Berlász Melinda

„Sic itur ad astra..."

Berlász Melinda zenetörténész, a 20. századi magyar zeneszerzés és zenei élet kiváló ismerője, tudós kutatója, zenetörténeti kötetek, sorozatok létre hívója és szerkesztője. Szakmai útja a fiatalkori útkeresés, pályaválasztás éveiben már predesztinálódik. Édesapja, dr. Berlász Jenő – történész, levéltáros, könyvtáros – 1957-ig a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárának vezetője volt, abban az épületben, ahol a Kodály vezetésével működő Népzenekutató Csoport működött. Berlász Jenő közvetlen kapcsolatban volt Kodály Zoltánnal és munkatársaival, akiknek zenéhez vonzódó lányát is bemutatja. Berlász Melinda már gyerekként is „zenéhez tartozónak" érzi magát, s e látogatás alkalmával Kiss Lajos, Kerényi György és mások szinte elvarázsolják tudásukkal, szakmai szenvedélyükkel. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolai felvételire Szekeres Kálmán zenetörténész készíti fel. A zeneszerzés szakon Sugár Rezső osztályába kerül, akire nagyigényű, nagy tudású tanárként emlékszik vissza. Berlász Melinda 14 évesen jut be a már érettségizett, leendő zeneszerzők közé, ahol 1961-ben fejezi be tanulmányait. A Zeneakadémián a zenetudományi tanszakra – ahová akkoriban évente néhány hallgatót vettek fel – Carlo Gesualdo madrigáljait elemző dolgozattal jelentkezik. Öt éven át kiváló mestereknél tanul: főtanszak tanárai Szabolcsi Bence, Bartha Dénes, Gárdonyi Zoltán és Bárdos Lajos voltak. Szakdolgozatát Gluck zenedrámáiról írja. 1966-ban fejezi be zeneakadémiai tanulmányait. Kutatói munkakörben szeretne elhelyezkedni, és lehetősége nyílik arra, hogy az 1961-ben alapított Bartók Archívumban – amelynek igazgatója akkoriban Szabolcsi Bence volt, s mely intézményből a Zenetudományi Intézet kifejlődött –, már ötödéves hallgatóként megbízást kapjon. Munkáját az Intézet akkori osztályvezetője, Ujfalussy József koordinálja. Az első években főként adatgyűjtő, forráskutató feladatokkal bízzák meg, mint például a kortárs magyar zeneszerzők (pl. Kadosa Pál, Farkas Ferenc stb.) műveinek külföldi előadásait tartalmazó adattár összeállításával. 1966-tól minisztériumi ösztöndíjjal tovább dolgozik a Zenetudományi Intézetben, ahol a kutatómunka és publikációs tevékenység terén alapvető ismereteket szerez.

Berlász Melinda a 18. századi egyetemes zenetörténet felől érkezett, s munkahelyén a kortárs és a 20. századi magyar zeneszerzés felé veszi útját. Folyóiratokban koncertkritikákat közöl és Ujfalussy József mellett a forráskutatás gyakorlatát is elsajátítja: 1969-től első feladatai közé tartozik a Tanácsköztársaság zenei életére vonatkozó zenei dokumentumok feltérképezése és közzétételének előkészítése.

