Csete György

Pécs, a kezdetek

Csete György a Baranya Megyei Tanács Tervező Vállalatnál, később az ÉVM Pécsi Tervező Vállalatnál kezdte pályáját. Az 1972–73 körül megalakult Pécsi Ifjúsági Iroda meghatározó személyiségeként a pécsi közösségben végzett munkája kettős természetű. Egyrészt önálló, a személyéhez kötődő építészeti alkotómunka, melyben helyet ad a közösségnek is, másrészt a csoport munkájának szellemi irányítása, melyben a társak alkotómunkájában vesz részt. Elsősorban a koncepcióalkotásban vállal szerepet, de közreműködik a tervvé formálás folyamatában is. Ebben az alkotó szakaszban végzett munkái közül kiemelkedik az Orfű mellet megépült „Forrásház", illetve az irányításával közösen megvalósított paksi lakótelep és épületei.

Orfű, Forrásház

Az 1970-es évek elején a jó minőségű mecseki szén bányászata miatt sokasodó lakosságú Komló vízellátás igényeként felmerült az Észak-Mecsekben Orfű község közelében feltárt karsztvíz-készlet hasznosításának a lehetősége. Valóra váltásához meg kellett oldani a víz mélyből történő kinyerését, majd eljuttatását a városhoz vezető természetes barlangrendszerbe. A forrást a barlangrendszerrel összekapcsoló műszaki rendszer üzemeltetéséhez, a szivattyúk és egy transzformátor állomás befogadásához ipari épület kellett. Az erdő borította völgyben épülő üzemi épület megalkotása műszaki és építészeti szempontból is nehéz, felelősségteljes feladat volt. Ennek a kihívásnak úgy tett eleget Csete, hogy a civilizációmentes környezetben a szokványos épületformáktól elszakadó elvont, de mégis naturális épületszobrot tervezett.

A létesítményt a föld sötét mélye és a kozmikus magasság fénye között feszülő tengelyre kör-szimmetrikusan szervezte. A faszerkezetű felső rész – akár egy virág, vagy űrhajó – a földtől való elszakadás illúzióját kelti, míg az épület alsó, vasbeton része a föld ősanyagainak – a víznek, az olvadt kőnek – a felszínre bukását imitálja, miközben lenyomat formájában a felső rész alkotóanyagának lenyomatát is magán viseli, így egyszerre szimbolizálja az elszakadást és a kötődést.

Az épület külső és belső felületén megjelenő díszek a táji környezetet a természeti formák régmúlt időkből ismert alakzatinak mai transzformációi idézik. Ebben a házban az ember és a természet e sajátos funkcióban megtestesülő, kölcsönös kapcsolata, a földi lét természeti elemei, és az ember alkotta világ összefonódása és elkülönülése formájában manifesztálódik.

A létesítmény a világ építészettörténetében számon tartott ipari épület, egyszersmind a magyar szerves építészetet kifejező emblematikus jelképek egyike. 2005-ben műemlékké nyilvánították. Ma már nem szolgálja eredeti rendeltetését, de látogatható. Állapota kielégítő, bár eredeti karakterét a külső faburkolatot takaró fémlemez borítás jelentősen átformálta.

Paks, Atomerőmű lakótelep

Az 1970-es években a Pécsi Tervező Vállalatot jelölték ki a Pakson épülő atomerőmű szolgálati lakótelepének a tervezésére. A feladat a városrendezés, az intézmények és lakóépületek terveinek elkészítését tartalmazta, beleértve a megvalósításhoz kellő műszaki munkarészeket, közük a nagypanelből építendő lakóházak és elemeik terveit is.

A tervezés tulajdonképpen az építéssel egy időben történt. Egy rendelkezésre álló típusépületet kellett helyszínre adaptálni. A panel épület azonban annyira sivár volt, hogy magát a kivitelezőt is arra késztette, hogy valamilyen egyszerű eszközökkel végrehajtható beavatkozással a házak megjelenésén javítson, anélkül, hogy ez a gyártás ütemében fennakadást okozna. A feladat további része egy, az előbbiből kiinduló, de fejlesztett épülettípus tervezése volt.

