Budai Ilona
Kossuth-díjas és Kodály Zoltán-díjas népdalénekes, előadóművész, a Nemzet Művésze
Ars poetica
Az éneklés a lélek vállalkozása, aki énekel, az kétszeresen imádkozik.
Hitvallásom: népszerűsíteni, tanítani a népdalt, ahol csak lehet, hiszen ez a műfaj őrzi a magyar néplélek olyan hajtásait, mint a hit, az emberség, a hűség és a hazaszeretet.
Nehéz is volt, gyönyörű is volt az utam, amíg eljutottam idáig. Sok szépség volt benne, sok könny és sok fájdalom. Egyszerűnek tűnik, hogy egy vidéki kislány szépen énekel, és elindul, hogy ezzel a hanggal sok embernek örömet szerezzen. Olyan szerencsés összeesések is voltak az életemben - különböző televíziós versenyek - amelyek megismertették a nevemet az országgal. Így – talán mondhatom ezt – kicsit könnyebb volt, ez nagyon sokat segített. De voltak az életemnek olyan pillanatai, olyan fordulatai, amikor úgy gondoltam, hogy feladom, mert nem érdemes az életemet ennek a pályának szentelni. De aztán mindig volt olyan öröm és olyan biztatás, részben a közönség, részben a barátaim, a családom felől, amelyek mégis arra késztettek, hogy igen, érdemes! Csinálni kell, tovább kell lépni!
1970 óta gyűjtök, minden évben, folyamatosan. Erdélyben, a Felvidéken, mostanában a Vajdaságban találkoztam énekesekkel, ifjakkal, idősebekkel. Az életemnek rendkívül fontos és szép szakaszai voltak ezek. Bartók írta egyszer, hogy az életének a legszebb időszaka az volt, amit falun, egyszerű parasztemberek között töltött. Én ugyanezt mondhatnám. Nagyon sok szeretetet, tiszta emberi szót, emberi melegséget és sok gyönyörű dalt, mesét, emberi sorsot kaptam ezektől az emberektől. Hiszen a dal a lélek vállalkozása. Minden dal mögött egy ember van a saját örömével, jókedvével, bánatával, és az éneknek gyógyító ereje is lehet. Volt egy csíki asszony, aki azt mondta, hogy az énekkel szerezte vissza az urának a szerelmét. Sokmindenre, bánatra, szomorúságra, a lélek orvossága lehet az ének és a dal.
Amikor elindultam ezen a pályán, a családomon kívül a férjemtől kaptam segítséget egyedül. Más segítségem nem volt. Mindent a magam keserves könnyeivel, kérdéseivel, bánatával kellett végig élnem, végig csinálnom. Akkor én azt mondtam magamnak: ha egyszer én olyan helyzetbe kerülök, hogy fiataloknak segíthetek, utat mutathatok, azokat a buktatókat segítek nekik kikerülni, amikbe én beleestem szakmailag is, és mint művész is, akkor én mindent meg fogok tenni. Mert tudom, hogy sok keserűségtől, könnytől, szomorúságtól kímélem meg őket. Az Óbudai Népzeneiskolában tanítok népdaléneklést. Igazából nem is tanítok! Szeretném azt az életet, azt a vidámságot, jókedvet, örömöt megéreztetni velük, ami egy-egy dalban van. Megmutatni nekik, segíteni őket abban, hogy merre lehet elmenni, és merre nem szabad elmenni az éneklésben és a stílusban. Akiket tanítok, azok valahol a szívük mélyén nem akarnak énekesek lenni. Csupán szeretik ezt a művészetet, fontos nekik, hogy ezeket a dalokat énekeljék, mert itt élnek. Ez a hazájuk. Itt vannak a gyökereik. Én büszke vagyok rájuk.
