Bánszky Pál

Igen, ebben a sorrendben. Első emlékem (sőt: benyomásom) a mosolya. Hoppá… internet... Bánszky Pál fényképe: Ő volt! Ebben az írásban pályaív áttekintést vállalok, utalva a társadalmi körülményekre. Sem szisztematikus, kronologikus életrajzot, sem pedig válogatott bibliográfiát nem állítok össze, csak néhány kiemelt momentumra és műre utalok.

Mosolyogva

élt, mindvégig. Ez jelenik meg a róla készült filmben is (Bánszky 2014, Péterfy 2014) és ez a sugárzó, bíztató tekintet a fényképen, az egyik reprezentatív kötete hátlapján (Bánszky, 2000). Így, a népi művészek derűjével vállalt feladatokat, formált intézményeket, segített sokakat és alkotott műveket. Tehát: felfogott, elemzett, elfogadott és bíztatott. Indulok a személyessel.

Kezdő közgazdász kutatóként 1974 szeptemberétől dolgoztam a Népművelési Intézet Kutatási Osztályán Vitányi Iván igazgató megtisztelő és pályafutásomat meghatározó meghívására. Az Intézet szellemi-, profil-elődjét, a Magyar Népi Művelődési Intézetet (MNMI) nagybátyám, Harsányi István (1908–2002) hozta létre, Illyés Gyula és Németh László támogatásával, majd igazgatta 1946 nyarától 1948 nyaráig. Bánszky Pál (BP) munkássága hátterének megértéséhez is fontos elméleti, történeti háttér az MNMI-ről szóló mintaszerű leíró, elemző, dokumentációs kötet (Harsányi, 1988). Többek között az is kiderül belőle, hogy egy szervezet létrehozása korántsem az alapító okirat megszövegezésével, bejegyzésével kezdődik. (Harsányi Istvánról lásd: Koncz G. 2009). BP esetében is évek hosszú munkája előzte meg a szervezetek, intézmények megalapítását. Ma, amikor a később soknevű Népművelési Intézet (éppen most, 2016-ban) mint Nemzeti Művelődési Intézet ismét átalakul és költözik, BP kapcsán is fontos utalni a hosszabb távú történelmi háttérre. Teszem és tegyük ezt egy alapos, személyi monográfia, illetve intézet-történeti kötet előkészítése érdekében.

Bánszky Pál 1958-tól 1969-ig dolgozott ott, mint a Vizuális Művészeti Osztály munkatársa, tudományos főmunkatársa, majd főosztályvezetője. Amikor megismertem és megtudtam, hogy a naiv művészekkel is foglalkozik, megerősödött bennem, hogy családi helyre kerültem. Édesapám, Dr. Koncz Sándor (1913–1983) munkásságának sárospataki teológiai tanári korszakában (1947–1952) ugyanis (vásárlásokkal, reggelikkel, internátusi szobával) segítette a tiszaladányi naiv paraszt festőt, Győri Eleket. (A tanárok ilyen szolgálatáról lásd: Bényei) Majd „hátratételt szenvedvén", alsóvadászi falusi lelkészként szolgált. Gyermekkoromban, a parókia szobáiban lévő Győri Elek festményeken ugyan azt láttam, mint a nekem oly csodás kinti, sokszínű falusi életben. Én ott, a felnőttek számára gyötrelmes években is a naiv mosollyal megélt, megküzdött, nyers, kemény, szenvedéses, ám mindig derűvel és reménységgel átszőtt világot is érzékeltem. Kuláknak nyilvánított szegény parasztok viselték el és segítették a nyakukra telepített, sorsüldözött, bűntelen kitelepítetteket. Ám a szüretek és a lakodalmak, a szekér- és szánhajtások olyanok voltak, mint a Győri Elek festményeken.

Az 1970-es évek közepén és később, a Népművelési Intézetben, az évek során együtt dolgoztunk jóval több mint százan olyanok, akik a mai tudományos, közművelődési, politikai (és nyugdíjas) élet legszélesebb palettáján, szétszóródva működünk, ám még köszönünk egymásnak. (A nevek felsorolását is lásd: Vitányi 2014)

Bizony, a BP elemzés sugallja a főhajtást is: „Ó, mely sokan elaluvának" (idézem Karácsony Sándor egyik tanulmányának címét), tehát „Akik együtt voltak, most mind összejönnek" és az Örökkévalóságból integetnek: Andrássy Mária, Bánszky Pál, Beke Pál, Dienes Gedeon, Fodor Katalin, Harangi László, Hidy Péter, Józsa Péter, Karsai Károly, Karsai Zsigmond, Kellner Gitta, Kovalcsik József, László-Bencsik Sándor, Lendvai Ernő, Sipos Zsuzsanna, Szentpéteri Zoltán, Thoma László, Varga A. Tamás, Vas Anna… és a meghatározó külsősök: Bujdosó Dezső, Kígyós Sándor, Makovecz Imre, Kováts Flórián, Balipap Ferenc... Azért is gondolok most rájuk, mert szükséges lenne esetükben is elkészíteni a szisztematikus életrajzi áttekintéseket, az üzenetek rögzítése és elemzése érdekében.