A megbízásban rejlő lehetőséget ismerte fel Csete. Megkísérel a dogmák áttörhetetlennek vélt szorításából tartalmában és szellemében megújult lakóépületeket tervezni. Ez a szándék vezette a lakóházak és közintézmények elhelyezését, hatotta át alaprajzaik elrendezését, tömegük, homlokzatuk alakítását. A lakóépületek kavicsolt homlokzatának felületébe mélyített, fehérre festett minta mellé formált loggiaoldal, erkélykorlát és bejárati építmény társult, felidézve Kárpát-medence ősi kultúráinak ránk maradt emlékeit.

A fejlesztett típusban a panellakások szokványos alaprajzi elrendezése is átalakult: főzőfülke helyett konyha, kamraszekrény helyett éléskamra épült és étkező. Ez elég nagy volt ahhoz, hogy – mint a magyar lakóházban mindig, itt is – a tűz-főzés-étkezés helyszíneként család együttlétének legfőbb helyisége lehessen.

A hatalomból kiváltott heves reakciót az Élet és Irodalom című hetilap hasábjain kibontakozó „tulipános" vitát Major Máté cikke indította el. A lakótelepekben megtestesült kaszárnya-modellen esett csorbát a politikai hatalom nem viselte el, Csetét és a pécsi építész közösséget a munkák folytatásából kizárták, a csoportot későbbi feloszlatták Csete pedig távozni kényszerült Pécsről.

Pécs után – Halásztelek

A Pécs-csoport szétválása nem jelentette Csetének és a társainak az elválását. Az informális és a korábbi munkakapcsolat – ha nem is a korábbi intenzitással – de továbbra is fennmaradt. A csoport korábbi centrális térkísérletei folytatásaként Csete ebben az időben tervezi Halásztelekre az Árpádházi Szent Erzsébet néven felszentelt katolikus templomot.

A halászteleki templomban egy az ókor óta használatos térelemet, kupolát idézi meg, szokatlan módon, a terep szintjére fektetve. Alatta nem találni külön gyülekezeti teret és szentélyt, a mindenség egyetlen osztatlan, szabályos félgömb alakú térként borul a gyülekezet és pásztorai fölé. Legfelül egy szabadon maradó nyílást üvegezett felülvilágító zár, utat engedve a fénynek, amely létrehozza a fény-tengelyt, a transzcendens kötődést lélek és test, Isten és ember között. A beáradó napsugár, mint egy mobil fényforrás, fény-árny játékkal dinamizálja a végtelen nyugalmat árasztó belső teret.

Csete itt alkalmaz először teljes egészében fa szerkezetet, haláláig alkotótársa, az építész-statikus Dulánszky Jenő bravúros közreműködésével. A kupola felületbe simuló váza ragasztott fatartóként kialakított körszeletek sora, melyek a függőleges tengely körül elforgatva a felső kör alakú nyíláshoz illeszkedve félgömb felületet képeznek. A metszéspontokban összekapaszkodó fatartók a rájuk háruló terhek viselésére képes, önmagában megálló térbeli rácsszerkezetté állnak össze.

Hajlék – Hajlítás

„A szerves építészet alkotásai a hajlék szavunk analógiájára szerveződnek, nyilván nem mind, de a többségük igen. Ilyen az ősi pentaton dallam képlete is: emelkedő-ereszkedő. Olyan, mint egy domb, vagy egy szénakazal. Porból van és porrá lesz, hogy bibliai hasonlatot mondjak. Ki állíthatja azt, hogy új hajlék a megszokott „házhoz" (falak és azon egy tető) hasonlítson, és ne egy fához vagy kőrakáshoz? […] A hajlított szerkezetű hajlék építészeti ősforma, amely a természet egyik őstörvényét, az eróziót, másrészt a pentatóniát is kifejezésre juttatja. Piramisforma és zenei forma egyszerre. Az organikus építészeti tér alapképlete." (Csete György)

A hajlításból eredő formák vizsgálata jelentős szerepet játszik Csete György építészetében, építészelméleti tanulmányaiban. 1986-ban Innsbruckba hívják tanítani, az ottani egyetem építész hallgatóival végez téri és formai kísérleteket. A kísérletek során léceket hajlítanak, íjat feszítenek, konkáv és konvex formákat alkotnak. Az elemek sorolásával tereket modelleznek, vagy összeillesztésükkel dinamikus strukturált felületeket hoznak létre.