Mostanában szomorúság van bennem. Úgy érzem, ez az ország a második Trianonját éli meg. A lelkét, az erkölcseit próbálják szétnyirbálni. De én azt gondolom, hogy magyarnak lenni hit, erkölcs, tartás. Gyémánt gerinc – ahogy Nagy László fogalmaz. Nem választhatja meg senki, hogy hova születik, ki lesz az édesanyja, milyen nyelven beszél az édesapja. De én soha, semmilyen körülmények között nem szégyelltem azt, hogy magyar vagyok, és ebben megerősítettek azok a határon túl élő barátaim a Vajdaságban, Kárpátalján, a Felvidéken, Erdélyben, akikkel találkoztam, hiszen ők duplán érzik a szívükön és a vállukon ezt a keresztet. Én úgy gondolom, hogy magyarnak lenni egyszerű dolog, de magyarrá válni egy életre szóló nagy feladat, nagy vállalás lehet. Én ezt próbálom vállalni ebben a kis hazában. Az én szívemben nincsenek határok. Barátaim élnek Székelyudvarhelyen, Técsőn, Zoboralján és a Vajdaságban.
Pályakép
Budai Ilona népdalénekes előadóművész egy Győr-Moson-Sopron megyei kis településen, Felpécen született 1951-ben. Szülei egy év múlva Gyömörére költöztek a tanyáról. Földműveléssel foglalkoztak. Édesapja egy idő után bekerült a győri vagongyárba, az öntödében homokfúvó lett. Édesanyja hat osztályt végzett. Szülei kemény munkával teremtették meg mindennapi kenyerüket. Ilona öccsével együtt komoly részt vállalt ebből, fiatal korától kapált, dolgozott, segített a termények betakarításában. Nemcsak ezt a munkát, de a háztartásvezetést, a sütés – főzést is megtanulta édesanyjától. Világ életében hithű katolikus volt, ez a gondolkodásmód meghatározta erkölcsi életét, gondolkodásmódját. Édesanyja gyakran mondta neki: „Két dologban nem csalódhatsz, az egyik az Isten, másik a föld.”
Népdalt először az édesanyjától hallott, aki gyermekkorában mindig dallal altatta, és később is komoly része volt életükben a muzsikának.
„A gyermek Ilonka hangjára a szomszédok is hamar felfigyeltek. Körülbelül öt éves volt, amikor a közvetlen szomszédban élő Csepi Jóska bácsi átkiabált a kerítésen a kislány édesapjának, miszerint a lányából énekes koldus lesz. Talán maga Jóska bácsi sem tudta, hogy a jövőt jósolja meg, mert végül tényleg az éneklés lett a szomszéd kislány hivatása.[1]”
Az is igaz, hogy Ilona édesanyjának volt egy kántor nagynénje, akinek hangjára nagyon hasonlított Ilona szép hangja, főleg, ha a templomban szólalt meg. Édesanyja ezt mindig megjegyezte, ha hallotta lányát énekelni. Karácsony nem telt el feléjük a mendikálás nélkül, így nevezték arrafelé a karácsonyi köszöntőt. Társaival együtt házról házra jártak és karácsonyi dalokat énekeltek.
A gimnáziumban találkozott egy kitűnő magyar-orosz szakos tanárnővel, Asbóth Mártával, aki akkor fejezte be az egyetemet. A tanárnő felkérte, hogy egy rendhagyó Csokonai-órához énekelje el Ilona A tihanyi echóhoz című megzenésített verset. A siker óriási volt. Ilona ezután kezdett érdeklődni a népdalok iránt. Asbóth Márta mutatta meg neki pl. a Szivárvány havasán kezdetű dalt, amit Kodály gyűjtött, és a dal gregoriánra hajazó gyökerei azonnal Ilona szívébe találtak „Itt lettem szerelmes ezekbe a dalokba, csodálatos szövegekbe, dallamokba, díszítésekbe. Márta néni eldöntötte a sorsomat, bár én ezt akkor még nem tudtam[2]” - mondta egy interjúban. Asbóth Márta több gimnáziumi énekversenyre is benevezte tehetséges tanítványát, aki rendre remek eredményekkel, aranyérmekkel tért haza ezekről. Még a Röpülj páva televíziós népdalversenyre is ő készítette fel, de erről később.
A soproni Óvónőképzőbe került. Ott Törzsök Béla zenetanár mutatott neki és társainak eredeti népdal felvételeket. Megismerkedett a híres Pátria hanglemez sorozat dalaival, amelyek felevételei az 1930-as években készültek. A képző elvégzése után fél évig Budapesten dolgozott egy óvodában, de ezt a munkát abbahagyta mert a fellépések sora több időt követelt. Beiratkozott viszont a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol énekelni tanult.