Ámde, „míg élők közt vagyunk élők" (utalok Vas Csaba könyvének címére), például a klubmozgalom szervezésének nagymestere, a szociológus Szász János is sokat tudna mesélni az akkori csapatokról, törekvésekről. Szerinte BP életrevaló, termékeny szervező volt; nem csak mentette a naiv festők művészetét, hanem kapcsolataival az akkor munkálkodókat határozottan segítette, felszínre hozta.

Az Intézet sokszínűségében tetszett tehát az, hogy BP a naiv művészeket, a népi alkotókat és a cigányokat is beemeli az akkor értelmezett kultúrába. Az Intézetben egymással párhuzamosan (és persze vitában) többféle törekvés bontakozott ki. Mi, kutatók amolyan szociológiai eutópizmust, tehát tudományos kutatási alapon megvalósítható utópiát képviseltünk. Mások – például Beke Pál, Varga A. Tamás – a művelődési otthonok társadalmi nyitását szervezték. Ez volt a népművelés közművelődéssé szerveződésének időszaka és a következőkben lesz szó arról, hogy milyen kiemelkedően jelentős szerepe volt mindebben Bánszky Pálnak.

Szervezeteket létrehozva…

…intézményeket kezdeményezve, előkészítve, megalapítva, vezetve, gyarapítva élte egész életét. Munkásságának kronológiáját tömören bemutatja a 2016. október 31-én Kecskeméten, a Magyar Naiv Művészek Múzeumában a tiszteletére készült emléktábla avatására invitáló meghívó (Meghívó) és több, interneten is elérhető életrajz. (Wikipédia, Bácstudástár www.bacstudastar.hu, Hírös Naptár www.hirosnaptar.hu)

Született Kabán, 1929. október 31-én. Édesapját 1944. október 17-én agyonlőtték a németek. Tizenöt éves korától önállóan szervezte életét. Hajdúszoboszlóra bejáró diák volt, „Több volt a harckocsi az úton, mint a kerékpár". Egy évig asztalos inas is volt, ám miután a mester rátért a koporsókészítésre, elhagyta a szakmát. Malomban dolgozott, tanulta a molnárságot. Itt fedezte fel a természetes tárgyak világát. Ám jellegzetes rekedtségét is ott szerezte. Pécsi katonáskodás után Budapesten, a Toldi Gimnáziumba járt. Nem vették fel az egyetemre („mert segédmunkásokat nem vettek fel"), továbbra is dolgozott üvegesként. Majd továbbtanulhatott s így 1966-ban magyar-történelem szakos középiskolai tanár szakos diplomát, 1968-ban művészettörténész diplomát szerzett Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

1958 végétől 1979-ig dolgozott a Népművelési Intézetben. A Vizuális Művészeti Osztály munkatársa, tudományos főmunkatársa, majd főosztályvezetője volt. Itt fogalmazódott meg benne, hogy „alkotó ember az, aki alkotni akar". Munkaköréhez tartozott a felismerés és akarás elősegítse. A művelődési otthonokban működő fotó-, képzőművészeti-, amatőr film szakkörök, klubok, a képzőművészeti körök és a kis galériák szakmai szervezési segítése volt a feladata. 350 képzőművészeti körrel tartotta a kapcsolatot. Húsz évig foglalkozott a szakkörökkel. Ő kezdeményezte és vezette Budapesten a VI. kerületben, a Fiatal Művészek Klubját.

1957-ben létrehozta Tokajban a Művésztelepet. Ehhez kapcsolódó ötven évnyi munkásságának lényege az alkotó közösségi kapcsolatok segítése. (Bánszky, 2003)

Saját pénzén gyűjtötte, tehát vásárolta a népművészek, naiv művészek alkotásait. Az Intézet második emeleti raktárában sok-sok alkotást tárolt, ezeket később Kecskemétnek ajándékozta. Foglalkozott a cigány művészekkel. Elemezte: honnan jöttek, mit hoztak magukkal, mit tudnak, miként burjánzik az élet színes alkotásaikban. Gyakorlati munkájában elsősorban azt nézte, milyen ember az alkotó, s nem az avantgárd vagy természetelvű, paraszt vagy etnikum szerint válogatott. Bánszky Pált is elismerően említve átfogóan mutatja be e folyamat elméleti, nemzetközi hátterét Vitányi Iván, a Győri Elekről készített, meghatározóan fontos tanulmánya (Vitányi, 2001).