Több, az építésnek ezt az ősi alakját idéző lakóházat tervezett az ország különböző településein (Bonyhád, Dunaújváros, Solymár, Budapest, Szolnok). Legismertebb közülük Kátai Mihály ötvös Szentendrén épített háza, melynek főhomlokzata több, később tervezett épületén megjelenő forma előképét hordozza.

Ugyanebből az építészeti alapgondolatra épülnek összetettebb rendeltetésű, és ebből eredően több elemből komponált épületei is: a Szarvason épült Ciprus Csárda, vagy a Balatonszentgyörgy határában álló Gulya Csárda. Ezeket is a szimmetria és a centrális elv uralja, az üvegezett felülvilágítón vagy a többnyire félhengeres homlokzati bevilágítón átjutó fény útja és a szimmetria tengelye egybefonódik. Hajlott tetőzetük a terepcsatlakozásig süllyed.

Ópusztaszer

Ha a feszítés a tartószerkezetek meghajlításából ered, akkor a tartók előfeszített állapotba kerülnek, és mivel ez az igénybevétel éppen ellentétes a terhelések által kiváltottal, a normál alapállapotú tartókkal azonos terhelést kisebb keresztmetszettel képesek elviselni. Ez kölcsönöz a szerkezeteknek könnyed eleganciát, az ezt rejtő épületeknek pedig ősi formát.

Ez a technológia újabb lehetőséget kínált Csete hagyományokat kutató és plasztikus építészeti törekvéseinek megvalósítására. Az ebből kibontakozó forma először a kőszegi Csillagtemplomnál jelenik meg, melyet az Ópusztaszeri Nemzeti Parkban álló épületegyüttes követett, mely Csete, egyik tartalmában és megjelenésében is leggazdagabb alkotása.

Az épületek közül a kőszegi kápolnával rokon az Erdők temploma, a Világmagyarság temploma és a jurta-falu házai – ezen épületeket határoló falak vázai is meghajlító technológiával épültek.

A hajlításba vont falelemek négyzetes, vagy sokszögű alapformára rendezettek, az épületek tömegét az alapformákat követő cikkekre bontják. A faváz képlete a cikkelyek belsején kirajzolódva emberi léptékű mezőkre osztja a felületen végigfutó faburkolatot.

A hajlék-épületek csúcsaira csillagformát imitáló felülvilágítókat, s ezekre a Lechner szecessziós fémdíszeivel rokon, szinte kalligrafikus toronydíszeket helyez. A külső felületet alkotó bitumenes zsindelyben is lehetőséget lát. A természetből vett, hamvas tört színekből formált minták osztják a földtől induló hajlott tetőket, a 19. század fordulóján épült színes mintás kerámiafedésekre emlékeztetve.

A környezet és az épületeket felvezető elemek is Csete munkái. Figyelme a hidak, a kerítés, a zászlók, a harangláb alakításától indul, és legapróbb elemek formálásáig, mindenre kiterjed. A belső terek berendezését és díszítését, a honfoglalás kori motívumokat felidéző bútorzatot is Csete tervezi, és a látványt, mint annyiszor, Csete Ildikó textiljei színesítik. Az építész jelenléte a teljes munkafolyamatban, a kiállítások tematikájának kidolgozásában való részvételtől kezdve a kivitelezésben Dulánszkyval együtt végzett effektív munkáig terjedt. Ennek eredménye a mindenre kiterjedő folytonosság, a tartalom, a formák és a szerkezetek, az anyagok és színek, tökéletes harmóniája.

