Windhager Ákos: Záborszky Kálmán karmester, gordonkaművész

Az örökség

Záborszky Kálmán 1947-ben született Budapesten. Édesapja, Záborszky József (1918–2015) hegedűművész, zeneszerző és karmester volt, édesanyja Isépy Borbála (1919–2008). Záborszky József magyar zenetörténeti jelentőségű tettet hajtott végre az István Zenekar és Zeneiskola megalapításával. Az előbbit 1954-ben hozta létre az akkori I. István Gimnázium növendékeiből, az utóbbit 1968-ban.

Szerteágazó munkáját így összegezte egy kortársa: „Záborszky József munkáját kezdettől fogva a magas fokú zenei profizmus, tehetség, bölcs előrelátás, tervezőmunka, menedzselési és együttműködési készség jellemezte, valamint következetes szigor mind a tanulók, mind pedig kollégák irányában.

A csellóművész

Záborszky Kálmán gyermekkorában kezdett gordonkázni Zsámboki Miklósnál, s tizennégy évesen már játszott az István Zenekarban. A középiskola után felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol többek között Sándor Frigyes, Mihály András és Friss Antal voltak a tanárai. 1977 és 1981 között a bécsi zeneakadémián, André Navarra csellóművész-képző osztályának hallgatója.

1973-tól 1978-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Pécsi tagozatának csellótanára, 1978-tól 1990-ig Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola vonós-kamarazene és cselló főtárgy tanára volt. Tanári elismertségét jelzi, hogy több külföldi megkeresést is kapott, tanított Ausztriában (Erl-Tirol) és Finnországban (Lieska) is.

Szólistaként és karmesterként fellépett Európa jelentősebb koncerttermeiben is, többek között Francia-, Spanyol- és Svédországban, továbbá Svájcban és Németországban.

Karrierjének módosításáról a következőképpen nyilatkozott: „Valóban, elég sok mindent elértem csellistaként, engem azonban jobban vonzott a vezénylés. Nem voltam elégedett a csellóirodalommal, kevés a csellóra írt remekmű. A másik ok: édesapám, Záborszky József emberfeletti munkával építette fel ezt a zenekart, hozta létre belőle 1968-ban a zeneiskolát. Lehetett volna, hogy a magam útját járom, de itt olyan sok értelmes munka várt rám, hogy úgy éreztem, akkor döntök helyesen, ha továbbra is részt veszek ennek az építménynek a magasításában, bővítésében, erősítésében. Ha másképp döntök, talán pillanatok alatt összedőlt volna abban a bizonytalanságban, ami a kilencvenes évek elején nem kímélte a kulturális értékeket sem."

Pályája a kezdetektől két, egyformán fontos és egymást kiegészítő pilléren nyugszik: előadó-művészet és pedagógia.

A Szent István Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója

Az I. István Zeneiskolát Záborszky József nyugdíjazása után előbb Záborszky István vezette, majd Záborszky Kálmán vette át az irányítást. 1991-től 2014-ig állt a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola élén, közben az intézményt Magyarország egyik legjelentősebb művészeti iskolájává fejlesztette. A zeneiskola 1990-ben szakközépiskolával bővült, majd 1992-ben egy kormányhatározat a zeneművészeti szakközépiskolának ítélte meg a Columbus utcai épületegyüttest, amelyet 1996-ra sikerült felújítani. Jelenleg az intézmény hangversenyterme (1995) a legkorszerűbb és a legjobb akusztikájú a zenei tanintézmények hasonló csarnokaival összehasonlítva.

Folytatva édesapja és bátyja intézeti politikáját, újabb és újabb elkötelezett művészt nyert meg az iskola tanárának.[1] A zeneiskolásoknak és a konzisoknak is komoly lehetőséget jelent, hogy országos és nemzetközi hírű előadók mellett sajátíthatják el a zene megszólaltatásának titkait. Jelenleg is részt vesz az oktatásban csellótanárként, illetve több együttes vezetőjeként.

