Czakó Gábor
Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, a Nemzet Művésze
Czakó Gábor eddigi életműve az irodalomkritikusok egybehangzó véleménye szerint két megállapítással jellemezhető. Az egyik, hogy műfaji sokszínűségét tekintve olyan alkotói pályaképet láthatunk a szerző esetében, amelyben a tartalom és a forma egymásra találtságát magas fokon határozza meg az üzenetérték. Vagyis abban, hogy éppen regény, esszé vagy novella, esetleg mese legyen a készülő alkotás, nem az írói döntés a meghatározó, hanem az, hogy az adott tartalomnak melyik forma a legmegfelelőbb (persze ennek előzetes mérlegelése azért nagyban alkotói döntés kérdése is).
A másik, hogy amíg a rendszerváltásig nyilvánvalóan küzdelemként is értelmezhető keresztényi üzenet megjelenése az alkotásokban egyben valamiféle ellenzéki magatartást is jelentett, addig 1989 után mindez jelvény értékűvé vált, és Czakó Gábor nem egy kritikusa szerint ez érezhetően rontott a művek esztétikai értékén. Jelen sorok írója természetesen ez utóbbi megállapítással nem ért egyet. Hiszen a kereszténység, mint jelvény, egyben látásmódot is jelöl, vagyis a vallásosság megjelenése egy irodalmi műben önmagában akkor is hordoz megannyi jelentésréteget, hogy az üzenetértéket illetően mindenképp túlmutat jelvény-mivoltán. Jó példa erre Czakó Gábor Szótárkönyve (2001), melyben a destruált nyelvi megformáltság, a számmisztika és a szemantikai összefüggések jelentésrétegei között nemcsak a keresztény ideológia, hanem a szociológiai, társadalomfilozófiai és egzisztencialista mondanivaló is kimutatható. E jelentésrétegek összefüggéseire hívja fel a figyelmünket Butella János Műelemzés – Czakó Gábor: Szótárkönyv című írásában. Néhány gondolatát – Czakó látásmódjának megértése érdekében – érdemes hosszabban idéznünk: „a könyv összesen négy szóból áll, a Négy pedig a teljesség, az örök, az isteni minőség száma, egyúttal az emberiség egységét is jelenti. A létezés – nem csupán a tér és az idő – egységét a Négyben látták a régiek, függetlenül attól, hogy kapcsolódtak-e a kabalisztikus hagyományhoz, a számelmélet legalaposabb kifejtéséhez. (…) A Négy ezért az emberi fejlődés végpontja. Mi ez a végpont? A Négy minősége megmondja: istenülésünk. De istenülhet-e az ember? Ráadásul egy keresztény, mi több, katolikus ember? Magányos ember nehezen, sőt valószínűleg nem, de kettőnek már – talán – lehetséges."[1] Jól kivehető tehát az alkotói üzenet sokrétűsége. A biblikus eszmeiség mellett olyan kulturális keresztmetszetet látunk Czakó Gábor prózavilágában – az értő elemző véleményével összhangban –, melyben az individuum magára hagyatottságának és útkeresésének szimbolikája legalább annyira erős, mint a keresztényi gondolat.
Kellei György egyik cikkében kifejti, hogy az 1970-es években ígéretes regényíróként induló Czakó Gábor a rendszerváltás után nem váltotta be a hozzá fűzött olvasói elvárásokat, inkább keresztény ideológussá vált.[2] Sneé Péter azonban a Kortárs hasábjain arra figyelmeztet, hogy ez a szerző 1989 után megjelent műveinek esetében nem okozott esztétikai törést: Czakó "esszéi, szatirikus rémmeséi, szótárformát követő gyűjteményei, sőt regényei is a meggyőzés szándékának fölülkerekedését mutatják az ábrázolásra fordított erőfeszítéseken. Mintha előzetes tudással közelednék tárgyához, és már a vázlatolás kezdetekor birtokolná készülő művének tanulságait. Határozott célelvűségében a publicisztikára emlékeztet"[3] – ez tehát nem az esztétikai érték csökkenését, hanem az írói szándék megváltozását mutatja.