Az épületegyütteshez tartozó Mamutfenyő-pavilonban egy ezerötszáz éves mamutfenyő törzsének szelete látható, mely módot ad történelmünk évgyűrűkbe rendezett mélyének, az időnek, mint negyedik dimenziónak látványként való érzékeléséhez. Impozáns mérete folytán már nem múzeumi tárgy, hanem a befogadó épület szerves része. Az épületet – talán éppen e különleges tárgy egyedisége miatt – Csete a többitől eltérően formálta. Ez nem hajlított favázú „hajlék-ház", alakja nem dombot, vagy szénakazlat idéz, hanem homorú oldalával a mélyből magasba törést, az ég felé megnyílást érzékelteti. Körülöleli a belsejébe zárt lét és idő szimbólumot, de szabad utat enged számára az öröklét, a mindenség felé.

A homorú hajlású épülettömeget Csete már korábban, a Füzéren épült temetői kápolnánál is felhasználta. A tetőház homorú formálásának dinamikája majd Debrecen tégláskerti templománál jelenik meg újra.

Ópusztaszeren az épület sajátos formáján, az elvont üzenet megjelenésén túl a benne rejlő szerkezet is kirajzolódik. A konstrukció emlékeztet a halásztelki templomnál alkalmazottra, itt is fa tartóelemek sorolása és egymáshoz kapcsolása alkotja a szerkezetet. Ezek azonban nem körívek, hanem egyenes gerendák, amelyek kettesével, egy szabályos tizenkét-szög csúcsaiból indulnak, szétnyílva és megdöntve a magasba, ahol a következő negyedik, szemből emelkedővel egy csúcsban záródnak. Eredményként egy forgási hiperboloidba foglalható alakzat születik, melynek a felületét egymáshoz kapcsolódó oldalú deltoidok alkotják. Az eltérő tömeg ellenére az épület nem különül el az együttes többi elemétől, hiszen a térelválasztó hártya külső és belső felülete velük egyezően kezelt. Inkább hangsúly ad azok karakterének, mint a hajlék kifordított változata.

Debrecen Tégláskert – templom

Csete György legutóbb megvalósult munkája a Debrecen Tégláskertben felépült református templom. Önvallomása erre kitérő részét a debreceni vasútállomás II. világháborúban történt bombázására, és áldozataira emlékezve kezdi. Vallomásából kiderül, hogy munkáját úgy tekintette, mint köszönetét a városnak, a Református Kollégiumnak, hogy diákkorában tanulni befogadta.

A tető-ház templom a fa harangtornyok bartóki transzformációja, a torony és a négy fiatorony mai építészeti nyelven való megjelenítése. A közvetlen környezet a kerített templomokra utal, a bejárathoz vezető templomot kerülő rámpa talán kálváriát idéz. A kompozíció magába olvasztja a Szabolcs-Szatmártól Erdélyig terjedő tájegység református templomépítészeti hagyományának legjellemzőbb elemeit. Csete a templom és környezete ilyen formálásával tudatosan törekedett a református hitben tömörülő, kiterjedésében országhatárt nem ismerő közösség összetartozásának a jelképet megmutatni.

A templom osztatlan terű fedél a tisztelgő gyülekezet fölött. A Cseténél szokásos fény-tengely, mint másutt, itt is a szobor-templom centrális szimmetriájának tengelye. A toronycsúcson beáramló fény a betlehemi csillagot imitáló csilláron és az üveg asztal alatti átlátszó födémszakaszon át jut az altemplomszerűen kialakított alsó térrészbe.

Ennél a templomnál a szerkezet nem kap domináns szerepet. A nyolcszög alaprajzú épületet tetőszeletek, háromszög síkidomok határolják. A Füzérnél, Ópusztaszernél látott konkáv idom érzetét a posztamens domb, a tető háromszögei, majd a csatlakozó éleikre állított fiatornyok és a főtorony oldalainak fokozatosan emelkedő, kitérő síkja kelti.

Az installáció és a belső dekoráció a református liturgiához illően visszafogott, a tetőfalak fehérre színezettek. A szerkezetet belülről fedő burkolatot osztó finom plasztikájú rácsozat a fiatornyok és az oldalsíkok áthatásának formájából indul, és terül szét a gúla formájú tér lefelé bővülő tendenciáját követve. Ez a felülettagozás talán egy korábbi gesztus új alakban való megjelenése, amely egyazon gondolatként különböző formában végigkíséri Csete munkáit az orfűi Forrásháztól kezdve.