Az életrajzokban és interjúkban említődik (szándékosan ezt a népies fordulatot használom) a Vitányi–Bánszky ellentét. Ám kifejtett, tételes elemzést nem találtam. A hivatkozásoknál feltűntetett Zelnik József-kötetek bemutatják a mozgalmakkal kapcsolatos politikai feszülségeket. Bánszky a naivok, a népi alkotók, a cigányok felfedezésével, bemutatásával, beemelésével tömegmozgalmat indított el. Sokakat mozgósított, segített és ezáltal hatott. Mindezt a központi pártpolitikusok bizonyára már veszélyesnek tartották. Vitányi Iván, aki egész munkásságával ugyancsak a vázolt fő folyamatokon dolgozott, mint intézeti igazgató kijárói, közvetítői, egyeztetői szerepet vállalt. Valószínűleg konkrét ellentéteik is lehettek, például az akkor felmerült népművészeti szakmai házak létrehozásának ötlete kapcsán. Mindezek érdemesek a történeti elemzésre, nem a vagy-vagy, hanem az és felmutatása érdekében. Kétségtelen például, hogy Debreczeni Tibor könyvében élesen utal a Vitányi–Bánszky ellentétre, ám nem ír konkrétumukról (Debreczeni, 2012.) A napokban egy beszélgetés során valakinél minderre rákérdeztem. „...ugyan már! Összejöttek egy vitányi időre" – mondta. Az is kétségtelen, hogy Vitányi Iván, a hivatkozásoknál feltüntetett írásaiban, elismerően említi Bánszky Pált.

BP 1978-ban egy évig ingázott Kecskemét és Budapest között, múzeumi szálláshelyeken és albérletekben élt. 1977-től a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet tudományos munkatársa. 1978-tól megbízott, majd 1983-tól 1990-ig megyei múzeumi igazgató volt. Ő fejlesztette, bővítette tovább a Moldován Domonkos alapította Magyar Naiv Művészek Múzeumát. Ennek céljára elérte a jellegzetes, „gólyás ház" megvásárlását, majd 1991-es nyugdíjba vonulását követően is, '99-ig vezette az intézményt.

1982–2007 között a Bács-Kiskun Megyei Népművészeti Egyesület, majd ennek jogutódja, a Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület elnöke volt. 1981-ben ő hozta létre Kecskeméten a Szórakaténusz Játékmúzeumot. Nevéhez kötődik a Cifra Palota Kecskeméti Képtár megalapítása 1983-ban. 1977-től szisztematikusan megújította a Magyar Naiv Művészek Múzeumát, a már említett saját gyűjteményén kívül jelentősen bővítette az állományt, hiszen nem csak a Népművelési Intézetből, hanem a Magyar Nemzeti Galériából is szervezte a gyűjteményeket, például 1978–1979-ben, többek között Farkas István – Glücks Ferenc és Tóth Menyhért hagyatékát. Összesen 112 időszaki kiállítást szervezett. Sokszor, amikor csak tehette, ő kalauzolta, tájékoztatta a látogatókat. Az amatőr művészeti élet kiemelkedően jelentős, meghatározó alakítója és szervezője volt.

A fentieken túlmenően a szülőhelyén, Kabán működő Mácsai Sándor Művelődési Ház amatőr képzőművészeti csoportját is vezette, amely ma Bánszky Pál Képzőművészeti Csoport névvel működik. Külföldön is jelentősen propagálta a magyar naiv művészetet, 12 kiállítást szervezett, Japánban, Indiában, Angliában.

2007-től a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának levelező tagja, majd 2012-től rendes tagja volt. Dolgozott a Tokaji Nyári Művésztelep vezetőjeként, szervezte a „Viselet és csipke" alkotótáborokat. Nevéhez kötődik a Jakabszállás külterületén létrehozott kézműves mesterségek alkotó-táborának elindítása is. Az interneten olvasható életrajzok feltüntetik kiállítás rendezéseit és számos jelentős kitüntetését, fontosabb műveinek és a róla szóló írásoknak a jegyzékét.

Műveket alkotva…

…alapozta meg és teljesítette ki gyakorlati munkáját, ezzel is nagy örökséget hagyott ránk. A művek összefoglalták és számunkra üzenetként hordozzák elméleti és gyakorlati munkásságát. A szervezeteket, intézményeket előkészítő, létrehozó, működtető munkája elméletileg tehát igencsak megalapozott volt. Ez tükröződik kisebb tanulmányaiban (pl. Bánszky, 1967, 1968, 1973, 2012) és az alább tárgyalandó nagyobb műveiben. Munkásságát empirikus szociológiai kutatásokkal is alátámasztotta. Jellemző, hogy egyik konferencián kiemelkedő empirikus szociológusok körében adott elő (Losonczy Ágnes, H. Sas Judit, Gondos Ernő) A művészeti nevelés kutatás-módszertani kérdései címmel. (Szemle, 1968) Igen, hiszen ő maga is felméréseket készített, statisztikákat elemzett. Egyik írásában például beszámolt a képzőművészeti körök 300 főt felmérő vizsgálatáról. (Bánszky, 1968) Éppen akkortájt, az Élet és Irodalomban vita folyt a népművészetekről. BP az aktivitást hangsúlyozta és ezt támasztotta alá felméréseivel, elemzéseivel is.

