Ág Tibor

Ág Tibor szlovákiai magyar népzenekutató, karnagy, zenepedagógus és művelődés-szervező. A felvidéki magyar népzenei hagyomány gyűjtésének, közreadásának és terjesztésének évtizedeken át egyszemélyi felelőse és munkása.

Kiterjedt életműve hatalmas mennyiségű népzenei gyűjtést, könyvek sorát, tanulmányokat, cikkeket foglal magába. Az általa gyűjtött és különböző hanghordozókon, valamint írott formában, azaz lejegyezve rögzített népzenei anyag mennyisége és értéke csak a legnagyobb magyar népzene gyűjtőkéhez mérhető. Nem kisebb jelentőségű Ág Tibornak a nehéz történelmi körülmények között, kisebbségi sorban végzett közösségi művelődésszervező munkája, ami hivatásos és amatőr népi együttesek létrehozását, falusi éneklő csoportok szakmai irányítását, kórusvezetést, valamint országos népdalvetélkedők kezdeményezését, irányítását, szervezését jelentette. Pedagógiai jellegű tevékenysége – iskolában vagy iskolán kívül – mindig a „saját", a szlovákiai magyar népdalanyag felhasználására, bemutatására, hatékony visszaszármaztatására irányult.

Ág Tibor érdeklődésének irányai tehát a népdalgyűjtés, a zenepedagógia és karvezetés, valamint a népművészeti mozgalom. Olsvai Imre megfogalmazásában: a tudós, a pedagógus és a közművelő. A háromféle tevékenység természetes módon fonódik egymásba, táplálja egyik a másikát, hol az egyik, hol a másik kap nagyobb hangsúlyt Ág Tibor munkásságában.

***

Adottságai és zenei képzettsége kitűnő alapot adott a későbbi népzenekutató és kórus karnagy számára. Édesapja és bátyja példája nyomán tízéves korában hegedülni kezdett, majd a városi zeneiskolában Albrecht Sándor tanítványaként zongorázni tanult, de évekig csellózott és klarinétozott is. A második világháborút követő években Ág Tibor és családja végigment azon a keserves tortúrán, mely a felvidéki magyarságot sújtotta. 1945 májusában Pozsonyból Ligetfaluba, a magyarok gyűjtő táborába deportálták a családot, majd a németeket és magyarokat sújtó diszkriminációs intézkedések következtében hontalanok lettek, így Ág Tibor sem folytathatta tanulmányait. Miután megkapta a csehszlovák állampolgárságot, 1949. augusztus elsejétől a Csemadok Központi Bizottsága Kulturális Osztályának lett hivatalos dolgozója. Leérettségizett, majd a Pedagógiai Főiskola hallgatója volt, 1951 és 1953 között pedig a Komenský Egyetem Bölcsészkarát látogatta zenetudomány-néprajz szakon.

1953-ban, amikor egy hivatásos magyar dal- és táncegyüttes szervezésére került sor, választania kellett a továbbtanulás és a népzenei mozgalom között. Ő az utóbbit választotta, és a szlovákiai magyar népi együttes, a NÉPES művészeti vezetője lett. Később erről a lépéséről így nyilatkozott: „Nem bántam meg, mert amit ott tapasztalati úton elsajátítottam, többet ért egy diplománál."

Kezdetben tehát a közösségi, szervező munka állt a középpontban, a népdalgyűjtés főként azt szolgálta, hogy a színpadra kerülő táncok zenekíséretéhez és a színpadi közös énekléshez alkalmas dalokat találjanak. Azért gyűjtöttek, hogy legyen mit feldolgozni és előadni. Az első lépések után aztán fokozatosan tágult a gyűjtés területe és köre; akárhová került Ág Tibor állásba, a gyűjtést rendületlenül folytatta és egyre nagyobb jelentőségűnek látta.1958-ban ő készítette elő és ő kísérte Kiss Lajost, az MTA Népzenekutató Csoport főmunkatársát Kelet-Szlovákiai gyűjtő útján. Ez alkalommal Ág Tibor – saját bevallása szerint – sokat tanult, fontos módszertani tapasztalatokra tett szert. Kiss Lajos biztatására meghívó levelet kért a Népzenekutató Csoport vezetésétől, így jutott 1959-ben három hetes budapesti tanulmányúthoz. Ekkor találkozott a Népzenekutató Csoportot alapító és igazgató Kodály Zoltánnal és munkatársaival, tanulmányozta az akadémiai népdalgyűjteményt és azt, hogyan dolgozzák fel és hogyan rendszerezik a gyűjtött dalokat.