A zeneiskola és a szakközépiskola nem csupán zenész életpályára neveli a diákokat, hanem arra törekszik, hogy a közös művészi tevékenység során erős, összetartó közösségek szülessenek. Ezért hozta létre az István Zenekar példájára az iskolai együtteseket, amelyek száma Záborszky Kálmán vezetése alatt tizenháromra nőtt. A diákokat motiválja az, ha látják maguk előtt a közvetlen célt és valódi zenélésbe kapcsolódhatnak be. A jelenlegi rendszerben a zenei közösségek átjárhatók, kórusok és zenekarok egymásra épülő rendszere alkotja a zeneiskola és a szakgimnázium legfőbb vonzerejét. Záborszky Kálmán erről így nyilatkozott: „Bebizonyosodott, hogy a közösségi muzsikálás ereje és haszna nagyobb mindazoknál a nehézségeknél, mellyel az együttesek munkájának megszervezése jár."[2]

Ezenfelül a Szent István Király Iskola névadójához méltó küldetéstudattal rendelkezik, amelyet a preambulum a következőképpen határoz meg: „Pedagógiai alapelvünk a komplex, sokoldalú, harmonikus személyiségnevelés. Pedagógiai munkánk az értelmi-, erkölcsi-, érzelmi-, esztétikai nevelés szerves egységére kíván építeni…"[3]

A Záborszky családban öröklött zenetanári elv, hogy a technikai ismeretek átadása mellett a kultúrára nevelést és a közösségben végzett művészi tevékenységet helyezik előtérbe. Ezt Kálmán így foglalta össze: „A komolyzenével való ismerkedés egy ponton túl már nem zenei, hanem emberi, nevelési kérdés, hiszen a remekművek a művészet eszközeivel az emberi élet legfontosabb kérdéseiről szólnak".

A Szent István Filharmonikusok élén

A kezdetben, az alapítás évében tizenhat tagú István Zenekar két évvel később 80 fővel mutatkozott be a Zeneakadémián, s 1958-tól már bérletet hirdetett a Zeneakadémián.

A nagyszabású koncertélet megkövetelte, hogy az együttest egy állandó kórus is kísérje, így született meg 1981-ben az István Kórus is (mai néven: Szent István Király Oratóriumkórus), melynek alapító karnagya Záborszky Kálmán. A zenekart és a kórust kezdetektől számos világhírű vendégkarmester dirigálta az évek során (pl. Ferencsik János, Kórodi András, Lukács Ervin, Medveczky Ádám, Kobayashi Ken-Ichiro, Vásáry Tamás, Jurij Szimonov, Kocsis Zoltán). [4]

A zenekari építkezésben Záborszky Kálmán már a „hőskortól" kezdve részt vett, a kezdet kezdetén csellójátékosként, később szólamvezetőként, majd korrepetitorként, végül betanító és vezénylő karmesterként. 1988-tól a nagyzenekar művészeti vezetője és első karmestere.

Szellemiségében édesapja munkáját folytatta, így a klasszikus művek mellett műsorra tűzött kortárs műveket is. Jelzi szakmai és szellemi elkötelezettségét, hogy 1989-ben bemutatta Lajtha László addig indexen levő Fríg miséjét, melynek ezt az alcímét is ő adta. A kortárs szerzők közül eleinte Ránki Györggyel, Hollós Mátéval és Csemiczky Miklóssal alakított ki szorosabb együttműködést, majd a 2000-es évektől Dubrovay László életműve is rendszeresen tűnt fel hangversenyein. Néhány példa az ősbemutatók, illetve a magyarországi bemutatók listájából:

Hector Berlioz: Te Deum (1987) és Missa Solennelle (1994)

Leonard Bernstein: Mise (1988)

Lajtha László: Fríg mise (1989) – Mise a szorogattatás napjaiban, 1950

Francis Poulenc: Stabat mater (1989)

Ránki György: Káin és Ábel (1990) és Jézus panasza (1993)

Michael Haydn: Missa pro Defunctis (1996)

Hidas Frigyes: Requiem (1996)

Kókai Rezső: István király – szcenikus oratórium (2000).

Dohnányi: Hitvallás (1920) (2022. június 16.)

