Dévényi Sándor

Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész esetében az életmű nem független büszkén vállalt pécsi mivoltától, életének alapélményétől. A nemzetközi diskurzus által is számontartott műveit formai játékosság, expresszív, olykor ironikus koncepciók jellemzik. Házaiban a hely inspirálta történeti formák hagyománya új élettel telítődik. A genius loci megértésén alapuló hiteles építészet ez, amely széles körben értő befogadásra talált. Az organikus építészet számára munkamódszer, egyben viselkedésforma és filozófia: érzékenyen igazodik a környezethez, térben és időben a történeti élő szövethez, amelynek fejlődése, anatómiája van.

„Csak az nyúlhat bele egy ilyen szervezetbe, aki annak élettani vonatkozásaival tökéletesen tisztában van, akár egy operáló orvos. A meglévő közegben testet öltő új gondolat, azaz épületeink szintén élőlények, születnek, fejlődnek, lélegeznek. Az építészet még atomizálódó világunkban is képes lehet ezzel az átélő hozzáállással a nagyobb egységet előmozdítani. Az »átfogalmazás« az organikus gondolkodásnak olyan prioritása, mely minden helyzetben energiát ad a megoldás megtalálásához. Amikor megérzem a ház lényegét, az egy egységes képben jelenik meg, amelyből a részek a rajzpapíron bonthatók ki, és logikusan következnek az egészből. Engem mindig a nagy összefüggések érdekeltek, amelyek a legkisebb részletben is megjelennek" – vallja.

Arra törekszik, hogy a környezethez való illeszkedés révén annak elemeiből merítve új értéket hozzon létre szuverén alkotás formájában. Épületeinek zöme nagyon karakteres, inspiráló környezetben, Pécs belvárosában áll. Pécsett és talán országosan is sokan nagy felhördüléssel fogadták ezeket, az idő azonban eljárt a kritikák fölött: a Villámsújtotta ház azóta helyi védettséget kapott. Dévényi Sándor a posztmodern időszakában, 1975-ben kezdett építészként tevékenykedni szülővárosában. Az 1976-ig a városban alkotó Csete György és Jankovics Tibor igényes és egyedi építészeti gondolkodása, a Pécs Csoport szellemisége meghatározó módon hatott pályafutására. Emellett Makovecz Imre fantasztikus életpályája, emberi-alkotói magatartása, míg a klasszikus építészek közül Wright, Gaudí és pécsi kortársa, Pilch Andor a példakép számára.

Kezdetben a mélyépítési munkáktól eltekintve önálló megbízásokat nem kapott. Pécset a hetvenes években katasztrófa sújtotta területnek nyilvánították a beomló régi, néhol még a római korból származó, harminc kilométeres pincerendszere miatt. A veszély elhárítására 1974-ben kormányprogram indult, amelyhez fiatal építészként csatlakozott. A pincék világában, a hatalom szélárnyékában szabadabban működhettek bizonyos törekvések: a pincék puszta megerősítésén túl − a tégla plasztikus formálási lehetőségeit kihasználva – Dévényi Sándor belsőépítészeti igényességgel formálta ezeket a tereket, melyekben a föld feletti világ fordítottjaként megjelenő föld alatti világ rejtelmeit és feszültségeit érzékeltetve hol kristályos struktúrákat, hol gömbölyded, vízmosta üregeket alakított ki. Az időközben Magyarország első underground építészének is elnevezett Dévényi kiemelkedő alkotása az Egyetemi Pinceklub (1976−1985).