1972-ben tudományos segédmunkatárssá nevezik ki. Első életműkutatása az 1963-ban elhunyt Lajtha László munkásságához fűződik, amely a Lajtha-hagyaték első szisztematikus áttekintését, feldolgozását jelentette. A Lajtha-kutatás kezdeményezője Ujfalussy József volt, aki már az 1950-es években Lajtha nyugat-magyarországi népzenekutatói útjainak minisztériumi támogatója volt. A Tolnay Gábor főszerkesztésében megjelenő, A múlt magyar tudósai című, az Akadémiai Kiadónál megjelent sorozatban Berlász felkérést kap egy Lajtha Lászlóról szóló kötet megírására. A megbízás Lajtha népzenei tevékenységének alapkutatását jelentette, a Néprajzi Múzeum adattára 1910–1950-ig terjedő írásos dokumentumainak forráskutatását, illetve többek között Lajtha kéziratos és folyóiratokban publikált népzenei tárgyú írásainak feldolgozását. Múzeumi jelentések és egyéb források alapján rekonstruálja Lajtha gyűjtőútjainak helyszíneit és időrendjét, és az 1910-es évektől 1950-ig a Nemzeti Múzeumban illetve a Néprajzi Múzeumban végzett munkásságának történetét, s végül az 1950-es évektől megalakult Lajtha-csoportnak a „nyugati székelység" körében végzett gyűjtői tevékenységét is. A Lajtha-alapkutatás második programjaként az 1970-es években hozzálát Lajtha népzenei és egyéb tárgyú írásainak felkutatásához. Lajtha László születésének századik évfordulójára, 1992-ben közreadja a Lajtha-írások első kötetét, amely 55 írást tartalmaz. "Az írásgyűjtemény (…) a tartalmilag meghatározó (…) írásműcsoportoktól kiindulva" adja közre „Lajtha László kutatói érdeklődésének kisebb, önálló tematikus területeit: a magyar népzenekutatást képviselő műcsoport után a magyar néptánckutatásról, a hangszertörténetről, továbbá több témát felölelő egységben a zenei közéletről, zeneszerzőkről, és kortársakról szóló írásművek" tematikus egységeit. (…) A gyűjteményt a szerző önmagáról, munkásságáról adott nyilatkozatai zárják." [1]A Lajtha-írások második kötetének munkálatai napjainkban folytatódnak, várhatóan 2020-ban jelenik meg a két kötet teljes anyaga a Rózsavölgyi kiadónál. "A tervezett második kötet az előző kötetben nem publikált művek teljes anyagát közzéteszi, az első kötet válogatási elveit tekintetbe vevő, kiegészítő szempontok alkalmazásával. Az új kötetben ismét a népzenei írások csoportja lesz a legterjedelmesebb. (...) A publikációk tartalmi és számbeli súlypontját (…) itt a második világháborút követő időszak termése képviseli, tekintettel a Népzenei monográfiák ötkötetes sorozatának bevezetőire, a tematikusan ide tartozó, Egy „hamis" zenekar című tanulmányra, továbbá az ekkoriban készült népzenei recenziókra." [2]

Berlász Melindát, aki évtizedeken át behatóan foglalkozott a 20. századi magyar zenei élet levéltári és egyéb forrásainak feltárásával, a dokumentumok sorsszerűen szembesítik Veress Sándor életművének jelentőségével. Ugyanis az 1949-ben Svájcba emigrált Veress Sándor munkásságáról a magyar zenei élet, a zenetudományi oktatás évtizedeken át nem vett tudomást, annak ellenére, hogy Veress már a '30-as évektől kezdve a fordulat évéig a korabeli magyar zeneszerzés és zenetudomány élvonalbeli személyisége volt. Bartók és Kodály számos döntése is arról tanúskodott, hogy Veress munkásságában vélték megvalósulni az általuk képviselt program szellemi kontinuitását. (Veress Kodály utóda volt a Zeneakadémia zeneszerzés tanáraként, illetve Bartók, majd Kodály népzenei munkatársa a Magyar Tudományos Akadémián.)