Leggyakoribb produkciója és így legtöbb műve: kiállítási katalógusok és kismonográfiák. Megnyitók, értékelések, vitavezetések, előadások, interjúk tették gazdaggá életét. Bizony, a művek közé számíthatjuk a már említett igencsak gyakori tárlatvezetéseket is. Mindezek sok energiát, időt, szellemi ráfordítást igényeltek. A katalógus a napi, heti, látogatói, kortársi szempontból a leghasznosabb műfaj és mű. Kétségtelen azonban, hogy a rádióműsorokhoz, az újságcikkekhez hasonlóan csak „egy napos a halhatatlanságuk". Ám BP felhasználta ezek tapasztalatait a kismonográfiákban, és támaszkodott rájuk az alkotók sokaságát bemutató nagy, rendszerező műveiben.

E művek kiemelkedő jelentősége az, hogy BP illusztrált és dokumentált. Tehát a megidézett alkotók jellemező műveit fotón bemutatja, pontos adatokkal rögzíti: ki, mikor, hol, kivel állított ki. Majd pedig művészettörténészként elemezi az alkotásokat. Hajdan a Népművelési Intézetben dolgozott Szentpéteri Zoltán. Az akkor is aktuális népesedési vitában egyszer azt a később sokat idézett kijelentést tette, hogy „Nem csak a népesség megtartó képesség, hanem a képesség megtartó népesség is fontos." Nos, BP ezt fedezte fel és állította gyakorlati és írásos munkássága középpontjába. Azt tehát, hogy a kétkezi munkások, parasztok, betegséggel, családi gondokkal küszködők, a tovább tanulásból kimaradtak számára mily nagyon lényeges a tárgyakban megnyilvánuló fizikai alkotás.

Az 1984-ben megjelent A naiv művészet Magyarországon című fontos kötete (Bánszky, 1984), amely korábbi munkáit is összefoglalja, és jelentős háttérirodalomra hivatkozik. Többszöri olvasása, kedvelt nézegetése során mindig a 131. oldaltól induló színes képek gyűjteményénél kezdem, és innen lapozok előre, a kötet második részéhez, a 32 alkotót névsorrendben bemutató, elemző ismertetésekhez.

Aztán újra meg újra leköt a könyv első blokkjának alapos művészettörténeti tanulmánya. Ennek első része: Utazás az őskezdetekhez és a gyermekkorba. A naiv művészet felfedezése tömör, alapos, illusztrált bemutatását adja a naiv művészet jellemzőinek, és megismerkedünk a felfedezés kortörténetével. Ezt követi A naiv művészet első hírnökei Magyarországon című rész, igencsak tömör, ám meggyőzően illusztratív, kiváló didaktikával felépített fejezete. A magyar naiv művészet második hulláma részben az 1960-as és az 1970-es évek alapos, szemléletes bemutatását olvashatjuk (és van szakirodalmi, elemző folytatás, lásd a hivatkozásoknál a Vitányi Iván és Kőháti Zsolt tanulmányokat).

A képzőművészet vadvirágai című (a címlapon így, kis a-val), magyar és angol nyelvű („The wild flower if fine arts"), reprezentatív, alapos művében száz „népművészeti és naiv szemléletű magyar alkotót" mutat be. (Bánszky, 1997/a) Tömör életrajzok és minden esetben egy jellegzetes mű fotójával.

Az alapos bevezető tanulmány először az Ősök, előzmények Magyarországon a népművészetben és a provinciális kultúrában címmel, dokumentálva és illusztrálva mutatja be a témakört. Majd a további fejezetek a naiv művészetek tematikus elemzését taglalják. Mindezt követi a Naiv művészet határai fejezet, amely a már ismertetett, 1984-es kötet összefoglalása és kibővítése.

A 2000-ben megjelent Megújhodó faragóhagyomány 1973–1998 című kötet (Bánszky, 2000) ugyancsak alapmű. 108 alkotót mutat be remek leírásokkal, magyarázatokkal és természetesen gyönyörű illusztrációkkal. E kötet bevezető tanulmánya áttekinti az 1960-as, 1970-es évek fordulóján kibontakozó, terjedő ifjúsági népművészeti mozgalmakat, a fiatal csoportok küzdelmeit az új látásmódért. Bemutatja a közös műhelyek, alkotóházak létrehozását, határozottan utalva a kiemelkedő társ-szervezők, Zelnik József és Makovecz Imre szerepére. Az egészében és részleteiben is kiemelkedő értékű mű különlegessége a játék- és játszótér készítés tendenciáinak bemutatása, valamint a műalkotások tematikus elemzése. (Szobrok, emlékoszlopok, emlékművek.) A kötet fontos része az az elemzése, amelyben azt vizsgálja, hogy milyen új törekvések indultak el a használati tárgyak készítésében, miként jelent meg a természetes anyag szépsége, hogyan formálódott a kis bútorok és szobaberendezések, templombelsők, lakóházi környezet és a népi hangszerek világa. Mindezt egy korábbi tanulmányában Zelnik József így sommázta: „Szolgál az asztal, él a szék." (Zelnik 1976)

