Császár Angela

Császár Angela pályafutása egyedülálló a magyar színészek körében. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése utána rögtön a Nemzeti Színházhoz szerződött, melynek nyugdíjazásáig tagja maradt. A több évtizedes nemzetis pályafutást csak egy-egy külföldön töltött év szakította meg, de mindvégig hűséges volt a színházhoz. Még akkor is, amikor azt méltatlanul megfosztották nemzeti státuszától, és Pesti Magyar Színházzá keresztelték át.

Ugyan nem kifejezetten színésznőnek készült, gyerekkorától kezdve érdeklődött a szavalás és éneklés iránt, így tanárai tanácsára a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahova rögtön fel is vették. Tehetségét már a főiskolai évek alatt is a Nemzeti Színházban kamatoztathatta. Hallgatóként játszott az 1967-es A fösvényben, Egri István rendezésében. Mariane-ként „nem csak szép, hanem eleven is: anélkül, hogy túlzott jelentőséget követelne magának, elhisszük, hogy sorsa fordulópontját látjuk."[1] Egy évvel később Molière Tartuffe-jében is eljátssza Mariane szerepét, „kedves természetességgel."[2] 1967 és '87 között több mint 400 alkalommal lép fel Sinkovits Imre oldalán a Mózesben, amiben Mózes anyján kívül az összes női szerepet eljátssza (Amra, Mirjam, az 1986-os felújjításban: Cippóra).

Ugyan 1968-ban leszerződik a Nemzeti Színházhoz, egy évvel később mégis vidéken hívja fel magára a figyelmet. Az Udvaros Béla által rendezett Euridiké címszerepében mutatkozhat be a kecskeméti Katona József Színház közönsége előtt. A kritikák szerint igen nagy sikerrel, hiszen „minden szempontból ideális Euridiké"[3] volt. A karaktert „erőteljes drámaisággal, a színészi ábrázolás bensőséges eszközeivel formálta meg […]. E tiszta leány alak belső fűtöttségét, a magányosság elleni vívódás végtelen keserűségét lehetett érezni minden mozdulatában."[4] Mivel ez volt első, igazán nagy volumenű szerepe, „most vallhatott a legmeggyőzőbben arról, hogy a színészi-emberi lényének nagy ereje a líra, a lélekrajz finomsága. Alázat van ebben a fiatal lányban, s meglepő színészi érettség."[5]

Az Euridiké főszerepe után a fővárosban A félkegyelműben mutathatja meg tudását. Ő volt Aglaja, majd Bandanaj szerepében hindi nyelven adta elő szövegét a Neveletlenek előadásában. Később megkapja Piroska szerepét a Mukányiban és ő lesz Vénusz a Szép Helénában.

A 70-es évek közepén el akart szerződni a színháztól, végül ugyan meggondolta magát, és döntését a színház vezetése is elfogadta, de új szerepeket nem osztottak rá egy ideig.

1976-ban kapja meg Ledér szerepét a Csongor és Tündében, így komikus oldalát is megmutathatta a közönségnek: „Ledérje a legmodernebb paródiaeszközökből gazdálkodik."[6] Később A konyha Hettie-jeként „a felszolgálólányok »tömegében« tehetséggel egyénít."[7] Zsámbéki Gábor rendezésében „egy arcán átfutó mosollyal, fáradt derekának kiegyenesítésével úgy jeleníti meg ezt a hajszolt nőt, hogy érezzük: őneki is sorsa van, akár ő is lehetne a főszereplő."[8]

Megelégelve azt, hogy képességeit nem tudja a Nemzeti színpadán teljes mértékben kamatoztatni, saját előadóesteket kezdett összeállítani. 1976-ban Rejtelmek, majd 1979-ben az Akarsz-e játszani? című műsorral lépett fel különböző helyszíneken. Utóbbi produkció magyar költők alaposan összeválogatott és megzenésített verseiből állt. „A műsor címe […] arra utal: milyen nehéz, ám mennyire fontos napjainkban a kapcsolatteremtés, és mit segíthet ebben a költők szava, mindnyájunkhoz szóló üzenete."[9]

