Tabáni emlékmű (Emlékmű azokért, akiket nem öltek meg, de az életüket tönkretették 1944 után)

Rázsó Edit felkért engem egy emlékmű megtervezésére azok emlékére, akik nem haltak meg, de akiknek az életét tönkretették 1944-et követően. Csepelen elkészült a betondoboz, benne a figurával – Péterffy László munkája -, a vasajtóval, a fémtükörrel és egy emelődarus kocsival hozattuk a Tabánba arra az időpontra, amikorra meghirdettük a felavatást. Ott állt a nagy csoport az üres téren, amikor megjött az autó és letette az emlékművet arra a helyre, amit mutattunk. Akkor odaállítottuk elé Rázsó Editet, aki mosolyogva és patakzó könnyekkel állt ott, nem gondolta volna, hogy ez a kezdeményezés megvalósul az életében.”
„Napjaink emlékműve az lenne tehát, amit engedély nélkül 1996-ban állítottak fel a Tabánban, egyéni kérésre és adakozásból, azok emlékére, akiket nem öltek meg, de akiknek az életét tönkretették, megnyomorították az elmúlt évtizedekben. Makovecz Imre és Péterffy László emlékműve már nem látszik nyitottnak, nem sokkszerű, nem szól eszméről, sem keresztényi mártíriumról.

…A mű kontextusa a bennünk hordozott „másik történelem” és a mi mindennapjaink. A parkban álló emlékműhöz közeledő gyalogos adja a valóság referenciáját – a mű mégis nyitott: a figura köztünk van, habár a múltra emlékeztet, s mi vagyunk élő közege. Az emlékmű helye ugyan nem az emlékezet helye, mert épp itt tán nem is történt semmi, de közpark lévén az egyes ember – bárki- saját múltjára és valóságára döbbentéséé.”

Forrás: makovecz.hu