Czakó Gábor írói pályájának már több évtizede vissza-visszatérő – mondhatni – emblematikus „sorozatát" alkotják a „rémmesék" (77 magyar rémmese. Szépirodalmi, Budapest, 1988.; Hetvenhét és fél magyar rémmese. Szépirodalmi, Budapest, 1990.; … és hetvenhét magyar rémmese. Windsor, Budapest, 1996.; Kilencvenkilenc magyar rémmese. Cz. Simon Bt., Budapest, 2007.). Természetesen nem igazi rémmesék ezek, a műfaji meghatározásukat is nagyban nehezíti a szerző következetes szándéka a próza műfajok keverésére, de sok hasonlóságot mutatnak Boccaccio novelláival: „Egyazon forgatókönyv szerint íródtak a mesék, mindnek van egy előre megrajzolt szerkezeti íve. Rövidke bevezetés, amelyből megtudjuk, hogy kik a jeles társaság tagjai a Szépasszony asztalánál, majd az éppen aktuális beszélő ismerteti a témát, bemutatja a szereplőket, és teret enged a történetnek, valamint a közben kialakuló véleményeknek. A felépítésből valóban érzékelhető, hogy a műfaj több műfaj határmezsgyéjén mozog."[4]
A Beavatás című esszésorozat könyv-változatai között megtalálható a szerző nyelvészeti irányultságának vetülete is. A Beavatás a magyar észjárásba című könyvében például „a nyelv testét vizsgálja, forgatgatja, tapogatja, mint a háziasszony a piacon a sárgarépát, fejes salátát."[5] Érdekes, és úgy vélem, követendő is Czakó Gábor nyelvfilozófiai állásfoglalása: ahogy az élő embernek is csak a pszichéjét lehet vizsgálni, nem lehet például boncolás útján az emberi szerveket élő, működő mivoltukban elemezni, ugyanígy az élő nyelvnek is csak a lelke ihletheti meg az írót, nem lehet azt boncolgatni, bárdolni. Akaratlanul is eszünkbe juthatnak erről a posztmodern irodalom nyelvi destrukcióra épülő kifejezés-formái. Czakó a nyelvészet területén is formálja (élesebben: feszegeti) a határokat, de teszi mindezt a tudós író jótékony hozzáállásával. A 2009-es Beljebb a magyar észjárásba című könyvről ezért joggal állapítja meg a kritikus: „Ritkán mondhatja el az olvasó azt, hogy egy új tudományág egyik elindító könyvét olvasta el. Czakó Gábor, Juhász Zoltán: Beljebb a magyar észjárásba című könyve ilyen könyv. A nyelvrégészet és a dallamrégészet nyitókönyve. Jó szívvel ajánlom elolvasásra."[6]
Czakó legújabb regényeiben a kiúttalanság élménye párosul az ábrázolás lehetőségének, keretbe foglaltságának lehetetlenségének kifejezésével. Ezért lehet például, hogy Hosszúalattság (2010) című könyvében a szerző a „félkész regénykert" műfaji megjelölést alkalmazza. Sturm László a regényről írt kritikájában kifejti, hogy a mű „nem az alkotói tehetetlenség beismerése miatt >>félkész<<, hanem a valóság lezáratlansága miatt."[7] És valóban: a történetek, az előre- és visszautalások, valamint az abszurd elbeszélői keret a könyvben mind a nyelvi kifejezhetőséget, a valóság bemutathatóságát kérdőjelezik meg. Ezért lehetséges, hogy a rendszerváltás utáni jelenben játszódó cselekménybe folyamatosan beékelődnek a szovjet időket idéző epizódok, vagy ezért lehet az az érzése a befogadónak, hogy „a helyhez kötődő történetek úgy tenyésznek egymás mellett, mint a kerti növények, néha a föld fölött összeérve, néha csak – gyaníthatóan – a gyökereikkel."[8]
Összességében elmondható, hogy Czakó Gábor prózájában az ábrázolás, az elbeszélés és a példázatosság, a tanító jelleg összhangja figyelhető meg leginkább. Tárgyához – legyen az egy konkrét cselekmény leírása vagy véleményközlés – mindig a szemléltetés igényével közelít. Teszi mindezt olyan írói rutinnal, és olyan biztos ideológiai háttérrel, hogy szemléltetése a legvalóságosabb meggyőző erővel bírhat a befogadás végére beavatottá is váló olvasó számára.
[2015]
[1] BUTELLA János, Műelemzés – Czakó Gábor: Szótárkönyv. Kortárs, 2002/5.
[2] „Czakó valamikor a kedvenc íróim közé tartozott, a Megváltó, a Csata minden áldott nap és az Iskolavár című regényei máig emlékezetesek. Sőt első, A szoba című regényét is őrzöm, amely a Magvető legendás Új Termés sorozatában jelent meg. Ma ezek a kötetek irodalomtörténeti értéket képviselnek. Későbbi munkáiba is bele-belelapoztam, és azt gondoltam, hogy az író irodalmunk markáns alakjai közé emelkedik majd. De ez a reveláció az idő múlásával nem igazolódott. Czakó a rendszerváltozással szállingózó szabadságban egyszer csak úgy érezte, keresztényi vezető szerep vár rá" (KELLEI György, Közhelyek negyedórában. Veszprémi Napló, 2005.)
[3] SNEÉ Péter, Czakó Gábor: Bujdosók. Kortárs, 1998/7.
[4] HANTI Krisztina, Czakó Gábor: Kilencvenkilenc magyar rémmese. Kortárs, 2008/6.
[5] BENCZE Lóránt, A nyelv élménye - Czakó Gábor: beavatás a magyar észjárásba. Kortárs, 2009/1.
[6] BÉRCZI Szaniszló, Czakó Gábor - Juhász Zoltán: Beljebb a magyar észjárásba. Mikes International, 2010/4.
[7] STURM László, Czakó Gábor: Hosszúalattság. Kortárs, 2012/10.
[8] STURM, u.o.