A kor…

…amelyben éltünk azért is vázolandó, hogy segítsem egy történelmileg megalapozott monográfia előkészítését, továbbá a rendszerváltáshoz vezető út jobb megértését. BP jelentős munkásságának elismeréséhez ugyanis nem elegendő csak a tettek felsorolása, mert ezek igazi értéke a korba illesztve értelmezhetők. Az 1956-os forradalom és a megtorlás megrázkódtatásai után a politikai konszolidációval az 1960-as évek elején kezdődött el a társadalom visszavétele. A későbbi szóhasználatok szerint szaporodtak az „itt és mást", a „próféták helyett profik" szakmai követelések. Ez a kor a népművelés kiteljesedésének, közművelődéssé fejlődésének és egyben mai szóhasználattal a rendszerváltás előkészítésének (akkor a fejlett szocializmus építésének) immár történelmi időszaka volt. Ma már egyre inkább elfogadjuk azt a történelmi elemzési szemléletet, hogy nem annyira a vagy-vagy szembe állítása, hanem az és kiemelése, a mára ható és talán még holnapra is használható elemek a fontosak.

Melyek voltak a közművelődés szempontjából kiemelkedően fontos folyamatok?

Szellemi, nemzetközi, turisztikai nyitás.

Ifjúsági, zenei, tömegmozgalmak, beat és más zenei klubok, majd a táncház mozgalom.

A legkülönfélébb tevékenységekhez kapcsolódóan, a klubmozgalom elindulása és kibontakozása. Az amatőr művészeti mozgalmak.

Népfőiskolai kezdeményezések, majd népfőiskolák szervezése.

A kultúrházak, majd művelődési otthonok tevékenység-szerkezetének megújítása.

A nyitott ház kísérletek, programok, majd a művelődési otthonok nyitása a helyi társadalom problémái felé.

Egyháziasodás: a nagy egyházak világi rendezvények irányába való nyitása és számos kis egyház létrejötte.

Új intézmények, például megyei művelődési központok, könyvtárak építése, helytörténeti gyűjtemények létrehozása, a temetők gondozása.

Mindezekkel együtt, párhuzamosan és összefonódva a gazdaság és kultúra összefüggéseinek vizsgálata. Társadalmi tervezési, távlati tervezési, kulturális tervezési törekvések.

Ebben a tág mezőben és skálán volt meghatározóan fontos a naiv művészet, a népművészet, az amatőr művészeti mozgalmak, a cigány művészet beemelése a mindennapi kultúrába. Ez bizony jelentős mértékben Bánszky Pál és munkatársai érdeme.

A fentebb említett kezdeményezéseket, programokat alaposan áttekintik a hivatkozott irodalomban feltüntetett Beke Pál-írások és a Slézia Gabriella által szerkesztett kötetek. (Makovecz Imre szerepéről a legutóbbi tanulmány Beke Márton írása.) A politikai feszültségeket tárgyalja Zelnik József több tanulmánya. Koncz Gábor írásai a fogalmi, gazdasági, szervezeti dimenziókat tárgyalták. Ám: a feladat éppen az, hogy ezek ismeretében helyezzük majd el Bánszky Pál és munkatársai meghatározóan fontos munkásságát!

Egy monográfiában, intézet- és kortörténeti elemzésben fontos lesz az összefüggéseket bemutatni. Mert mi is történt a közelmúltban? Az 1989–1990-es rendszerváltás geopolitikai lényege: a szovjet Vörös Hadsereg kivonulásának előkészítésével, majd kivonulásával, a Szovjetunió megszűnésével szabaddá váltunk, és ugyanakkor bejött a sokféle hátterű nemzetközi tőke. A korábbi, döntően kétszektoros (állami és családi tulajdon) gazdaság négyszektorossá változott: profitorientált, költségvetési, nonprofit és családi gazdálkodás, újratermelés szervezés. Valamennyi szektor korábban is létezett, azonban mérete és funkciója lényegesen megváltozott. Döntővé vált az erőforrások szektorok közötti átáramlása. A viszonyok, a tudás és az értékek dimenzionálódtak aszerint, hogy a tulajdon, a tevékenység és a produktum melyik szektor keretében jön vagy jöhet létre. Ennek megfelelően új értékek, mértékek és érdekek alakultak ki; új tudások keletkeztek és a viszonyrendszerek regionálisan, majd nemzetközileg is tágultak.

Az 1990 utáni kormányzati tevékenységeknek, a szűkebb kulturális szférát érintő döntéseiből negatívumként szokták említeni, hogy leértékelte a korábbi, szocialista népművelést, közművelést. Ugyanakkor négy lényeges, meghatározó változást indított el. Felértékelte a határon túli magyarsággal való viszonyt és kapcsolatrendszert, létrehozta a Duna Televíziót. Szektor-semlegessé tette az oktatást. Tehát a jogosultságot megszerzőket az állami, az egyházi és a vállalkozói, valamint a nonprofit szférában is támogatta. Elismerte és segítette a civil szervezetek létrejöttét, sőt kialakította az állam által létrehozott alapítványok, később közalapítványok rendszerét (ezek többségét 2010–2011-ben államosították, megszüntették). Végül a közművelődést, közgyűjteményeket, művészeteket is segítette az új törvénykezéssel.