A nyolcvanas évek elején a Kistelegdi István vezette belvárosi rehabilitációs részleg munkatársa volt, ebben az időben készült el tervei szerint többek között a pécsi színház előtti tér és a műemléki védettségű Tímárház átalakítása, valamint a belvárost tehermentesítő új út és alagút. Városszépítő tevékenységéből fakadóan kapta első társasház megbízásait a föllazuló diktatúra új építési feltételei között, amelyek az organikus gondolkodás jegyében születtek, a város testét alkotó szövetként. Első megépült munkája a magánberuházásként megvalósuló, a pécsi házasságkötő terem mellett álló Lakodalmas ház (1984) okkal viseli nevét: a kezdetekkor a pincében étterem, az emeleten panzió, a földszinten fényképész, virágüzlet, étel- és italbár üzemelt. Az épület Pécs központjában áll, helyén egykor kis középkori házak voltak, melyek a város emlékezetében elbontásuk után is tovább éltek. A középkori házakra emlékeztető tömegű új épületbe az egymásra épülő kultúrák eredményeit integrálva kívánt folytonosságot teremteni a tervező. A romantika boltíves formái, a gótika csúcsíves elemei, a török sztalaktit boltozat, a barokk gazdagsága és a szecesszió növényi ornamentikája egyfajta organikus eklektikává állt össze. A lényeg talán mégis az atmoszféra, ami mindebből érzelmileg felfogható, amiről a ház spontán könnyedséggel mesél az arra járóknak: fiatalosan szertelen és vidám, akár egy fehér ruhába öltözött menyasszony. Ez az atmoszféra túlmutat az építészeti stílussajátosságokon…

Korai, mégis összegző alkotás a Villámsújtotta ház (1979), melynél a szomszédos eklektikus homlokzat plasztikája a magyar kortárs architektúrában az egyedül Dévényi Sándorra jellemző építészeti humor dramaturgiája szerint fogalmazódik újra: egy törést szimbolizáló kapuépítményt elhelyezve tükörhomlokzattal egészül ki a régi épület. A törés, mint alapelem egy posztmodern találmány, az Egyesült Államokban működő SITE csoport is alkalmazta, ez az elem azonban itt egyedi jelentést hordoz: a jelent és a múltat választja el. A történeti belvárosban álló épület tervezése ebben az esetben is természetesen a levéltári kutatással indult, melyek során kiderült, hogy egy, a 18. század utolsó évtizedében épült egykori vendégfogadó állt itt, amelynek egyik szárnya ma is áll. Az új lakóépületet az eklektikus átalakítású, megmaradt háromaxisú homlokfal felhasználásával formálódik, az új rész átveszi a meglévő nyílásrendszert és ritmust, csak éppen ellentéte annak: ahol ott anyag van, itt levegő. A fal kváderköve áttört nyílás, a régi háznál résként jelentkező fuga itt acélcső. A régi és az új, a múlt és a jövő között hasadék tátong. Így él tovább a történeti tudás, így él tovább a kollektív tudat egy mai, modern alkotásban, amely mégis minden elemében követi a város kétezer éves építészeti hagyományát.

Dévényi Sándor épületei mindig utalnak valamire, és mesélnek valamiről. Ezeknek a meséknek azonban nem kötelező olvasmány jellegük van, nem előre megírt szcenárió alapján kell dekódolni jelentésüket. A házakhoz ma már legendák kapcsolódnak, amelyet a városlakók által kreált különleges elnevezések is mutatnak: az előbbiekben ismertetett épületet például Weber Kristóf nevezte el Villámsújtotta háznak, ami azóta is él a köztudatban. (Zenét is írt róla Fal nélküli épület címmel) Az egykori falu, ma a Pécshez csatolt Málom és a tízemeletes panelek határán épült családi házat is a köznép nevezte el Lakótelepet harapó háznak.

Dévényi egyik vallomásában beszél arról a kettősségről, amely munkáiban is megjelenik: „a magyarban két én lakik… az egyik ősi, sámánisztikus, vad, aki szítja belülről, energiákat ad", a másik „alkalmazkodó, szelíd, összegző, aki módszert ad önmagunk kifejezéséhez". E két pólus érhető tetten, amikor a megtartott ereszvonal vagy statikusnak tűnő faltagolás hirtelen megtörik, belerobban az épület struktúrájába egy formai kitörés, vagy épp villámcsapás. Házai szinte életre kelnek. A pécsi Római udvar (1991) két utcára néző, három épületből álló átjáróház. A Teréz utca kisvárosias, földszintes beépítésű utca, amelyet az új épület ereszmagassága is követ. Ebbe a kissé archaizáló homlokzatba hasít bele a bejárati rizalit, ami az egész struktúra nyugalmát felborítja, mozgást visz bele. A kizökkentés funkcionális indoka, hogy egyszerre kell nyitnia és zárnia, beinvitálnia, segítve az udvari boltok forgalmát. A Jókai utcára néző homlokzat formálása egészen más, hiszen a nagyvárosiasabb, eklektikus utcának is más a funkciója a város életében. Itt már színes állati és növényi motívumok mutatkoznak, az organikus építészet jegyében az egész épület élőlényként jelenik meg.

