Életrajz

Nagy János szobrászművész 1935. június 17-én született Rákosszentmihályon. Középiskolai tanulmányait Révkomáromban végezte, 1954-ben érettségizett. Művészeti tanulmányait a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol mestere Fraňo Štefunko és Rudolf Pribiš volt.

1965 és 1972 között Révkomáromban, 1972 és 1980 között Helembán, 1981 és 1984 között Almáson, 1984-től Hetényben, majd ismét Helembán élt, 2015 óta Tatán él.

1961 és 1966 között a besztercebányai, 1968 és 1971 között a nyitrai Tanárképző Főiskola tanára volt.

1961 óta kiállító művész. Rendszeres résztvevője volt a csehszlovákiai, majd szlovákiai, valamint a magyarországi csoportos művészeti kiállításoknak. 1967 óta számos önálló kiállítást mutatott be szlovákiai és magyarországi települések kiállítótermeiben, galériáiban. Szerepelt az Europa 24 csoport tárlatain, valamint az éremművészek nemzetközi szervezete, a FIDEM európai városokban rendezett biennáléin.

Munkássága felöleli a szobrászat megannyi ágazatát és műformáját: készít kisplasztikákat és monumentális kompozíciókat, térbe állított körplasztikákat és domborműveket, jelentős éremművészeti tevékenysége. Megmunkál fát, farag követ, önt bronzot és hajlít és hegeszt rézlemezt. A kiállításokon való szereplések mellett számos megbízást teljesített: Csehszlovákiában majd Szlovákiában és Magyarországon több emlékművét, emlékszobrát, domborműves emléktábláját állították fel, illetve helyeztek el köztéren, illetve közösségi rendeltetésű épületekben.

Az életrajzot összeállította: Wehner Tibor [2016]

Nagy János: Curriculum vitae

1935. június 17-én születtem Rákosszentmihályon, Felvidékről menekült szülőktől. Apám állástalan közgazdász volt. Anyám kézimunkából tartotta el a családot. Bátyám, László öt évvel idősebb nálam, ő még Dél-Komáromban született. Tudniillik, sokáig csehet elől menekült vagonlakó vasutasok voltak. A családban több mozdonyvezető volt.

Elsős koromban, 1941-ben jöttünk vissza Révkomáromban, az apám szülői házába. A háború végéig aránylag nyugalomban éltünk. Apám könyvkereskedő lett, esténként az üzlet klubbá alakult, és csendben hallgathatta a felnőttek vitáit.

Anyám kézimunkázott és mesélt, én hallgattam és rajzolgattam. 1945-ben bezárták a magyar iskolákat, én negyedikes voltam. Szomorúan jöttem ki az iskolából, az utcán egy karszalagos ember letépte a Bocskai ruháról a kötéseket és felpofozott. Nem értettem, miért, így kezdődött „kisebbségi" életem. Kénytelenek voltunk szlovák gimnáziumba járni. Egy szót sem beszéltünk ezen az idegen nyelven, amiért gúnyoltak bennünket. Rövidesen verekedés miatt kicsaptak az iskolából, amit otthon „elfelejtettem" közölni. A Vág folyó partjára jártunk az elszórt lőszerekkel játszani – robbantgatni. Néhány gyereknek leégett a haja, ott maradt a keze. A következő tanévben újra kezdtem a gimit. Nem hiányoztam, mégis megbuktattak. Harmadszorra a polgáriban már valamit értettem is a bemagolt szövegből. Magyarul tilos volt beszélni, verés járt érte. A háború vesztesei voltunk. A megaláztatások máig tartanak.

Ügyesen rajzolgattam, az igazgatónak rajzoltam a múzeum összes köcsögét a diplomamunkájához – régész akart lenni. Átvészeltem a szlovák polgárit.