Ág Tibort élete végéig szoros szakmai és baráti szálak fűzték a budapesti népzenekutatókhoz. Ez nem csak neki volt fontos. A magyar népzenekutatás mindvégig a teljes magyar nyelvterületet tekintette kutatásai alapjának, azokban az években is, amikor a magyarság kultúrájával foglalkozó tudományágak többsége kényszerűen ugyan, de visszahúzódott a szűkebb határok közé, és a „baráti" szomszédos országokban élő magyarságról nem vett tudomást. Kodály Zoltán szilárdsága és tekintélye tette lehetővé, hogy a kutatás elvi alapjai változatlanok maradtak az 1945 utáni években is. Ehhez azonban szükséges volt, hogy az utódállamokban legyenek olyan szakemberek, akik gyűjtéseikkel kapcsolódnak a központi népzenei gyűjteményhez, így folyamatosan biztosítani lehetett a teljes nyelvterület anyagának áttekintését és az egységes szemléletmódot. Ezeket a munkatársakat Kodály kiváltképpen, de a Népzenekutató Csoport vezetésében utódai, Rajeczky Benjamin, Vargyas Lajos is minden lehető módon segítették: tanácsokkal, felvevő géppel, közös gyűjtésekben való részvétellel, szakkönyvek küldésével. Ilyen nélkülözhetetlen munkatársként dolgozott Ág Tibor a szlovákiai magyarság körében, Jagamas János, Almási István, Kallós Zoltán Erdélyben, Bodor Anikó a Délvidéken.

Még egy másik szempontból is fontos volt a budapesti tanulmányút. Valószínűleg ez alkalommal győződhetett meg Ág Tibor arról, milyen elengedhetetlen a népzenegyűjtés számára a megbízható intézményi háttér. Erre a kérdésre később is minduntalan visszatért, elégedetlenségének, néha keserűségének egyik fő oka volt. Többször olvashatjuk cikkeiben, a könyvei elé írt bevezető tanulmányokban: a szlovákiai magyarság körében nincs intézményes népzenegyűjtés és szakmai képzés. Lelkes önkéntesek dolgoznak, de a lejegyzés és rendszerezés szakembereket igényel, és egy olyan intézményt, amely biztosítja az anyagi hátteret és teret ad a gyűjteményi elhelyezésnek, archiválásnak. Ág Tibor egész életében ennek létrehozásán igyekezett. Meggyőződése szerint a Csemadok betölthette volna ezt a feladatot, de végül is nem vállalkozott rá. Ő maga sokféle minőségben dolgozott a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége keretében, de tudományos célú gyűjtő munkáját inkább akadályozták, mint segítették. Mint említettük már, Ág Tibor a Csemadok megalakulása évében, 1949-ben a Központi Titkárság Kulturális Osztályára került azzal a feladattal, hogy az öntevékeny népművészeti mozgalmat megszervezze és megfelelő népzenei anyaggal ellássa. Az 1953-ban megalakult NÉPES művészeti vezetője lett. Az együttes ugyan rendkívül sikeresen működött, de – talán éppen ezért – 1955 telén átszervezés ürügyén felszámolták. 1957-ben diákokból új együttest hoztak létre, Ág Tibor lett az „Ifjú Szívek dal- és táncegyüttes" karnagya majd igazgatója. 1962-ben innen is mennie kellett. 1967-ben visszahívták a Csemadokba néprajzi szakelőadónak, de népzenei gyűjtőmunkáját éppen csak megtűrték, az ekkor már többezres dalanyagnak ekkor sem tudott intézményi keretet biztosítani, ezért 1976-ban kivált onnan.

Összegezve gyűjtési eredményeit a saját maga által adott adatok szerint: 164 kottás füzet és 202 magnetofontekercsről van szó, amelyek összesen több mint 16.000 gyűjtési egységet (főleg vokális népzenei felvételt) tartalmaznak a Csallóköztől a Bodrogközig elnyúló hatalmas területen.

***

Ág Tibor könyvei közül több is alapkönyvnek számít a népzenetudományi szakirodalomban.