Vasbeton héjak

„Mindenütt abból kell építeni, ami ott van. A tanyák helyben kiásott földből és vályogból készült falakkal, ott termett náddal vagy szalmával épültek, és ha gazdájuk meghalt, meghaltak ők is, utánaroskadtak, visszatértek az anyaföldbe. Ezen elv alapján készült a beremendi Megbékélés Kápolna is: kőből, cementből, betonból, de miből másból is, hisz mögötte a kőbánya, távolabb pedig a cementmű." (Csete Gy.)

Csetét 1989-ben meghívták egy nemzetközi tervpályázatra, egy az Ausztria, Magyarország és Szlovénia modern képzőművészetét bemutató múzeum tervére. A múzeum Graz belvárosának Pávakert részén épült volna fel. Csete pályázati koncepciója sajátos módon illeszkedett környezetéhez: egy alaprajzában és tömegében pávát imitáló épületet tervezett. Az épület leghangsúlyosabb eleme – a „páva" nyaka – egy henger alaprajzú, felfelé ívesen szűkülő vasbetonhéj szerkezetű torony volt. A torony falára tollazatot idéző alakzatot, áttört nyílást tervezett. A szerkezet eredetét Csete egyik írásában a vessző kasra agyagból tapasztott, majd cseréppé égetett kemencében (Kishegyes, Kemencekápolna) jelöli meg.

Az innsbrucki kitérő után magyar diákokkal gyakorolja a Hortobágyon régmúlt idők építéstechnikáit, sárból kemencét – ahogy nevezi – a kenyér templomát építeni, és nádból, pallóból kunyhót hajlítani.

Beremend, Megbékélés Kápolna (1988)

Tekintve, hogy a múzeum nem épült fel, a tervpályázat eredménye érdektelen. Nem érdektelen azonban a torony, ami Csete későbbi munkáiban, több helyszínen is megjelenik. Ilyen tornyokkal épült fel a Megbékélés Kápolna a Beremend község mellett emelkedő domb csúcsán 1998-ban. A kápolna azon a helyen áll, ahol a kilencvenes évek elején a polgárháború elől hazánkba menekült délszláv állampolgárságú magyarok, szerbek, horvátok és németek hallgatták a fegyverek dörgését, és reménykedve vártak a megbékélésre, a visszatérésre, életük folytatására vagy újrakezdésére.

A kápolna elrendezése az ópusztaszerihez hasonló: egy kupolaszerű centrális gyülekezeti tér, előtte a bejáratot két torony fogja közre. A tornyok azonban nem fából, hanem a közelben bányászott kőből és a beremendi cementből kevert előre gyártott vasbeton elemekből épültek.

A templom tornyain felszakadó áttörések a barbár pusztításra, a falvakban szétlőtt házakra, templomokra, tornyaikra emlékeznek. A gyülekezeti tér alakjában rejlő kövirózsa, a tornyok és az épület előtt felállított kereszt bimbózó csúcsdíszei pedig az élet, az újjászületés jelképei, melyek a felülvilágítókon beáramló napfényben Csete Ildikó színpompás zászlói tündökölnek, a nemzetek sokszínűségét, a megbékélésüket és összetartozásukat szimbolizálva.

Kiskunmajsa – Marispuszta, kápolna

Egy a beremendihez hasonló torony és párja, egy ágyúgolyó roncsolta csonkatorony a Kiskunmajsa – Marispusztán épült '56-os kápolna bejárata előtt is áll. Testén, mely leginkább egy lövedék alakját formálja, lövedékek, gépfegyver sorozatok ütötte lyukakat imitáló nyílások sorakoznak. A kápolnába lépőre sötét mennyezet borul a csillagok képével – vagy talán itt is golyó ütötte lukakkal. A szemközti falon kerámia lapok az 1956-ban kivégzettek nevével, oltárképként a szabad természetre nyíló kerek ablak, kereszt alakú osztásán feszülettel. Az oltár Csete Ildikó oltárterítőjével fedett egyszerű, négylábú asztal. A kápolna építészeti eszközökkel előadott megrendítő tisztelgés az egykori szabadságharcosok és a kápolna talapzatában nyugvó Pongrátz Gergely és bátyja, Ödön emléke előtt.