Az 1997. évi CXL. törvényt meghatározó, távolabbi és közvetlen előzményekre és a vázolt népművészeti, ifjúsági mozgalmakra való utalás azért fontos, mert a ma már távoli, ám mégiscsak meghatározó indítás az 1970-es évek közművelődési, népművészeti lendülete volt. Az 1970. és 1972. évi művelődési otthoni és az országos népművelési konferencia volt az a két nagy esemény, amelyen jelentős áttekintés, értékelés történt. Ekkor deklaráltatott a népművelés közművelődéssé fejlődése, tehát az aktív, alkotó jelleg, a társadalom felé fordulás, a részvétel hangsúlyozása. Majd folytatódtak és következtek a kutatási elemzések, továbbá az 1974. évi közművelődési párthatározat. Ezt követte az 1976. évi közművelődési törvény. Egy átfogó elemzésben figyelembe kell venni a nemzetközi hatásokat is, amint azt Bánszky Pál tette a hivatkozott 1984-es művében. Hiszen például az UNESCO keretében az 1970-es években élénkült meg a fejlődés kulturális dimenziójának hangsúlyozása. Nem elhanyagolhatóan éppen magyar szakemberek közreműködésével is, előtérbe került a kulturális hozzájárulás és részvétel elemzése, fontosságának kiemelése.

A rendszerváltás előkészítése jórészt a kulturális szféra, ezen belül is a közművelődés keretében történt. Jómagam erről tanulmányt publikáltam, hangsúlyozva, hogy szó nem volt rendszerváltásról, hanem korszerűsítést emlegettünk; az oktatás, a továbbképzések, a vezetőképzés keretében is. Nem mi neveztük el, döntöttük el a rendszerváltást, de mi készítettük elő. (Koncz, 2002)

A közművelődés mai elemzése, megítélése, a lehetőségek mérlegelése (és szokásos válsága) során alapvetően fontos felmutatni a közelmúlt értékeit, nemcsak dokumentumokban, hanem a személyek maradandó üzeneteinek összefoglalása, újbóli megélése érdekében.

A fentieken kívüli, meghatározóan fontos, nagy tendenciák áttekintéséhez nagyon jó lehetőség például a Kultúra és Közösség folyóirat elmúlt negyvenegy évfolyamának áttekintése; annak vizsgálata, hogy ez a mérvadó orgánum 1974-től milyen nagyobb témakörökkel foglalkozott. Csak néhány példát említve: a közművelődés társadalmi szerepe, munkás-művelődés, ifjúsági kultúra, amatőr mozgalmak, művelődés-elmélet, művelődési otthonok helyzete, művelődés-gazdaságtan, kulturális tervezés, közösségek szervezése, komplex kultúrakutatás, társadalmi-kulturális változások, média, multikulturalizmus, felnőttoktatás, kulturális antropológia, vallások, információs társadalom, városiasodás stb. Hasonló elemzéseket lehetne és kellene végezni például a SZÍN Közösségi Művelődés folyóirat számainak feldolgozása alapján is. Különösen fontos a Budapesti Művelődési Központ kiadványsorozata, amely egyrészt a főváros közművelődési intézményeit mutatta be, másrészt a művelődési otthonokból, a közművelődési intézményekből elindult társadalmi–kulturális kezdeményezéseket, újításokat tekintette át. Csak néhányat említve: klubmozgalom, amatőr művészetek, táncház, játszóház; kreatív szakkörök, komplex művészeti nevelés; munkásművelődés, képzések, műhelybeszélgetések; közösségi mentálhigiéné, művészeti, kreatív mozgalmak; tudományos ismeretterjesztés; bűnmegelőzés; családi szocializációt segítő programok; esélyteremtés; környezettudatos magatartás; idősek ellátása. (Lásd Slézia szerk. kötetek)

Az 1970-es évektől művelődésszociológia felmérések is készültek, amelyek a szűkebb kulturális szféra ágazatai, szakágazatai, produktumai és produkciói mentén is felmérték a változásokat. Csak példaként említem, hogy már az 1980-as évek közepétől korlátlanul kibővült, kiszélesedett a könyvkiadás. Megjelentek a korábban eldugott, elhallgatott, betiltott művek. A képzőművészeti albumok és útikönyvek sokasága nyitotta ki a világot. Sokszínűvé vált a lexikonok, kézikönyvek, tematikus gyűjtemények, címtárak, vademeacumok kiadása. A kanonizált kortárs irodalom mellett teret kaptak az amatőrök. Burjánzott a folyóirat-kultúra, a politikai elemzések, memoárok sokasága. Majd mindez rákerült és átkerült az internetre.