1949-ben engedélyeztek néhány magyar iskolát. Én azonnal jelentkeztem a magyar gimibe. A kezdődő kommunizmusban a KISZ-esek uralkodtak, talpnyaló, gonosz gyerekek és tanárok. Magyarul beszélhettünk, de mit? Mint ellenzéki küzdöttem végig a három évet. Kitűnőként kezdtem, és nehezen érettségiztem le. Az utolsó évben kezdtem járni Harmos Károly festőművészhez. Ő biztatott, hogy felvételizzek a Képzőművészeti Főiskolába. Először nem sikerült bejutnom, így egy évig a Pedagógiai Főiskola rajz–matematika szakot végeztem. A következő évben sikerült a szobrász szakra bejutnom, így a pedagógiát hanyagoltam. Ezért kitiltottak az ország összes főiskolájáról. Szerencsémre az adminisztrációs változásokat kihasználva a tanáraim segítségével tovább tanulhattam. Elsős szobrász-diák voltam, megnősültem, megszületett a lányom, kitört az '56-os forradalom. A mi szobánkban gyülekezett a régi gimis társaság java. Lelkesedtünk, majd kiábrándultunk. A marxista tanárok újra támadtak. Frano Stefunko vezette a monumentális szakot, az ő segítségével fejlődhettem tovább. A Pozsonyban kiállító Kisfaludy Strobl Zsigmond meglátogatta az iskolánkat és a készülő művek megtekintése után én lettem volna a cserediák. A tanárok nem így gondolták, inkább feloszlatták a szakot és mást küldtek helyettem. Másnap reggel a gyalupadon ülve a kidobott diák és megalázott tanára azon tanakodott, mit lehetne tenni. A szemesztert még befejezhettük. Az év végén elmentem a volt előkészítő tanáromhoz, Rudolf Pribishez (szép avar arca volt) megkértem, hogy nála fejezhessem be az iskolát, de ő már a relief szakot vezette. „De kidobtunk, az egész tanári kar…" – mondta, néztük egymást, szívta a cigarettát, végül rám ripakodott: megnémulsz, ne is lássalak, levegőt sem veszel, – maradhattam. Szép modellt kaptam, de kőbe kellett faragnom. Így sikerült a diplomamunkám, ma is áll egy leánykollégium előtt. Híres szobor, állítólag az egyetlen szűzlány az ott lakók között.

Közben megszületett Attila fiam (az Isten ostora) és a húgom is nálam nevelkedett.

Az iskola végeztével Besztercebányára kerültem szobrászatot és rajzot tanítani a Pedagógiai Főiskolán. Jól éreztem ott magam, szerettek a diákok, mert a szlovák szakosoknak munka közben a, világirodalomról beszéltem. Hálásak is voltak, a vezetőség nem annyira, mert ígéretüket megszegve mégis be kellett vonulnom két évre katonának. Mint főiskolát végzett, tisztként kellett volna parancsolgatnom, de inkább baka maradtam. Csak nyolc évvel voltam idősebb a többinél. Miután leszereltem, visszamentem tanítani. Egy este a városban találkoztam a komáromi kommunista párt főtitkárával, hívott haza. Nem kellett sokáig bíztatnia. Hazaköltöztünk.

A poltári dombormű árából vettem egy házat. Tovább tanítottam Nyitrán, az ottani Ped. Főiskolán. Majd a dunaszerdahelyi Mártír szobor honoráriumából műtermet építettem. Közben néprajzoskodtam a múzeumban. Volt munkám, de jött az 1968, én a Csemadokban vezetőségi tag voltam, fiatalok összetartottunk. Lőrincz Gyula fő-kommunistának ez nem tetszett. Gustáv Husák látogatása alkalmával (akkor éppen bocsánatot kért a kitelepítésért), mivel mi, pártonkívüliek nem szólhattunk, az öreg „komcsit" rávettem, hogy követelje a Szlovákiai Magyar Kommunista Pártot, a magyar Pedagógia Főiskolát, és a magyar mezőgazdasági felsőoktatást. Husák nem volt buta, csak gonosz. Válasz nélkül távozott. Mint felbujtónak el kellett hagynom a Csemadokot.

Közben felépítettem Komárom első műtermét. Az árvízi emlékművet faragtam jó öreg hídlábból, travertinből Gutára. Ezt Dubcek leplezte le. Kis pénzből csináltam egy monumentális Mártíremlékművet Dunaszerdahelyre. Domborítottam, hegesztettem, feltaláltam a spanyolviaszt. Egy családot is hegesztettem, ekkor egy kicsit enyhült a politikai helyzet, kifaragtam Erdélyi János domborművét. Restauráltam Róna György gyönyörű Klapka szobrát. Hiányos volt, behorpasztva, átlőve, csákányozva. Minden támadás ellenére felállítottuk, ugyan nem az eredeti helyére – Lőrincz elvtárs nem engedte. Ez már sok volt. A már csak meszelésre váró műtermemet le akarták bontani egy kerítés miatt. Megköszöntem a hozzám való jóságukat és eladtam házastul. Elköltöztem Helembára, az Ipoly partjára. Ott is megépítettem a műtermemet, de utánam nyúltak. Nagymaros miatt le kellett bontani a házat műteremmel együtt. Közben azért dolgoztam, faragtam Párkányba – Anya gyermekkel. Reliefet a számítástechnikai központba, meg magamnak a saját elképzeléseimet – Három generáció hársfába, három bálvány diófába, 12 balladát, Gilgamest 12 plakettban, alapítókat

