használatra szánt tárgyak esetén is maximálisan kiemelje a szövött textil karakterét.

Tervezői munkájának kiemelkedő darabja az AIDA fantázianevű pamutterítő, melyet 1992-ben, a Pamuttextilművek tervezőjeként nyújtott be a Szombathelyi Textilbiennáléra. A főként kék és árnyalataiban megszőtt terítő tervezése során a szövés technológiája által kínált legfontosabb díszítőeljárásokat ötvözi: játszik a vetülék és láncfonal váltogatásával létrehozott csíkozás, tagolás lehetőségeivel, mindezt azonban nem lánckötésben teszi, hanem egy soknyüstös, ún. „barackmagos" kötés alkalmazásával, mely nemes texturát kölcsönöz a felületnek. A munka egyszerre ötvözi az elemi, hagyományos technológiai megoldásokat, ugyanakkor anyaghasználatában, és főként színezésében kortárs, élő, szerethető, igényes textil. Nem véletlen, hogy ezt a munkát Rózsa Anna-díjjal tüntették ki.

Pályája indulásakor még volt lehetősége arra, hogy tervezői programját szériában készült és ipari gyártásban előállított textileken is megvalósíthassa, munkáinak második szakasza azonban a magyar textilipar végzetes visszaszorulásának, eltűnésének időszakára esik. A politikai rendszerváltás egyik legsúlyosabb következménye, hogy gazdasági segítség hiányában illetve kulturális és politikai érdektelenség miatt tönkrementek az országban működő háziipari szövetkezetek, amelyek fontos szerepet játszottak vidéki nők foglalkoztatásában, és a helyi kézműves-hagyományok megtartásának fontos intézményi, gyártási hátterét jelentették. A korszerűsítés, és vagy szemléletformáló reformok helyett, miatt sorra bezártak a gazdasági ellehetetlenült szövetkezetek, gyakran nyom nélkül tűntek el, több szövetkezetben a teljes dokumentációk is szétszóródtak. Hasonló sorsra jutott a magyar nagyüzemi textilgyártás is: a privatizálások, gyakori tulajdonosváltások következtében az ezredfordulóra eltűntek a magyar tervezőket alkalmazó textilüzemek Magyarországon; hiába részesültek kiemelkedő szakmai képzésben, textiltervező szakemberek maradtak munka nélkül. A tervezői lehetőségek beszűkülése és eltűnése is közrejátszott abban, hogy Landgráf Katalin szakmai tevékenységében egyre fontosabb szerepet kapott az oktatás.

Oktatás és publikációk

Landgráf Katalin nagyon korán, 1978-tól bekapcsolódott az oktatásba, számos iskolatípusban tanított szövéssel kapcsolatos ismereteket: általános iskolai szövőszakkörben, szőnyegszövést speciális iskolában, szövetszerkezettant az Iparművészeti Egyetemen, textil-és enteriőrtervezést az Óbudai Egyetemen. 1999 óta a Fóti Népművészeti Szakközép-, Szakiskola és Gimnázium művészeti vezetője, kéziszövő tanára. Elkötelezett tanár, akinek célja, hogy a szövésben rejlő határtalan lehetőségeket megismertesse és megszerettesse a diákokkal. Oktató tevékenysége nyomán, azzal párhuzamosan alakultak, formálódtak könyvei is, melyek közül többet barátjával és alkotótársával, Szittner Andreával közösen írt. A Kéziszövés 1982-ben jelent meg a Népművelési Intézet kiadásában, a Mesterségek sorozatban. Az egyes kézműves-ágakat bemutató kötetek, melyeket a Fiatal Népművészeti Stúdió tagjai írtak, nagy hatással voltak a hagyományos kézművesség iránt érdeklődő fiatal generációra. A Kéziszövés tárgyakról, eszközökről készített rajzai, a magyar és nemzetközi anyag egymás mellé illesztése, a tág történeti keretek felvázolása miatt is kiemelkedik az 1970–1980-as években népszerű kézimunkakönyvek közül, hiszen a hagyomány egyik korszerű, lehetséges, alternatív jellegét hangsúlyozta, mely szemlélet a magyar táncházmozgalom és a körülötte formálódó kézműves mozgalom jellemzője is volt.