Hasonló volt a helyzet a képzőművészeti kiállítóhelyek és lehetőségek terén is. Nem csak a szakosodott, hivatásos lehetőségek sokasodtak. A képzőművészeti bemutatók, tárlatok megjelentek a szállodákban, panziókban, könyvtárakban, éttermekben, irodaházakban, művelődési otthonokban, üzemekben, állomásokon, lakás-galériákban, majd a plazákban is. Ugyancsak szélesedett, burjánzott az előadó-művészeti kultúra is, hiszen a hagyományos színházak és koncerttermek mellett a fent felsorolt helyszínek is a kultúraközvetítés intézményeivé váltak.

És ami a legfontosabb: a változások megjelenése száz meg száz új eseményben, tárgyban, szokásban, amelyekről a magyarországi társadalomtudományi szakirodalom egyik legfontosabb összefoglaló művét publikálta Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor (Kapitány–Kapitány 2013) Mindezekről bővebben van szó, előrejelzési alapozásként és kitekintéssel: Koncz 2016.

Visszatérve a Bánszky Pállal kapcsolatos 1970-es évek közepén érzékelhető vitákra, a párt akkori politikusai a veszélyt feltehetően abban látták, hogy Bánszky munkássága esetében tárgyiasult, megújuló, használható alkotások tömegéről volt szó. Így látványosan, megfoghatóan, használhatóan népi termékek sokasága jött létre és tárgyi alapon is szerveződtek a kapcsolatok, csoportok, körök, társaságok. Minderről, a kor szokásainak megfelelően, összefoglaló, magyarázó elemzés is készült. (Vas, szerk.) Zelnik József több, a hivatkozásoknál feltüntetett kötetében is határozott, frappáns megfogalmazásokkal taglalja mindezt. (Lásd még Striker szerk.)

Bánszky Pál az emberekre, az alkotásokra, a tárgyakra, a képekre figyelve közelre nézett és távolra látott. Észrevette, felfedezte a mindennapok gyötrődéseiben is alkotni vágyó és tudó kisembereket és segítve, elemezve, összegyűjtve munkájukat beemelte őket a köztudatba, a tágabb kultúrába. Szervezeteket, intézményeket hozott létre, kiállítások sokaságát patronálta, gyűjteményeket menedzselt. Mindezt megalapozta és kiteljesítette maradandó, művészettörténeti értékű, tanítható és tanítandó művekkel.

[2016]

Hivatkozott források

Bánszky Pál [1967]: A képzőművészeti ízlésről. In: Társadalmi Szemle/8-9.

Bánszky Pál [1968]: Műkedvelő képzőművészeti mozgalmunkról. In: Népművelési Értesítő, A Népművelési Intézet elméleti folyóirata, IX. évf. 2. szám, 91-100.

Bánszky Pál [1973]: Zsákutca és útkeresés. In: Forrás, július-október.

Bánszky Pál [1984]: A naiv művészet Magyarországon. Budapest, Képzőművészeti Kiadó, 194 p.

Bánszky Pál [1997/a]:. Budapest, A szerző saját kiadása. 182 p.

Bánszky Pál [1997/b]: Izinger Anna interjúja. In: SZÍN Közösségi Művelődés, a Magyar Művelődési Intézet folyóirata, 2. évf. 6. szám, 13.

Bánszky Pál [2000]: 1973–1998. A szerzői kiadás. 180 p.

Bánszky Pál (szerk.) [2003]: 50 éves a Tokaji Művésztelep. Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány, Budapest, 36 p.

Bánszky Pál [2012]: A politikai és a szakmai vezetés találkozása volt a motor. In: Szépirodalom, szociográfia, művészet /7-8., 91-97.

Bánszky Pál [2014]: Az alkotó ember. Magyar Művészeti Akadémia, Székfoglaló, 2014. február 14. DVD

Beke Pál [1987]: Művelődési otthonon innen és túl, Budapest, Művelődéskutató Intézet, 109 old.

Beke Pál [2001]: Méltóságkereső. Budapest, epl, editio plurilingua, pp 416

Beke Pál, Deme Tamás (szerk.) [2003]: A szabadművelődéstől a közösségi művelődésig. Budapest, Széphalom Könyvműhely, 399 p.

Beke Márton [2016]: Makovecz Imre - A közösség drámája. In: Magyar Művészet A magyar Művészeti Akadémia Folyóirata IV. évfolyam, 1. szám, március, 81-89.

Bényei József [2002]: Győri Elek világa. Kecskemét, Magyar Naiv Művészek Múzeuma. 31 p.

Debreczeni Tibor [2012]: Történt pedig. Egy Corvin téri népművelő a puha diktatúrában, 1966-1989. Budapest, Játszó Kuckó Társaság, Vári Színpadosok Köre, Játszó Ember Alapítvány, 236 p.