Innentől fogva a népdal volt a központi műfaj, elkezdett gyűjteni és húszas évei elején elkerült Erdélybe. 1971-ben Baross Gábor ELTE egyetemi kórusának tagjai invitálták el magukkal egy ilyen útra. Hamarosan eljutottak a Mezőségre, ott pedig a kihagyhatatlan Székre.
Ezt nem sokkal előzte meg jónéhány televíziós vetélkedő, amelyek mindegyikén képernyőre is került.
1968-ben indult a Magyar Televízió rendkívül népszerű Ki mit tud? vetélkedőjén, ahol a középdöntőig jutott, másodikos gimnazistaként. Valójában egy osztálytársa biztatására indult el a versenyen. A Szivárvány havasán és az Ideje bújdosásimnak kezdetű dalokat énekelte a képernyőn. Ádám Jenő, Kodály munkatársa és tanítványa a következő sorokkal köszöntötte: „Őszinte szívvel köszöntünk téged, ritka kis énekmadár. Szárnyalj a magyar égen, ilyen tisztán és fényes torokkal, mindnyájunk örömére.”
Ugyanebben az évben a népdalt a nótával keverő szintén televíziós Nyílik a rózsa vetélkedőn is sikerrel szerepelt. A döntőben már csak ő képviselte az igazi magyar népdalt.
A Magyar Televízió 1969-ben indította el legendás népdalversenyét Röpülj páva címmel, Lengyelfi Miklós szerkesztésében. A zsűriben Kodály Zoltánné is ott volt. Ilona az első díjat nyerte ezen a versenyen. Felkészítője gimnáziumi tanára, Agócs Márta volt, aki felhívta figyelmét a régi, autentikus felvételekre. A középdöntőre Salgótarjánban került sor, 1970. március 8-án, ahol a Hegyen-földön járogatok vala… kezdetű moldvai dalt énekelte Soproni óvónőképzős hallgatóként mutatták be. A dalt Domokos Pál Péter gyűjtötte 1964-ben a klézsei Demse Dávidné Antal Luciától.
Már gimnazista korában hallotta énekelni Győrben Török Erzsit, a kor kitűnő énekesét. Akkor még nem hitte, hogy egyszer az örökébe lép. A művésznő adott is neki egy igen fontos tanácsot, amit Ilona később is gyakran mesélt, nevetve: a legfontosabb a színpadon a jó cipő. Rossz, nem biztonságos cipőben nem áll az ember stabilan, úgy pedig nem lehet jól énekelni.
1976-ban tartotta első önálló estjét a legendás Egyetemi Színpadon. Ő maga így mesél erről: „Veszprémből jöttünk haza egy író-olvasó találkozóról Nagy Lászlóval, amikor az első önálló estemre készültem az Egyetemi Színpadon. László itt lakott Óbudán, az Árpád fejedelem útján, és mielőtt kiszállt volna a kocsiból, félve megszólítottam. László, lenne egy nagy kérésem – kezdtem bele, ő hátrafordult: – Na, mondjad. Vettem egy nagy levegőt, és belevágtam: nemsokára lesz egy önálló estem az Egyetemi Színpadon, nagyon szeretném, ha ön nyitná meg. Kiszállt a fájós lábával és a botjával, visszahajolt a kocsiba és azt mondta: meglesz, kislány. Én csak egy bevezetőt reméltem, de ő egy gyönyörű verset mondott el. Az a címe, hogy Szólítlak hattyú – Énekes Budai Ilonának.” A vers Ilona egész életét meghatározta, sokan azonosítják ezzel a verssel a teljes magyar hagyományos kultúra újraélesztésére irányuló törekvések ünneplését.
A ’70-es évektől kezdve minden nyáron tanított különféle népzenei táborokban, természetesen éneket, népdalokat. Legkedvesebb táborai a Vésztői Nemzetközi Népművészeti Tábor, valamint a Simontornyai Népdalos Tábor voltak. De tanított a Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánctáborban Örkényben, azután a Tótfalui Népzenei Táborban a Vajdaságban 1993-tól, a Töröksíp Népzenei Táborban, Kunszentmiklóson 1994-től, a Gyenesdiási Népdalos Táborban 2008-tól, valamint Hajdúszoboszlón, Püspökladányban a debreceni Délibáb Együttessel és vezetőjükkel Joób Árpáddal. Itt ismerkedett meg a zenekar egyik oszlopos tagjával, Dévai Jánossal. Dévai később a Magyar Rádió népzenei szerkesztője lett. Ő és munkatársa, Máder László, a népzenei szerkesztőség vezetője – Ilonával közösen – megtervezte és felépítette az Énekeljünk együtt című műsort, amelyet a Vikár Béla Népdalkörrel együtt készített Ilona, hétről hétre új adással. A műsor tizenöt perce alatt megtanítottak egy-egy új népdalt.