Kroó György a bemutatóikat figyelemmel kísérve lelkesen tudósította az Új Zenei Újság hallgatóit az eseményekről. Példaképpen idézzük a M. Haydn-előadásról szóló beszámolóját: „Aligha kell érvelnem a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus hangversenyének jelentősége mellett, amelyet zsúfolt ház előtt Záborszky Kálmán vezényelt." [5] Az eredményeket látva felvételen rögzítették az említett Lajtha- és M. Haydn-misét, Ránki György Jézus panasza férfihangra, vegyes karra és zenekarra című opuszát, valamint Weiner Leó Románcát.[6]

1996-ban megalapította a Tihanyi Ünnepi Játékokat, amelynek keretében feledhetetlen színpadi produkciók születtek meg a páratlan szépségű környezetben. Ugyancsak Tihany ad helyet már évtizedek óta a zuglói zenészek, kisebb és nagyobb együttesek nyári táborainak.

Záborszky Kálmán az új évezred elején nehéz döntést hozott, amikor az addig amatőr státuszban működő, de már a legmagasabb szinten muzsikáló Szent István Király Szimfonikus Zenekarból hivatásos együttest alapított Zuglói Filharmónia néven.

A Zuglói Filharmónia alapítója

Kezdeményezésére Zugló Önkormányzata 2005-ben hosszútávú együttműködésre kötelezte el magát, amelyben állandó fenntartói támogatást biztosított a Zuglói Filharmóniának, s így a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus hivatalos együttessé vált.

Változást jelentett, hogy a zenekarban elvárás lett a felsőfokú zenei képzettség, ám a legtehetségesebb szakközépiskolások zenekari gyakorlatként is részt vehetnek a munkában. Értékteremtő és ifjúságnevelő munkájuknak elismeréseként 2000-ben Magyar Örökség-díjat kaptak, 2011 és 2017 között pedig folyamatosan elnyerték a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet.

Karmesteri tevékenységének elismerése, hogy 2011 majd 2014 tavaszán az együttes elnyerte a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet. 2012-ben pedig a zenekar eddigi eredményeinek elismeréseképpen a Szent István Filharmonikusok a hazai hivatásos együttesek legmagasabb kategóriájába, a „kiemelt zenekari kategóriába" került be. A mai fővárosi hangversenyéletben a Szent István Filharmonikusokkal kibővülve immár tíz állandó szimfonikus együttes vesz részt. A Szent István Filharmonikusok hangversenyeket ad a Művészetek Palotájában, a Vigadóban és a Zeneakadémián, de rendszeresen utazik vidékre és külföldre is. Példaértékű volt, hogy 2016-ban előadták Dubrovay László: Faust, az elkárhozott című balettjét, amely ősbemutatóként került a Művészetek Palotája színpadára. Az előadásokról szóló kritikák egyértelműen Záborszky teljesítményét emelik ki: „A zenei megvalósításra nem lehetett panasz. Záborszky Kálmán nagyszerűen készítette fel az (akkori nevén) Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekarát. Eleven karakterek és hatásos effektusok törtek fel a Művészetek Palotájának zenekari árkából, az összjáték precíz volt, a tempó pedig egységesen élénk. A koncentráció egy pillanatra sem hagyott alább, s mivel a színpadi történés hamar kiismerhetővé vált, több figyelem jutott a zenére és az előadás minőségére."[7]

Másodízben a pécsi Kodály Központban tekinthette meg a közönség az előadást 2017-ben, melyről szintén elismerő írások születtek: „Csak tisztelet és köszönet illeti a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és karnagya, Záborszky Kálmán teljesítményét. A közel kétórás, különleges játéktechnikai feladatokban bővelkedő, szüntelen tempó- és metrumváltásai mellett nagyon is logikus és koherens zenei anyag ilyen koncentrált és igényes megszólaltatása olyan teljesítmény, amilyet a hetvenes-nyolcvanas évek általam látott budapesti operaelőadásain általában hiába vártam.

