Boronkay Antal

Várbiró Judit zenei életpályája

Bevezetés

Várbiró Judit zenei életútja különleges, értékteremtő, és sokoldalúságában unikális. A zene, mint emberformáló művészet felmutatását és közvetítését tűzte zászlójára azokban az ismeretterjesztő műfajokban, amelyeknek kitalálója, megteremtője és a közönséghez eljuttatója volt. Jó szerencséjének köszönhetően, és a zenei művelődésre vágyók örömére elképzeléseit a Magyar Televízió munkatársaként, mint a legszélesebb hallgatóságot és nézőt elérő kommunikációs médium, a televíziózás keretei között tudta megvalósítani. Szerkesztőként, és még számos munkaköri státuszban mindig felismerte, hogy korok és művek, valamint műfajok tekintetében milyen programokkal lehet a zeneirodalom és a zenei élet sokoldalúságát a képernyőn megjeleníteni. Jó érzékkel választotta ki azokat a művészeket, akiknek játékát meg kell örökíteni, valamint felfedezte azokat a muzsikusokat, akik nem csak jó előadók, hanem szavakkal is közvetíteni tudják a zene értelmét és lényegét. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban kik azok a köztünk élő, vagy művészetük révén velünk maradt nagy előadók és zeneszerzők, akiknek portréját és életművét fel kell tárni, be kell mutatni a széles nyilvánosság számára. Várbiró Judit műsorai, hozzávetőlegesen ezerötszáz, nem csak keletkezésük idejében voltak relevánsak, de archiválásuk révén közel negyven év magyar zenekultúráját őrzik meg az utókornak.

Zenei tanulmányok

Két rangos oktatási intézmény, a Kosciuszko Tádé utcai általános iskola és a mellette lévő Szilágyi Erzsébet gimnázium keretei között indult el Várbiró Judit zenei pályája. Genius loci, mondhatnánk, hiszen e két intézmény falai között olyan zenei oktatás folyt és olyan élmények érték, melyek egy életre meghatározták a körülötte lévő világhoz való viszonyát.

Zongorázni hét évesen kezdett el tanulni Váczi Lili és Hajdú Anna irányításával, zenetörténet tanára a hallatlan nagy tudású Bárdos Kornél volt, az iskolai énekkarban pedig az éneklést szerette meg egy életre. „Belekerültem ebbe a kettősségbe, a zongora és az éneklés bűvkörébe” mondta egy alkalommal. Gimnáziumi évei alatt valójában az éneklés vitte a főszerepet, mivel a Mohayné Katanics Mária irányította Szilágyi Erzsébet nőikar tagjaként magába szívta a kóruséneklés semmivel össze nem hasonlítható élményét, és megismerte a magyar kórusirodalom remekműveit, kortárs zeneszerzők alkotásait is beleértve.

Ugyanakkor a kamaraéneklésből is kivette részét, mivel két társával együtt (Csengery Adrienne és Zsadon Andrea) megalakította a Szilágyi triót, amellyel megnyerték a Magyar Televízió „Ki mit tud” vetélkedőjét 1963-ban. Madrigálok mellett Kodály és Bartók egynemű karai voltak műsorukon, mely utóbbiak a legkényesebb kamaraénekesi feladatok közé tartoznak; a konszonanciák és disszonanciák váltakozása abszolút pontos és tiszta intonációt követel.

Életrajz idézet: „Kodály 33 Triciniumát Kistétényi Melinda szövegeivel mi mutattuk be Kodály Tanár úr személyes jelenlétében.”

A Zeneakadémián a Középiskolai Énektanárképző és Karvezetés szakon tanult tovább, Vásárhelyi Zoltán, Párkai István és Szőnyi Erzsébet irányításával, és a vezénylés mesterségének megtanulása mellett itt is az éneklés került a középpontba. Tagja lett a Párkai István vezette Liszt Ferenc Kamarakórusnak, az ország, de talán Európa egyik legprofesszionálisabb együttesének, különösen, ami a kortárs művek bemutatásait illeti. Párkai fáradhatatlanul kutatta külföldi kortárs zeneszerzők műveit, számos magyarországi bemutató fűződik a kórus nevéhez. Egy kuriózum: ez az együttes énekelte először Magyarországon Hindemith a cappella Miséjét, melyet a szerző eredetileg egy abszolút hallású énekesekből álló svájci kórusnak komponált. Fél évig tartott a betanulás, de az itthoni és külföldi bemutatók sikerei mindenért kárpótolták a kórustagokat.