Épületeihez – talán minden kortársánál jobban – szervesen hozzátartozik a szín, mely a formát alátámasztó, az épületet magyarázó, értelmező elem. Dévényi nemcsak természeti környezetben, de városi épületeken is bátran használ erősebb színeket. Vallja, hogy a földszínek – az okker, a terrakotta, a mohazöld – szervesebb szolgálói a formáknak, mint a vakító fehér, amely mindent egyforma hangsúllyal kezel. Épületein megjelenik a kerámia is, amely szintén a város jellegzetességeihez tartozik. Tudatosan vállalt küldetése – melyben társa Dobány Sándor keramikusművész – hátterében a pécsi hagyomány mellett családi kötődés is áll: a Zsolnay-gyár egykori porcelánfestője, szobrászművésze is megtalálható rokonai között. A színes homlokzatok játékossága jelenik meg a Munkácsy-udvar (1992) épületének „szerkezeti vicceiben" is. A pincében talált középkori lakóház maradványaira épült rá a társasház, átvéve a környezet eklektikus építészeti struktúráját. A kapu környékén azonban mindez lefoszlik, és feltárul az épület valódi szerkezete. A mediterrán, déliesen nyitott loggiás belső udvar egy kúria hangulatát idézi, a pillérek azonban el vannak tolva egymáshoz képest. Ezt a játékot az tette lehetővé, hogy a tartószerkezet a belső főfalon van, ezáltal viszont antropomorf elemek, emberi arcok sorozatát lehetett kialakítani. Bizarr látvány a belső zárterkély negatív szökőkútja: mintha a kis vízoszlop tartaná a súlyos tömeget. Az ironikus gesztusokban máshol nincs hiány: a villányi bankfiók konzolját hatalmas szőlőtőke tartja, a Nyíl utcai családi házon az építtető szexológus professzor hivatása inspirálta szimbólumok vonulnak végig, formavilágának előképe Jesse fájának profán, a termékenységet hangsúlyozó értelmezése. A Barcsi fürdő alapelemei a betonból formált hullámok. Ezek a gesztusok a drávaszentesi látogatóközpont esetében ház léptékben fogalmazódnak meg, az épület magva egy parasztház, amelynek egyik fele a Dráva folyó martján áll, másik fele az árterület fölé lóg be, pillérekkel alátámasztva.

Különleges, a hazai városrehabilitációban is páratlan megoldás a pécsi János utcai két szomszédos ház (2000–2006) átépítése: mintha egymással feleselő tükörképek lennének. A régi ad életet az újnak, és a kettő szervesen egybeépül. A pécsi Városrehabilitációs iroda, melynek Dévényi Sándor is munkatársa volt, megalapozta azt a gondolkodást, amelyet pécsi iskolának lehet tekinteni. Ennek lényege, hogy az emlékeket úgy kell megőrizni, vagy csak olyan mértékig szabad átalakítani, kiegészíteni, új funkcióval bővíteni, amennyire az szükséges az épület fenntartásához, továbbéléséhez. Pécsen nem olyan értékes az épületállomány, hogy csak műemléki restaurálásra lehetne gondolni, legtöbbször hozzá lehet tenni a mai építőművészetből − diszkréten, az illeszkedés íratlan törvényei szerint. Ez a két ház összefoglalása annak, amit a mai magyar belváros-rehabilitációs tevékenység alap-viselkedés modelljének tekint Dévényi. Az egykor egy család számára kialakított zsebkendőnyi telkekre egy-egy hétlakásos társasházat kívánt elhelyezni a befektető, hétbeállós parkolóval. Az egyik helyi védelmet élvező eklektikus épület, a másik ház homlokzata levéltári rajzok alapján került helyreállításra, igaz, megtükrözve. Az összhatás érdekében megmaradt az eredeti utca felőli tömeg: a főpárkány, a tetősík, a tetőgerinc egy darabja. A megóvott házból szervesen nőtt ki az új. Kedvező feltétel volt, hogy az utcasor alapvetően egyemeletes sorában éppen csak ez a két ház földszintes, így a kétoldali emeleti tűzfalhoz hozzá lehetett illeszteni az új tetőtéri szinteket, amelyeket az egyik esetben íves, organikus, faszerkezetű növényi formaként, a másik esetben pedig szilikátanyagú kristályformaként fogalmaztak meg. Két ellentétes megjelenés, amely kiegészíti egymást. Az épületegyüttes látványának kulcsa az utca szűk vonala: nincs klasszikus értelemben vett homlokzati nézet, a fő látvány a régi homlokzat egy az egyben felújított képe, az új hozzáépítés a torz perspektíva hatására csak lebeg felettük, értékeiket megtartva nő túl rajtuk, az új igényeket kielégítve. Hasonlóan bravúros, de új beépítés a budapesti, ferencvárosi Corvin Hotel (1991), amely egy tekintélyes – sajnos nagyrészt meg nem valósult – szállodaterv sorozat kiemelkedő eleme.