A műsor rendkívül népszerű lett, nagyban segített a népdalok terjesztésében a magyar nyelvterületen. A műsor tizenkét éven át volt adásban. Ezt követte – Kondor Katalin, a Kossuth Rádió akkori főszerkesztője javaslatára - a Fúvom az énekem című műsor. Ebben Ilona élményeiről, életének fontos epizódjairól mesélt, és ezekhez kapcsolt egy-egy dalt, főként határon túli gyűjtéseiből. Tizenegy éven át hallhattuk a műsort. Minden szombat reggel kilenc órakor rajongók és népzene kedvelők tömege kapcsolta be a Kossuth Rádiót és hallgatta Ilona műsorát, megtanulva az aktuális dalt. Amikor a rádió vezetése levette műsoráról az addigra már ikonikussá vált, nagy hallgatottságot élvező műsort, aláírásgyűjtés kezdődött a folytatásért. Ilyen nevek szerepeltek az aláírók között, mint Balczó András, Jókai Anna, Fekete György, Faragó Laura. A vezetést ez sem hatotta meg, más szerkesztőkkel dolgoztak ezután. Ám a Katolikus Rádióban újra indulhat egy népzenei műsor, amelyet Ilona szerkesztett és vezetett 2008-tól, Népdalforrás címmel.
Ilona számára mindig fontos volt a közös éneklés. Tanítványaival is gyakran fellépett.
A pálya- és zenésztárs, Birinyi József így emlékszik vissza a korai időkre: „1976-ban alapítottam, a Kulich kollégiumi népzenei zenekaromra építve a Józsefvárosi Népművészeti Műhelyt, a Somogyi Béla utcai iskola pincéjében kialakított ifjúsági klubban. Budai Ilonát kértem népdaltanításra, Nagy Zoltán „Púdert” táncházvezetésre, tánctanításra, magam - a műhely vezetése mellett - népihangszerjátékot oktattam, a Forrás zenekart vezettem. Összefonódó közös munkánkkal közösséget, mozgalmat és táncházat, gyermekjátszókat teremtettünk a VIII. kerületi „aszfalton” hagyományainkra élménnyel, tudással, jó programokkal építve. A sikeres minta példaként szolgált, kiszélesedett. Sok, máig meghatározó népdalost, zenészt, táncost, kézművest, néprajzost, rádiós, televíziós népzenei szakembert állítottunk pályára. (Szvorák Katalin, Maczkó Mária, Fehér Anikó, Tárnoki Bea, Parov Nikola, Major Laci, Kaibinger Pál, Széles András, Kovács László, Jóri Lajos, Gulyás Ferenc, Unger Balázs, Vikár Béla Népdalkör, Forrás Zenekar, Zsarátnok Együttes, Gisztl Anna, Szalai Zsuzsanna népi ruhakészítők, Magyar Folk Trió) Az intézményes népzeneoktatás, népdaltanítás módszertanának kidolgozását is alapoztuk, segítettük munkánkkal. Számtalan műsor, koncert, rádió- és tv felvétel, sorozat, film, műsoros kazetta, lemez, CD, könyv, hazai és külföldi turné, Csutorás Népzenei Táborok, közös küldetés, közös élmény hagyományos értékeink átadása, népszerűsítése és sok népzenét szerető, művelő gyerek, felnőtt – nos, ezek az eredmények.”
Az idejárók népdalokat tanultak, hangszerjátékot sajátítottak el. Az éneket Budai Ilona tanította, és az éneklők hamarosan népdalkörré alakultak. Ez lett a Vikár Béla népdalkör, amellyel sok sikert arattak a későbbiekben. Az együttes hosszú időt élt meg, egészen 2023-ig énekeltek együtt. Számos fellépésen vettek részt, több CD, hang- és videofelvétel őrzi hangjukat. De nemcsak a szakmai életben, hanem a magánéletben is társak voltak, megtartották a név- és születésnapokat, elmaradhatatlanok voltak a karácsonyi, húsvéti összejövetelek. Akik énekeltek a népdalkörben, elmondhatták magukról, hogy a magyar népdalkincs színét-javát megismerték Budai Ilonától.