Mellette a Budapesti Madrigálkórus tagjaként 25 éven át vett részt itthoni és külföldi koncerteken, rádió- és lemezfelvételeken nem csak énekesként, de betanítóként és csembaló continuo játékosként is az együttes munkájában.

Érdekes módon az éneklés és a zeneakadémiai énektanszakosokkal való barátság vezette vissza Várbiró Juditot a zongorázáshoz, amennyiben egyre kedveltebb zongorakísérőként rendszeresen dolgozott együtt leendő operaénekesekkel. Közel másfél évtizeden át oktatott a Zeneakadémia Kertész utcai gyakorló zeneiskolájában ének-korrepetitorként Forrai Zsuzsa és Polgár László énekóráin, ugyanakkor a híres tenorista Réti József zeneakadémiai óráin is kamatoztatta tudását, mint elismert kamarapartner.

Magyar Televízió

Friss diplomásként a Magyar Televízióban kezdett el dolgozni zenei szerkesztőként, majd Czigány György főszerkesztő felkérésére különböző vezetői beosztásban folytatta közel négy évtizedes munkáját: 1986-tól zenei osztályvezető, 1993-tól szerkesztőség vezető, 2004-től 2007-ig főmunkatárs a Kulturális Igazgatóságon.

Várbiró Judit zenészi sokoldalúsága, zenetörténeti ismeretei és céltudatossága alapozták meg pótolhatatlan munkáját a Magyar Televíziónál. Az itt eltöltött közel negyven év alatt teljesedett ki életművének legjava mind minőségben, mind mennyiségben. Az elkészített műsorokban mindenütt ott hagyta névjegyét, legyenek azok előadóművészi, vagy zeneszerzői életmű portrék, dokumentumfilmek, zenei versenyek, zenei ismeretterjesztő műsorok vagy tudósítások az ország legjelentősebb eseményeiről, fesztiválokról.

Több műfajban bizonyította szerkesztői sokoldalúságát és tapasztalatát, de amiért különösen tiszteljük és elismerjük tevékenységét, az leleményessége, az a képesség, hogy felismerte az igényeket, hogy milyen műsorokra van szüksége a nézőknek/hallgatóknak. Az új műsorok kitalálásán, felfedezésén túl a terveket a televízió művészeti vezetésével elfogadtatta – meggyőző erejű érvelése legtöbbször célba ért --, ezzel biztosítva az anyagi hátteret a programnak, megírta a forgatókönyvet, majd megszervezte a közreműködőket: szólistákat, kamaraegyütteseket, szimfonikus zenekarokat, és a szerződések elkészülte után a felvételek és utómunkák a személyes tartalmi, szakmai felügyeletével valósultak meg.

A kezdetekre így emlékezett vissza: „A televíziózást a saját bőrünkön, munka közben tanultuk meg, hiszen szakmai képzés korábba nem folyt, a Zeneakadémiáról, a Rádióból került ide az első generáció.”

„Magamnak kellett rájönnöm arra, milyen műsorok szolgálják leginkább az ismeretterjesztést, hogyan lehet megszerettetni a zenét másokkal. Támogatott ebben a munkában Czigány György is, aki hihetetlen rutint szerzett korábban a Bartók Rádióban.”

„Nekem nagyon hamar része lett életemnek az ismereterjesztés, s a legkülönfélébb módokon igyekeztem a közönséget megnyerni a művészetnek.”

Műsorai sokféle műfajban születtek meg. A programok műfaji sokszínűségével együtt lényegében valamennyi műsortípus a zenei ismeretterjesztést szolgálta a televízió, mint közvetítő médium révén, a leghatékonyabb módon. Ezért nevezhetjük Várbiró Juditot joggal a zenei ismeretterjesztés kimagasló alakjának.