Az önálló esteket 1980-ban egy újabb különleges produkció követett, melynek címe Budapest Orfeum volt. A Császár Angela, Benedek Miklós és Szacsvay László által, 4 hónapos intenzív próbafolyamat alatt összeállított kabaré az 1907 és 1945 közötti korszakot öleli fel. Ezt az időszakot mutatják be dalok, versek és jelenetek segítségével. Az előadás hatalmas siker lett, több mint háromszázszor adták elő. A Budapest Orfeum sikere abban rejlett, hogy a kiválogatott műveken keresztül a jelenhez tudtak szólni, arra reflektáltak. „Ők hárman mindent tudnak, ami ennek a mesterségnek sajátja: szerkeszteni, rendezni, tervezni, szavalni, énekelni, táncolni, játszani. Vagyis színházat csinálni."[10] Játékuk a folyamatos ellenpontozásra épült, hol komor, hol nevettető és vidám volt a műsor hangulata. Benedek és Szacsvay mellett Császár Angela „nagyszerű beleéléssel, átlényegüléssel játssza az orfeum folytonosan alakot váltó sanzonénekesnőjét: érdemes érte küzdeni. Pikáns dalocskáját a Löwinger – lőinger rímmel úgy adja elő, hogy abból nemcsak a malac szöveg, hanem a nő szerelmi és gazdasági sorsa is kiérződik."[11] A művésznő – énektudása mellett – sokoldalú színésznő voltát is megmutathatta a darabban: „a szobacicától a honleányon át a sanzonénekesnőig egyéni karaktereket teremt néhány villanásban – többre nincs is ideje. Cserfes fruska matrózblúzban, aki hiszekegyet imádkozik, a csonka Magyarországért gyöngyös pártás, nemzetiszín szalagos, lelkes honleányként a magyar zászló dicsőségéről énekel, és pikáns-szekszepiles, behízelgő hangú dizőzként a népszerű Karádi-slágert adja elő. Talán ez a Karádi-paródia – elragadó, sejtelmes, nagyszerű előadóművészként – a legnagyobb magánszáma Császár Angelának."[12]

A Budapest Orfeum sikere után, 1982-ben Harang-szavak címmel a Kodály-centenárium tiszteletére állított össze önálló estet. 1983-ban újabb önálló esttel jelentkezik, mellyel Medgyaszay Vilma színésznőnek állított emléket. A Siklós Olga segítségével összeállított A dal színésznőjében arra vállalkozik, hogy „Medgyaszay hosszú pályáját végigkövesse – levelekkel, naplótöredékekkel, cikkrészletekkel és mindenekelőtt dalokkal, kuplékkal, sanzonokkal."[13] A műsor során minimális számú kellékkel játszik. „Négy kalap, néhány stóla és kepp, no, meg a művésznő hitető ereje elég, hogy korokon, stílusokon át, pontosan követhessük egy bonyolult, ellentmondásos személyiség átváltozásait, egy művészpálya fordulatait, anélkül, hogy egy percre is kételkednénk: Medgyaszay áll előttünk."[14]

Az előadói estek mellett természetesen a színházi fellépések sem szorultak háttérbe. 1985-ben Hatvanban mutatták be Zsurzs Éva rendezésében Tito Strozzi Játék és valóság című művét, melyben Nagy Attila partnereként lépett a színpadra. A színészházaspár életét feldolgozó műben Császár Angela „mértéktartással, ízléssel, egyúttal lenyűgöző módon [...], finom eszközökkel mutatja be a társ kételyét, az ebből fakadó eltávolodást, majd a feloldozást, a vállalást."[15] Ugyanebben az évben rá osztják Sarolt szerepét is az István, a királyban, melyet Kerényi Imre rendez meg a Nemzeti Színházban. A korábbi években kevés énekes szerepet kapott, hiszen a Nemzeti Színházban nem volt igazán hagyománya a zenés darabok játszásának. Sarolt viszont sokáig kísérte pályáján, s később már nem csak az István, a király különböző rendezéseiben (Koltay Gábor, Iglódi István), de több másik Szörényi Levente és Bródy János által szerzett darabban is fellépett. A Fehér Annában Irma asszonyt, A kiátkozottban Erzsébet királynét játszotta. A Szörényi, Lezsák Sándor és Pozsgai Zsolt által jegyzett Attila, Isten kardjában pedig Rékát alakította. Énektudását az Iglódi István rendezte Godspell című musicalben is megmutathatta.

1987-ben és 1991-ben egy-egy évre Amerikába költözik, mert férje ösztöndíjat kap a lexingtoni egyetemre. A külföldön tartózkodás ideje alatt sem szakít a színházzal, a torontói Művész Színházban (későbbi nevén Új Magyar Színház) vállal szerepeket, többek között Heltai Jenő A néma levente című darabjában alakítja Ziliát, illetve Molnár Ferenc A testőr című művében a Színésznőt. Mindeközben Harang-szavak című, Kodály Zoltánnak emléket állító estjével is fellépett több amerikai városban (Chicago, St. Louis, Southbend).[16]

Miután hazaköltözött, ismét a Nemzeti Színházban kezdett játszani. 1995-ben Tavaszi koncert címmel Kodály és Lajtha népdalfeldolgozásokat énekelt a Várszínház Refektóriumában. Ugyanitt 1996-ban Szilágyi Tibor állítja színpadra Jerome Kilty A kedves hazug című művét, melyben az író G. B. Shaw és a színésznő Mrs. Campbell kapcsolatát mutatja be. Szélyes Imre partnereként Császár Angela „áramkört teremt a hírnév övezte színésznő köré, nőies bájjal vonja be intellektusát. Ábrázolókészségének egész skáláját játssza ki, hisz a szerep szerint lefutott negyven év nem kevés idő az érzelmi viharok, változatos élethelyzetek megélésére."[17] Egyik legkedvesebb szerepe az 1997-ben a Várszínházban bemutatott Németh László Villámyfénynél című darabjához fűződik, melyben Annát játszotta.