A Penkala Évával és Szittner Andreával közösen írt, 2001–2004-ben megjelent Nagy szövéskönyv I–II. méltó címéhez: a szerzők a szövés különböző területeinek áttekintésére vállalkozó kézikönyvet adtak olvasóik kezébe. Az adott résztémákat történeti kontextusban elhelyező bemutatás, a gyakorlati tanácsok, az eszközök és anyagok megismertetése segíti az olvasót a technika mélyebb megismerésében. A szerkezeti és mintarajzok mellett komoly szerep jut a tárgyfotóknak: az egymás mellé helyezett kiemelkedő műtárgyak: a Hölgy egyszarvúval francia falikárpit, kopt textilek, a Bayeux-i kárpit, az Iparművészeti Múzeum Lorenzo Lotto szőnyege, a csángó kerparuha és a finn ryijy nemcsak egy-egy technológiai résztéma illusztrálására szolgálnak, hanem a technológia egyetemességét, történetiségét hangsúlyozzák, a textilkultúra hallatlan gazdagságát.

Landgráf Katalin Szőnyegszövő szakmai ismeretek és Szőnyegszövő szakmai rajzok készítése címmel írt tankönyvei 2015-ben jelentek meg a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal kiadásában. A köteteket hivatalos tankönyvként alkalmazzák a szőnyegszövő népi kézműves oktatásban. Az általános textiltörténeti ismeretekkel indító kötet bemutatja a szövőeszközök típusait, kitér a szövésnél felhasznált nyersanyagok bemutatására, majd a fontos technológiai alapvetések (fonás, felvetés, szövés) részletes bemutatása következik. Külön fejezetben mutatja be a fonalfestés eszközeit, módszereit is. A tankönyv egyesíti mindazt, ami Landgráf Katalin oktatói munkáinak igazi erénye: a világos logika, közérthető, közvetlen stílus, a gyakorlatiasság és az elméleti, technikai ismeretek megfelelő aránya, mindez logikus összefüggésben, áthatva a szakma szeretetével, a nyilvánvaló elkötelezettséggel. A bemutatás, mint más könyveiben is, tág keretekben történik, egyetemes, történeti kontextusba illeszkedik. Konkrét tárgyak, folyamatok, tárgytípusok, alkotók kiemelésével és elemzésével a kulturális örökséghez fűződő példaértékű viszonya olvasható ki. Ez az örökség azonban nemcsak a szőnyegszövő technológia hagyománya, hiszen a bemutatott példákban és feladatokban megjelenik Odüsszeusz, Hamlet és Harriet Beecher Stowe is. A tankönyvek tehát az átadott ismeretek mellet a szemléletformálás fontos eszközei is, melyekből a hagyomány, a kézművesség szeretete, tisztelete árad.

Landgráf Katalin oktatói és publikációs tevékenysége révén nagyon sokat tett azért, hogy a kéziszövés ma elismert kiemelkedő kézműves águnk legyen. Hatása volt abban is, hogy a szövés terminológiájában következetes fogalmakat alkalmazzon kézműves, tanuló és kutató is. Nem véletlen, hogy a 2011-ben, a Felemelő évszázad tematikus év keretében a Néprajzi Múzeumban megrendezett Nők, Szőnyegek, Háziipar kiállítás rendezői szakmai együttműködésre kérték fel. A kiállítás számára –, mely a Kárpát-medence szövött szőnyegek bemutatására vállalkozott –, a technikai részeket Katalin kötésrajzai illusztrálták, de tanácsokkal segítette a tárgyleírások elkészítését is, s szintén ő írta a kiállítás nagy katalógusa számára a technológia alapvetést.

[2017]

[1] Landgráf Katalin – Penkala Éva – Szittner Andrea: Nagy szövéskönyv 2. Budapest, Mezőgazda Kiadó, 2004: 172.

Párhuzamos életutak