Berlász Melinda kutatói felismerése alapján elhatározza, hogy az itthon teljes feledésre ítélt Veress-életmű kutatását halaszthatatlanul megkezdi, és személyes kapcsolatot alakít ki a Bernben működő, idős zeneszerzővel. Tervének céljából 1980-ban, hivatalos ösztöndíjjal Svájcba utazik. Háromhetes szerzői konzultáció eredményeként elkészíti Veress zeneműveinek, írásainak és a berni egyetemen tartott előadásainak első műjegyzékét, amely az általa szerkesztett, Veress Sándor első rehabilitációs kezdeményezését teljesítő tanulmánykötetben jelent meg a szerző 75. születésnapja alkalmából (1982). „A tanulmánykötet éveken át érlelődött munkákat foglal egybe. Három különböző indítékú, más-más megközelítésű tanulmányt közöl, a Veress-életmű tudományos igényű megismerésének első kezdeményezéseit. Demény János egy tervezett Veress-monográfián dolgozott, Terényi Ede kolozsvári zeneszerzőt pedig Veress Sándor műveinek stiláris vizsgálata inspirálta. " [3]

A magyar zeneművészet és népzenetudomány eredményeinek nyugat-európai képviseletét, főként Bartók, Kodály kompozíciós és tudományos örökségének ismertetését Veress évtizedeken át hivatásának tekintette, e szellemi közvetítésre tízéves, a Berni egyetemen folytatott oktató programja lehetőséget nyújtott. (Példaként említhető e műcsoportból a Kodály-évfordulókat köszöntő előadások és írásművek. Veress Kodály-köszöntői a közeljövőben, immár másodízben jelennek meg a Folk Magazin folytatólagos számaiban.) Berlász Melindának az évek során mintegy 40 Veress Sándorral foglalkozó tanulmánya, cikke, ismertetése, lemezkísérő szövege jelent meg. Az 1982-ben megjelent Veress- tanulmánykötet után, 1989-ben, egy újabb berni tanulmányút alkalmával Berlász Melinda Veress régi tervének megvalósulását segíti elő: az immár 60 éve, 1930-ban végzett, történeti jelentőségű moldvai népzenei gyűjtésének teljes kéziratanyagát, – mintegy 140 népdal kéziratos lejegyzését, a helyszíni gyűjtőnaplót és az unikális értékű fényképgyűjteményt kiadásra készíti elő a szerző útmutatásával.

2007-ben és 2010-ben újabb, hiánypótló kottakiadványokat ad közre: Veress Sándor kórusműveinek kétkötetes, kritikai gyűjteményét. (I. Gyermek-, női- és férfikarok, 2007, – II. Vegyeskarok, 2010, Editio Musica, Budapest). A kötetek Veress alkotó munkásságának egyik jelentős, főként magyar nyelvű műfajcsoportjáról adtak átfogó tájékoztatást és a zenei gyakorlat számára az újbóli megszólalás lehetőségét kínálják fel.

2017 őszén, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetörténeti Múzeumában megvalósul az első Veress-életmű kiállítás, a szerző halálának 25. évfordulója alkalmából. A kétnyelvű, magyar és német nyelven megrendezett kiállítás Veress Sándor három szellemi tevékenységét mutatta be, a címadás szerint: Veress Sándor – zeneszerző, tanár és kutató. A kiállítás kurátora Berlász Melinda volt.

Berlász Melinda munkásságának egy másik elágazását jelenti a II. világháborút követő zeneélet (1945–1956) "teljes" rekonstrukcióját célzó nagyszabású forrásfeltárás és közreadás, amelynek kutatói módszereként Berlász a levéltári iratok vizsgálatát kezdeményezte. A programhoz Tallián Tibor zenetörténész is csatlakozott és többéves kutatásaik eredményeként háromkötetes kiadványban a '80-as évek közepén többezres nagyságrendű zenetörténeti iratot publikáltak. (Berlász Melinda–Tallián Tibor (közr. és szerk.): Iratok a magyar zeneoktatás történetéhez. in: Műhelytanulmányok a Magyar zenetörténethez, MTA ZTI 1984., Iratok a magyar zeneélet történetéhez I.–II. in: Műhelytanulmányok a Magyar zenetörténethez, 1985.)