Az ezredforduló viharos időszaka a Nemzeti Színház történetének. A Hevesi Sándor téren található épületet Pesti Magyar Színházzá nevezik át, s két évig egyáltalán nem volt Nemzeti Színház. Közben megépül az új épület, ahol azonban a korábbi társulatra már nem tartanak igényt. Császár Angela is a Pesti Magyar Színházban marad tag. 2001-ben a Kétágyas szoba premierjét már a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán tartják meg. Ebben a kétszemélyes darabban Hámori Ildikóval léptek színpadra. Császár Angela így nyilatkozott róla: „ez az előadás […] keményen igénybe vesz mindkettőnket. Való igaz, komoly tapasztalatra tettem szert a Kedves hazug című, ugyancsak kétszemélyes drámában, […] Tusvik darabja viszont koncentráltabb jelenlétet igényel. A G. B. Shaw és Campbell asszony levelezésében többnyire játékos hangnemben idéztük fel az emlékeket, most azonban lelkünk mélyéből bányásszuk elő az élményeinket, fájdalmainkat, amelyek évtizedek, évek óta rágnak, s melyeket jó ideig palástolni próbálunk."[18] A két színésznő az előadás során a legjobbat hozta ki a másikból, alakításaikat ezért nem is külön-külön elemzik a kritikák. „Szinte jobb az egész esténél az az összekapcsolódó, egymáshoz illeszkedő »munka« és szolidaritás, amellyel egymást lendíti a két színész. A pillantásaik, az egymásba kapcsolódó, sokat eláruló tekintetek teszik többé érzelmes, anekdotikus tantörténetnél a darabot."[19]

Az előadást bemutatták Norvégiában, az oslói Nemzetiben, ahol maga a szerző is jelen volt.

Császár Angela a Kétágyas szoba után Vidnyánszky Attila Gogol-adaptációjában, Az orrban játszotta Csehtarjova tanácsosné szerepét, majd A windsori víg nőkben alakította Fordnét és ő volt Junó az Iglódi István rendezte Orfeusz az alvilágban előadásában. Mivel Junó prózai szerep, kedvéért beleépítették az előadásba egy másik Offenbach mű, a Szép Heléna egyik dalát, így ismét lehetőséget kapott az éneklésre is.[20]

2011-ben Háy János Háromszögek című drámájának ősbemutatójában is szerepelt, a feleség és a szerető anyját játszotta. „Császár Angela messze túlfut az ismert anyósviccek figuráján, valódi eleven, túlfűtött karaktert hoz, olyan alakot ismerünk meg benne, aki egész elrontott életét kéri számon azokon, akik legközelebb állnak hozzá."[21] Göttinger Pál rendezésében „a feleség gyakorlatiasan szívtelen anyjaként választékos játékkal éri el, hogy mégse tűnjék hárpiának."[22]

2012-ig marad tagja a Magyar Színháznak. Mikor a méltatlan körülmények nyomására váltásra kényszerül, négy remek szerepet hagy ott: az Arzén és levendulában Abby szerepét, a Macska a forró tetőn Big Mamáját, a My fair lady Házvezetőnőjét, illetve a már említett Háromszögek című darabban az Anyát. Ezután különböző színházakban lép fel (például az Új Színházban, a Bodolay Géza rendezte Nem élhetek muzsikaszó nélkül előadásában), és saját előadó estjeit is folytatja. 2014-ben ismét egy ősbemutatóban jut főszerephez: a Klebelsberg Kultúrkúria, a Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Thália Színház koprodukciójaként jött létre az Ölj csak meg, lelkem! című előadás. Aziz Nesin török író darabjában Lola szerepét játszhatja Hűvösvölgyi Ildikó (Irén) és Harsányi Gábor (a gázszerelő) partnereként. A történet egyszerű: két szomszédasszony tudomást szerez egy gyilkosságsorozatról, amikor egyikükhöz becsönget egy titokzatos szerelő. „Császár Angela Lolája pontos és jól kicentizett abszurd [...]. Lolája érzékeny érzelmi intelligenciával kidekázott alakítás, virtuóz módon újból és újból meg tud lepni minket. Lola a szöveg szerint egy Irénre rálicitáló jellem, ám ezt a »többletet« Császár finom árnyalatokkal és moderált regiszterekkel építi fel. Képes egy pillanat alatt négy-öt évtizednyit fiatalodni, amint ő is átjöhet, hogy hármasban lehessenek az »igazinak« remélt gázszerelővel."[23]