A Budapesthez közeli Boldog község már működő Asszonykórusa 1995-ben kérte fel Ilonát művészeti vezetőnek. Közös munkájuk 2007-ig tartott. Az adatközlői szinten éneklő asszonyok mégis tudtak tanulni Ilonától, hisz segítségével nemcsak saját településük, de más tájegységek dalai is bekerültek repertoárjukba.
2011-ben pedig a Budapest Rózsavölgyi Közösségi Házban kezdett egy népdalkörrel foglalkozni, közös munkájuk 2023-ig tartott. Külön öröm, hogy a néphagyomány tekintetében igen szegényes fővárosban immár a második daloló csoport dolgozhatott Ilonával a magyar népdalkincs megmentéséért, terjesztéséért. A Népdalkör a XXII. kerületben dolgozott.
Vezetője Budai Ilona, állandó közreműködőjük Kiss László gitár- és koboz művész, népdalénekes, Sági Dóri és Till Zita népdalénekesek. A Rózsavölgyi népdalkör tagjai: Pázmándi Péterné Ili, Kiss Irén, Boros Magdolna, Trecska Józsefné Marika, Szekeres Márti, dr. Hegedüs Györgyi, Szick Jánosné Ani, Narday János, Tari Sándorné, dr. Fórizsné Oláh Mária, Salfay Klára Székely András, Kovácsné Kitti, Pereszlényi Anna, Zakariás Ági, Albert Mátyásné Veronika, Hegyi Ferenc, dr. Máté Ferencné Magdi dr. Fórizs István, Székely András.
Ilona 1983 óta részt vett a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) munkájában is, a Népzenei Bizottság tagjaként. Gyakran járt zsűrizni különböző népzenei minősítésekre, a népdalkörök örömmel fogadták tanácsait.
Első lemeze 1978-ban jelent meg Népdalforrás címmel. Ezt egy CD követte Magyarország az én hazám címmel 1995-ben.
Tündérvilág a címe annak a lemeznek, amely szűkebb hazája, a Szigetköz dalait tartalmazza és Timaffy László néprajzkutatónak állít emléket. Anyám, édesanyám c. lemeze édesanyja – és minden édesanya előtt tiszteleg. Jókai Anna ezt írta e lemez ajánlójában: „Budai Ilonát hallgatva megszűnik a környezet: nem látjuk a betonvilágot, a beszorított térségek nem nyomasztanak, füstös levegő nem fullaszt… Érezzük a vadvirágok illatát, az eső friss ízét, a nap áldott melegét, megértjük a madarak titkos szavát – vagy éppen a behavazott erdőségek bólogatnak. Azt üzeni a dal, van világosság, ami áthatja a sötétet, van békesség, szívet, agyat tisztító, és még a fájdalom is édes, ha közelebb visz az Éghez…”
Tanítványaival készítette a Kossuth Lajos azt üzente c. lemezt. Rengeteg felvétel őrzi hangját nemcsak a kazettákon, CD-ken, de a Magyar Rádióban és a Duna Televízióban is.
Birinyi József népzenésszel és Havas Judit előadóművésszel addigra sorra járták Európa magyar közösségeit, műsorukat mindenütt nagy szeretettel fogadták. Műsorukból egy válogatás megjelent kazettán is Erdély harangoz címmel.
1977-től 2010-ig Birinyi Józseffel és más zenészekkel együtt készített rádiós „Z” népzenei felvételeket a MR stúdióiban, élő adásokon, Magyar Népdal Hete, Zenei Világnap koncerteken, Kecskeméti Népzenei Találkozókon, Táncháztalálkozókon. Ezek: Szigetközi dudanóták, Palóc dudanóták, Tolnai dalok, Andocsi koldusének tekerőkísérettel, Dél-alföldi tekerős dallamok, Bugaci dalcsokor, Bordalok, A kicsi madárka… moldvai ballada kobozkísérettel, Vágják az erdei utat… dorombkísérettel, Hinta, hinta, palinta… Győr környéki gyermekdalok citera és furulyakísérettel, Zölderdőben de magos… Katonadalok citerakísérettel, Párosítódalok, Fut a bácsu… Moldvai dalcsokor citerakísérettel, Somogyi dalcsokor, Karádi népdalok, Ez a lábam… Moldvai dalok kobozzal, Le az úton, szép csendesen lefelé… furulyakísérettel, Virágénekek, Békési csokor Bartók gyűjtéséből és más dalok és dalcsokrok.