Dévényi Sándor életművében az épületekkel egyenrangú feladatként jelennek meg a városi terek: a pécsi Színház tér, a Jókai tér, az Aradi vértanúk sétánya, vagy a budapesti Nagymező utca egy szakasza, a Rákóczi híd gyalogosfeljárója, a Szent Gellért tér és a Fővám tér. Valamennyi egyedi érzékenységet mutat a történelmileg kialakult és mély tartalmakat hordozó városi kontextus iránt. A sok vitát, politikai botrányt kavart Szent Gellért téri Forrásház (2002) belesimul a kontextusba, de új helyet is teremt egy közlekedési szempontból szinte lehetetlen helyszínen, amely egyben a város egyik legszebb pontja. A felszín megtervezésére a megbí­zást pályázaton nyerte el, a feladatot megkönnyítette, hogy ekkor már évek óta foglalkozott a Gellért Szálló felújításának tervezé­sével. A Ferenc József híd építésekor a tér szintje megemelkedett, így került a föld alá a hegy lábánál egykor álló Sáros fürdő hatszögű kőkupolás fürdőcsarnoka, melynek hévízforrása ma is gyógyvizet ad a Gellért-fürdőnek. A tervezett Forrásház utal a Sáros fürdő föld alá került csarnokára, és rokonságban van a Gellért Szálló szecessziós kupo­láival: Budapest fürdővá­ros jellegét hirdeti. Közepén Dobány Sándor Zsolnay kerámia kútja növe­kedő formát mintáz, a Földből feltörő energiát szimbolizálja. A forrás fölé boruló, a világmindenséget jelképező kupola nyolc pilléren áll. A forrás vize is nyolc ágra oszlik, a pillérek közt ki­folyó patakok a főváros nyolc fürdőjét idéző örvényformájú medencékbe torkollnak. A nyolc pillér nyolc trónus, amely az égtájak felé néz, és hullámo­kat mintázó lábazaton áll. A pilléreken jelek találhatók: a belső oldalon a fő égtájakra nézőkön Nimród tamga az Orion csillagképpel, szkíta földábrázolás, székely kapuról vett hold-ábrázolás, örökforgó (svasztika), azaz napábrázolás. Az al-égtájakra néző oszlopokon földi jelek: Pest és Buda középkori címerei, és a magyar címer két felének korai ábrázolásai találhatók. A nyolc pillér az égigérő életfa nyolc ága, a kilencedik az ég felé mutató, a kupola közepén nyíló opeion. A kupola áttörtségével a végtelennel keresi a kapcso­latot. Ezt idézi Weöres Sándor Ének a határtalanról című verse, amely a kupola tamburjára lett vésve. A kupola csomópontjait belülről Zsolnay csillagok díszítik. A tambur külső felületén található motívum hun övcsat díszítése, a padozatot a sztyep­pei népművészet ábrái ékesítik. A felsorolt motívumkincs a Gellért Szállót tervező építészek magyar sze­cessziós gondolatvilágának folytatása. „Ezek az építészek – Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr és Sterk Izidor – 1915-ben, a világhá­ború közepén a széthulló magyar ki­rályság végnapjai előtti utolsó pillanatban egy nyugodt, budapesti tervező­irodában a magyar építészet összeg­zését megcélzó épület tervein dolgoz­tak. Az ő munkásságukból sugárzó egyetemes teremtő erő közel száz év elteltével is hat: a nemzeti összefogás ereje az, amit a tér átépítésekor közvetíteni akartam a ma embere számára" – nyilatkozta a tervező. A másik, a Budafoki út torkolatába eső térrészre a régi Duna-medrét szimbolizáló vízmedence került, amely körbeöleli a metróhoz vezető lépcsőt.