Berlász Melinda munkásságának egy további elágazása a zenetudomány-történet köréhez kapcsolódik. A Lajtha- és Veress-forráskötetek és -tanulmányok után további népzene-történeti témákkal foglalkozott az azidőtájt még kevéssé feldolgozott életművek összefüggésében (többek között Dincsér Oszkárral, Domokos Pál Péterrel és Rajeczky Benjaminnal foglalkozó tanulmányokban). E tárgykörhöz kapcsolódott Járdányi Pál összegyűjtött írásműveinek kiadása is. (Járdányi Pál összegyűjtött írásai. MTA ZTI, 2000.) Az írásgyűjtemény 133 írást közöl az 1942–1966 között készült Járdányi-írásokból: a hagyatékban megőrzött kéziratos műveket, az idegen nyelveken publikált írásokat, és a kötetben először megjelenő, Járdányi nyolcrészes előadássorozatának teljes szövegét, amely a halála előtti hónapokban hangzott el a rádióban, a magyar népzenéről. A kötet fejezetei a következők: "Magyar népzene és zenetudomány, Bartókról és Kodályról, Zenepedagógia, zeneelmélet, Magyar zeneélet és zenei műveltség."[4]

A magyar zenetudományi irodalom történeti ismeretének szolgálatában Berlász számos 20. századi zenetörténész bibliográfiáját állította össze: a már említett életmű-kutatásokhoz kapcsolódó műjegyzékeken kívül, önálló publikációként adta közre Szabolcsi Bence (1969), Gárdonyi Zoltán (2016) írásainak első, átfogó összegzését, illetve Bartha Dénes folyóirat-szerkesztői tevékenységének ismertetését.

Berlász Melinda 1995-től, kandidátusi fokozatának megszerzésétől kezdve osztályvezetőként folytatja tevékenységét a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében, Ezekben az években a 20. századi magyar zenetörténeti kutatások szervezője és irányítója. Tudományszervezői feladatai megszaporodnak, munkatársainak száma fokozatosan gyarapodik, főként a támogatást biztosító, általa vezetett OTKA-pályázatok következtében. Egyre több tematikus kutatást irányít: kezdeményezi a Dohnányi-, Hubay-életmű rehabilitációját tanulmányok és disszertációk keretében, feldolgozatlan 20. századi életművek tanulmányszerű értékelésére inspirálja a fiatal kutatókat, többek között a Vass Lajos emlékezete (1998, Püski) és a Kósa György (2003, Akkord) című, általa szerkesztett kiadványokban. Szakmai feladatait odaadó lelkesedéssel végzi.

Életműkutatásainak körét Weiner Leó munkásságának pedagógia-történeti feldolgozásával folytatja. A mester ötven tanítványának memoárjait gyűjti össze azzal a szándékkal, hogy Solti Györgytől Doráti Antalig, a legelismertebb külföldi és hazai előadóművészek nyilatkozatainak összességében feltárja és bemutassa a páratlan hírű Weiner-pedagógia elveit, művészi eszköztárát. Berlász érdeme, hogy már a Weiner-centenárium előtti években vallomásra késztette a mester még élő, egykori tanítványait, kollégáit, barátait. A kötet széles körben megtapasztalt népszerűsége miatt az első kiadás kötetei elfogytak, és néhány új nyilatkozat is arra sarkallta a kiadót, hogy egy második, bővített kiadásban adja közre a Weinerről szóló emlékanyagot. Az új memoárgyűjtemény hét írással és értékes képanyaggal egészült ki, illetve egy függelékben közölt, Weiner-tanítványok névjegyzékével, amelyet Varró István – a híres zongorapedagógus, Varró Margit férje – 1955-ben, Weiner 70. születésnapjára állított össze a külföldön élő tanítványok és barátok névsorával.[5] A második kiadás Weiner Leó és tanítványai címen, 2003-ban került a nagyközönség elé.