Veretes, szép szavakkal, igaz hittel mesélt mindegyikben a magyar népdalhoz való szeretetteli és igaz kapcsolatáról. Szavait minden esetben dalok követték.
Együttműködő zenészekkel, előadóművészekkel és zenekarokkal gyakran lépett fel Európa számos pontján. Partnerei voltak: Havas Judit versmondó, Pribojszky Mátyás, Pócsik Dezső, Birinyi József, Kovács László, Széles András, Kiss László… Muzsikás, Téka, Csutorás együttes, Csűrdöngölő Zenekar. A következő országokban jártak együtt az 1980-as évektől kezdve: Ausztria, Németország, Svájc, Franciaország, Dánia, Belgium, Hollandia, Finnország, Lengyelország, Csehszlovákia, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Jugoszlávia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia.
Hamarosan a dalokat mesék is követték. A gyűjtőutak során az emberek nemcsak daloltak, de élményeiket, mondákat, meséket is Ilona elé tártak. Ezeket is rögzítette, így készült el az Allprint Kiadó kiadásában egy gyerekkönyv Székely mese-beszéd címmel. Járt hozzá egy CD is, ami akkor újszerű dolog volt. A mesegyűjtés egyre fontosabb lett számára és maga is mesékkel díszítette előadóestjeit. Rengeteget tanult a mesék előadóitól, adatközlőitől. Emberséget, gyakran furmányos gondolkodásmódot. Egy székely parasztember mondta pl. a következőt: „Ha van kit szeress, s téged is szeretnek, magad virág vagy, örökké süt rád a nap, de ha nincs kit szeress, s téged sem szeretnek, akkor beborul feletted a csillagos ég is.”
Budai Ilona hangja sallangmentes, tiszta, éteri tisztaságú érett női hang. Inkább szopránba hajló, nagyon finom vibrátóval színezett. Ritkán énekelt kísérettel, akkor is leginkább a citera támasztotta alá énekét. Balladát is énekelt, e műfaj drámai hatásait egyetlen énekhanggal látványosan hozta elénk.
1986-ban az Óbudai Népzeneiskolában kezdett el népdaléneklést tanítani. Ezt egészen nyugdíjazásáig, 2017-ig végezte töretlen erővel és lelkesedéssel. Aki a tanítványa lehetett, életre szóló muníciót kapott magyarságtudatból, magyar népművészetből és jeles emberi viselkedésből. Ilonát nagyon szerették a tanítványai, különböző felállásokban, hangszerkísérettel is énekeltek, vele vagy nélküle.
Ilona legkedvesebb éneke ekkora népzeneszeretet mellett mégsem egy valódi népdal, hanem egy adventi népének a Cantus Catoliciből, 1674-ből:
Ó, ékes szép virág, édes Jézus
Mennybéli szent csillag, áldott szent szűz
Angyaloknak királynéja, magyaroknak szószólója
Áldott szent szűz.
Budai Ilona egész életét egyenes gerinccel élte. A Mindenhatóba és a népdalba vetett hite komoly erőforrás volt számára. Ez az erő megtartotta a családi problémák, betegségek ellenére is tisztának, őszintének. A népdal élete központja, ezt népszerűsítette műsoraiban, és ezt tanította azoknak, akik hozzá jártak. A betegség 2023 ádventjében vitte el. Családja, szerető férje, fia és annak családja megőrzi emlékét. De emlékezni fog rá mindenki, aki valaha is hallotta a hangját.