Első közülük az 1974-ben, Tőzsér Árpád bevezetőjével, a pozsonyi Madách Kiadónál 12 ezer példányban megjelent Édesanyám rózsafája. Palóc népdalok (2. kiadása Martos, 1995.), a felvidéki magyarság népdalkincséből az első nyomtatott népdalkiadvány. 41 helységből 158 dalt közöl a Járdányi Pál által kidolgozott legújabb rendezési elvek szerinti zenei rendben, szakszerűen adatolva, jegyzetekkel és mutatókkal. A kötetet Ág Tibor nem csak saját gyűjtéséből állította össze. A gyűjtők között szerepel Quittner János és Takács András koreográfusok, Gyurcsó István költő, Hemerka Olga zenetanár, Tőzsér Árpád és Cselényi László főiskolai hallgatók. A könyv végén szereplő „Néhány megjegyzés a gyűjtésről és szerkesztésről" című fejezetben Ág Tibor a szlovákiai magyar népzene- és néptáncgyűjtés adott helyzetéről is számot ad: több mint 7000 népdalt, kb. 500 népballadát, közel 4000 kiolvasó-mondókát és több ezer méter néptánc-filmfelvételt gyűjtöttek össze. Öt év múlva látott napvilágot a Vétessék ki szóló szívem. Szlovákiai magyar népballadák című kötet (Gondolat, Budapest, 1979.) Az 54 balladatípus 162 változatát tartalmazó könyv Ág Tibor és Sima Ferenc neve alatt jelent meg. (Sima Ferenc a szövegeket írta le.) A céltudatos balladagyűjtést Ág Tibor 1960-ban kezdte, miután Vargyas Lajos felhívta a figyelmét néhány ritka zoborvidéki típusra. Mint később írja: „Az egyes helyeken teljesen spontán módon felbukkanó népballadák döbbentettek rá, hogy mennyire figyelmen kívül hagytuk ezt a műfajt."

Számos kisebb kiadvány, tanulmány, cikk után 1999-ben adta ki Ág Tibor azokat a köteteit, amelyek egy-egy nagyobb tájegység népzenéjét mutatják be: Felsütött a nap sugára. Kelet-szlovákiai népdalok. (Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya, Dunaszerdahely), és Az Aranykert muzsikája. Csallóközi népdalok. (Kalligram, Pozsony), utóbbi a Csallóközi Kiskönyvtár sorozatban. Kelet-Szlovákia mind a néprajz, mind a népzenekutatás szempontjából kevéssé feltárt terület, ezért volt különösen jelentős Ág Tibor itt végzett munkája. Ő 1952 és 1987 között főleg a Bodrogköz szlovákiai részén és az Ungi Tiszahát falvaiban, 31 helységben járt és csaknem 1100 dalt gyűjtött. Ehhez a kötethez már kazetta melléklet is járul, melyen a gyűjtés eredeti felvételeiből készült válogatás hallható. A Csallóközben viszont sok gyűjtő megfordult már a 20. század elejétől fogva: Bartók Béla 1910-ben, Lajtha László 1913-ban, Manga János számos alkalommal, a csallóközi születésű zeneszerző, Pongrácz Zoltán 1933-ban, Olsvai Imre és a tánckutató Martin György 1968-ban gyűjtött. Szomjas-Schiffert György 1957–1967 között járta végig a vidéket és gyűjtötte össze gazdag éjjeliőr, bakter-nóta anyagát, melyből később könyv született. Ág Tibor 1959 és 1992 között 56 csallóközi helységben 93 alkalommal gyűjtött népzenét. A kötetben nem használt fel nyomtatásban már megjelent dalokat, viszont beletett saját gyűjtésén kívül néhány olyan felvételt, amelyet az 1970-80-as években rendezett nyári néprajzi táborozásokon részt vett fiatal pedagógusok gyűjtöttek: Ürge Mária, Jókai Mária, Schuszter Éva, Weiszer Eszter és Simon János.

Ág Tibor a Felföld egész területét kutatta, de különös gondot fordított Nyitra vidékére annak sajátos értékei, nyelvsziget mivolta és a magyar népzenekutatás történetében betöltött jelentős szerepe miatt. Ott gyűjtött anyaga hatalmas mennyiségű, csak több kötetben – műfajok, alkalmak és zenei jellemzők alapján csoportosítva – lehetett kiadni. 2001-ben jelent meg „Csináltassunk hírharangot" címmel a Nyitra-vidéki népballadák szép kötete CD- melléklettel és Móser Zoltánnak az énekesekről készített nagyszerű fotóival, 2004-ben pedig a Semmit sem vétettem Nyitra városának. Nyitra-vidéki magyar népdalok című kötet Olsvai Imre bevezetőjével. (Móser Zoltán fotóművész számos alkalommal kísérte Ág Tibort gyűjtő útjain, ennek köszönhetjük a kiadványokban található kitűnő fényképfelvételeket.) Mint ÁgTibor kifejti, azért nem használja a korábban általános Zoborvidék tájnevet, mert az nem fedi a Nyitra vidéki, egymással összetartozó magyar falvak összességét. Helyi gyűjtői tapasztalatai győzték meg arról, hogy nem csak az általában zoborvidéki falvakként ismert13, hanem 21, még ma is egységes kultúrájú település tartozik a Nyitra vidékhez, köztük a korábban Bars megyéhez csatolt Lédec. Honfoglalás kori településekről van szó, Kodály Zoltán korai gyűjtéseinek fő területéről. (Kodály 1906 és 1917 között csaknem minden évben visszatért ide, mintegy ezer dalt gyűjtött 15 helyről.) Ág Tibor 1992–1998 között gyűjtött balladát Nyitra vidékén, kötetében 40 balladatípus változatait közli.