Berlász Melinda osztályvezetői éveiben, majd a 20. századi kutatás csoportvezetőjeként 2007-ig az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) illetve az újabb, ún. Széchenyi-pályázat támogatásával kutatócsoportot szervez, melynek témavezetőjeként (2004–2007) a Kodály Zoltán és tanítványai címet viselő tanulmánykötet munkálatait tervezi és vezeti. A kötet A hagyomány és a hagyományozódás vizsgálata két nemzedék életművében alcímet viseli, mintegy jelezve a kutatás koncepcióját, amely a Kodály-tanítványok különböző nemzedékeinek alkotás-szemléletében Kodály Zoltán zeneszerzői, tudósi és pedagógiai életművének továbbélését vizsgálja. "A kötetben a szellemi hagyományozódás tematikus terve –, amely a Kodály-életmű és a tanítványok munkássága közötti tudományos összefüggésekre helyezi a hangsúlyt, leginkább egy híd képéhez hasonlítható, amelynek két pillére között folyamatos érintkezés zajlik" – írja a kötet szerkesztői előszavában[6] Berlász Melinda. A Kodály-életműhöz kapcsolódó négy tanulmány a Kodály-irodalom új területeit jelzi. Az első mű a Kodály-család történetét feltáró okmánykutatás, a második Kodálynak a 19. századhoz fűződő kapcsolatát vizsgálja tudományos és zeneszerzői szemszögből. Egy további kultúrpolitikai és társadalomtörténeti munka Kodály második világháború utáni társadalmi szerepét és helyzetét tárta fel levéltári és intézményi iratok alapján. A vizsgálatban résztvevő Kodály-tanítványok kiválasztása során két szempont találkozott: egyfelől két tanítvány-nemzedék, két jelentős egyéniségének képviseletében esett a választás Járdányi Pálra és Veress Sándorra. Másfelől viszont a tanítvány-nemzedékek közösségi, műhelyszerű együttműködésének modellértékű funkciójára adott alkalmat az a Magyar Kórus alkotói-kiadói-terjesztői tevékenységét bemutató vizsgálat, amely az 1930–1950-ig terjedő időszakban az új magyar kórusirodalom születésével egybefonódva követi nyomon a Kodály- és a tanítvány-kompozíciók kiadásának történetét. Berlász Melinda kilenc munkatársával közösen megalkotott tanulmánykötete, amelyben két hiányt pótló, a Kodály-tanítványok munkásságát feldolgozó bibliográfia is megjelent, fontos kézikönyvnek minősült: bekerült a Márai Programba, a Magyar Állam 250 példányt megvásárolt belőle, s ezeket az ország jelentős könyvtáraiba eljuttatta.

A korábbi években, 1992–1995 között készült el Berlász Melinda kandidátusi disszertációja, amely A magyar népzenekutatás új forrásai és új megközelítései címen legújabb népzenetörténeti alapkutatásainak eredményeit összegezi főként Lajtha és Veress kéziratos forrásainak alapján.

Veress Sándorral folytatott közös kutatómunkája elismeréséül Veress Sándor úgy döntött, hogy halála után pedagógiai műveinek többezer kéziratát és magyar nyelvű szakkönyveinek egy csoportját az MTA Zenetudományi Intézetnek ajándékozza, annak az intézménynek, amelynek korábbi szervezeti egységében – 1934-től Bartók, majd 1940-től Kodály mellett maga is népzenekutatóként munkálkodott.

Berlász Melinda 2005-től 2007-ig kinevezést kap a 2001-ben megalakult, a Zenetudományi Intézetben működő Dohnányi Archívum vezetésére, és egyidejűleg a 20. századi munkacsoport vezetését is ellátja. Az Archívum létrehozásának célja Dohnányi életművének rehabilitációja, gondozása, kutatása, különféle Dohnányi-források gyűjtése és közzététele volt. Az Archívum által kezdeményezett széleskörű kutatási tevékenység kimagasló eredményeit tükrözi az intézmény kiadásában megjelent öt tanulmánykötet, amely Dohnányi Évkönyv címen 2002 és 2007 között került kiadásra. Azonban az intézmény önálló tudományos egységként való működtetésére a pénzügyi lehetőségek drasztikus beszűkülése miatt 2009 után nem volt lehetőség. 2012 júliusától a Dohnányi-gyűjtemény az MTA Lendület programja keretében létrejött, 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport kezelésébe került, ami kutatás-szervezési és financiális szempontból is új fejezetet nyitott a Dohnányi Archívum történetében. A gyűjteményben jelenleg több ezer Dohnányival kapcsolatos, eredeti dokumentum (zenei kéziratok, levelek, fényképek, naptárak, személyes és hivatalos iratok, emléktárgyak), nyomtatványok (könyvek, kották, újságkivágatok), hangfelvételek, valamint a világ számos pontjáról származó kézirat- és dokumentum-másolatok találhatók.[7]