Kevés olyan énekes van, akihez verset írtak. Budai Ilona ilyen. Ráadásul igen korán, pályája elején, 1976-ban lepte meg őt korának nagy (talán a legnagyobb) költője egy kifejezetten neki ajánlott verssel. Álljon itt a vers, ennél jobban, igazabbul lehetetlen összefoglalni Budai Ilona csodálatos énjének lényegét. A versről Ilona ezt mondta: „Ha én semmi mást nem kaptam volna ettől az élettől, csak ezt a verset, akkor is nagyon büszke lennék. Hatalmas felelősséget, gyönyörűséges terhet ró rám. Mindmáig megerősít abban, hogy azt folytassam, amit akkor elkezdtem igényesen és tisztességgel.[3]"
A vers Budai Ilonát megmentőnek, igaznak és mindent tudónak mutatja, annak ellenére, hogy énekesi pályájának elején íródott. Nagy László pontosan tudta, kivel áll szemben. Tudta, megénekeltje hova fog eljutni és milyen feladatot fog beteljesíteni. Igaza volt. Énekes Budai Ilona az, aki minden bajra írt hoz és tovább viszi a jót – nemcsak a költőben, de valamennyiünkben: „te vagy a jó sugarasító,/jó hitem nyerge, rosszat irtó,/hogy jobb-magamhoz is jussak el –/emelj föl engem, hadd siessek,/vágj utat árva földieknek.”
Nagy László: Szólítlak, hattyú
Énekes Budai Ilonának
Ördög koholta, ő nyüstölte
fölénk ezt az éjt, hol az ármány
bullái fekete zsinóron
függnek, megannyi mérges lepény,
majálisra ólom-okádmány,
hogy gőzüktől elsorvad a fény
és lepusztul szánkról az ózon.
Ólom-ingák, ha mozdulsz, ütnek,
nem moccansz meg, úgyis pofoznak,
ítélete ádáz betűknek
lélekben, hasban új csikarás,
s kell álmodni tovább a rosszat.
Fekete zsinór-erdőn át is
látok azonos kínt: szivárvány
havasán az ostor virágzik,
s virágom hervad a hahota
hóhérpados nyújtó-csigán.
Gúny bitangol akár a járvány,
beront a tűzhelyhez akárhol,
rendelkezik mint nyegle ficsúr,
utálattal mindent kirámol,
szabad keze bóvlit virágzik,
országutat ír nyála, kitúr,
kitaszít a házból, hazából.
Herceg, szabad-e énekelni,
égre kelni mint a pilóta,
vagy csak porszemen térdepelni,
úrhatalmad ahogy kirótta?
S mert rossz álmom nem szakad meg itt:
új gótika épül sebekből,
sóhaj aranyozza íveit,
harangsora: bók és bók és bársony,
s néma, nem szólít, nem serkent föl,
aki itt sújtva sohase kel föl.
Rémálmom temploma, s én alul
izzok, szavamat nem halkítom,
de sikoltom halhatatlanul:
Úristen, én nem vagyok itthon?
Szállj ide, hattyú, elfáradtam,
elfogyok, rongálnak rossz pörök,
félek, nyílik a föld alattam,
s hattyúm, ha éretted feltörök,
félek, hogy már csak fű-alakban.
Égek, csőrödben jó vizet hozz
onnan, hol a vadhattyak isznak,
kétségeimből is föloldozz,
gondozz, ahol fém ért a csonthoz,
tűzz elém zöld ágat, hogy bízzak.
Hol még a tavasz, ha fekete
havak pillognak földön, égen,
s bandába tömődnek? – de ha te
megsegítesz, biztos elérem.
Szólítlak, hattyúi hó-eke,
sátánpalástot hasító,
te vagy a jó sugarasító,
jó hitem nyerge, rosszat irtó,
hogy jobb-magamhoz is jussak el –
emelj föl engem, hadd siessek,
vágj utat árva földieknek
szárnyaddal s torkod élivel!
1976. október 14. Lakitelek, Művelődési Ház, lakiteleki irodalmi est.
Az estet Kiss Ferenc irodalomtörténész vezette be, Nagy László felolvasta a versét, amit Budai Ilonának írt. (Forrás: Facebook)
[2] https://obudaianziksz.hu/kossuth-dijas-nepdalenekes-akihez-nagy-laszlo-is-verset-irt/
[3] Szárnyaddal s torkod élivel… Budai Ilona népdalénekessel beszélget Gréczi László. Kairosz Kiadó. 2014. 8-9. o.