Harsányi István [1988]: A Magyar Népi Művelődési Intézet 1946-1948, történet és dokumentumok. Budapest, Országos Közművelődési Központ, 301 p.

Nagy Veronika dr., Gärtner Petra [2012]: Hetedhét Játékmúzeum. Székesfehérvár Moskovszky és Réber Gyűjtemény, Székesfehérvár, Hetedhét Játékmúzeum, Hiemer-ház, 96 p.

Izinger Anna interjúja [1997]: Bánszky Pál Arcképek. In: SZÍN Közösségi Művelődés, a Magyar Művelődési Intézet folyóirata, 2. évf. 6. szám, 13. p.

Kalmár Ágnes [2002]: A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteménye. Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, 115 p.

Kapitány Ágnes, Kapitány Gábor (2013): Látható és láthatatlan világok az ezredfordulón – és utána. Typotex, Budapest

Koncz Gábor Dr. [2002]: Rendszerváltó közművelődés. In: Új Holnap, Tél, 134-157.

Koncz Gábor (2004): „…mélységes mély a nemrég…" Vázlat a kultúra fogalmáról. SZÍN, Közösségi Művelődés, 9. 3.

Koncz Gábor Dr. [2009]: Feladatokat adott. Dr. Harsányi István (1908-2002) emlékezete. In: Napút Kálvin 500 november, 199-206.

Koncz Gábor Dr. [2010]: A közművelődés gazdasági kutatásának kezdetei Magyarországon, 1974-1989 között. Budapest, Napkút Kiadó, 273 p.

Koncz Gábor Dr. [2016]: A népesség kulturáltsági színvonalánalk változása 2025-ig. In: Tóth Attiláné, S. Gubik Andrea (szerk.): Magyarország 2025-ben és kitekintés 2050-re. Tanulmánykötet Nováky Erzsébet 70. születésnapjára. Budapest, Arisztotelész Kiafdó, 143-150. p.

Kőháti Zsolt [2012]: A naiv film a hetvenes évek magyar filmművészetében. In: Zempléni Múzsa, XII. évf. 3. szám, Ősz, 51-63. p.

Meghívó [2016]: Ünnepélyes emléktábla avatás. Kecskeméti Katona József Múzeum Magyar Naiv Művészek Gyűjteménye. 2016. október 31. Felelős Kiadó Dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti katona József Múzeum igazgatója, 4 p.

Péterffy András (rendezte) [2014]: Vadvirágaim. Film Bánszky Pálról. Magyar Művészeti Akadémia, DVD

Slézia Gabriella (szerk.) [2001]: A BMK szakmai fórumai, Műhelybeszélgetések a közművelődés aktuális témáiról 1998-2000., Módszertári Füzetek 10., Budapest,

Budapesti Művelődési Központ, 274 p.

Slézia Gabriella (szerk.) [2002]: Szakma tükör 3., A budapesti közművelődési intézményekből – a 60-as évektől elindult szakmai innovációk és újszerű kezdeményezések., Módszertári Füzetek 11., Budapest, Budapesti Művelődési Központ, 241 p.

Slézia Gabriella (szerk.) [2005]: Szakma tükör 4., A budapesti közművelődési intézményekből – a 80-as évektől elindult szakmai innovációk és újszerű kezdeményezések., Módszertári Füzetek 12., Budapest, Budapesti Művelődési Központ, 378 p.

Slézia Gabriella (szerk.) [2012]: Szakma tükör 5., Trendek, változások, innovációk a budapesti közművelődésben, Módszertári Füzetek 13., Budapest, Budapesti Művelődési Központ, 218 p.

Striker Sándor (szerk.) [1997]: Lidérces mennyország. A kultúra szerepe a változó világban, Országos Tudományos Konferencia Győr, 1995. március 9-10. Bartók Béla Megyei Művelődési Központ, Budapest, Magyar Művelődési Intézet, 191 p.

Szemle [1968]: A Népművelési Intézet második kutatás-módszertani konferenciája. Salgótarján, 1967. december 4-8. In: Népművelési Értesítő, 178-181. p.

Vas Anna (szerk.) [1976]: Amatőr művészeti mozgalom. Helyzetelemezés 1976. Budapest, Népművelési Propaganda Iroda, 86 p.

Vercseg Ilona (szerk.) [2003]: Varga A. Tamás 1940. március 21- 2002. július 5., Budapest, Közösségfejlesztők Egyesülete, 288 p.

Vitányi Iván [2001]: Győri Elek és a naiv festészet. In: Zempléni Múzsa, I. évf., 2. szám, 5-19. p.

Vitányi Iván [2014]: A küszöbember. Életem történetei Horthytól Orbánig. Budapest,

Noran Libro, 327 p.

Zelnik József [1976]: Szolgál az asztal, él a szék. In: Élet és Irodalom, IX. 25.

Zelnik József [1994]: Vissza az ünnephez. Budapest, Peti Szalon Kiadó, 231 p.

Zelnik József [1998]: A magyar kultúra selyemövezetei. Budapest, Ökotáj, 306 p.