Benedek György
Munkácsy Mihály-díjas festő- és szobrászművész
Rendkívül érdekesen szokatlanul két, egymástól élesen elváló önálló szakaszra tagolt Benedek György festő- és szobrászművész életműve. A művészeti tanulmányait az 1950-es években végző művész – aki 1960-ban lépett ki a Bernáth Aurél és Kmetty János vezetésével végzett tanulmányainak lezárása után a budapesti Képzőművészeti Főiskola kapuján –, miután festő-szakot végzett, természetesen festőként lépett fel, jelentkezett műveivel a csoportos magyar művészeti tárlatokon idehaza és külföldön, majd mutatkozott be az 1970-es években önálló kollekcióival vidéki településeken és Budapesten. Festői munkálkodását azonban csupán az 1970-es évek közepéig követhetjük nyomon. A táblaképeket és főként sokszorosított grafikákat (rézkarcokat, rézmetszeteket, linóleummetszeteket) – és állami megbízásra seccot, faintarziát – termő alkotószakaszt az 1976-ban a budapesti Műcsarnokban rendezett önálló tárlattal zárta le Benedek György. Ezen a kiállításon a plextollal festett képek mellett azonban már plasztikák: rendkívül erőteljes kifejezésű, szuggesztív portrék is szerepeltek.
Az 1960-as és 1970-es években kifejtett festői munkáságáról értekezve Bereczky Loránd művészettörténész egyik katalógusbevezető-tanulmányában arra emlékeztetett, hogy Benedek György a pályakezdés periódusában több utat bejárt, míg az egyéniségének leginkább megfelelő kifejezésformát megtalálta. E kifejezésforma a rövid „tiszta" realista szemléletű alkotóperiódust követően a valóságidézés és az elvonatkoztatás határmezsgyéjén, a stilizálás azon fázisában érlelődött biztos festői megszólalássá, ahol még fel-feltűnnek a valóságra utaló motívumok, de ugyanakkor komoly szerepet kapnak az absztrakt festői önértékek is: a színek és a színek foltokká alakítása, kompozícióvá szervezése. Az alapvetően érzelmi töltésű, expresszív megfogalmazású, mesterei munkásságának tanulságai mellett a korszak festészetében talán leginkább Domanovszky Endre hatását hordozó piktúra kapcsán szögezte le Bereczky Loránd:
„Benedek György egy-egy szín variálhatóságának belső gazdagságában, a felületet érzelmi töltéssel gazdagító foltritmusokban találta meg azokat az eszközöket, amelyek mondandóját félreérthetetlenül közvetítik. Számára fontos a közvetlen élmény, illetve annak vizuális emlékfragmentumai képezik a művek gyújtópontját. Ezért a drámai erejű indulati megnyilvánulást visszaadni képes, elvontabb fogalmazásmód ellenére sem válnak a munkák dekoratív szándékú alkotásokká. Benedek György eredendően figuratív festő, azonban az élményből formált mondandó mindig érzelmi, a művész személyiségéből eredően indulati többlettel is rendelkezik: így ennek a művészi magatartásformának, helyesebben világlátásnak eredménye az expresszív fogalmazásmód."
Az 1976-os műcsarnoki tárlatot követően a művész érdeklődése a szobrászat felé fordult, és alkotómunkájában kizárólagossá vált a plasztikai műalakítás. Miként festészetében, szobrászatában is meghatározó mozzanat a természetelvű, a realista szellemű megjelenítés, illetve alakformálás, amely érzelmi beállítódásának megfelelően szenvedélyes érzelmekkel áthatott. Kezdetben főként portrékat készített, amelyekről Aszalós Endre művészettörténész a műcsarnoki bemutatásukkor a tárlat katalógusában így reflektált:
„A bemutatásra került szobrok meglepetést kelthetnek magvas karakterizáló tartalmukkal, mintázási biztonságukkal. A festő számára nem csupán kirándulást jelent a szobrászat, hanem kiérlelt technikai, műfaji közeget és szervesen illeszkedő, mindennapos alkotói gyakorlatot. Meglepő anyagismeretről vallanak a bazaltban, gránitban, bronzban formát öltött portrék, tanulmányfejek. Ezek stílusa a más technikai lehetőség eredményeképpen nem kötődik a táblaképek oldottan transzponált, heves gesztusokat és egyéni karakterjegyeket is tartalmazó világához, de nagyszerűen egészíti ki Benedek művészetének összképét. A kontemplációra, a hiteles jellemzésre, a plasztikai egyensúly tartására készteti ugyanis festőnket mintázó munkája, s mindezek az igények jótékonyan teszik teljessé a festő Benedek komplexitásra irányuló alkotóművészi gyakorlatát."
Nos, ez a kettősség, a festészet-szobrászat párhuzam csak nagyon rövid ideig volt regisztrálható Benedek György munkásságában: a grafikák és a táblaképek készítése fokozatosan háttérbe szorult, majd a szobrászi alkotótevékenység kizárólagossá vált művészi tevékenységében. A kisplasztikák – elsősorban portrék, portrédomborművek – mellett
1978-ban elkészítette az első köztéri, illetve közösségi rendeltetésű épületben elhelyezett monumentális szobrászati munkáját – a budapesti MEDOSZ Hotel Szántó Kovács János-domborművét –, majd 1985-ben a békési Múzeumkert két torzót megjelenítő Ifjúság-díszkútját, és aztán ezt követően már egymást követték a monumentális művek: az emlékművek, a portréemlékművek, a díszítő jellegű alkotások és szakrális művek bronzba öntött és kőbe – mészkőbe, márványba, illetve bazaltba – faragott kompozíciói. A közelmúlt négy évtizedében ötvennél több monumentális alkotás készült Benedek György nagytétényi műhelyében: körplasztikák és domborművek. Ezek az alkotások formailag és tematikailag a II. világháborús emlékművek, és a nagy történelmi személyiségeket megörökítő egészalakos portréemlékművek, valamint a portrék, a mellszobrok, továbbá a szakrális épületdíszítő alkotások és a síremlékek osztályába illeszthetők. Olyan, kiemelkedő jelentőségű munkák vehetők számba e műegyüttesben, mint a Katona a hóban című, Balatonfüreden álló, megrázó sugárzású II. világháborús emlékmű, mint a kalocsai, az 1848-as Batthyány-kormány tagjait megidéző együttes – Batthyány karosszékben ülő alakja körül kormányának tagjai mellszoborba foglalva jelennek meg –, és mint ugyanezen város monumentális hatású A szabadulás kútja című domborműve, vagy mint a nagytétényi egészalakos Klauzál Gábor-emlék. Ezeket az alkotásokat a természetelvű szemléleten, a klasszikus szobrászati elvek tiszteletét reprezentáló jellegzetes vonásokon túlmenően egységbe foglalja a sallangmentes, a részletezést kerülő, a lényegre törő jegyekre koncentráló plasztikai formaadás, a hallatlan biztos kompozíció, és a körültekintő anyagválasztás és környezetbe illesztés. Benedek György szobrászata a 20. századi magyar plasztika Ferenczy Béni és Medgyessy Ferenc művészete által fémjelzett áramlatába illeszkedő, a látványos és szélsőséges kereső-újító kezdeményezéseket kerülő olyan teljesítmény, amely hallatlan műgonddal kivitelezett, fegyelmezett, de gazdag érzelmi töltettel áthatott kompozíciókkal gyarapította plasztikai művészetünket.
[2016]