Bár pályája túlnyomó részét a Nemzeti Színházban töltötte, nem szürkült bele a megszokott környezetbe. A legkülönbözőbb habitusú és stílusú rendezőkkel dolgozott, s minden rá osztott feladatot legjobb tudása szerint oldott meg. „Számos igazgató, főrendező és társulat váltotta egymást, rengeteg partnerem volt – hol Szolnokról, hol Kaposvárról – így számtalanszor megújultam én magam is."[24]

Amikor hiányérzete támadt, kezébe vette sorsát, és előadóestjeibe fektette energiáit, amit meg is hálált a közönség. Ezek a műsorszámok ugyanolyan alapos felkészülést igényelnek, mint egy-egy színházi szerep megformálása. Védjegye lett az igényesség. „Az természetes – legalábbis nála –, hogy tökéletes felkészültséggel énekel, hogy háromperces kuplékat, háromfelvonásos színpadi művekhez illő gondossággal szólaltat meg,"[25]

Mikor a főiskolára felvételizett, megkérdezték tőle, mi is szeretne lenni? Erre ő azt felelte: előadóművész.[26] S az is lett. Nem csupán színész, nem csupán énekes, hanem a dal színésznője.

[2016]

[1] Nagy Péter: Az újjászületett fösvény. Élet és Irodalom, 1967. június 10.

[2] Létay Vera: A félelmetes Tartuffe. Élet és Irodalom, 1968. április 27.

[3] Kürti László: Euridiké. Film Színház Muzsika. 1969. május 10.

[4] Csáky Lajos: Euridiké – Jean Anouilh drámájának bemutatója Kecskeméten. Petőfi Népe, 1969. április 30.

[5] Demeter Imre: A színpad költészete. Élet és Irodalom, 1969. május 1.

[6] Köves István: Csongor és Tünde–Vörösmarty mesejátéka a Nemzeti Színházban. Pest Megyei Hírlap, 1976. május 12.

[7] Rajk András: A konyha – Arnold Wesker színműve a Nemzeti Színházban. Népszava, 1979. június 7.

[8] Morvay István: A konyha – Bemutató a Nemzeti Színházban. Esti Hírlap, 1979. június 1.

[9] (garai): Négyszemközt Császár Angélával. Hétfői Hírek, 1979. június 25.

[10] Ézsiás Erzsébet: Szabálytalan portré – Ők hárman. Színház, 1980/8.

[11] Tarján Tamás: Budapest, Nagykávéház; Budapest Orfeum. Kritika, 1980/6.

[12] Ézsiás Erzsébet: I. m.

[13] b. g.: A dal színésznője. Népszava, 1984. június 10.

[14] Pallagi Ferenc: A dal színésznője – Egy sosem volt álomvilág. Esti Hírlap, 1984. július 7.

[15] Gábor László: Közelítések játékkal és valósággal – Színházi nyitány Hatvanban. Népújság, 1985. február 15.

[16] Barabás Tamás: Torontó Ziliája – Interjú Császár Angelával. Esti Hírlap, 1988. június 27.

[17] Metz Katalin: Világhírességek fölséges bújócskája - A kedves hazug a Várszínházban. Új Magyarország, 1996. február 6.

[18] Metz Katalin: Fanyar komédia két színésznővel. Magyar Nemzet, 2001. november 9.

[19] B. K.: Két norvég nő összehajol. Criticai Lapok, 2001/12.

[20] Metz Katalin: Az Orfeumtól az Olimposzig. Magyar Nemzet, 2005. január 14.

[21] Apáti Miklós: „Olyan soha nem volt, hogy én". Magyar Hírlap, 2011. március 14.

[22] Tarján Tamás: Elmegyek, visszajössz. Kultúra.hu, 2011. március 10. http://www.kultura.hu/elmegyek-visszajossz

[23] Csatádi Gábor: Mire megfojtódunk. 7óra7, 2014. október 30. http://7ora7.hu/programok/olj-csak-meg-lelkem/nezopont

[24] Ferenczi Andrea: A dal színésznője. In: Uő.: Arcok és szerepek - Beszélgetések. Budapest, Harmat Kiadó, 2001, 46. oldal

[25] Pallagi Ferenc: A dal színésznője – Egy sosem volt álomvilág. Esti Hírlap, 1984. július 7.

[26] Szabó János: Euridike - Császár. Petőfi Népe, 1969. május 8.