Berlász Melinda volt az, aki a 20. századi zenetörténeti kutatások összefüggésében a tudományosan feldolgozatlan, több nemzedéknyi, zeneszerzői életmű alapkutatását kezdeményezte és az eredményeket egy kétnyelvű kismonográfiai-sorozatban publikálta. A kismonográfiák kétrészes koncepcióját aképpen alakította ki, hogy a teljesség igényével készült műjegyzék „tudományos állványzatához" egy közérthető, összefoglalást társított, amely az alkotó életművének ismertetésére volt hivatott. A köteteket a zeneszerző fotója, aláírása, kézírásos kottaképe egészíti ki. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult bilingvis (magyar és angol nyelven is megjelenő), előzmény nélküli sorozat, napjainkig 40 szerzői kismonográfiát számlál Berlász Melinda sorozat- és kötetszerkesztésében, 30 szerző tollából. (Magyar zeneszerzők / Hungarian Composers. A Mágus kiadó, illetve a Budapest Music Center kiadásában 1998-tól napjainkig). A sorozat pótolhatatlan a magyar zenetörténeti tájékozódás szolgálatában.

Berlász Melinda szerkesztői tevékenységéhez tartozik, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete évkönyveinek, a Zenetudományi dolgozatoknak szerkesztője, és 2005-től a Dohnányi-évkönyvek utolsó két kötetének is.

Az intézet történetéhez kapcsolódott Berlász 2013-ban végzett, nagyszabású kötetszervező és -szerkesztő megbízása, amely egykori osztályvezetőjének, az intézet korábbi igazgatójának, Ujfalussy Józsefnek emlékére készült. (Berlász Melinda–Grabócz Márta (szerk.): Tanulmányok Ujfalussy József emlékére. L'Harmattan, 2013.)

Szerteágazó, gazdag szakmai munkája ma is tart. „Együtt él" azokkal, akikkel foglalkozott. Érdeklődésének előterében ma is a még feldolgozatlan zenetörténeti kérdések állnak. Az előzmények nélküli alapkutatás. A fundamentum építését tekinti fő feladatának. Kutatásaival, mélyen gyökerező elhivatottságával szolgálja ma is a zenetudományt, a magyar zenei életet.

[1] Berlász Melinda: Mit ígér Lajtha László Összegyűjtött írásainak második kötete? A megjelent és az előkészületben álló Lajtha-írásgyűjtemények összefüggéseiről. In.: Lajtha László halálának ötvenedik évfordulója tiszteletére rendezett konferencián, 2013. február 16-án elhangzott előadás szerkesztett változata.

[2] Ua.

[3] Berlász–Demény–Terényi: Veress Sándor. Zeneműkiadó, Bp., 1982.

[4] Körber Tivadar: Járdányi Pál összegyűjtött írásai. In.: Parlando, 2001., 6. sz. p. 49–50.

[5] Batta András: Volt egyszer egy Zeneakadémia. In.: Muzsika, 2003/június

[6] Kodály Zoltán és tanítványai. A hagyomány és a hagyományozódás vizsgálata két nemzedék életművében. Szerk.: Berlász Melinda. Rózsavölgyi és Társa, Bp., 2007.

[7] http://www.zti.hu/mza-dohnanyi