Nagymegyerre. Közben megszületett Matyi fiam is, de menni kellett, elegem volt már az áskálódásokból. Szlovák közegbe költöztem, Almásra, egy öreg malmot építettem át. Gyönyörű, nyugalmas hely volt. Erdészek, természet, állatok. Ott született a Sírbatétel, a Gitáros lány, a Kodály-portré, a Boristen, domborítottam három triptichont, faragtam Szabadság-szobrot Csatára, Nagymamát Lévára.

Közben megindult a „bársonyos forradalom". Reméltünk, összetartottam a Léva környéki művészeket. Forradalmi bizottságokat alakítottunk. Megalakítottuk a Csehszlovák Magyar Képzőművészek Társaságát, ennek elnöke lettem. Le kellett költöznöm magyar vidékre. Így kerültem Heténybe, Komáromban nem volt számomra hely, most sincs. Itt lakást kaptam, megalakítottuk a Lilla Galériát, az első magyar galériát, és működtünk, nálunk volt az első Millecentenáriumi Kárpát-medencei kiállítás. Közben dolgoztam. Itt faragtam Szent István deáki domborművét. Hegesztettem az első szlovákiai lovas szobrot, Bulcsút Búcsra. Fel is jelentettek miatta, de nem Meciar, mi maradtunk. Készült a Levétel a keresztről Köbölkútra. Csodaszarvasokat, (mert a Turulokat ellopták) Keszegfalvára és Muzslára, mint II. világháborús emlékműveket, Pató Pál uramat Szögyénbe. A Társaság elnökségéről és tagságáról lemondtam 1995-ben, a Galériát megtartottam. Szerveztük a Hídverő Napokat, Hetényben felállítottuk az első Széchenyi-szobrot ezen a vidéken, de írni sem mertek róla. Kifaragtam Szenci Molnár Albert szobrát Szencre.

Majd visszavágytam Helembára. Itt egy elhagyott iskola három tantermét kaptam meg, tanítói lakással. Átköltöztem. Meghegesztettem Konkoly Thege Miklós szobrát Ógyallának, életnagyságú Betlehemet hársfából Esztergomnak.

Már húsz éve foglalkozom Esterházy János gróf életével. Most már mintázom Budapest részére. Állandóan izgatnak a lovas szobrok, azokkal foglalkozom. A plakettek sem hagynak nyugodni. Próbálok hasznos lenni.

[2012]

Művek közgyűjteményekben

Dunaszerdahely, Csallóközi Múzeum

Dunaszerdahely, Kortárs Magyar Galéria

Érsekújvár, Galéria umenia Nové Zámky

Hajdúböszörmény, Hajdúsági Múzeum

Léva, Múzeum

Nyíregyháza, Jósa András Múzeum

Révkomárom, Duna Menti Múzeum

Pozsony, Galéria mesta Bratislavy

Pozsony, Slovenské Národná Galéria

Róma, Vatikáni Gyűjtemény

Egyéni kiállítások

1965 Szenc

1967 Dunaszerdahely

1978 Dunaszerdahely

1979 Érsekújvár

1979 Ipolyság

1980 Révkomárom, Duna Menti Múzeum

1984 Dunaszerdahely, Csallóközi Múzeum (Almási Róberttel)

1988 Nagykürtös (Helena Košutovával)

1990 Pozsony, Gorkij utcai Kiállítóterem

1993 Esztergom, Balassa Bálint Múzeum

1993 Komárom, Komáromi Kisgaléria

1995 Budapest, Csepel Galéria

1998 Vác

2000 Révkomárom, Nádor Galéria

2007 Budapest, Vármegye Galéria

2010 Küzdelmeim, Révkomárom, Limes Galéria

2011 Vác, Modern Művészeti Gyűjtemény

2012 Küzdelmeim, Budapest, Hegyvidék Galéria

Szimpozionok, művésztelepek

1969, 1970, 1971, 1974 Hajdúsági Művésztelep, Hajdúböszörmény

1972 Nyíregyháza

1973 Nemzetközi Éremművészeti Alkotótelep, Nyíregyháza-Sóstó

Párhuzamos életutak