A Szent Gellért tér egy nyitott, nagy tér, amelynek felújítása a létrehozott új hangsúly által teremtett szervező erőre épül. A pécsi Jókai tér azonban egy középko­ri, zárt kis tér, ahol a meglévő adottsá­gok kiemelése, finom megerősítése volt a tervezői cél. A burkolat a Föld köldökénél fölhasad, szoborrá (Pál Zoltán: Föld köldöke) gyűrődik, a belőle fakadó víz betor­kollik a tér csuklópontjában lévő me­dencébe, majd kiszalad a tér síkjára. A csuklópontban áll Bencsik István alkotása, a Millenni­um Emlékköve. A teret alkotó horizontális szobor – a tér burkolata – egynemű kőfelület egyszerű raszterrel, amely faltól-falig kitölti a felszínt. A meleg tónusú, világos kő használata a tér mediterrán hangulatát fokozza. A tervező a tér kevésbé hangsúlyos elemeire is (aknafedlapok, víznyelőrácsok, faveremrácsok) kiemelt figyelmet fordított.

A családi ház léptékű munkáival is iskolát teremtő építész különleges feladatokban is kibontakozhatott: dr. Sigrai Tibor munkatársaként részt vett a lágymányosi Rákóczi-híd építészeti tervezésében, valamint a meghiúsult Budapest EXPO '96 (Bán Ferenc, Bodonyi Csaba, Ekler Dezső, Ferencz István, Finta József, Makovecz Imre, Reimholz Péter) beépítési, arculat- és épülettervezésében.

Jelentős, alkotása a kékesdi Szent Mihály-templom. A 2009-ben felszentelt templom tervezése 1999-ben Kungl János és Kungl Erzsébet kezdeményezésére indult. A középkori templomromot rejtő, egykor a pártháznak otthont adó dombon álló templom két látszó téglafala imádkozó kezeket formál, nyugat felé résnyire megnyitva. Az oltár mögötti színesüveg-felület felett lebeg a tető, valamint a tetőt tartó íves fa ta­réjszelemen. A keleti, azaz a bejárati homlok­zat hármas tagolású, torony helyett a bejáratot keretező pengefalak íve tör az ég felé. Az északi és déli falakban változó ritmusú és méretű ablakok vannak. A templom tömege és a belső tér a szen­tély felé ívesen emelkedik. Az oltár jelentőségét ki­emeli a fatartó íve és a vele harmonizáló vasbeton karzat bordázata. A falak közé hatalmas kereszt feszül, amely a szentségtartóból emelkedik ki.

Dévényi Sándor élete több síkon zajlik: az építészet mellett az első szabad választásokat követően Pécs város képviselő-testületének független tagja, a város építészeti bizottságának tanácsadója volt. Számos jelentős kezdeményezés életre hívója, társalapítója a Dunántúli Autópálya Társaságnak. E minőségében kezdeményezője a Baltikumot az Adriával − Magyarországon és Pécsen át − összekötő autópálya tervének. Hisz a civil kezdeményezések erejében, példa erre az általa elnökölt, s a hősöknek tizenhárom szobrot állító Aradi Vértanúk Szobrai Alapítvány. A Kós Károly Egyesülés alapító tagja, 2009-től igazgatója. A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karának egyetemi tanára, a magyar organikus építészet gyakorlatát, megismertetését és oktatását végző Vándoriskola mestere. Kossuth-, Ybl-, Pro Architectura és Prima díjas építész, Pécs város Pro Civitate kitüntettje, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke (2014-2017), az Országépítő folyóirat főszerkesztője.

[Készült: 2016]