Át a Styx folyón

Tizennégy novellát és egy kisregényt nyújt át új kötetében Bertha Bulcsu az olvasóknak. Novellái nosztalgikusan idézik a tovatűnt nyarakat, a fiatalság szivárványosan szép és nehéz éveit, de az arcok, cselekedetek határozottabbak, mint korábbi írásaiban, kevésbé mosódnak a táj színeibe, az őszi hajnalok páraködébe. Az emberi drámák élesebbek, fájdalmasabbak, a dráma valóban dráma. Az elveszejtett bakák tánca például a szimbólum erejével fejezi ki a világ keménységét, amelyben hiába keringenek árnyak és valódi, vágtatni vágyó mének, a kialakult rend mindenkit funkcionálisan a helyére állít. De a fiatalság megtörhetetlen. A deres újra és újra kitör az istállóból, a nyakba ugró lovász mindig újra kockáztatja az életét.

A címadó kisregény a Tanácsköztársaság idejébe, a tiszai offenzíva drámai napjaiba vezeti az olvasót. Balladisztikusan tömör cselekményében Elek István századparancsnok, egy tanárember tragikus sorsa, szerelme és mártírhalála bontakozik ki.

Csaknem húsz évig lakott Bertha Bulcsu a Balaton partján, s a tó bazalt színe, a csillogó víztükör és a párás hajnalok nemcsak emlékezetébe vésődtek be kitörölhetetlenül, hanem szikrázva vagy elmosódva minden írásában is megelevenednek. Életútját munkásként kezdte, később szerkesztőségekben dolgozott. Az Esti Pécsi Napló, majd a Dunántúli Napló kulturális rovatának vezetője volt, s ezzel párhuzamosan a Jelenkor prózai rovatát is szerkesztette. 1967 őszétől Budapesten él.
A most harmincnégy éves író már hatodik könyvével jelentkezik. 1962-ben jelent meg a Lányok napfényben, 1964-ben a Harlekin és szerelmese, amelyből később film is készült. 1965-ben regénye, a Füstkutyák, amelyért József Attila-díjjal tüntették ki; 1968-ban újból egy novelláskötete: A nyár utolsó napja, s ez év elején A bajnok élete című regény.

Forrás: kötetborító