Összegzés

Csete György épületei nem szokványos értelemben vett házak: mindegyik az építés ürügyén épületszerkezetekből létrehozott funkcionális plasztika. Ebből eredően épületei olyan műveknek tekinthetők, amelyekben sem a rendeltetés, sem a konstrukció nem szenved megalkuvást. Ilyen értelemben építészete formalista, de öncélúsággal nem vádolható. Alkotásainak minden eleme a helyszín, a rendeltetés, vagy a létrehozás szándéka által inspirált mondanivalót hordoz. A közlés módszere a szemlélőben gondolatokat ébresztő elvont, többrétegű és finom szimbolizmus.

Csete építészeti formavilága egyedülálló. Eredete szűkebb és tágabb környezetének fizikai és szellemi-spirituális adottságaira vezethető vissza. Középpontjában az ember áll, földi és földöntúli kötődéseivel. Kiindulása a magyar és a Kárpát-medencei kultúrának az ókortól a modern korig terjedő, formákban őrzött hagyományvilága. Az épületeit díszítő organikus elemek a népi művészetben őrzött jelképek és motívumok. A paksi lakótelep házain megjelent minta ezért idézte meg a népi-urbánus szembenállás szellemét. A motívumok létjogosultságát Major professzor a paraszti kultúra retrográd mivolta okán vitatta, holott az épületein megjelenő formák eredetében a „népi" formavilág nem lemásolt modell, építészeti formanyelvébe ezek az elemek a Bartók által leírt transzformáción át épülnek be.

Munkásságának legjellegzetesebb sajátossága, hogy az épület szerkezeteit egyetlen elembe sűríti. Az elkülönülő tartószerkezetek, falak, födémek, tető helyett a külső és belső tér közé a földtől induló egyetlen hártya feszül. Felületén átüt a konstrukció, és dimenziójában, ritmusában ehhez igazodva jelenik meg a díszítés. Az alapforma végtelenül egyszerű, a megoldás ennek ellenére mégsem sematikus. A szerkezetet a dinamizmus, a hozzáhangolt felületi struktúra, a részletek gazdagsága bontja emberi léptékűvé. Ebből következik, hogy Csete épületeinél a külső és belső építészet eggyé olvad. Ha szükség volt belső berendezésre, azt is mindig maga tervezte meg az épülettől elválaszthatatlan szerves részeként.

Csete György soha nem volt tervező irodai építész. Műterme – ahogy ő nevezte – akkor is egy A/4-es méretű rajztábla és fa vonalzó volt, amikor a Pécsi Ifjúsági Iroda közösségében dolgozott. Tervei feldolgozásához nem igényelt személyzetet, általában a legapróbb részletekig maga oldott meg mindent. Ennek ellenére nem volt individualista, igényelte és értékelte alkotótársak közreműködését munkásságában. Így vált életműve részévé a pécsi közösség, kiemelten Dulánszky Jenő szerkezettervező-építész, és felesége, a textiltervező iparművész, Csete Ildikó. Ragaszkodott ahhoz, hogy alkotásainál, nevének említésekor a róluk is megemlékezzenek.

Csete Györgynek viszonylag kevés épülete valósult meg. A megvalósultak azonban kivétel nélkül kiemelkedő alkotások, melyek közül lehetetlen jobbakat, vagy kevésbé jobbakat kiemelni. A legkisebb emlékoszloptól a legnagyobb épületegyüttesig egységes, következetes és minden részletében az alkotót idézi az életmű. Személyében a 20–21. századi magyar organikus építészet meghatározó jelentőségű alkotóját tisztelhetjük, munkásságának jelentősége túlnő Magyarország határain.

Külön köszönet Deák László építésznek.

[Készült: 2015]