A karmester és zenekara kiválósága azért is kulcskérdés, mert Dubrovay zenéje a maga aprólékos kidolgozottságával folyamatos hangfürdő, önmagában is megjelenítve a drámát." [8]

A legfontosabb küldetésének mégis a zuglói kulturális életben való állandó részvételt és a közönségnevelést tartja. Számára fontos, hogy a közönség zenei, irodalmi és történelmi ismereteit bővítse, és maradandó zenei élményt nyújtson. A sorozatok, stílusok és zenei munka megújulását biztosítja azzal, hogy állandó munkatársaival, Dr. Solymosi Tari Emőke zenetörténésszel, valamint Dr. Horváth Gábor és Ménesi Gergely karmesterrel közösen szervezik, tervezik és működtetik Zugló zenei életét.

A bérletsorozatok és önálló estek a kodályi koncepciót váltják gyakorlatra, így például az érettebb koncertlátogatókat a Stephanus (Müpa) és a Téli bérlet (Vigadó) hangversenysorozat, a középiskolás korosztályt a Gaudeamus- (Zeneakadémia), míg a családokat a Pastorale-bérlet szólítja meg, utóbbi megvalósítását a Magyar Művészeti Akadémia támogatja.

Kifejezetten oktató jellegű, a művészetekkel való első találkozás szerepét tölti be a Felfedezőúton sorozat. A legkisebb zenerajongókat várja a Meseszínház, a legidősebbeket pedig a Tea-koncertek. A zuglói polgárokat Térzene sorozattal várja, a zuglói iskolások számára pedig Nagykórusos sorozatokat rendez.

Összegzés

Záborszky Kálmán pályafutását erre a Kodály-mottóra fűzte fel: „Zene nélkül nincs teljes ember!"[9]

Zeneiskolai, szakközépiskolai igazgatóként és a Zuglói Filharmónia vezető karmestereként egyedülálló zenei pályát mondhat magáénak. Művész és pedagógus egy személyben, ezerötszáz növendéknek ad életre szóló példát, egy egész kerület számára biztosítja a rendszeres, értékes művészeti élményt.

[2017]

Jegyzetek:

[1] Ld. Bővebben: http://www.szentistvanzene.hu/szakkozepiskola/rolunk/tanari_kar

[2] Uzsally Bence András: Az ifjúsági zenekari nevelés négy magyar példája – MA szakdolgozat, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest, 2013, XXXIX. (http://uzsalybence.hu/wp-content/uploads/2014/12/Uzsaly-Bence-Szakdolgozat.pdf)

[3] Dr. Sávoly Mária – Hortobágyiné Nagy Ildikó – Tőkés Mária Tünde: A Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Minőségirányítási Programja, Budapest, 2009,

[8.] http://www.szentistvanzene.hu/szakkozepiskola/dokumentumok

[4] Egy korabeli újságcikk tanúsága szerint: „Amikor egy alkalommal Ferencsik János a Dán Királyi Zenekart vezényelte, a tiszteletére rendezett fogadáson megkérdezte tőle az uralkodó: Mester, melyik zenekarral foglalkozik Ön a legszívesebben? Ferencsik erre így válaszolt: Felség! Van Magyarországon egy ifjúsági zenekar, kitűnően muzsikálnak. Velük." Esti Hírlap, 1970. november 28. H.M.

[5] A mikrofonnál Kroó György – Új zenei Újság 1981–1997., szerk: Kovács János, Sári László, Batta András és Zsoldos Mária, Magyar Rádió, Budapest, 1998, 358.

[6] Zelinka Tamás: „A Szent István Király zenei együttes új CD-iről", In Parlando, 1998/5-6, (http://www.parlando.hu/Zeli-SztIstvan.html)

[7] Molnár Szabolcs: Faust, a megtáncoltatott, Muzsika 2016/6. (http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=4253)

[8] Faust, az elkárhozott – Dubrovay László táncdrámája a Kodály Központban, Magyar Hírlap, Gönczy László – 2017.04.05. http://magyarhirlap.hu/cikk/84486/Faust_az_elkarhozott

[9] Kodály Zoltán: Közönségnevelés (1958), In Kodály Zoltán: Visszatekintés, szerk: Bónis Ferenc, Budapest, Argumentum, 2007, I/317.