Két olyan műsor sorozatát kell kiemelni, amelyben egy-egy híres karmester beszélt a zenéről, kamara- vagy szimfonikus zenekar élő közreműködésével. Várbiró Juditnak az a képessége, hogy felismerje, kiben van meg az a tudás, hogy szavakkal is érdekessé tegye a megszólaló zenét, továbbá, hogy meggyőzze a kiválasztott egyént a műsor fontosságáról, először Mihály András felkérésében, aki a „TV Zenei Klubja” című sorozatban, másodszor Vásáry Tamás „Zenén túl” című tízrészes előadás-sorozatában valósult meg. Mindkét zenész verbális előadókészsége lelkesítő és lebilincselő, és amíg Mihály András a zene belső összefüggéseire irányította a figyelmet, addig Vásáry Tamás a legnagyobb zeneszerzők életének azokat a bensőséges részleteit tárta fel, amelyek bár a lexikonokban nem találhatóak, viszont az egyéniségükre jellemzőek, meghatározóak, és amelyekkel Vásáry azonosulni tudott. Különösen Liszttel érzett lelki rokonságot. Verbális előadásmódja annyira színes és érdekes volt, annyi ismeretlen személyes részletet tárt fel Beethovenről, Mendelssohnról, Schubertről, Schumannról, Kodályról és még számos zeneszerzőről, hogy a Zeneakadémián zajló beszélgetős koncertekre szinte zarándoklat-szerűen jártak a zenerajongók.

„… Vallom, hogy igazi személyiség nélkül nincsen siker. A közvetítő képesség létkérdés a mi szakmánkban.” (VJ.)

Öt éven át szerkesztette a „Zene-óra Óbudán” című koncertsorozatot, amelyben élő közvetítésekben hangzottak el válogatott előadókkal nagyszerű kamarakompozíciók. „Sok-sok adásban láthattuk vendégül a magyar zenei élet legkiválóbb művészeit szombat esténként, hogy beszélhessenek sikereikről, hitvallásukról, terveikről Sebestyén Jánossal vagy Némethy Attilával, és muzsikáljanak szólistaként, vagy művészbarátaikkal együtt.”

A helyszín, az Óbudai Társaskör, Merényi Judit professzionális vezetése révén nemcsak befogadta a műsort, hanem tovább növelte elismertségét, amellett, hogy otthont és próbalehetőséget biztosított a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak és a Budapesti Vonósoknak.

Visszatekintve a közel négy évtizedre, tiszteletre méltó a zenészekről készült portréfilmek száma Várbiró Judit műhelyében. Egy nagy korszak különböző generációinak legkiválóbbjai nyújtottak képet magukról, alkotói, előadói habitusukról. A zeneszerzők közül különösen Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Petrovics Emil, Szokolay Sándor, Soproni József, Kocsár Miklós és Kurtág György portréi, a karmesterek közül többek között Rajter Lajos, Lukács Ervin, Lehel György, Jurij Szimonov és Solti György, az előadóművészek közül Ránki Dezső, Polgár László, Jandó Jenő, Molnár András és Vásáry Tamás megnyilatkozási kiemelendők. Ezekről a portréfilmekről Várbiró Judit így nyilatkozott: „Valójában ez volt mindig a kedvenc műfajom. Az intimitása, a pszichológiai megközelítés minden egyes művész személyiségének belső világába, titkaiba való – nem erőszakos – betekintés már zeneakadémiai éveimben is rendkívül érdekelt, annak megfejtése, hogyan működik ez a belső folyamat, amikor egy alkotó, vagy előadó, aki újra alkot, létrehívja gondolatait, érzéseit, amelyek a tudatalattijában rejlenek.”

Posztumusz portrét készített a számára oly fontos két zenész egyéniségről, Rajeczky Benjamin ciszterci szerzetes, népzenekutató és Réti József emblematikus tenorista és zeneakadémia tanár munkásságáról és életéről.

Ugyanakkor hivatásának érezte az egyszeri kiemelkedő zenei események rögzítését is. Dokumentumfilmet készített a Bayreuth-i Ünnepi Játékokról 1980-ban, az első jeruzsálemi Leonard Bernstein karmesterversenyről, a Budapesti Filharmónia Társaság 150 évéről, a Liszt Ferenc Kamarazenekar 40. évi jubileumáról és a Bartók Vonósnégyesről. De az sem véletlen, hogy a magyar Unesco Bizottság őt kérte fel, hogy készítsen egy DVD kiadványt Kodály Zoltán zenepedagógiai öröksége címmel az úgynevezett Kodály módszerről. Ez a tény is mindennél jobban bizonyítja, hogy Várbiró Juditot nem csak a magyar, hanem a nemzetközi zenei életben is számon tartották.