Ág Tibor kisebb kiadványai közül megemlítjük azokat, melyek egyetlen település dalkincsét tartalmazzák. Ilyen a peredi kötet (Bíborpiros szép rózsa. Népzenei gyűjtés Peredről. Dunaszerdahely,1996.), a Barsi Ernővel és Koncsol Lászlóval közös dióspatonyi kötet (Kemény a föld a patonyi határba'. Dióspatony népzenei hagyománya. Dunaszerdahely, 1997.), valamint az L. Jóba Ferenccel közös martosi kötet (Az árgyélus kismadár. Martos falu népzenei hagyománya. Dunaszerdahely, 2006.)

Ág Tibor meggyőződéssel vallotta, hogy a néphagyománynak nagyobb szerepet kell biztosítani az iskolai nevelésben. Kiadványaiban külön figyelmet fordított a gyermekjátékok, gyermekdalok és mondókák közlésére (például Ki játszik ilyet? Válogatás népi gyermekjáték hagyományainkból. 1992). A ballada műfaja mellett a szokásdalok publikálását tartotta elsőrendű fontosságúnak. Egyik utolsó könyve a jeles napok szokásait közli (Zendülj torok. Naptári népi szokások színpadra alkalmazva. Dunaszerdahely, 2012.) Mint írja: „Kiadványunk szeretne a tanítóságunknak segítséget nyújtani az iskolai rendezvények tartalmi anyagának összeállításában. […] Az anyanyelven előadott hagyomány erősíti a tanulók nemzeti identitástudatát."

***

Ág Tibor élete java részét a népzenegyűjtésnek és a gyűjtött anyag publikálásának szentelte, de ne feledkezzünk el kórusvezetői és mozgalom-szervezői tevékenységéről sem. Már katonaévei alatt jó hírű énekkart szervezett alakulatánál. Amikor 1956-ban Galántára került, vállalta az akkor alapított Kodály Zoltán Daloskör vezetését, melynek hosszú éveken keresztül volt karnagya. 1964-ben alapító karnagya volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának és egy bő évtizeden keresztül vezényelte is a Tanítókórust. A hetvenes években a Nyitrai Pedagógiai Fakultás Magyar Tagozatán intonációt és karvezetést oktatott, s karnagya volt a Magyar Tagozat vegyes karának. Nagymegyeren 1999-ig sikeresen vezette a későbbiekben Bárdos Lajosról elnevezett vegyeskart. A hatvanas években sorra alakultak a falusi népdalkórusok, Ág Tibor 15 kórusnak lett a vezetője. Ő volt az 1968-ban elindított Tavaszi szél vizet áraszt népzenei mozgalom és vetélkedősorozat alapítója, szervezője és tanácsadója. 1972-ben már 154 rendszeresen működő népdalkörük volt, körzeti és járási népdaltalálkozókat tartottak. 1996-ban a Csemadok Területi Választmánya Bíborpiros szép rózsa címmel folytatta a Tavaszi szél vizet áraszt népdaléneklési versenyt. Ennek az országos népzenei vetélkedőnek is Ág Tibor lett szakmai irányítója.

***

Ág Tibor Szlovákiában és Magyarországon egyaránt nagy megbecsülésnek örvendett, munkásságát számos tiszteleti tagsággal, díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Ezek közül a jelentősebbek:

1983-tól a Magyar Néprajzi Társaság külföldi tiszteleti tagja;

1989 óta a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke;

2005-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

2008-ban Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki;

2012-ben a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli tagjává választották.

A pályakép ismertetését zárjuk Csoóri Sándornak az ünnepelt 85. születésnapján mondott szavaival: „egymagában egy mozgalom, egy intézmény, egy külön akadémia megtestesülése s egy mindenkori időszerű gondolaté, mely szerint egy-egy nemzet nemcsak forradalmakkal válaszolhat saját létkérdéseire, nemcsak tömegekkel és pártokkal, hanem olyan kiemelkedő személyiségekkel, akik nyomán rengeteg dolog megváltozik, s másképp lesz minden. A nyolcvanöt éves Ág Tibor ilyen személyiség."

[2016]