Külön kell szólni a Magyar Televízió Karmesterversenyéről, az egyik legsikeresebb és legnagyobb nézettségű műsoráról, amelynek szerkesztését 1986-ban vette át, és amely három évenként került képernyőre, összesen hat alkalommal. A műsor annyira népszerű volt, hogy sportrendezvények nézettségével vetekedett. Itt lehetett lemérni, hogy a jól megválasztott téma, a zenei versenyek izgalmas világa és a kitűnő szervezés mennyi embert tud szinte észrevétlenül a zene bűvkörébe vonzani. Ezen kívül Várbiró Judit új koncepciót hozott a verseny struktúrájába, mind az elvezénylendő művek, mind a zsűri összetétele tekintetében. A verseny anyagának egyértelmű és magas kritériumai, a technikai feladatok szigorú mércéje olyan magas színvonalú szakmai versennyé érlelték a versenyt, hogy a műsor értékei és az Interkoncert Zenei Versenyek Irodájának szakembereivel való együttműködésben kiválóan szervezett rendezvény bekerült a nemzetközi zenei versenyek Genfben működő világszövetségének tagjai közé.

Munkásságának legnagyobb horderejű műve a Gyökerek című Bartókról szóló háromszor egyórás film, amelyet ötletgazdaként, szerkesztőként és forgatókönyv íróként jegyzett.

A filmet Gaál István rendezte, forgatása közel öt évig tartott. Bartók személyének színész általi megjelenítése szóba sem került, tisztán dokumentumfilmben gondolkoztak az alkotók.

A több mint egy éven át tartó anyaggyűjtés során Kovács Sándor zenetörténész szakmai segítségével gyűjtötték a film alapanyagát, számos Bartók levél, írás, szöveges dokumentum, relikvia képezi a film narrációját, mely által „megszólal” Bartók élettörténete.

„Heteken, hónapokon keresztül olvastunk és céduláztunk – Gaál nappali szobájának a padlóját ezer kis cetli borította --, így rakosgattuk össze a szövegkönyvet Bartók-idézetekből. Utána jött a képi megvalósítás és a kapcsolódó zeneművek sora. Négy és fél évünkbe telt. A 2001-es bemutató után kiadta a Hungaroton Classic, aranylemez lett egy éven belül.”

A Gyökerek - sok pozitív vonása mellett - legnagyobb érdeme, hogy filmes eszközökkel, a kiválasztott híranyagok, levélrészletek, életrajzi tények és korabeli híradók képi idézeteivel, mozaikszerű részleteivel és nem utolsó sorban költői kvalitású felvételekkel tudta megjeleníteni Bartók életét, portréját, művészi és erkölcsi nagyságát.

Az alkotói páros feltérképezte azokat a helyszíneket, ahol Bartók népdalokat gyűjtött, ahol megismerte a falusi emberek szokásait, ahol megcsodálta pl. Erdély páratlan természeti értékeit. A határon túli falvak lakóinak portréi, életmódjuk részletei és a természeti környezet olyan filmfelvételeket szültek, amelyeket ma már nemigen lehetne megvalósítani. „Olyan kis magyar, szlovák és román falvakban jártunk, amelyek a film készítésekor, még száz évvel ezelőtti kulturális állapotokat őriztek.”

Az utolsó pillanatban kerültek rögzítésre. Bartók életének személyes vonatkozásai, művei keletkezéstörténeti dokumentumai mellé felsorakoztak a világtörténelem éppen aktuális történései, mintegy a zseniális zeneszerző belső világának és a külső objektív történések kontrasztjaként. A film a bartóki portré remekműve, a közismereti és a zenei oktatás részének kellene lennie.

Várbiró Judit televíziós pályafutásának nagyobbik része szerencsés módon olyan periódusra esett, amikor a komolyzene elismertsége és fontossága mögé nem került kérdőjel, és elképzeléseit, ha néha harcok árán is, de megvalósíthatta. A Magyar Televíziónál eltöltött évei vége felé alaposan megváltozott a helyzet, amiről egy interjúban elég szomorú képet fest.

„A legnagyobb baj az, hogy nem születnek produktumok. Az a nemzedék, amely ma alkot, előad, zenél, esetleg épp a pályája delelőjén van, jóformán meg sem jelenhet a képernyőn. … Húsz vagy ötven év múlva hogyan jelenik meg a jelenlegi nemzedék az utókor előtt, ha egyszer nem jut képernyőhőz? Ha most nem archiváljuk? Ha egyszerűen nem dokumentálható a jelenlegi kultúra helyzete, állapota?”

„Épp az lenne a cél, hogy kineveljük a zenekedvelőket, igényt teremtsünk a rangos műfajnak a közönség körében, ahelyett, ami most zajlik, nevezetesen, hogy elébe megyünk az alacsony igényeknek, és kizárólag azt szolgáljuk.”

A közelmúlt

A Magyar Televíziótól való távozás után Várbiró Judit meghívást kapott a Művészetek Palotájába, ahol azóta zenei felvételek és televíziós műsorok készítésével foglalkozik. Az M5 csatorna részére Müpart Classic sorozatcímmel eddig közel kétszáz koncertet rögzítettek riportokkal, ismeretterjesztő és összekötő szövegekkel kiegészítve. Az ő vezetésével és szerkesztésében születtek meg a Wagner napok bemutatóiról, Kocsis Zoltán Richard Strauss operasorozatáról és Bartók színpadi műveinek félszcenírozott bemutatójáról készült filmek, mely utóbbi Kocsis utolsó nyilvános fellépése volt.

A 2000-es évektől televíziós szerkesztői tevékenysége mellett szakmai felkészültségét a zenei tárgyú könyvek területén is eredményesen kamatoztatta, ide a tartozik az a periódus, amikor a Holnap Könyvkiadó számára zenei könyveket szerkesztett. Lektori munkája nyomán került kiadásra a Madrigáltörténet című riportkönyv, az 1000 este a New York-i Metropolitanben, Dietrich Fischer-Diskau Brahmsról szóló könyvének magyar változata, és szintén magyar változatban a Yehudi Menuhin életét bemutató Menuhin varázs. Ezek mellett kiemelkedik a „Magyar zeneszerzés mesterei” című sorozat, benne Szőllősy András, Durkó Zsolt, Kurtág György és Soproni József portré köteteivel. Itt is előállt a korábban a televízióban is megtapasztalt helyzet, hogy meg tudta győzni a döntéshozókat arról, hogy a magyar zenekultúra szempontjából értékes műsor vagy egy kortárs zeneszerző portré kötete fontosabb szempont, mint a ráfordított költség áldozata.

Újságíróként (a Magyar Újságíró Szövetség tagjaként) éveken át készített riportokat különböző művészekkel az Operavilág, és az Opera magazin részére.

Várbiró Judit a MÜPA zenei szerkesztői munkája mellett jelenleg is fontos szerepet tölt be a magyar zenei életben a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Kollégiumának vezetőjeként. Már korábban is részt vett a kollégium munkájában 2007-ől 2012-ig, viszont az a tény, hogy 2019-től őt választották erre a rendkívül fontos posztra, elismerése a zenei környezetben való tájékozottságának, annak, hogy egész pályafutása alatt személyes érdeklődésből és hivatás-szerűen is rajta tartotta a szemét a legfontosabb zenei történéseken, ami óriási tapasztalatot generált, pont azt a tudást és képességet, ami egy ilyen megbízáshoz szükséges. Ugyanakkor ez a megbízatás nagy felelősséggel is párosul, hiszen vezetésével születnek meg a kollektív döntések arról, hogy milyen pályázatokat írjanak ki, milyen keretösszegekkel, és főleg az, hogy a döntéseknél milyen szempontok domináljanak. A döntések teljes objektivitást kívánnak, személyes szimpátia vagy ellenszenv nem játszhat szerepet. Bizonyos értelemben itt, az NKA pályázati tevékenységében jelenik meg a zenei élet teljes spektruma: az alkotói tevékenység (zeneszerzői pályázatok), az előadóművészi terület a maga műfaji és előadó-együttesi sokszínűségével, az ismeretterjesztés, és a megörökítés, archiválás a hangfelvételekkel és zenei kiadványokkal, kottákkal, könyvekkel.

Várbiró Judit 1998-ban Erkel díjat, 2000-ben Gundel Művészeti díjat, 2004-ben Juhász Frigyes zenei újságírói díjat és 2006-ban Bartók emlékdíjat kapott, műsorait tíz alkalommal nívódíjban részesítette a Magyar Televízió. A Magyar Művészeti Akadémia zenész közössége, de a tágabb értelemben vett zenész társadalom is hálával tartozik neki az eddigi életművéért, amellyel valamennyiünket sok nagyszerű élménnyel gazdagított, érzésvilágunkat és értékítéleteinket pedig csiszolta és nemesítette.

[2024]